ÁLOM ÉS VALÓSÁG
Balogné a moziból jött. Nagyszerű volt! Egészen hatása alatt állt mind­annak, amit átélt.

Nálunk is így kellene lenni — gondolta magában.

Sze­retném, ha az én férjem is olyan lenne, mint ez ott a vásznon.

Milyen szépen ment ott minden! Milyen kedves volt az a feleségéhez! Mindig ho­zott virágot és mindig milyen udvarias volt! A ruhája és a kinézése is milyen finom és ápolt volt! Bárcsak az én fér­jem is ilyen volna!

Ilyen gondolatokkal el­telve lépett be a laká­sába. A konyha felől va­lami zajt hallott. Halkan kinyitotta az ajtót. Mi­csoda kép tárult a szeme elé! A férje ott térdelt a mosogató lefolyó csöve előtt. Mellette drót és a fogó feküdt a földön. Épp feltekintett.

— De jó, hogy jössz, add ide kérlek a vedret, el­felejtettem idekészíteni. Ezt az eldugult lefolyót akarom éppen rendbe szed­ni neked.

Balogné gyorsan az asz­talra dobta kesztyűjét és táskáját, hozta a vedret és odatartotta. Közben a szennyvíz a harisnyára és a ruhájára fröccsent. Mérgesen letette a ved­ret és kiment. Sírni tu­dott volna.

Mennyire másként volt a filmen! Ott a férj ra­gyogó arccal fogadta volna a feleségét, lese­gítette volna róla a ka­bátot, szeretetreméltóan megkérdezte volna: Hogy vagy, édesem? Hogy mulattál? Ehelyett most itt áll lefröccsent ruhában és rosszkedvűen. Először hát mérgesen átöltözködött.

Mire kiért a konyhába, a férje épp kész volt munkájával.

Jókedvűen szólt a feleségéhez: Nagyszerű, ugye?

Az asszony bizonytalanul ránézett és próbált volna mosolyogni. Nem, semmiképpen nem úgy nézett ki mint egy filmhős. De hirtelen arra gondolt, vajon a filmhős megcsinálta volna az ő kedvéért ezt a piszkos munkát? Vajon az élet sok apró kellemetlenségét hordozta volna oly vidáman és magától értetődően, mint ahogy férje mindenben mellette állt?

Egyszerre csak előtte állt a kérdés: „Tényleg szeretném, hogy a férjem más legyen? Nem inkább a gondolataimon és beállításomon kellene változtatnom?- Mennyire a hatása alá kerültem oly elképzelésnek, amelynek a valósághoz semmi köze!"

Mint aki álomból ébred, végigsimította a homlokát és kedvesen a férjére mosolygott:

— Köszönöm szépen! Egy negyedóra alatt asztalon lesz a vacsora.

***