„Mindig szeret a barát, de szükség idején testvérnek bizonyul.” Péld 17,17

Ültem a kocsiban a feljáró előtt, és fogalmam sem volt, mit fogok mondani ismerősömnek, ha kinyitja az ajtót.

Nem úgy készültem, hogy beugrom hozzá boltba menet, de mondott valamit tegnap, ami azóta is szomorúan visszhangzik a fejemben.

A játszótéren ültünk a homokozó deszkaperemén, apróságaink várat építettek a lábunknál, és az ismerősöm pár szóban megemlítette egy belső küzdelmét, ami sok fájdalmat okoz neki.

Az emberi test Isten csodálatos alkotása. Egyetlen testrészünk sem felesleges. Miképpen egy hatalmas szerkezetben egyetlen kis csavarnak is megvan a maga szerepe. Az alábbi történet is erről beszél:

A kis csavar egy volt a sok százezer közül. Két vaslemezt szorított egymáshoz a hatalmas hajón. Egy nap megszólalt:

- Elég kényelmetlen helyem van itt.

Milyen lenne a Biblia, ha ma íródott volna, az atomkor nyelvén?

Történt egyszer, hogy valaki a reggeli imaóráról a munkahelye felé

tartva rájött, hogy bizony otthon felejtette a bérletét.

Istenem segíts, hogy ne jöjjön ellenőr, - gondolta,- igazán nem teheted meg velem, hogy pont ma büntessenek meg, amikor ilyen korán felkeltem, hogy imával kezdhessem a napot!

A Mennyei Atya azonban, úgy látszik, allergiás az ilyesféle alkudozásokra, mert a második megállónál megjelentek az ellenőrök.

VERHETETLEN

A riporter interjút készít a Sorssal.

- Ütéseim - mesélte büszkén a Sors -, ütéseim kemények és kivédhetetlenek. Balom ugyanolyan rettegett, mint a jobbom! A hűséget, a büszkeséget, a szeretetet, a tudást, a barátságot - és tudni kell, ezek a legkeményebb ellenfelek - egymás után küldtem padlóra. Valamennyit kiszámolták.

- Így tehát - érdeklődött nem minden csodálat nélkül a riporter -, senki sincsen, aki méltó ellenfélként vehetné fel önnel a harcot?

- Hogyan keressük az egységet Istennel?   

- Minél jobban keresed, annál nagyobb lesz a távolság közte és közted.   

- Hát akkor mit tegyünk a távolsággal?   

- Értsd meg, hogy az nincs ott.   

- Ez azt jelenti, hogy Isten és én egy és ugyanaz?    

- Nem egy, de nem is kettő.    

- Hogyan lehetséges ez?    

- A nap és a fénye, az óceán és a hullám, az énekes és a hangja: nem egy.

Réges-régen élt egyszer egy öreg favágó a fiával. Nagyon szegények voltak, de volt egy csodaszép, hófehér lovuk.Mindennap elment a két férfi az erdőbe, tüzelőfát szedegettek, majd fillérekért eladták a faluban. A falu népe a fejét csóválta ezen.„Öregapám” – mondogatták neki: 

- Miért nem adod el a lovadat? A gróf egy vagyont ígért érte. Úgy élhetnél a fiaddal, mint egy fejedelem.

Életemben minden összeomlott. Névsorolvasásra vártam a koncentrációs táborban, ahol 96 ezer nő halt meg. Előttem állt egy őr, aki azzal szórakozott, hogy kegyetlenségét igyekezett bemutatni.

Alig bírtam nézni vagy hallgatni, ami előttünk történt.

Hirtelen egy pacsirta kezdett énekelni az égbolton. Minden fogoly föltekintett és hallgatta a madár énekét.

Amikor a madárra tekintettem, tovább néztem az égboltot és emlékeztem a 103.

Ned figyelte nagyapját, amint fölhúzta a cipőjét.

– Miért fordítod meg és rázod ki a cipőt, mielőtt fölhúzod? – kérdezte.

– Tényleg ezt csinálom? – mondta a nagypapa.

– Igen, ezt csinálod; de úgy látom, semmi sem jön ki a cipőből.

Nekem minden reggel ki kell ráznom a homokot a cipőmből.

Nagypapa nevetett.

– Nem figyeltem meg, hogy kirázom a cipőmet, Ned. De Indiában mindennap ki kellett ráznom a cipőmet, mielőtt fölhúztam volna, és ott vettem föl ezt a szokást.

Az Ohió állambeli Massillonban voltam egy napon. Egyik barátom hívott meg otthonába. 65 galambja volt és beszélt az egyikről. Ezt mondta: “Látod ezt a madarat. Csak egyet mutatok meg. 800 kilométert repült St. Louisból Massillonba, megállás nélkül!“

Ezt válaszoltam neki: “Megállás nélkül? Ne mondj már ilyen ostobaságot! Nem voltál ott. Honnan tudod?“

Ezt válaszolta: “Testvér, ezt meg lehet állapítani. Tisztán érkezett.“

Így szóltam: “Micsoda?

Nemcsak szemet adott az Isten

Az öreg professzort csodálva tisztelték hallgatói. Feltétlen morális tekintélynek tartották.

Egyik társuk egy kísérlet során súlyos, valamennyiüket veszélyeztető hibát követett el.

Érthető, hogy kíváncsian várták a többiek, hogyan reagál majd nagy tanítójuk egy ilyen esetben. Hogyan szab majd ki olyan büntetést, amelyből a kétségbeesett "tettes" életre szóló tanulságot vonhat majd le...

Végső megoldás

Az idős ember egyedül élt. Senkije sem volt. Már nem tudott lejárni a negyedik emeletről. A lakás ablaka az utcára nyílott. Onnan vágyakozva nézte a lent zajló életet, amely elérhetetlenné vált számára.

Először egy kanalat dobott le. Valaki megállt, felnézett, meglátta az ablakban, és felhozta a negyedikre. Másnap a hajkeféjén volt a sor. Aztán az egyik papucsa következett...

- Teljesen megbolondult az öreg - állapította meg a szembeszomszéd, és felhívta a rendőrséget.

Vígasztalás 

Egy leányka hazajött a szomszédasszonytól, akinek nyolcéves kislánya nem régen tragikus körülmények között halt meg. 

- Mit keresel ilyenkor a szomszédasszonynál, van annak elég baja, Te nem hiányzol neki! 

- Azért mentem át, hogy megvígasztaljam a nénit. 

- Hát, gyerek létedre, hogyan tudod megvígasztalini a bánatos asszonyt? 

- Az ölébe ültem és együtt sírtam vele. 

............................

 A mérleg 

A jómódú gazda, és a szegényember üzletet kötött.

Volt egyszer egy férfi, aki egy sziklán gyönyörködött a táj szépségében. Egy óvatlan pillanatban azonban lecsúszott.

Több száz méteres mélység volt alatta, egyszer csak elkapott egy kiálló faágat.. Látta saját helyzetét, mely egy hajszálon függött, és arra gondolt, hogy órákig nem fogja bírni ezt a kapaszkodást sem ő, sem az ág. A halál vár rá, ha nem találja meg valaki, és nem segít rajta. Úgy gondolta, hogy a legbölcsebb, amit tehet, az az, hogy elkezd kiabálni és reméli, hogy valaki meghallja és ledob neki egy kötelet, amin felhúzza őt a szikla tetejére.

Elmondták nekem, hogy a németországi Hannover városában élt egy grófnő, aki sem Istenben, sem az örökkévalóságban nem hitt. Még az életében megparancsolta, hogy rendkívül erős, sziklakeménységű sírboltba helyezzék testét a halála után, és a kőlapokat hatalmas, erős vaspántokkal erősítsék meg, hogy semmiféle erő ki ne nyithassa a sírboltot. Azt kívánta, hogy olyan erős legyen a sírja, hogy azt sem emberi, sem természetfölötti erő ki ne nyithassa... Gúnyt akart űzni a feltámadásba vetett hittel azzal, hogy holttestét semmi és senki sem hozza ki a sírboltból.

Dan Crawford mondta el “Visszaemlékezései”-ben, hogy Közép-Afrikában nagyon nehéz volt az utazás, mert az ösvényt benőtte a sűrű, magas fű, és a harmat is teljesen vizessé tette. A négerek szokása az volt, hogy gyermekeket küldték előre. Ők voltak az “emberi seprűk,” ahogy nevezték őket. Ők kockáztatták először az életüket, hogy éhes hiénák vagy leselkedő leopárdok felfalják őket, és didergő testükkel nekik kellett a hideg harmatot lerázniuk a magas fűről.

Egy délután egy buszsofőr 40 gyermeket vitt hazafelé az iskolából. Ahogy a busz egy meredek lejtőhöz ért, elromlott a fék. Balra nem irányíthatta a buszt a sofőr egy magas töltés miatt, jobbra pedig mély szakadék volt.

Ahogy a busz robogott lefelé a hegyről, a sofőrnek eszébe jutott, hogy a hegy aljánál van egy keskeny kapu, ami egy mezőre vezet. Úgy döntött, hogy megpróbálja a buszt a kapun át a mezőre irányítani, hátha ott sikerül biztonságban megállni.

 Vasárnap délután történt. London egyik legszegényebb negyedében egy nagy összejövetelen kellett beszélnem. Ha férfiakhoz szólok, gyakran gondolok a feleségükre is. Így történt, hogy igehirdetésem közben hirtelen ötlettől vezérelve a következőket mondtam:
- Férfiak! Most egy pillanatra eltérnék a témánktól és személyes tanácsot szeretnék adni. Ma határozzátok el, hogy az összejövetel után kivételesen egyenesen hazamentek.

,,... amit tesz az ember, azt fizetik neki vissza." (Példabeszédek 12:14)

Egy nő hajtott végig egy vidéki úton a fülledt, meleg időben, amikor elhaladt egy idős férfi mellett, aki a defektes gumiját próbálta kicserélni.

Ha egy nő egyedül van, nem lehet elég óvatos - gondolta magában -, de azért remélte, hogy valaki megáll majd segíteni

A nagy bűnös. Hatalmas erővel hirdette az Igét egy néger evangélista Amerikában. Nagyszámú hallgatóság előtt beszélt a megszentelt életről. Egyik napra temetést hirdetett. Valóban, a szószék alatt állt a koporsó koszorúkkal, virágokkal borítva.

A gyászbeszédből kitűnt, hogy az elhunyt minden elgondolható bűnt elkövetett. Mivel ilyen nagy gonosztevő volt, nem hallgatta el az evangélista az ítélet lélekbemarkoló hirdetését.

Egyáltalán nem képtelenség

Egy ember fölkeresett egyszer, s ezt mondta:

- Kedves Moody, az a beszéd, amit elmondott, a legnagyobb képtelenség. Azt mondta: "A hit olyan erős, hogy megváltoztatja az embernek az egész életét." Nincs olyan ember - ezt határozottan állítom -, aki a hite miatt megváltoztatja az életét.

- Két perc alatt bebizonyítom önnek, hogy amit mondtam, az teljesen igaz.

- Ez nehéz lesz - felelte az ember.

- Hát először is tisztázzuk a dolgot, nehogy félreértsük egymást.

Mindkettő biztonságban volt

Valaki azt mondta, hogy a legkisebb szúnyog éppen olyan biztonságban volt Noé bárkájában, mint a legnagyobb elefánt. Az elefánt nagysága és ereje semmi előnyt nem jelentett számára. Csupán a bárka volt az, amely mind a kicsinyke szúnyognak, mind az óriási elefántnak biztonságot és menedéket nyújtott. Nem a magad igazsága vagy jócselekedetei azok, amelyek megmenthetnek a kárhozattól. Légy gazdag vagy szegény, idős vagy fiatal, az egyre megy, mert csupán Jézus Krisztus vére az, amely üdvösséget adhat.

A kavicsos-út és a rezeda.

- Milyen csodálatos illatod van ma reggel - szólt a kavicsos-út a szegélyén levő rezedához, - Igen - felelt a rezeda - mert rám tapostak, és kipréselték minden illatomat. - Engem is mindennap taposnak, de én annál keményebb leszek - szólt büszkén a kavicsos-út.

 Készen vagy-e?

Dr. Kidd tehetséges igehirdető volt, de néha különösen viselkedett.

Volt egy hegymászó, aki szeretett volna feljutni a legmagasabb hegycsúcsra. Erre a nagy útra sok évi felkészülés után indult el. De mivel a

dicsőséget saját magának akarta, úgy döntött, hogy egyedül mászik fel a csúcsra.

Elindult felfelé. Telt az idő és késő este lett. Ahelyett hogy éjjeli sátrát elkészítette volna, folytatta a mászást, mindaddig, hogy besötétedett. Sűrű éjszaka terült a hegytetőre. Az ember körül minden fekete volt. A csillagokat és a Holdat nehéz felhők takarták be és semmi sem látszott.

Az ezüstműves

A mester a tűz előtt ült, kezében tartotta a fogóvasat, melynek végén izzott a fém. Az inas kérdezgette őt:

- Miért tartod az ezüstöt a tűzben?

- Azért, hogy minden szennyeződés kiégjen belőle, és nagyon tiszta és nagyon értékes legyen.

- De miért nézed folyamatosan?

- Azért, hogy a kellő pillanatban tudjam kivenni, akkor, amikor már nincsen benne semmi szenny, de még nem égett meg a tiszta fém a tűzben.

- És mikor van ez a megfelelő pillanat?

Jól töltöttük az időt...

Két emelet között elromlott az áruházi lift. Az eladók közölték az üzletvezetővel, hogy jó lesz sietni a javítással, mert egy idősebb hölgy szállt be csak, és teljesen egyedül egy vasketrecben? - az ilyen idős embereknél sosem lehet tudni... Az üzletvezető bizonyosságot akart, és lekiáltott a liftaknába:

- Teljesen egyedül tetszik lenni?

- Nem, nem vagyok egyedül! - volt a meglepő és megnyugtató válasz.

A javítás időbe telt.

Egy vasutas bizonyságtétele. - Ami a vonat számara a váltó, az lett számomra Megváltóm.

Azelőtt a kárhozat mélységei felé haladtam; Krisztus életemnek új irányt adott; most dicső magaslatok felé visz utam...

 A kegyelem. Egy diák tanára minden fáradozása ellené-re sem tudta a tananyagot. Az igazságosság követelte, hogy megbuktassa. Bizonyítványosztáskor azonban kiderült, hogy a diák egész éven át beteg édesanyját ápolgatta, és ezért nem tudott tanulni.

"- Tudják, én szegény fiú voltam és gyermekkoromban anyám elszegődtetett a községhez disznópásztornak. Maguk most nevetnek, pedig a disznók előtt megemelheti a kalapját minden ember. 

Tudják-e milyen jó szándékú, becsületes állatok azok? Három éven át jártam ki a legelőre velők, tavasztól őszig. Megismertem őket. Hűségesek, tisztességesek. Értik? Szerettek engem!

Történt,hogy egy egyszerű asszony,hátán gyermekével,eltévedt a jól

ismert erdőben.

Ahogy tévelygett a sűrűben egyszerre egy barlang nyilt

meg közvetlen előtte,és megszólalt egy hang:,,Ez egyszeri és megismé-telhetetlen alkalom arra,hogy örökké gazdag és boldog légy."

Kérdezi az asszony a hangtól:,,Mondd ,mit kell tennem mindezekért?"

,,Csak lépj be, és válogass a kincsekből,kedvedre, amennyit elbirsz,mert csak neked,és csak most vannak a teremtésben."

És letette az asszony a gyermekét a barlang bejárata mellé egy jól látható

helyre ,hogy láthassa ha szükségét érzi és könnyedén felvehesse,

amikor távozik.

Egy fiatal német szerzetes pár hónapot egyik belgiumi szerzetházukban töltött, hogy – gyakorlatképpen – egy faliszőnyeg szövésénél segítsen. Pár nap múlva felháborodva felállt a szövőszék mellől és így kiáltott fel: „Ezt nem csinálom tovább! A parancs, aminek engedelmeskedem, értelmetlen. A gyönyörű, aranyló fonalat, amivel dolgozom, hirtelen meg kell csomóznom és – látszólag minden alap nélkül – le kell vágnom.

Azután jön egy másik testvér utánam, aki fekete fonalakat sző bele az én sárga fonalaim közé.

Látszatkeresztyénség.

Hill Roland látott egy gyermeket hintalovon.

- Kedveseim - mondta -, mily csodálatosan hasonlít ez némely keresztyénhez: mozog előre-hátra, de sohasem jut előbbre! Némely keresztyén olyan, mint a szivattyúskút - nyáron kiszárad, télen befagy.

Vigyázz, hogy ne olyan legyen hitéleted, mint a perec, amelyről kiabálják: friss a perec, pedig már három hetes...

Lábnyomok a hóban.

Egy apa fiával egy havas mezőn ment át.

Néhány napja az élet útján sétáltam, amikor megláttam egy feliratot, melyen ez állt: A Mennyország boltja.

Amikor odamentem, az ajtó kinyílt... és mire felocsúdtam, már be is léptem. ANGYALOK csoportjait láttam mindenütt! Egyikük adott nekem egy kosarat és azt mondta:

Fiam, végy meg mindent, amit csak akarsz, a boltban van minden, amire egy kereszténynek szüksége lehet...

A tanító egyszer megkérdezte a gyermekektől:

– Tudjátok-e, hol lakik Isten?

Néhány tanuló jelentkezett:

– A mennyben – mondta az egyik.

– A tiszta szívben – mondta egy másik.

– A főutcán, balra az utolsó házban! – kiáltotta a kis Marci.

A tanító mosolyogva megkérdezte, hogy miért gondolja ezt.

– Amikor az apukámmal arra sétáltam – mesélte a kisfiú –, apa a következőket mondta:

„Ennek a szegény embernek, aki itt lakik, nyolc gyermeke van, cipész a mestersége, és ő tartja el a vak nagyapát is.

Melyiket higgye Isten? Egy családfő hálát adott a reggelinél, hogy Isten oly gazdagon ellátja övéit.

Mindjárt ima után rossz szokása szerint el kezdett zúgolódni, hogy milyen silány és mily kevés a reggeli. Kislánya félbeszakította:

- Apukám, hiszed-e, hogy Isten hallotta, amit az imént imában mondtál? - Persze, hogy hiszem - válaszolt az apa.

- És azt is hallotta Isten, amit a reggeliről mondtál? - Természetesen - felelte csodálkozva ...

 Imaösvény.

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy favágó. Volt neki négy fia. Négyfelé húztak, nem volt olyan dolog, amiben egyetértés lett volna köztük. Soha nem tudtak egymással dűlőre jutni. Mindennapos volt

a veszekedés köztük. Családi perpatvarukból mindig csak a szomszédok húztak hasznot.

Így aztán egyre szegényebbek lettek. Olyannyira, hogy a falusiak már gúnyolódtak is rajtuk. Bolondnak tartották őket. Az apjuk látta, hogy mindennap valami vita van köztük, és egyre boldogtalanabb lett.

 Sátán összehívta a démonokat a világ minden tájáról. A megnyitó beszédében ezt mondta:

- Nem tarthatjuk vissza a keresztényeket attól, hogy eljárjanak
istentiszteletre. Nem tarthatjuk vissza őket attól, hogy olvassák a Bibliájukat és hogy tudják az igazságot. Még csak attól sem tarthatjuk vissza őket, hogy egy bensőséges kapcsolatot alakítsanak ki a megváltójukkal. Ha egyszer megszerezték ezt a kapcsolatot Jézussal, megtört a hatalmunk felettük.

Úgyhogy engedjétek, hogy elmenjenek istentiszteleteikre, engedjétek, hogy magukhoz vegyék az úrvacsorát, de lopjátok el az idejüket annyira, hogy ne legyen idejük arra, hogy igazi kapcsolatot alakítsanak ki Jézus Krisztussal.

A rendőr megállított az úton egy autóst, aki túllépte a megengedett sebességet.

- Ön túlságosan gyorsan hajtott.

- Igaza van! – szólt az autós és abban a reményben, hogy nem kell büntetést 

fizetnie, hozzáfűzte: 

- A közúti rendőrség hadnagya vagyok. Jelen pillanatban szabadságon.

A rendőr egy pillantást vetett az igazolványra, de mégis megbüntette.

- Fiatal barátom – mondta a hadnagy kissé felindult hangon -, egy szép napon 

találkozunk a főnöki irodában és egy hadnaggyal áll majd szemben.

Egy asszony kijött a házból és három  szakállas öregembert látott üldögélni az udvaron. Nem ismerte őket. Így szólt:

“Nem hinném, hogy ismernélek benneteket, de éhesnek látszotok. Kérlek benneteket, gyertek be és egyetek valamit!”

“A ház ura itthon van?” – kérdezték.

Nem – válaszolta az asszony. – Nincs itthon.

“Akkor nem mehetünk be” – felelték.

Az öregotthonban meghalt egy asszony. Az éjjeli szekrényre ki volt készítve egy boríték, az egyik ápolónőnek címezve.

"Mit látsz magad előtt, amikor gondozol? Mit látsz, ha rámnézel? Mire gondolsz, amikor magamra hagysz? Mit szólsz, ha rólam beszélsz?

Legtöbb alkalommal egy szeszélyes öregasszonyt látsz magad előtt, aki már egy kicsit becsavarodott, és amikor eszik erősen, csámcsog. Amikor kérdezik, akkor nem válaszol.

Egy vénasszonyt látsz, aki nem találja cipőjét, harisnyáját, és engedi, hogy úgy bánjál vele, ahogyan neked tetszik, akár tisztálkodásnál vagy az étkezésnél.

Egy házaspár, a 25. házassági évfordulóján elment Angliába, hogy vegyenek valami szépet. Az egyik kerámia üzletben megláttak egy szép csészét.

A férj megkérdezte az eladót:

- Meg szabad néznem ezt a csészét? Még sosem láttam ennyire szépet.

Az eladó a kezébe adta és a csésze legnagyobb meglepetésére megszólalt:

- Nem érted, hogyan lehetek ennyire szép?

Tudod, nem voltam mindig teáscsésze.

Volt idő, amikor vörös voltam és agyagnak neveztek.

Mesterem kiásott, megdolgozott, összelapított, meggyúrt újra és újra, hogy üvöltöttem a fájdalomtól:

- Hagyj békén!

Volt egy híres kolostor, melyre nagyon nehéz napok szakadtak. 

Régebben a sok épületet mind megtöltötték a fiatal szerzetesek, és a hatalmas templomban csak úgy zengett az ének, de most teljesen elhagyatott volt. 

Az emberek nem jöttek ide, hogy az imádságból táplálékot nyerjenek. 

Csak egy maréknyi szerzetes csoszogott a folyosókon, és nehéz szívvel dicsérte Istent.

A kolostor melletti erdő szélén állt egy kunyhó, amelyet egy öreg rabbi épített.

Nehéz nyugton maradni, ha nincs semmi dolgod. (Schopenhauer)

Arra gondoltam ma éjjel, hogy megkeresem a világ végét. Elmegyek oda. Elmegyek, s megkeresem azt a megismerhetetlen tartományt, ahonnan már nincs vissza, de nincs már előre sem. A világ vége. Az a hely, mely az otthon, ahol megállunk, ahol más a táj, ahol egy cseppnyi vér hajt mindent.

Vannak olyanok, akik azt mondják ez az északi sark.

,,A szeretet olyan, mint a tűz: ha nem terjed, kialszik."

A világon elterjedt egy szokatlan betegség. Akik megbetegedtek, azok szíve egyre kisebb lett, erejük csökkent, vidámságuk alább hagyott. Az orvosok tanácstalanok voltak. Rengeteg orvosságot írtak elő, de semmi nem használt. Még szívátültetést is alkalmaztak. Az átültetett szív is, pár napra a műtét után, kezdett összezsugorodni. Tehetetlen félelem fogta el őket.

A magányosan élő szerzetes remetéhez ,egyszer emberek jöttek.

Megkérdezték tőle:

-Mire való,hogy életed nagy  részét itt töltöd el,csöndben és magányban?

A remete éppen azzal foglalatoskodott,hogy vizet meritsen egy,az

esőviz összegyűjtésére szolgáló ,mély kútból.

Felfigyelt a kérdésre,s munka közben odaszólt a látogatóihoz:

-Nézzetek be a kútba.Mit láttok?

Évekkel ezelőtt egy farmernak földje volt az Atlanti-óceán partvidékén. Folyamatosan bérmunkásokért hirdetett. A legtöbb ember vonakodott, hogy a partvidéki farmokon vállaljon munkát. Rettegtek a szörnyű viharoktól, amik az óceán partvidéken tomboltak végig, pusztulásig rombolva az épületeket és a gabonát.

Amikor a farmer elbeszélgetett az állásra jelentkezőkkel, folyamatosan a megszokott visszautasításba ütközött.

Végül egy alacsony, sovány, középkorúnál idősebb férfi közeledett a farmerhoz.

Egy gyülekezet egyik tagja, aki számos szolgálatban rendszeresen részt vett, egyszer csak elmaradt az alkalmakról. Eltelt így néhány hét, ezért az egyik presbiter elhatározta, hogy meglátogatja testvérét.

Csípős, hideg téli este volt, és esett a hó, amikor bekopogott a ház kapuján. A férfi otthon volt, és betessékelte a vendéget. Miközben üdvözölték egymást, a házigazda arra gondolt, hogy vajon mi lehet a látogatás célja.

Ifjú földművesek versenyeztek. Egy darab ugart kellett felszántani. Az volt a mérték, hogy kitudja a legegyenesebb barázdát szántani. A legtöbbje csak görbe barázdát szántott. Mikor a jutalom kiosztására került a sor, elhangzott a kérdés: „Hova néztél szántás közben?”

Az egyik így szólt: az eke szarvára; a másik így: az eke vasára; a harmadik a barázdát nézte, és mindegyik barázdája görbe volt. Volt közöttük egy, akinek a barázdája egyenes volt.

Volt egyszer egy kicsi kéz. Egyik reggel úgy döntött, hogy valami hasznos dolgot fog tenni. Segíteni fog másoknak, másokon. Már épp indulni készült, amikor a kicsi láb így szólt hozzá:
- Ne menj egyedül, várj, én majd elviszlek!
- Rám is szükségetek lesz, ha beszélni kell. – mondta a száj, és ő is menni akart.
- De hogy fogjátok meglátni a szenvedőket, ha én itthon maradok? – kérdezte a szem és ő is csatlakozott a többiekhez.
A kicsi szív nagyot dobbant.

Van egy régi mese egy apáról és a fiáról, akik mentek az úton a szamarukkal. Nemsokára találkoztak egy emberrel, aki azt mondta, hogy ostobák, amiért gyalogolnak, amikor ott a szamaruk. Így az apa és a fiú felpattant a szamár hátára.

Nem jutottak messzire, amikor egy másik ember megkritizálta őket, amiért mindketten a szamár hátán ülnek. Túl nehezek az állatnak, érvelt az ember, és ez embertelen. Így aztán a fiú leszállt.

Nem sok idő telt bele, és egy harmadik utazó megjegyezte, hogy az apa mennyire nem törődik másokkal, mert ő szamárháton utazik, a fia meg gyalogol.

Csak Istennél csendesül el lelkem, tőle kapok reménységet. (Zsoltárok 62:6)

A csend szerepe fontos a hívő ember életében. Te mennyit gyakorlod? És hogy látod: mi értelme van? A következő történet segít eligazodni e kérdésben:

A magányosan élő szerzetes remetéhez egyszer emberek jöttek. Megkérdezték tőle: 

- Mire való, hogy életed nagy részét itt töltöd el csöndben és magányban? 

A remete éppen azzal foglalatoskodott, hogy vizet mert egy ciszternából, az esővíz összegyűjtésére szolgáló mély kútból.

Évekkel ezelőtt Paul Morphy volt a sakkvi­lágbajnok.

Egy napon értékes festmény előtt állt, melyen a következő felirat volt olvasható:

- A sakkjátékos.

Sátán és egy fiatalember volt a két játékos.

Nagy tétért folyt a parti: az ifjú lelkéért. A játék rosszul állt a fiatalember részéről. Figuráit nem tudta anélkül elmozdítani, hogy matthelyzetbe ne került volna.

Legyen mindenki kék! - szólalt meg az iskolabusz sofőre, akinek aznapra már elege volt a faji megkülönböztetésből. Elege volt abból, hogy fehérek és feketék vannak, és akármilyen kicsik, nem férnek meg egymás mellett.

A fehérek elől ülnek, a feketék hátul, de soha nincs egy reggel sem veszekedések, átkozódások, kisebb-nagyobb dulakodások, lökdösődések nélkül. Ez így nem mehet tovább, változtatni kell. - Hát hagyjuk a feketét és a fehéret, felejtsétek el ezt a színt, mától fogva mindenki kék.

Egy tengeri hajó nagy veszélyben forgott. Úgy látszott, hogy a hajótörést nem lehet elkerülni.

De a legnagyobb veszély pillanatában a vihar megcsendesült s a hajó megmenekült.

Pár nappal később a kapitány észrevette, hogy a legénység ebédlőasztalában egy mély bevágás van. Kérdezősködött, hogy kinek a munkája ez? A tettes jelentkezett s így szólt:

- Ezt a vágást azon az estén tettem a bicskámmal, mikor abban a viharban szembenéztünk a halállal.

Jutalmazás

Az egyik hitetlen földműves dicsekedett a hitetlenségével, és levelet írt az egyik helyi újságnak a következő szavakkal:

"Uraim, kísérletet hajtottam végre. Vasárnap szántottam a földem, vasárnap vetettem be. Mindig vasárnap kapáltam, és vasárnap szedtem a gyümölcsöt. Vasárnap vittem haza a termést a magtáramba. És most mi az eredmény? Nagyobb az átlagtermésem, mint bármelyik szomszédomé október végén."

Azt várta, hogy a szerkesztő majd dicséretet ír neki, de váratlanul ezt a választ kapta: "Isten nem mindig októberben egyenlíti ki a számlát."

Megtartó

Egy idős néger rabszolgaként dolgozott valakinél, aki semmit nem törődött a keresztyénséggel.

A riporter azon fáradozott, hogy valamilyen érdekes történetet szedjen ki egy nagyon-nagyon idős emberből, aki egy állami öregek otthonában élt.

- Nagyapó - kérdezte a fiatalember -, hogy érezné magát, ha hirtelen kapna egy levelet, azzal az üzenettel, hogy egy távoli rokona tízmillió dollárt hagyott Önre?

- Fiam - mondta az öreg lassan -, én akkor is kilencvenöt éves lennék, nemde?

------------------------------------

Egy este két ékszerkereskedő érkezett körülbelül egy időben a sivatagi karavánszerájhoz.

Volt egyszer valahol egy rátarti teáskanna. Majd felvetette a büszkeség, mert finom porcelánból égették, mert hosszú csőre és széles füle volt, méghozzá elöl a csőre és hátul a füle. Ez egész ritka dolog, emlegette is a teáskanna, ha csak tehette. Hanem a födeléről nem beszélt soha. Tudta, mért nem: a födele törött volt, s ha megragasztották is, csorba maradt. Minek beszéljen hát az ember a hibáiról, mikor azt úgyis megteszik helyette mások?

Napóleon az oroszországi hadjárata előtt értesítette az orosz követet, hogy az egész birodalmat hamarosan el fogja törölni a föld színéről.

A követ így válaszolt:

-    Ember tervez - Isten végez.

Napóleont elöntötte a méreg.

-    Mondja meg urának - ordította magából kikelve a küldöttnek, hogy én tervezek, és végre is hajtom, amit elterveztem. Mintha az élő Istent hívta volna ki, hogy egyszer s mindenkorra tisztázzák, ki a vi­lág ura.

Isten elfogadta a kihívást, és még csak trón­járól sem szállt le...

  Sándor olyan srác volt, aki tényleg meg tudott őrjíteni. Mindig jókedvű volt és mindig tudott valami pozitívat mondani.Ha valaki megkérdezte, hogy, hogy van, azt válaszolta: 

-"Ha jobban lennék, kettő lenne belőlem."

Született optimista volt. Ha valamelyik ismerősének rossz napja volt, Sándor azt mondta neki, hogy a helyzet pozitív oldalát kell néznie.Annyira kíváncsivá tett a természete, hogy egy nap odamentem hozzá, és azt mondtam:

- Ezt egyszerűen nem értem.

                    A fösvény az aranyát a kertjében egy fa alá rejtette. Minden héten kiásta és órákon át nézegette.

Ám egyszer egy tolvaj ellopta az aranyat.

Amikor a fösvény legközelebb jött, hogy gyönyörködjék a kincsében, csak az üres gödröt találta. A fösvény bánatában üvölteni kezdett, de annyira, hogy a szomszédok a kíváncsiságtól hajtva odaszaladtak hozzá. Amikor megtudták bánata okát, egyikük megkérdezte:

- Használtad te azt az aranyat?

Napoztatom a lelkemet...

A misszionáriusnak Új-Guineában feltűnt, hogy istentisztelet után egyik pápua híve nem hagyja el a kápolnát. Néha órákig is a padjában, szinte mozdulatlanul ül.

Egy idő után, félve, hogy talán megsérti, megkérdezte a misszionárius, hogy miért szokott ilyen sokáig elüldögélni a kápolnában.

- Ilyenkor, hát ilyenkor napoztatom a lelkemet...

Az ölében ülni...

A technika nyújtotta lehetőségek kétségtelenül kényelmesebbé teszik mindennapjainkat.

Volt egyszer egy öreg kolostor, amelyre nehéz idők jártak. Évszázadokkal korábban ez egy virágzó kolostor volt, ahol sok odaszánt szerzetes élt és dolgozott, és nagy hatással volt a birodalomra. Most azonban mindössze öt szerzetes élt itt, akik már mindnyájan hetven év felettiek voltak. Ez nyilvánvalóan egy halálraítélt rend volt.

Pár mérföldnyire a kolostortól lakott egy öreg remete, akiről sokan azt tartották, hogy próféta.

Képzeld el, hogy megnyertél egy versenyt, és a nyereményed az, hogy a bank minden reggel 86 400 forintos számlát nyit a nevedre. Ám mint minden játéknak, ennek is megvannak a szabályai, pontosabban két alapszabály van:

1. Az első szabály, hogy mindazt a pénzt, amit napközben nem költöttél el, este visszaveszik tőled, csalni nem lehet, tilos áttenni az összeget egy másik nap számlájára, csak elkölteni lehet...

A PALÁNTA virágedényben nevelkedett, és nagyon jól érezte magát. Aztán egyszer csak jött egy KÉZ, és

kivette onnan.

„Miért veszel ki innen? Olyan jól éreztem magam!”- kérdezte.

„Azért, mert itt nem lenne számodra elég hely növekedni.”- jött a válasz.

A KÉZ nem sokkal később kiültette a szabad ég alá.

„Miért teszel engem ide? Úgy tűz a nap, és úgy fúj szél!”- mondta.

„Azért, mert így tudsz növekedni és erősödni!” – jött a válasz.

Aztán jött a zivatar, dörgött az ég, csapkodtak a villámok.

A kis hindu

Indiában egy előkelő asszony egy éhező, elhagyott kis hindu fiúcskát fogadott magához, aki különben éhen pusztult volna. Shadinak hívták. Felnevelte, mindennel ellátta.

Beszélt neki Jézus Krisztusról és megtanította imádkozni. Amikor Shadi hat éves lett, születésnapján azt mondta neki:

-Most próbálj egyszer a saját szavaiddal imádkozni!

Évekkel ezelőtt, amikor még nem volt hűtőszekrény, az emberek jégházakat használtak, hogy az élelmiszerek ne romoljanak meg. Ezeknek a kis építményeknek vastag falai voltak, nem volt rajta ablak, csak egy jól záródó ajtó. Télen, amikor a tavak befagytak, nagy jégtömböket vágtak ki és odaszállították a jégházakba. Aztán a jégre szórtak egy réteg fűrészport, és így az kitartott majdnem nyárig.

Egyik nap egy férfi elvesztette értékes karóráját a jégházban, miközben ott dolgozott. Áttúrta az egész fűrészport, szorgalmasan keresgélt, de az óra csak nem lett meg.

A házunk éppen szemben volt a baltimore-i Johns Hopkins kórház épületével.

Az alsó szinten laktunk, a felső szintet pedig bérbe adtuk a klinika járó betegeinek.

Egy nyári estén éppen vacsorát készítettem, amikor kopogást hallottam az ajtón. Kinyitottam, és egy ritka csúnya öregembert pillantottam meg. Alig magasabb nyolcéves fiamnál, gondoltam, miközben végigmértem görnyedt, összeaszott testét.

A legvisszataszítóbb az arca volt, mely az egyik oldalon feldagadt, és vörös vadhús borította.

- Nem zavar, hogy szemüveget kell majd hordanod? - kérdezte egy kisfiútól a barátja.

A kisfiú ugyanis szemüveg viselésére kényszerült.

- Nem, ha olyan szemüvegem lesz, mint amilyen a nagyinak van - válaszolt.

- Anyukám ugyanis azt mondta, hogy ő mindig meglátja azt, ha valaki fáradt, ha el van csüggedve, vagy ha szomorú. Megérti, ha szükséged van valamire, és nyomban észreveszi, ha valami nyomaszt, vagy ha valamiről beszélni szeretnél.

Az életben annyi mindent szeretnénk. Legfőképpen azt, hogy egészségesek legyünk a lehető legtöbbet boldognak érezzük magunkat, és a lehetőségeinkhez képest éljünk viszonylagos jólétben.

Szeretnénk, ha az életünkben jól mennének a dolgaink, ha a szeretteink is jól éreznék magukat és ők is kitűnő egészségnek örvendhetnének.

Amikor rendben halad az életünkben minden, akkor vajon hányszor jut eszünkbe mindezért a jóért hálásnak lennünk? Vajon hányszor köszönjük meg szívből a lehetőségeket?

Egy végzős egyetemista fiú már hónapok óta kinézett magának egy sportkocsit az egyik autószalonban. Tudta, apjának nem okozna gondot, hogy megvegye neki, ezért volt olyan bátor, és ezt kérte magának ajándékba annak örömére, hogy befejezi az egyetemet.

Amikor végre eljött a nagy nap, és megkapta a diplomát, édesapja behívta az irodájába, és ezt mondta:

– Fiam!

. Készen vagy-e? Dr. Kidd tehetséges igehirdető volt, de néha különösen viselkedett.

Egy ifjú tagja beszélte el: - Egyik nap éppen a boltban voltam, betoppant lelkipásztorunk. - Vártak engem? - kérdezte gyorsan.

- Nem vártuk - feleltem neki.

-No és mit csinálna, ha én volnék a halál? - kérdezte és anélkül, hogy választ várt volna, amint jött, oly gyorsan elsietett...

 A fekete szolga. Egy afrikai misszionárius hű néger szolgája egy délután felkapta a misszionárius szőkefürtű fiacskáját és futni kezdett vele.

Valaki Más

Fájó szívvel tudatjuk, hogy Valaki Más testvérünk meghalt. Hirtelen távozása mindnyájunkat mélyen megrendített.

Gyülekezetünk legmegbecsültebb tagjai közé tartozott.

Valaki Más testvér nagy űrt hagyott maga után, amit aligha tud majd más betölteni.

Évek óta hűséges tagja volt gyülekezetünknek, és többet tett, mint amennyit egy embertől elvárhatunk.

Volt egyszer egy fogadó, melyet "Ezüst Csillag"-nak hívtak. A tulajdonos minden tőle telhetőt elkövetett, hogy minél nyereségesebbé tegye vállalkozását: a szállás kényelmes volt, a kiszolgálás szívélyes és az árak elfogadhatók, de mindhiába, mert a célját nem tudta elérni.

Kétségbeesésében elhatározta, hogy kikéri egy bölcs tanácsát.

Miután a bölcs végighallgatta bánatos történetét, azt javasolta, hogy változtassa meg a fogadó nevét.

- Az lehetetlen - mondta a fogadós.

Napóleon az oroszországi hadjárata előtt értesítette az orosz követet, hogy az egész birodalmat hamarosan el fogja törölni a föld színéről.

A követ így válaszolt:

- Ember tervez - Isten végez.

Napóleont elöntötte a méreg.

- Mondja meg urának - ordította magából kikelve a küldöttnek, hogy én tervezek, és végre is hajtom, amit elterveztem. Mintha az élő Istent hívta volna ki, hogy egyszer s mindenkorra tisztázzák, ki a vi­lág ura.

Isten elfogadta a kihívást, és még csak trón­járól sem szállt le...

 Volt egyszer egy gazdag ember. Egész életében megvolt mindene. Három fiát szépen felnevelte.

Hanem azért a kincsesláda kulcsával mégsem lehetett a betegséget kizárni a házból. Az bizony őt is utolérte.

Nagy bajában, öregségében csak a legkisebb fia ápolta.

A másik kettő ezalatt élte világát: szép feleséget, jó cimborákat szereztek.

Mégis, mielőtt meghalt volna a gazdag ember, úgy rendelkezett, hogy sok-sok aranyát a legidősebb fia kapja.

A szomszédomhoz jött valaki és így szólt hozzá:

- Halld csak, miket beszél rólad a barátod!

Szomszédom félbeszakította:

- Mielőtt elmondanád, áruld el: megszűrted-e a három rostán?

- Miféle rostákon?

- Először is az igazság rostáján. Megvizsgáltad vajon, hogy igaz-e, amit el akarsz beszélni?

- Nem, én csak hallottam másoktól.

Szomszédom bólintott és folytatta:

- Azután átbocsátottad-e az öröm rostáján? Még, ha nem is igaz, amit el akarsz mondani, de bizonyára jó nekem, és örömet szerez számomra, nemde?

Évekkel ezelőtt egy kis középnyugati városkában egy embernek az volt a dolga, hogy figyelje a vasúti átjárót. Ha vonat közeledett éjszaka, meg kellett lengetnie egy lámpást, hogy figyelmeztesse a keskeny úton arra járó autósokat a vonat közeledtére, hogy megálljanak, amíg a vonat elhalad.

Egy bizonyos estén szokás szerint arra jött a vonat, és a férfi elfoglalta helyét, hogy figyelmeztesse az arra haladó autókat. Látta is, hogy messziről közeledik egy autó a vasúti sínek felé, így hát elkezdte lengetni lámpását a holdsütötte estében.

Sok éve már annak, amikor az ördög úgy döntött, hogy eladja mesterségének összes szerszámait.

Ízlésesen kiállította őket mindenki szemlélésére egy vitrinben.

Micsoda gyűjtemény volt ez! Ott volt az Irigység fénylő tőre, mellette pedig a Harag kalapácsa ékeskedett.

A másik polcon a Szenvedély nyila feküdt, vele együtt pedig festőien elrendezve a Falánkság, Érzékiség és a Féltékenység nyilai feküdtek.

Egy külön pulton voltak kiállítva a Hazugság hálóinak kellékei.

Egy fiatalember minden nap délben bekukkantott a templom ajtaján és pár másodperccel később már ment is tovább.

Kockás inget és szakadt farmert viselt, mint a többi maga korabeli fiatal.

Papírzacskóban hozta az ebédre szánt két zsömléjét. A plébános gyanakvóan kérdezte, hogy miért jött, mivel manapság már a templomban is lopnak.

- Imádkozni jövök - válaszolta a férfi.

- Imádkozni... Hogy tudsz ilyen gyorsan imádkozni?

- Hát... mindennap benézek a templomba és annyit mondok: "Jézus, Józsi vagyok", aztán elmegyek.

Egy fiatalember egyszer igen érdekes álmot látott. Eddig sohasem ismert országban járt álmában.

Az ország fővárosa arról volt híres, hogy ott a világ minden jó dolgát meg lehetett vásárolni.

Az ifjú bement a csodaboltba, s kíváncsian szemügyre vette a rendkívüli üzletet. A pult mögött egy angyal szolgálta ki a vásárlókat. Őt is megszólította:

- Uram, mit szeretne vásárolni?

A nagy esőhiány tikkadtá, szárazzá tette a földeket. A fák fájdalmasan hullatták megfakult, elsárgult leveleiket. A fű a réteken kiégett. Az emberek nyugtalanul kémlelték a tiszta , kobaltkék eget.

Mivel mind szárazabb hetek követték egymást, és hónapok óta egy csepp eső sem esett, a helybéli plébános az eső kegyelméért könyörögve rendhagyó imaórára hívta az embereket a templom előtti térre.

A hangya megszomjazott erősen, és elment a forráshoz, hogy szomját eloltsa. De mikor a forrás széléről a víz fölé hajolt, elszédült és befordult a vízbe. A kút mellett volt egy fa, melynek ágai a víz fölé hajoltak, és az egyik ágán galamb ült. 

Látta a galamb, hogy a hangya kínlódik a vízben, megsajnálta és ledobott hozzá egy ágacskát. A hangya mindjárt fel is kapaszkodott az egyik levélre, megpihent rajta, aztán valahogy kikapaszkodott, és megmenekült a haláltól.

”Két szerzetes zarándokútja során egy sekély folyóhoz ért. Partján egy fiatal hölgy állt, aki nem szerette volna, ha megázik az új ruhája.

Az egyik szerzetes gondolkodás nélkül felkapta a hátára a nőt és átgázolt a vízen és letette a túlparton.

Aztán folytatták útjukat. Körülbelül egy óra múlva a társa kifakadt:

Nem helyénvaló megérinteni nőt, a parancsolatok tiltják! Áthágtad a szabályokat!

A másik csendesen megjegyezte:

Én már egy órája letettem a folyónál, Te miért hurcolod most is magaddal?”

Nagyon tanulságos ez a történet, mert mi emberek nagyon hajlamosak vagyunk arra, hogy ha valami nem  tetszik nekünk, vagyis nem a mi elképzelésünk szerint történik, akkor bizony mint terhet sokáig cipeljük magunkkal, mert nem vagyunk képesek letenni azt a gondolatot, „terhet”, ami bizony az életünket nagyon megnehezíti, ha sokáig foglalkoznunk a témával.

Három párna.

Az öreg Parsontól kérdezték:

- Hogy van?

- Kitűnően! - hangzott a vidám válasz.

- Három párna van a fejem alatt: Isten végtelen ereje, végtelen bölcsessége és végtelen szeretete - rajtuk pihenek!

 Szárnyak.

- Vajha szárnyaim nőnének, hogy repülni tudnék - sóhajtott fel John Wesley.

- Ha az Úr akarja, hogy repülj, szárnyakat is ad hozzá - válaszolt csendesen bátyja.

 A lelkiismeret. Egy indián, akit arról kérdeztek, hogy hogyan határozná meg a lelkiismeretet, ezt mondta:

- Egy kis háromszögletű dolog van bennem. Ha valami helytelent teszek, megfordul és fájdalmat okoz bensőmben. Ha gyakran teszek rosszat, a háromszög sarkai lekopnak, és forgása nem fáj többé.

 Egy néger beszéde.

- Az „Ádám, hol vagy?" - igéről beszélt egy néger prédikátor.

Teremtő 

Az egyik egyetem professzora egy planetáriumot szerkesztett a világegyetem mintájára. Amikor az egyik egyetemista bement a terembe, hogy megtekintse a planetáriumot, megkérdezte a professzortól, hogy ki csinálta e csodálatos művet. A professzor azt felelte, hogy “senki”. A hallgató nevetett és ismét föltette a kérdést: “Ki készítette ezt a fantasztikusan precíz művet?” A professzor így válaszolt: “Senki, egyszerűen létrejött magától.”

A hallgató zavarba került és dühös lett, de a professzor így folytatta: “Ha kimész ebből a teremből és rátekintesz a körülötted levő természetvilágra és azt gondolod, hogy az csak magától jött létre, akkor azt is elhiheted, hogy ez a precíz mű létrejött alkotó nélkül.”

Templom

Egy idős asszonyt vezettek végig Európának egyik nagyszerű katedrálisán.

Mindig napsugárban

Virágkiállításon egy kislány cserepe nyerte az első díjat. A polgármester díjkiosztáskor érdeklődött, hogy hol lakik a kis nyertes. Kiderült, hogy a város legsötétebb utcájában van a lakásuk. - Hogyan tudtál ott ilyen pompás virágot nevelni? - kérdezte a polgármester.

- Reggel az ablakunkba sütött a nap, oda tettem.

A pénz útja. Egy nagy adakozó írta nővérének:

- Tudod, sohasem tartok magamnál pénzt; megégetne, ha megtenném. Mihelyt tehetem, kiadom kezemből, még mielőtt megtalálná az utat a szívembe...

ITimóteus 6,10.

 Az igazi adakozás. Körülhordozták egy gyülekezetben az adománygyűjtő kosarat. - Tessék lejjebb tartani! - szólt egy néger fiú. - Még lejjebb! Mikor a kosarat a földre letették, be-leállt.

Egy teknőscsalád kirándulni ment. Hét évig készülődtek rá. Elindultak, és alkalmas helyet kerestek, ahol letáborozhatnak. Útjuk második évében meg is találták. Körülbelül hat hónapig tartott, míg megtisztították a területet, kipakolták az elemózsiás-kosarukat, és befejeztek minden előkészületet. Ekkor fedezték fel, hogy a sót otthon felejtették. Abban mindnyájan egyetértettek, hogy egy piknik só nélkül felér egy katasztrófával!

Volt egyszer egy olyan fa,amely egy kisfiút szeretett.A fiú mindennap meglátogatta.Leszedegetett leveleiből koszorút font,hogy eljátssza az erdők királyát,felmászott törzsére,és ágaira akaszkodva hintázott.Evett a gyümölcséből és bújócskázott lombja között.

Amikor elfáradt,a fa leveleinek árnyékában aludt el,mialatt a lombozat altatódalt susogott.A kisfiú kis szÍvének teljességével szerette a fát.És a fa boldog volt.

De az idő múlt,a fiú pedig növekedett.Amikorra felnőtt,a fa gyakran maradt magára.Egy nap azután a fiú újra meglátogatta a fát. 

Ez azt mondta:---Gyere hozzám,kisfiam,mássz fel a törzsemre,hintáz ágaim között,edd a gyümölcsömet,játsszál lombom között és légy boldog. 

---Túlságosan felnőttem már ahhoz,hogy fára másszak és játszadozzak--válaszolta a fiú-olyasmit akarok vásárolni magamnak,ami szórakoztat,pénzre van szükségem.Tudsz nekem pénzt adni? 

---Sajnos--felelte a fa--pénzem nincs,csak levelem és gyümölcsöm van.Szedd le gyümölcsömet,kisfiam,és add el a városban.Így lesz pénzed és boldog lehetsz. 

Ekkor a fiú felkapaszkodott rá,leszedte és elvitte az összes gyümölcsöt.És a fa boldog volt. 

De a fiú sokáig elmaradt és a fa szomorkodóvá vált.Majd egy nap a fiú visszatért.A fa reszketett az örömtől,úgy mondta:

---Gyere hozzám,kisfiam,mássz a törzsemre,hintázz ágaim között és légy boldog. 

---Nincs időm fára mászni,túl sok a dolgom.Házat szeretnék és feleséget,gyermekeket.Tudsz nekem házat adni? 

---Házam nincs-mondta a fa--az én otthonom az erdő.De ágaimból készÍthetsz magadnak házat és akkor boldog leszel. 

A fiú lefűrészelte a fa összes ágát,el is vitte őket,hogy fa házat épÍtsen magának belőle.És a fa boldog volt. 

A fiú sokáig nem jött.Amikor végre megérkezett, a fa olyan boldog volt,hogy szinte alig tudott megszólalni. 

---Gyere hozzám kisfiam--mormolta-gyere hozzám játszani. 

---Túl öreg és túl szomorú vagyok már a játékhoz-válaszolta amaz-egy bárkára vágyom,hogy messzire elhajózzam innen.Tudsz nekem bárkát adni? 

---Vedd a törzsemet,készÍts magadnak bárkát belőle-felelte a fa--azzal messzire elhajózhatsz és ott boldog lehetsz. 

Ekkor az ember kivágta az egész törzset és bárkát készÍtett belőle,hogy elmeneküljön vele,elhajózzon onnan. 

És a fa boldog volt,de nem teljesen. 

Sok-sok idő múlva visszatért az ember. 

---Nagyon sajnálom kisfiam,de már semmim sem maradt,amit neked adhatnék.Gyümölcsöm sincs már régóta. 

---A fogaim már nem képesek gyümölcsbe harapni-volt a válasz. 

__Nincsenek már ágaim sem-folytatta a fa-nem tudlak már hintáztatni. 

Túl vén vagyok már ahhoz,hogy faágakon hintázzam. 

---Nincs már törzsem sem,amelyre felmászhatnál... 

---Túl öreg és fáradt vagyok már a fára mászáshoz. 

---Nagyon el vagyok keseredve-sóhajtotta a fa,-annyira szeretnék neked valamit adni,de már semmim sincs,amit adhatnék.Öreg fatönk vagyok immár.Igazán sajnálom... 

---Most már nincs sok mindenre szükségem-válaszolta amaz-csak egy csendes,nyugodt kis helyre vágyom,ahol leülhetnék és megpihenhetnék.Igazán elfáradtam már. 

----Nos hát-mondta a fatönk,úgy kihúzva magát,amennyire csak tudta-Íme itt egy öreg tuskó,épp arra jó,hogy ráülj és kipihend magad.Ülj le hát és pihenj meg nálam. 

Az öreg ember Így is tett. 

És a fa maradvány boldog volt. 

S.Silverstein-Ford:R.J.N. 

MA ESTE ÜLJ LE EGY NYUGODT SAROKBA ÉS SEGÍTS SZÍVEDNEK HÁLÁT ADNI MINDENKIÉRT,AKI ÉLETEDBEN "FA" VOLT. 

 Olvastam egy könyvet, ahol az életet egy vonatutazáshoz hasonlították. Nagyon érdekes olvasmány. Az élet olyan, mint egy vonatutazás. Gyakran beszállunk, kiszállunk, vannak balesetek, néhány megállónál kellemes meglepetésekkel találkozunk, míg mély szomorúsággal a másiknál.

Amikor megszületünk és felszállunk a vonatra, olyan emberekkel találkozunk, akikről azt hisszük, hogy egész utunkon elkísérnek, a szüleinkkel. Sajnos a valóság más. Ők kiszállnak egy állomáson, s mi ott maradunk nélkülözvén a szeretetüket, együttérzésüket, társaságukat.

Egy vidéki farmon élt két testvér egymás szomszédságában. Egy napon egy jelentéktelen félreértés kapcsán összevesztek. Eddig kölcsön adták egymásnak szerszámaikat, 

ameddig az egyik távol volt, a másik vigyázott a farmra, megbeszélték a problémáikat, de most egy csapásra minden megváltozott. Hiába a negyven éves szomszédság, most végül odáig fajult a dolog,hogy nem is álltak szóba egymással. 

Egy szép napos reggelen az idősebbik testvérhez bekopogott egy idegen férfi, aki munkát keresett egy-két napra.

Két fiatalember tanult egy angol egyetemen: az egyik jogot, a másik természettudományt. Igen jó barátok voltak; talán azért, mert ellentétes jellemmel rendelkeztek. A jogász nagyon szolid életet folytatott, szorgalmas volt, és így gyorsan haladt előre tanulmányaiban.

A másik ezzel szemben szerette a bort, a lányokat, a nótázást, és külsőleg vidám, gondtalan embernek látszott Könnyen jutott pénzügyi nehézségekbe, ügyessége és jókedve révén azonban csaknem mindig megtalálta az abból kivezető utat.

Kilencedikesként Dave volt a legkisebb a középiskolában. Ám 150 centis magasságával és negyven kilójával tökéletesen bevált a pehelysúly kategóriában, mint az iskolai birkózócsapat tagja.

A kiscsapat pehelysúlyú tagjaként kezdte, aztán bekerült az iskolai válogatottba, amikor elköltözött az a fiú, akié az a hely volt.

Sajnos Dave első éve nem sikerült valami fényesen. A hat válogatott mérkőzésből hatszor két vállra fektették.

Évekkel ezelőtt Paul Morphy volt a sakkvi­lágbajnok.

Egy napon értékes festmény előtt állt, melyen a következő felirat volt olvasható:

- A sakkjátékos.

Sátán és egy fiatalember volt a két játékos.

Nagy tétért folyt a parti: az ifjú lelkéért. A játék rosszul állt a fiatalember részéről. Figuráit nem tudta anélkül elmozdítani, hogy matthelyzetbe ne került volna.

Egy gazdag ember munkásokat toborzott. Azzal a feladattal bízta meg őket, hogy az udvarán lévő kútból húzzák fel a vizet és egy vesszőkosárba öntsék. Külön kérése még az volt, hogy a munkát gondosan és hűségesen végezzék mindaddig, míg a kútból a víz ki nem fogy.

A munkások összesúgtak, és megállapodtak egymás között, hogy ezt nem vállalják. Azt mondták a megbízónak:

-    Mi minden munkát nagyon szívesen elvégzünk, különösen, ha jól megfizetik.

Higgy Istenben és...

Hatalmas tömeg gyűlt össze a sivatag szélén, a prófétát hallgatták.

Átszellemült arccal figyelte a nagy mester szavait, önkéntelenül is minden mondat után bólintott egyet-kettőt. Csodálatos nap volt, nem tudott eléggé hálát adni az égnek, hogy eljött.

Amikor estefelé oszlani kezdett a sokaság, dühtől tüzelő arccal rohant vissza a prófétához.

- Mester, idejöttem, hogy hallhassam az igaz élet tanítását. Hogy erősödjön a hitem.

Egy kanna megkevert festék használatra készen állt a padlón.

A festék beszélni kezdett: - Most kifestem szépen a lakást és gyönyörű lesz.

Erre az asztalon heverő ecset is megszólalt: - Tulajdonképpen a lakást én festem ki, nélkülem mit sem csinálhatsz.

 A létra sem maradt csendben: - Ugyan, mire mentek nélkülem - jegyezte meg önhitten.

 A szobába lépő festő hallva a társalgást, magában ezt gondolta:

- Úgy látom jobban teszem, ha egy szabadnapot csinálok magamnak.

Évekkel   ezelőtt , amikor  még  nem  volt hűtőszekrény, az emberek   jégházakat  használtak,  hogy az élelmiszerek  ne romoljanak   meg.  Ezeknek  a  kis  építményeknek  vastag falai voltak, nem  volt rajta  ablak, csak egy  jól  záródó ajtó.

Télen amikor a tavak befagytak, nagy jégtömböket vágtak ki, és odaszállították a jégházakba. Aztán a jégre szórtak egy réteg  fűrészport,  és  így  az  kitartott  majdnem  nyárig.

Egyik nap egy férfi elvesztette értékes karóráját a jégházban, miközben ott dolgozott.

Volt egyszer egy idős ember, aki magasan egy osztrák falu fölött, az Alpok keleti lejtőjén élt. Sok évvel azelőtt azzal bízta meg a falutanács, hogy tisztogassa meg a hulladéktól a hegyek hasadékaiban található kis tavacskákat, mert azok táplálták a falun átfolyó gyönyörű kis patakot.

Ő hűségesen, csendes rendszerességgel járta a hegyeket, kiszedte a leveleket és ágakat, és kikotorta a hordalékot, ami különben eltömítette vagy beszennyezte volna a friss forrásvizet.

Réges-régen történt: angyalt küldött a földre a Jó Isten, hogy vigye fel az égbe a legszebb könnycseppet. Az angyal bejárta az országot, világot. Végre rátalált egy özvegy édesanyára, aki egyetlen gyermekének koporsója felett hullatta könnyeit. Minden könnycseppje igazgyöngynek látszott, szikrázott rajtuk a napsugár. Az angyal azt gondolta, hogy könnyen teljesítette a feladatot. Túl korán örvendezett. Isten ugyan megdicsérte őt szorgalmáért, de azt mondta, hogy szebb könnycsepp is van a világon.

Egyszer az Úristen színe elé került egy ember, aki a halála előtt becsomagolta egy nagy bőröndbe mindazt, amit az életében értéknek tartott. Az autóját, a házát, a személyes kapcsolatait, a takarékbetétkönyveit.

Az Úristen azt mondta neki:

- Mutasd meg, mit hoztál át az életedből!

Az ember kinyitotta a bőröndöt, s megdöbbenve látta, hogy az szinte teljesen üres.

Tíz földműves együtt indult a mezőre dolgozni. Vihar lepte meg őket. Tépdeste a fák koronáit, a kerteket, a szántóföldet meg teljesen letarolta. 

A cikázó villámcsapások és a jégeső viharos verése ellen egy düledező templomba menekültek. 

A villámcsapások hangja egyre erősödött, a korhadt gerendák recsegtek. Attól tartottak, hogy rájuk szakad a mennyezet.

Évekkel ezelőtt a Seattle-i paralimpiai játékokon 9 atléta (akik mind mentálisan, vagy fizikailag sérültek) felálltak a 100 méteres futás startvonalához. A pisztolylövés felhangzásakor elkezdődött a verseny, ahol (bár nem mindenki a lábain futva), de a cél felé törekedett a beérkezés és a győzelem reményében.

A nagy igyekezetben egyszer csak az egyik fiú elesett az aszfalton és jó néhányat bukfencezett, majd elkezdett sírni. A többi 8 versenyző hallotta a sírást, lelassított és hátranézett.

Hálás mindenért

Egy ember, aki nemrég adta át életét az Úrnak, mindig tele volt köszönettel és dicsérettel Isten iránt. A gyülekezetben elhangzott imádságai mindig így kezdődtek: "Hálát adok neked, Uram!"

Egyik este az imaórán felkötött karral jelent meg. Megvágta a karját egy éles gép, mégpedig olyan mélyen, hogy az eret is érte. Elég súlyos volt a sebe. Magamban csendesen felvetődött a kérdés: Vajon ma is hálaadással kezdi meg az imádságát?

"Hálát adok neked, Uram, hogy az öt ujjam ép és sértetlen a kezemen, és megvédtél a még nagyobb bajtól kegyelmesen - kezdte meg az imáját, amelyet könnyes szemekkel hallgattunk.

 Kik a szentek? Egy gyermeket elvitt a nagynénje egy székesegyházba. Ámulva nézte a hatalmas festett ablakokat s a rajtuk beáradó fényt. - Kik azok az ablakokra rajzolt emberek? - kérdezte félénken. - Szentek. - Most már tudom, hogy kik a szentek: olyan emberek, akik engedik, hogy átragyogjon rajtuk a világosság - suttogta a kicsi csendesen.

A bájosság receptje. Egy kedves hívő öregasszonyt megkérdeztek, hogy hogyan őrizte meg üdeségét, mit használt, hogy ilyen bájos maradt.

Félelem nélkül

Dr. Watts / híres angol író, sok hívő ének szerzője / ezt a vallomást tette: "Hálás vagyok Istennek, hogy félelem és rettegés nélkül tudom álomra hajtani a fejemet, és nem aggódom azon, hogy ezen a földön vagy az új földön nyitom ki a szemeimet."

D. L. Moody

...................

Nem ismeri az értékét

Egy férfi egyszer felkeresett egy szegény, idős nőt a skót vidéken, akiről elmondták, hogy igen nagy szükségben él, még éhezik is.

A magatartás

- Ez az ember katona volt, vagy pedig katonai kiképzésben részesült - mondta egy barátom, miközben egy szembejövő férfira mutatott.

- Lehetséges. De honnan gondolod?

- Mert olyan a magatartása és a járása.

Ugyanez vonatkozik az Úr Jézus minden követőjére. A magatartásából és a járásából felismerhető, hogy követi-e Jézust vagy csupán képmutató.

D. L. Moody

....................

A vak ember a mécsessel

Egy nagyváros forgalmas utcasarkán ült egy vak ember, és előtte égett egy kis mécses.

Öreg bölcs üldögélt a Korinthusba vezető út szélén. A városba igyekvő idegen rövid pihenőt tartva beszédbe elegyedett vele:

- Milyenek itt az emberek? – tudakolta.

- Hová való vagy? – kérdezett vissza az öreg bölcs.

- Athéni vagyok.

- És felétek milyen nép lakik? – kérdezett tovább az öreg.

- Hát tudod, rettenetes társaság! Mind csaló, lézengő, lusta és önző. Ezért is jöttem el onnan.

- Nincs szerencséd! Korinthusban sem jobb a helyzet. Itt is csupa csalóval és lézengővel, lusta és önző emberrel fogsz találkozni.

                                                                                 Volt egyszer két jégtömb.A hosszú télen keletkezett egy sziklás,bozóttal körbevett üregben,a hegyoldalt beborító erdő közepén.

Makacs közönyösséggel méregették egymást.

Viszonyuk meglehetősen hűvös volt. Néhány"jó napot",egy-két "jó estét".Semmi több."Jégtörésről" szó sem volt. Mind a ketten azt gondolták egymásról:

-Igazán átjöhetne hozzám!

Egy gazdag ember munkásokat toborzott. Azzal a feladattal bízta meg őket, hogy az udvarán lévő kútból húzzák fel a vizet és egy vesszőkosárba öntsék. Külön kérése még az volt, hogy a munkát gondosan és hűségesen végezzék mindaddig, míg a kútból a víz ki nem fogy.

A munkások összesúgtak, és megállapodtak egymás között, hogy ezt nem vállalják. Azt mondták a megbízónak:

- Mi minden munkát nagyon szívesen elvégzünk, különösen, ha jól megfizetik.

A napokban olvastam egy történetet egy hölgyről, aki egyszer hallott Jézus feltámadásáról, és ez olyan mélyen megérintette, hogy szinte nem tudott másról beszélni.

Minden ismerősétől, barátjától, rokonától megkérdezte, hogy ismerik-e a húsvét történetét, és már mondta is, hogy mi az a történetben, ami őt rendkívül szíven ütötte. Olyan meggyőzően és szeretettel beszélt Jézus golgotai áldozatáról, határtalan szeretetéről, hogy mások szíve is megnyílt, és kezdték más szemmel nézni a világot.

Az egyik ókori kínai császár egy nap a következő esküt tette:

– Birodalmam összes ellenségét le fogom igázni és el fogom pusztítani.

Nem sokkal ezután meglepett alattvalók azt látták, hogy a császár a palota kertjében karonfogva sétál legnagyobb ellenségeivel és tréfálkozik velük.

– Hát nem arra esküdtél – kérdi meglepetten egyik híve -, hogy az összes ellenségedet elűzöd a birodalmadból?

Egy vidéki farmon élt két testvér egymás szomszédságában. Egy napon egy jelentéktelen félreértés kapcsán összevesztek. Addig kölcsön adták egymásnak szerszámaikat; ameddig az egyik távol volt, a másik vigyázott a farmra; megbeszélték a problémáikat, de most egy csapásra minden megváltozott. Hiába a negyven éves szomszédság, most végül odáig fajult a dolog, hogy nem is álltak szóba egymással.

A riporter interjút készít a Sorssal.

- Ütéseim - mesélte büszkén a Sors -, ütéseim kemények és kivédhetetlenek.

Balom ugyanolyan rettegett, mint a jobbom!

A hűséget, a büszkeséget, a szeretetet, a tudást, a barátságot - és tudni kell, ezek a legkeményebb ellenfelek - egymás után küldtem padlóra.

Valamennyit kiszámolták.!

- Így tehát - érdeklődött nem minden csodálat nélkül a riporter -, senki sincsen, aki méltó ellenfélként vehetné fel önnel a harcot?

Egy házaspár ebédelni indult egy bevásárlóközpont éttermébe. Ahogy egy kertes lakónegyed kanyargós utcáján autóztak, elütöttek egy macskát. Először megálltak, aztán kísértést éreztek arra, hogy egyszerűen elhajtsanak.

Aztán mégis úgy érezték, valakinek szólniuk kellene, ezért becsengettek a legközelebbi házba, és elmondták, mi történt. Pont a macska gazdája volt a háztulajdonos.

A macskagázolók megkérdezték, tehetnek-e valamit. Az idős ember megkérdezte, elrendeznék-e az állat tetemét.

Egy házaspár, a 25. házassági évfordulóján elment Angliába, hogy vegyenek valami szépet. Az egyik kerámia üzletben megláttak egy szép csészét.

A férj megkérdezte az eladót:

- Meg szabad néznem ezt a csészét? Még sosem láttam ennyire szépet.

Az eladó a kezébe adta és a csésze legnagyobb meglepetésére megszólalt:

- Nem érted, hogyan lehetek ennyire szép?

Tudod, nem voltam mindig teáscsésze.

Volt idő, amikor vörös voltam és agyagnak neveztek.

A  VÁLASZ

Egy szentéletű ember a városban sétálgatva találkozott egy rosszul öltözött, ápolatlan lánnyal, aki alamizsnát kért. 

- Uram – fordult Istenhez -, hogyan engedheted meg ezt? Tegyél már valamit! 

Az esti hírekben a TV éhező és megcsonkított gyermekek szomorú sorsáról számolt be. 

- Uram, hogyan engedheted meg mindezt? – kérdezte ismét. - Tegyél már valamit! 

Az éjszaka folyamán álmában szólt hozzá az Úr. 

- Már tettem valamit.

Egy pásztor mesélte: Gyülekezetemben volt egy szobrász. Két olyan dolgot tanultam tőle, amelyek döntő jelentőségűek lettek egész életemre nézve.

Egyszer éppen egy nagy márványtömböt raktak le a műhelye bejárata előtt. Megálltam és megkérdeztem tőle: Mit akar ebből faragni, mester?

— Egy angyalt. Csak a söpredéket kell eltakarítani róla — mondta.

Egy éjszaka béka brekegése zavarta meg a kolostor kertjében imádkozó szerzetest. Megpróbált nem a brekegésre figyelni - mindhiába.

Elfutotta a méreg, és rákiáltott a békára:

- Csönd! Imádkozom!

A szerzetes kérése - mivel szent ember volt - meghallgatásra talált az égben. Minden teremtmény nyomban elnémulva adta meg neki az imához szükséges csendet.

De ekkor egy hang zavarta meg a barát imáját. Belülről jött, a lelke mélyéről:

- És ha Isten ugyanolyan szépnek találja a béka brekegését, mint a te zsoltáros imádat?!...

„Nem nehéz kitalálni, az emberek miért szeretik annyira a sirályt.

Egy sziklás kikötő fölött ültem és figyeltem egyet közülük.

A sirály ujjongva ünnepli a szabadságot.

Erőteljes csapásokkal löki szárnyát hátrafelé, s jut mind magasabbra, míg minden más sirály fölé emelkedik, majd méltóságteljes tiszteletkörökkel siklik lefelé.

 A fekete szolga. Egy afrikai misszionárius hű néger szolgája egy délután felkapta a misszionárius szőkefürtű fiacskáját és futni kezdett vele. A szülők rémülten kiáltottak utána, de a néger nem állt meg, mire a szülők futásnak eredtek utána.  Napestig tartott a szörnyű hajsza, mikor a szolga megállt. Letette a gyermeket.

- Most már beszélhetek - szólt a kétségbeesett szülőknek és elmondta, hogy törzse elhatározta kiirtásukat, hallgatást fogadtattak meg vele, így nem talált más utat megmentésükre.

Használ-e az életem valakinek?

Hogyan lehetnék hasznosabb?

A ceruzakészítő félrerakta a ceruzát. Éppen mielőtt behelyezte volna a dobozba, így szólt hozzá:

„Van öt dolog, amit ismerned kell, mielőtt elküldenélek a világba. Mindig emlékezz rájuk, és te leszel a világ legjobb ceruzája.

 – Az első: alkalmas leszel nagy dolgok véghezvitelére, de csak akkor, ha engeded, hogy valakinek a keze tartson és mozgasson.

A mindig nyitott út. - Most nem szabad apukához bemenni, zavarod - szolt az anya kislányához.

- De én bocsánatot kérni megyek - fellebbezett a kicsike.

- Akkor mehetsz... - engedett az anya.

Átszögezett kezek. Papot hívtak rokonai a hívő öregasszonyhoz.

- Itt hozom bűnei bocsánatát - szolt a megérkező pap.

- Mutassa a kezet! Át van szögezve? Mert nekem csak át-szögezett kéz hozhat bűnbocsánatot - hangzott a szív mélyéről jövő válasz.

Kopernikusz és a világvége

1524. február 11-én emberek ezrei özönlötték el a lengyelországi templomokat, megijedve, hogy az lehet életük utolsó napja. A Halak csillagkép két bolygójának együttállása nagy szerencsétlenséget jósolt.

E zavargás közepette az egyedüli nyugodt ember Nicolaus Kopernikusz volt. Sokan őt vádolták a világ végének okáért. Ellent merészelt mondani a többségnek és kijelentette, hogy a Világegyetem középpontjában a Nap áll, és nem a Föld.

Fiatal pár lép be a város legszebb játéküzletébe.A férj és a feleség

hosszasan nézegetik a szines játékokat.Némelyek fenn sorakoznak az

állványokon,mások a mennyezetről lógnak le,vagy a pultokon feküsznek

szivderitő tarkaságban.

Vannak itt siró és nevető babák,elektronikus játékok,kicsike konyhák,melyben lángost és süteményt

sütnek.

Nem tudják eldönteni melyiket vegyék

meg.

A csinos eladónő hozzájuk lép:

- Nézze - kezdi magyarázni a feleség-,

nekünk egy egészen kicsi leányunk van,

és mi sokat vagyunk távol hazulról.

Élt egyszer egy egyszerű, szegény ember. Esténként, a kemény munka után fáradtan és rosszkedvűen tért haza.

Árgus szemekkel figyelte az elrobogó kocsibakban és a bárok asztalainál ülő embereket.

- Azoknak persze jól megy - morogta magában, és közben lelkében úgy össze volt nyomódva, mint a szőlőfürt a présben… Nekik minden rózsás és élvezetes. Bárcsak õk hordanák az én keresztemet!

Az Isten mindig nagy türelemmel hallgatta a szegény ember panaszát.

Történt egyszer, hogy egy férfi a háza építésével bízott meg egy mesterembert. 

A munka szépen haladt, a mester valóban ügyesen dolgozott, a ház épült-szépült. 

Egy nap váratlan nehézségek léptek fel. 

A mesterembernek minden az napra jött össze.

Az autó amivel érkezett defektes lett, majd valami hiba miatt nem indult el, munka közben áramszünet volt, aztán még az eső is eleredt.

Szinte mindenki szereti a számítógépes játékokat. Az egyik legjobb a Microsoft „Flight simulator"-a (repülésszimulátor).

A játék legtöbb változatánál választhatsz magadnak egy légcsavaros vagy egy sugárhajtású repülőgépet, és azt is kiválaszthatod, hogy Amerika 180 repülőtere közül melyikről akarsz felszállni, vagy melyikre kíséreled meg a leszállást.

Csak miután többórás gyakorlás során elsajátítottad a leszállás tudományát, sikerül úgy landolnod, hogy ne törd össze a repülőgépet.

Élt egyszer egy vak ember, akit szülei már gyerekkorától fogva koldulásra tanítottak és az ebből a tevékenységből befolyó pénzből próbált nagyobb korában is megélni. Közben megtanult szépen hegedülni és gyönyörű dallamokat tudott kicsalogatni egyszerű kis hegedűjéből.

Szüleitől megtanulta az apró pénzek fajtáit és lassan már megtudta különböztetni, hogy mikor dobtak egy 10 vagy 20 esetleg egy 100 forintost bele a kitett kalapjába!

Esténként mikor hazament mindig kiborította a kalap tartalmát egy nagy dobozba és élvezettel hallgatta ahogy csörgött a pénz, pláne amikor sok volt és nagyon csörgött!

"Egy kutyatenyésztő hirdetést adott fel és plakátokat rakott ki, mivel 9 kölyökkutyája született. Az érdeklődők csak úgy özönlöttek, mivel nagyon jó hátterű kutyák kölykeiről volt szó.

Egyik nap jött egy kisfiú.
- Csókolom, bácsi! Van egy kis gyűjtött pénzem, mert már nagyon régóta szeretnék kutyát. Meg szabad néznem őket?
- Természetesen.

Nézzétek meg a hollókat: nem vetnek, nem is aratnak, nincsen kamrájuk, sem csűrük, Isten mégis eltartja őket. Mennyivel értékesebbek vagytok ti a madaraknál! (Lk 12,24)

New Brunswickban (Kanada) egy vadvilágról szóló konferencián voltam, ahol a tüzes torkú kolibriről hallottam. Ez a kicsi madár télen elrepül Dél-Amerikába, és minden tavasszal visszatér Észak-Amerikába, általában ugyanarra a helyre és ugyanahhoz az etetőhöz. A Mexikói-öböl fölött repülve az út körülbelül 500 mérföld.

A fösvény az aranyát a kertjében egy fa alá rejtette. Minden héten kiásta és órákon át nézegette.

Ám egyszer egy tolvaj ellopta az aranyat. Amikor a fösvény legközelebb jött, hogy gyönyörködjék a kincsében, csak az üres gödröt találta. A fösvény bánatában üvölteni kezdett, de annyira, hogy a szomszédok a kíváncsiságtól hajtva odaszaladtak hozzá.

A válasz

Egy szentéletű ember a városban sétálgatva találkozott egy rosszul öltözött, ápolatlan lánnyal, aki alamizsnát kért.
- Uram – fordult Istenhez -, hogyan engedheted meg ezt? Tegyél már valamit!
Az esti hírekben a TV éhező és megcsonkított gyermekek szomorú sorsáról számolt be.
- Uram, hogyan engedheted meg mindezt? – kérdezte ismét. - Tegyél már valamit!

Egy hindu mondta egyszer egy európainak:

“Ti azt a leányt veszitek feleségül, akit szerettek; mi azt az asszony szeretjük, akit elvettünk.”

- Egy másik hindu még erősebben fejezte ki magát:

“Mi hideg levest teszünk a tűzre, ami lassan felmelegszik.

Ti forrón teszitek a levest a hideg tűzhelyre és az lassan kihűl.”

(Walter Trobisch)

------------------------------------------------------------

“A régi Keleten bambuszból és papírból készített lámpásokat használtak, melyekben gyertya égett.

Egy gazdag ember munkásokat toborzott. Azzal a feladattal bízta meg őket, hogy az udvarán lévő kútból húzzák fel a vizet és egy vesszőkosárba öntsék. Külön kérése még az volt, hogy a munkát gondosan és hűségesen végezzék mindaddig, míg a kútból a víz ki nem fogy.

A munkások összesúgtak, és megállapodtak egymás között, hogy ezt nem vállalják. Azt mondták a megbízónak:

- Mi minden munkát nagyon szívesen elvégzünk, különösen, ha jól megfizetik.

Egy vakációzó család autóval utazik. Lehúzott ablak mellett élvezik a meleg napsugarat és a langyos szellőt. Hirtelen egy méh repül be az ablakon, és zümmögve keringeni kezd a kocsiban. 

Egy kislány kucorog a hátsó ülésen, aki nagyon érzékeny a méhcsípésre. Ha a méh megcsípi, egy órán belül meghalhat a kislány. 

-  Ó, apa! - rikoltja kétségbeesetten. - Egy méh! Meg fog csípni! 

  Az édesapa lehúzódik a kocsival egy parkírozóba, és hátranyúl, hogy elkapja a méhet.

Egy kisfiú a nagyszüleit látogatta meg a farmjukon. Kapott egy csúzlit, hogy azzal játsszon kint az erdőben. Gyakorolt, de soha nem találta el a célpontot. Egy kicsit elkedvetlenedett, és hazafelé indult vacsorára.

Ahogy hazafelé tartott, meglátta a nagymama házi kacsáját. Egy hirtelen ötletre, kilőtte a csúzlit, ami a kacsa fejét találta el és megölte. Megdöbbent és elszomorodott. Rémültében a halott kacsát a farakásba rejtette, amikor észrevette, hogy a nővére őt nézi.

Ugyanazon az úton járt haza, évtizedek óta. Amikor a szomszéd telken építkezni kezdtek, mély gödör zárta el útját. A megszokott úton haladva nem vette észre, beleesett. Jól megütötte magát. Kimászni nem tudott. Kiabálni kezdett segítségért.

Az arra jövő pszichológus készségesen ajánlotta fel a segítségét, megvizsgálta a gödör kiterjedését, mélységét, összehasonlította azt más ilyen élethelyzetekkel és a férfi személyiségével.

Volt egyszer egy fogadó, melyet Ezüst Csillagnak hívtak. A tulajdonos minden tőle telhetőt elkövetett, hogy minél több vendéget csábítván nyereségessé tegye vállalkozását: a szállás kényelmes volt, a kiszolgálás szívélyes, és az árak elfogadhatók, de mindhiába. Kétségbeesésében elhatározta, hogy kikéri egy bölcs tanácsát.

Miután a bölcs végighallgatta bánatos történetét, azt javasolta, hogy változtassa meg a fogadó nevét.

- Az, lehetetlen - mondta a fogadós. 

- Nemzedékek óta Ezüst Csillag a neve, mindig is így ismerték az egész vidéken.

A reggeli órákban a kertész kiment, hogy gondozza kertjét. Az egyik ribizlibokornak túlságosan nagyra nőttek az ágai és félt, hogy nem fog termést hozni, ezért visszametszette őket. Ahogy visszavágta ágait, a végénél nedves lett, olyan, mintha sírna a bokor. 

A kertész úgy érezte, mintha beszélne hozzá, és ezt mondaná: Ó, kertészem hogy tehetsz ilyet velem? Azt gondoltam, hogy a barátom vagy, aki szeretettel gondot visel rólam, mióta csak elültettél.

A pénz  útja:

Egy nagy adakozó írta nővérének:

- Tudod, sohasem tartok magamnál pénzt; megégetne, ha megtenném. Mihelyt tehetem, kiadom kezemből, még mielőtt megtalálná az utat a szívembe...

ITimóteus 6,10.

 Az igazi adakozás.

Körülhordozták egy gyülekezetben az adománygyűjtő kosarat. - Tessék lejjebb tartani! - szólt egy néger fiú. - Még lejjebb! Mikor a kosarat a földre letették, be-leállt.

- Magamat adom - mondta ragyogó arccal.

A hegy csúcsán egy napon három kis fa nőtt.

Arról álmodoztak, mik szeretnének lenni, ha nagyok lesznek.

Az első azt mondta:

Remélem, hogy egy napon díszes ékszeresláda lesz belőlem, amelyben drága kincseket őriznek.
Aranyat, ezüstöt és ékszereket fogok őrizni.
Kívülről majd szép faragások díszítenek, mindenki megcsodálhatja a szépségemet.

A második fa erre azt mondta:

Én talán erős hajó leszek egy napon...
A királyt és a királynőt szállítom fedélzetemen, kievezünk a nagy vizekre, el egészen a világ végére.

Egy multimilliomos vállalkozó sajtótájékoztatót tartott, ahol az interjú végén a kíváncsi újságírók feltettek egy kérdést:

- Miért hiszi, hogy van Isten? 

- Nézzék, nekem számtalan üzemem van. Az egyikben autókat, a másikban húsdarálót, és sok egyebet gyártunk.

Egy autó 140-150 ezer alkatrészből áll, de előbb 24 mérnököm tervezget, majd anyagpróbákat végzünk, és csak azután jöhet a gyártás. No de vegyük csak a húsdarálót.

A hegy lábánál nőtt meg, szellő és napsütés kényeztette.

Először még csak gyenge zöld csíra volt, később ágai ormótlanná váltak, összetekeredtek, szúrós tüskék nőttek rajtuk.

A madarak és a birkák gyűlölték, mert valahányszor csak hozzáértek, tollakat, vagy gyapjút tépet ki belőlük. Még a kecskék is messze elkerülték, pedig ők nem kényesek, még a követ is lelegelnék.

A többi cserje és bokor virágokkal és szép levelekkel ékeskedett, némelyek még gyümölcsökkel is.

Sietek mint mindig, és az autó navigációs rendszere finom női hangon mind gyakrabban figyelmeztet, hogy: "túl gyorsan mész!" Megsokallva a kioktatást, egyetlen mozdulattal - mely hatalmas nyugalommal tölt el - kikapcsoltam a készülék hangját. Csendben, a villódzó nyilakkal próbált vezetni a GPS, de siettemben vagy két kanyart később vettem be. Megszeppenve, az elveszettség érzésével hamar hangot adtam kis barátomnak, mely első szavaival nem duzzogva kioktatott, hanem a világ legtermészetesebb hangján csak annyit mondott: "újratervezés!"

Nézem az emberi értelem tenyérnyi gyümölcsét, az autóban villódzó kis készüléket mely képes figyelni az égben keringő szekrénnyi műholdra, hogy engem határozottan célba vezessen, hogy pontos időben elkezdhessem a messzi város templomában a szentmisét.

ÉRTED  TE EZT?

A sivatagban eltévedt egy ember. A nap kegyetlenül izzott felette. Ekkor a távolban egy oázist vett észre. 

– Délibáb, játszik a levegő, ez téveszt meg engem… – gondolta. Közeledett az oázishoz, és az nem tűnt el. Már látta a datolyapálmákat, a füvet, a forrást. 

– Az éhség kápráztat el engem – mondta magában. Már hallotta a víz csobogását. 

– Ez biztosan hallucináció! – vélekedett.

Egy idő múlva holtan találta két beduin. 

– Érted te ezt?

A hölgy ezt kérdezte az öregembertől. ,,Mennyiért adja a tojásokat?" Az öreg eladó így válaszolt. ,,Két rúpia egy tojás, asszonyom."

A hölgy ezt mondta neki. ,,Hat tojást kérek tíz rúpiáért, vagy elmegyek." Az öreg ezt válaszolta. ,,Jól van, vegye meg így, amit akar. Lehet, hogy ez jó kezdet, mert ma még egyetlen tojást sem tudtam eladni."

A hölgy fogta a tojásokat, és elsétált; úgy érezte, nyert.

Volt egyszer egy kérdőjel.

Kecses termete és - mint általában a kérdőjeleknek - nagyon intelligens ábrázata volt.

Egy ideje azonban szomorúan, elkeseredve, csalódott szívvel járta az országot.

Úgy tűnt, már senkinek sincs rá szüksége. Mindenki egyre inkább legádázabb ellenségéhez, a felkiáltójelhez csatlakozott.

Mindenki kiabált: "Előre! Áll meg! Mozogj már! Szedd a lábad!"

A felkiáltójel az erőszakos emberek jele és most ők uralják a világot.

Egyszer, nagyon-nagyon régen, amikor az Isten egy pillantásra   megálmodta a világot, igen, pont abban a pillanatban Rád is gondolt.

  És elmosolyodott. Örült neked. Az Isten, már akkor hallotta az összes gyermekkori gügyögésedet; látta az első bizonytalan lépéseidet a fűben, és az első"a" betűt amit belerajzoltál az elemista füzet csíkjaiba.

Mi a jelentéktelen?

Egy óceánjáró utasa állandóan szenvedett a tengeri betegségtől. Napról napra gyengének, nyomorultnak érezte magát, és ha van idő, amikor az ember képtelen arra, hogy az Úrnak szolgáljon, akkor ez bizonyára a tengeri betegség időszaka. Amint ez az ember is ilyen gyötrő és tehetetlen állapotban feküdt a kabinjában, egyszerre felzúgott a hajósziréna: "Ember a vízben!" A mentési munkálatok azonnal megindultak, és ebben a beteg ember is szeretett volna részt venni, de képtelen volt bármit is tenni ilyen állapotban.

A sötét és veszélyes erdőn át egy irányba haladt a két jó barát. Váratlanul egy kiéhezett és morgó medve állta el útjukat. Az egyik félelmében felmászott a fára és elbújt a lombok között. A másiknak már nem volt ideje sem elfutni, sem fára mászni, hát elterült a földön és úgy tett, mintha halott lenne. Régebben hallotta, hogy a medvék a halottat nem bántják.

A virágok teremtésének kezdetén itt-ott már nyíltak a kertekben a nemes és egyszerűbb virágok. Az erdőkben, mezőkön, réteken pedig vadvirágokat ringatott a szél. De volt egy egyszerű sárgás-fehér kis virág, aki saját maga álmodta meg létének célját. Ezért ő társainál jóval később kereste fel a jó Istent, hogy jelölje ki élőhelyét.

Amikor odaért, tisztelettel meghajolt előtte és úgy szólt:

- Teremtőm! Nem tudom hova szántál engem?

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy favágó. Volt neki négy fia. Négyfelé húztak, nem volt olyan dolog, amiben egyetértés lett volna köztük. Soha nem tudtak egymással dűlőre jutni. Mindennapos volt a veszekedés köztük. Családi perpatvarukból mindig csak a szomszédok húztak hasznot.

Így aztán egyre szegényebbek lettek. Olyannyira, hogy a falusiak már gúnyolódtak is rajtuk.

Volt egyszer egy kicsi kéz. Egyik reggel úgy döntött, hogy valami hasznos dolgot fog tenni. Segíteni fog másoknak, másokon. Már épp indulni készült, amikor a kicsi láb így szólt hozzá:

- Ne menj egyedül, várj, én majd elviszlek!

- Rám is szükségetek lesz, ha beszélni kell. – mondta a száj, és ő is menni akart.

- De hogy fogjátok meglátni a szenvedőket, ha én itthon maradok? – kérdezte a szem és ő is csatlakozott a többiekhez.

Egy néger kisfiu nézte a léggömbárust a vásárban.Az árus jó üzletember lévén,eloldozott egy piros lufit,amely felszállt a magasba,és egy sereg reménybeli fiatal vásárlót vonzott oda.

Aztán felengedett egy kéket,majd egy sárgát és végül egy fehéret is.

Egymás után felszálltak a magasba,mignem eltüntek szem elől.

A kis néger,egy darabig álldogált egy fekete léggömb előtt,majd megkérdezte:

- Uram,ha elengedné a feketét is,az is felszállna olyan magasra,mint a többi?

Az Isten elhatározta, hogy megteremti az édesanyát.

Már egy hete bajlódott vele, amikor megjelent egy angyal és így szólt:

- Ezzel vesztegettél el egy egész hetet?

- Igen. De olvastad-e a megrendelőlapot? Mosható legyen,

de ne plasztik anyagból. 180 alkatrészből álljon és mindegyik

cserélhető legyen, kávéból és az elöző napok maradékából éljen,

olyan legyen a csókja, hogy mindent meggyógyitson,

és legalább hat pár keze legyen.

Az angyal hallgatta, és hitetlenkedve rázta a fejét:

- Hat pár?

Szolgálat

Három koldus elhatározza, hogy koldusegyletet hoz létre, ami abból áll, hogy mindent, amit koldulásból szereznek együtt élvezik majd. Első nap kimennek és a napi eredmény a következő: – Az első egy burgonyát kap, a második egy kis rizst, a harmadik pedig néhány csontot. Az est leszálltával elhatározzák, hogy csontos rizset főznek burgonyával korábbi megállapodásuk alapján. Fölteszik a fazekat a vízzel forrni és mindenki készen áll a hozzájáruláshoz.

Adjatok, néktek is adatik; jó mértéket, megnyomottat és megrázottat, színig teltet adnak a ti öletekbe. Mert azzal a mértékkel mérnek néktek, amellyel ti mértek.

A falu lakói a kastély tövében arra ébredtek, hogy a kisbíró érdekes hírt olvas fel a főtéren:

- Hőn szeretett urunk meghívja hűséges és alázatos alattvalóit születésnapjára. Minden résztvevőnek meglepetésben lesz része.

Egy csapat diák azt a feladatot kapta, hogy készítsenek egy listát arról, mit tekintenek most a világ hét csodájának. Valószínűleg némi eltéréssel, de a következők kapták a legtöbb szavazatot:

1. az egyiptomi nagy piramisok

2. a Taj Mahal

3. a Grand Canyon

4. a Panama-csatorna

5. az Empire State Building

6. a Szent Péter-székesegyház

7. a kínai nagy fal

Amikor a tanár összeszedte a szavazatokat, észrevette, hogy egy diák még nem végzett a listájával.

Tökéletes gyülekezet

- Én csak egy tökéletes gyülekezetnek akarok tagja lenni - kötötte ki valaki.

- Kedvesem, ilyen a földön nincs; majd a Bárány trónja előtt fogja megtalálni. De ha tökéletes gyülekezetem lenne, sem venném fel, mert abban a pillanatban tökéletlenné válna, mihelyt önt felvenném - válaszolt a lelkipásztor.

 A fehér papírlap

- Minden tekintetben olyan tiszta vagyok, mint egy fehér papírlap - dicsekedett egy asszony.

Egy fiatalember gyakran kigúnyolta a Bibliát. Egyszer megint lekicsinylő megjegyzést tett rá.

- Olvasta maga már tulajdonképpen a Bibliát? - kérdeztem tőle.

- Ugyan mit gondol? Én és a Biblia! Nevetséges!

Elővettem egy vadonatúj, borkötésű Újtestamentumot:

- Nézze, ezt a szép kis Bibliát magának adom, ha megígéri, hogy elejétől végig elolvassa.

Az ajánlat nagyon csábító volt.

Azután hetekig nem láttam a fiatalembert.

Egyszer csak megint megjelent.

Egy éjszaka egy tolvajcsapat tört be egy ékszerüzletbe.

Érdekes módon semmit nem loptak el az üzletből, hanem egyszerűen összecserélték az összes árcédulát.

A következő napon senki nem tudta, melyik ékszer értékes, és melyik olcsó. A drága ékszerek hirtelen olcsóvá lettek, és a bizsu, ami gyakorlatilag értéktelen volt azelőtt, egyszeriben nagyon értékessé vált.

Egy iszákos ember csodálatos módon megtért egy Bowery missziós alkalmon. A megtérése előtt Joe-t úgy ismerték, mint mocskos piást, akinek a számára már nincs remény, nem vár rá más, csak tengődés a gettóban.

Azonban ahogy megtért, és elkezdődött új élete Istennel, minden megváltozott. Joe lett a legszeretetteljesebb ember, akit a misszió munkatársai valaha ismertek.

Az egér egy lyukból nézi a parasztot és a parasztasszonyt, amint egy

csomagot bont fel. Elszörnyülködve látja, hogy egérfogó van benne.

Kiszalad az udvarra, és kiabál: "Egérfogó, egérfogó"!

A tyúk ránéz, és azt mondja:

- Tudom, hogy nagyon félsz, de nekem nincs mitől félnem.

Az egér a disznóhoz szalad. A disznó röfög egy kicsit, és azt mondja:

- Sajnálom, ez rám nem vonatkozik, de imádkozni fogok érted.

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy favágó. Volt neki négy fia.

Négyfelé húztak, nem volt olyan dolog, amiben egyetértés lett volna köztük.

Soha nem tudtak egymással dűlőre jutni. Mindennapos volt a veszekedés köztük. Családi perpatvarukból mindig csak a szomszédok húztak hasznot.

Így aztán egyre szegényebbek lettek. Olyannyira, hogy a falusiak már gúnyolódtak is rajtuk. Bolondnak tartották őket. Az apjuk látta, hogy mindennap valami vita van köztük,   és egyre boldogtalanabb lett.