Rolla Margit:KIÁLTÓ SZÓ A PUSZTÁBAN

…Így szállt a szó Bethabarában,
mint aranyméh virágos fák között,
túl a Jordánon, hol János keresztelt.
Léleknyitó ereje volt a szónak,
a nép szívébe hullott, mint a jó mag
s hírét a hívek vitték szerteszét.
Jeruzsálemben zúgtak a papok.
Küldtek hozzá követet, lévitákat,
tudják ki tőle, honnan jött mi végett,
mivel ámítja magához a népet?
Kenyerük akarja? Aranyra kapott?
Féltek, féltek… és mentek a papok.

A Jordán partján találtak reája.
Kisgyermek játszott lábai előtt,
s fehér bárány fejét térdére tette.
Kicsoda vagy te?
Kérdék kevély beszéddel.
Ő rájuk nézett szigorú szemével
– Heródes előtt sem rebbent meg az! –
s úgy mondta nékik: nem vagyok a Krisztus!
Ijedve hallák s összenéznek: íme,
a titkos kérdésre felelt! De követségük
el kellett végezni s újra kérdezték:
hát Illés vagy-e? S ő bátran nézve rájuk,
mondta csendben: nem, nem az vagyok!
Próféta vagy te? Kérdték újra.
S szemét rájuk emelve mondta: nem!
Kicsoda vagy hát, mondd meg
idegen, hogy küldőnknek rólad
meg tudjunk felelni.

S ő szólt hozzájuk. – A kecskebőrt
vállán megszorította, szigorú szeme
végigvillant a roppant pusztaságon,
s megállt a riadt, sápadt lévitákon.
Roppant alakja szinte égre nőtt.
Szava miként a mennydörgés zúgott,
végigszáguldott pusztán, vizeken.
A követekben elakadt a sóhaj,
s reszketés futott át a szíveken.

Én a Hang vagyok! A küldött harsonája!
Kiáltó Szó süket puszták felett!
S ti, viperáknak nemzetségei?!
Micsoda gonosz kergetett ide?
Jaj nektek! Fák gyökerén már a fejsze,
s ha jó gyümölcsöt nem terem,
nincsen számára kegyelem,
kidől a fa s tűz emészti meg!
Betelik a völgy és elmúlik a hegy,
az egyenetlen egyenesre megy,
s a göröngyös út újra sima lesz.
Térjetek meg! Az Úrnak útja ez!

A léviták megkövült arccal álltak.
Keresztelő Szent János messze nézett…
A csend nehéz volt, s a Jordán vizének
alig csobbant a habja… S újra szólt.
– De hangja halk volt, halk és nagyon fáradt.
Komoly szemét valami messzi bánat
felhőzte be… Salóme fátyla lebbent tán előtte?
A börtönt látta, s a vert ezüst tálat,
melyen véres fejét viszik Heródiásnak…
…Tovább szólott, de már csak csendesen,
mint ahogy felhő jár a kék egen,
s mint a sóhajtás szállt szelíd beszéde.

Ki vagyok én?… Bizony a Hang csupán.
A Hang csak, amely elszáll a pusztában
és sok, sok év jön, míg rátok talál!
Míg megértitek, mi a Hang, a hívás,
Míg rajtatok is betelik az írás
és egy akol és egy pásztor leszen.
Én hívogató hang vagyok csak itt.
A Hang, amely az Úr elébe visz.
A Kiáltónak szózata csupán…

A követek meghajtott fejjel álltak.
Mint ezüst harang, úgy zengett a szó,
Ó, szent alázat! Boldog tiszta hit!
Szívük csendes lett, mint mélyvizű tó
s Fejük felett fehér galambok szálltak…
…Így történt ez Bethabarában.

ÁMEN