Horváth Renáta: EMBER
Kezdetben Isten teremtette az eget és a fõldet,
Azt mondta legyen száraz, legyenek vizek,
Legyen növény, állat, csillag, Hold, Nap,
És mindezek megjelentek az Õ szavára.
De nem igy az ember, Isten nem azt mondta legyen,
Formálta õt, földnek pórából lett,
Utána szellemet lehelt bele,
Igy lett az ember a teremtés feje.
Mégis, növény, állat, az egész természet,
Egy szóval magasztalja, dicséri Istent.
És mit tesz az ember, akit Õ formált?
Csak magával törödve gyalázza alkotóját.
Azt mondta Isten, a mindenható Teremtõ,
Nem jó ez igy, elküldöm a Megmentõt.
Feláldozta egyetlen, szeretett Fiát,
Hogy kifizesse minden ember bünének árát.
De az ember most is csak dacosan,
Legyint egyet s nagy hangosan
Megtagadja azt, Aki õt teremtette,
Nem kell neki szeretet, nem kell élet.
Isten szomorú szivvel nézi a sok embert,
Õ mindent megtett már, hogy megmentse.
Kezébe adta a halált s az életet,
És szabad akaratot adott, hogy bárki elvegye.
Igy hát ember, kit Isten alkotott,
Ne légy balgatag, nézzd meg mit adott!
Õ adta, Õ, Aki téged nagyon szeretett és szeret,
Arra vár most is, hogy életre kelj és gyereke lehess!
Kommentáld!