Tóth Ede: A DAL

A dal a szív beszéde: fényes láng!
Az istenség szikrája, - lángra gyúl,
Világit és melenget boldogan.
Éget, hevít, keblet ráz és feldúl...
Ki dalhoz nyúl, tán reszkető kézzel,
S a húrokat ő is pengetni kész:
Legyen lelke istennel szent frigyben, -
S a dal, a dal ihletve lész!

A múlt s jövő titkos árnyékain
A dal hatalmas, fénylő bűv-erő,
A czél felé, magasba vágyó sas, -
Repülésében nagy és vakmerő.
Magasztos ének; testetlen való, -
A dalnok lelkéből szakadt darab...
Gazdája bár a porban hentereg,
Oh, de a dal, a dal - szabad!

Nagy sejtelmek a burkolt chaosban,
Hová a lélek félelemmel lép,
Egy nagy chaos: az élet és halál...
Rágódik rajta a tömeg, a nép.
És szárnyra kelve szent ihletetten,
A nép ékes, dicső zengzeményt hall,
Mint Krisztus egykor: új fényt derít fel
A magasztos, a drága dal!

A lelkekben van egy nagy rejtett húr,
Mind összefűzi őket mind egyig.
A drága húron nincs szenny és piszok,
Ez tiszta csak a végső időkig...
A szív, a lélek mindent feledhet,
Az emléket benövi zöld moha;
De van, mit elfeledni nem lehet:
A dalt, a dalt, óh azt soha!...

A dal egy örök viruló tavasz!
Legdíszesebb virága a babér!
Jövő idők érzik majd illatát,
De a jelenben csalódás a bér...
Nagy éjszakák sötét árnyékára
A dal szelíd, boldog világot vet...
Borongó nép szétzúzott lelkébe
A dal nyújt új vigaszt, hitet!

Múlt dicsőség, jövő fényes nagyság,
Abban volt és lesz áldva meg;
A gyáva bűn, sár és por lakában
Attól fél, s a szennyes lélek remeg...
Áldás, szerencse délibáb-fénye,
Benne fényes örömsugárra lel...
Hervadt élet dermedt fájdalmában
A dal, a dal éltet lehel!

Ha nyomja szívedet a fájdalom,
S csordul a köny, nagy nyomása alatt,
Ha reményed elszáradt törzsöke
Az új tavasszal újra nem fakadt:
Mi súgja meg zaklatott szívednek,
Hogy belőle a fájdalom kihal?
Isten beszéde - a bús lélekkel -
A legszebb, legdicsőbb: a dal, a dal!

E drága dal! Lelkem szent birtoka,
Nyíló tavasza a zord életnek!
Légy napsugár, éltesd a bimbókat,
Mik lelkemben most, most születnek,
S ha dalhoz nyúlok reszkető kézzel,
S a húrokat lágyan megpengetem, -
A szent frigy, melyet íme megkötök,
S a dal, a dal örök legyen!