Egy éjszaka béka brekegése zavarta meg a kolostor kertjében imádkozó szerzetest. Megpróbált nem a brekegésre figyelni - mindhiába.
Elfutotta a méreg, és rákiáltott a békára:
- Csönd! Imádkozom!
A szerzetes kérése - mivel szent ember volt - meghallgatásra talált az égben. Minden teremtmény nyomban elnémulva adta meg neki az imához szükséges csendet.
De ekkor egy hang zavarta meg a barát imáját. Belülről jött, a lelke mélyéről:
- És ha Isten ugyanolyan szépnek találja a béka brekegését, mint a te zsoltáros imádat?!...
- Mi tetszhet már az Úrnak egy béka brekegésében? - válaszolta a szerzetes kelletlenül.
De a hang nem csitult el:
- Akkor miért teremtette az Isten a békát ilyen hanggal?
A barát elhatározta, utánajár a kérdésnek. Odaszólt a békának:
- Brekegj!
A béka teljesítette a parancsot, hamarosan a környék összes békája csatlakozott hozzá, koncertjük betöltötte az éjszakát.
A szerzetes hallgatta, hallgatta a késő békazenét, egyre szebbnek találta, harmonikusan illett a holdfényes éjszakához.
Amikor felállt, hogy cellájába menjen, még egyszer hallani vélte a hangot a lelke mélyéből:
- Régen nem voltunk már ilyen meghitten együtt... - súgta fülébe a Teremtő...
Kapcsolódó hírek:
Tanmese a sártócsáról és az igaz barátságról
A KIS CSAVAR/tanmese/
AZ IRGALMAS SZAMARITÁNUS MAI VÁLTOZATA
RÖVID TÖRTÉNETEK