A élet megfejtése, a lélek titokzatossága, a legnagyobb rejtély...maga az ember!!!
Tükör - Ki vagy te?
Ki vagy te ki visszanézel rám e tükörből?
Ki könnyet fakasztasz szomorú szememből?
Ki vagy te ki születésemkor e szempár mögé költöztél?
Ki könnyező szememnek erre az életre fényt kölcsönöztél.
Nem válaszolsz, csak némán nézel a szemembe,
Tekinteted elrévül valahová a távoli végtelenbe....
Nézzük egymást csendben, és némán, könnyeim már potyognak.
Ugye akik szemébe mélyen belenézel, mind zokognak...???
Nem tudom, mióta nézzük már így egymást szemtől szembe.
Ki vagy te, ki visszanézel rám, csak ez jár az eszembe...
Te csak hallgatsz, nem válaszolsz. Úgy teszel, mint ha nem is hallanál.
Mint ha siket néma bolond volnál...
Ó de engem nem tudsz becsapni hallgatásoddal, tudom, miért hallgatsz.
Érzem, hogy választ csak a megfelelő pillanatban adhatsz....
Így tovább nézlek önmagam szemében...
Hallgatok, már nem is kérdezek, válasz reményében.
És ekkor hirtelen történik velem valami különös felfoghatatlan
Valami, ami szavakkal szinte elmondhatatlan....
Vakítóan éles fény villan fel a feketeségből, aminek bámulásába belefeledkeztem
Tudom, ez az a pillanat, amikor választ, adsz, mert önmagamról megfeledkeztem.
Te vagy az, aki az első dobbanást megadtad a szívemnek,
Aki mindvégig része maradsz az életemnek...
Te, vagy a fény a remény az elveszett gyermek könnyező szemében,
Te vagy a könnycsepp gyermekét kereső anya könnyező szemében...
Te vagy a szél halk suhogása,
A fák csúcsának hajlongása...
Te vagy az, aki szívemet dobogtatni kezdte,
Ki az életemet, mint akár egy színdarabot megrendezte.
Te én vagyok, én te vagyok nincs ebben a pillanatban különbség...
Csak a mindent magában foglaló végtelenség.............................
Feltöltötte: [Törölt felhasználó] | 10 éve
Látta 22 ember.
Kommentáld!