'

„Íme, a szűz fogan, fiút szül, és Immánuelnek nevezi el.”

Ézs. 7,14

Gondolataimban a tökéletes karácsony előkészítése kavargott. Szinte mindenki eljön hozzánk valamikor karácsony és újév között az én családomból és JJ családjából. Még sosem láttuk vendégül őket karácsonyi ebédre, ezért izgatott örömmel vártam az eseményt.

Mégis, a nagy készülődésben valahogy összekuszálódott a lelkem a karácsonyi égők és az irreális elvárások között, s alig vártam, hogy elmenjenek a vendégek.

Akkor kezdődött, mikor a férjem és a fiaim színes, villogó égőket akartak a karácsonyfára tenni. Mi nem rakunk színes égőket a karácsonyfára. Én fehér fénnyel szoktam díszíteni a fát – közöltem velük.

Ám JJ úgy döntött, hogy ebben az évben a család határozza meg a karácsonyi dekorálás mikéntjét. Ki ez az ember, és miért nem beszélt ezekről a jegyesoktatáson? – kérdeztem magamtól.

Belső fékem kezdett túlfeszülni. Ne merd áthúzni az én fehér fényes, békességet sugárzó, tökéletes karácsonyi otthonról alkotott elképzelésemet!

Évek óta álmodoztam erről a napról, s tökéletes otthont, tökéletes menüt, tökéletes asztaldíszeket szerettem volna. Ez a reményem szertefoszlott a vendégek érkezése előtti napon, mikor nem találtam már karácsonyi, ünnepi szalvétákat, és rájöttem, hogy nincs akkora tálam, amelyben egy pulyka egészben meg tud sülni.

Eljött a karácsony, a házam tele volt vendégekkel, de a szívem üresen borzongott. Mialatt a nappaliban összeszedegettem a fölösleges csomagolópapírokat, azon töprengtem, miért nem teljesülhetett a tökéletes karácsonyról alkotott álmom. Sok minden a helyén volt pedig: együtt játszó gyermekek, a díványon karácsonyi dallamokra szunyókáló nagyszülők, a bejárat mellett hokizó férfiak. Meggyújtottuk az adventi gyertyákat, felállítottuk a betlehemet. Valami mégis hiányzott.

Ki akartam szabadulni a zajból, felmentem a szobámba. Nagyot lélegeztem, s elővettem a Bibliámat, hogy elolvassam a Lukács 2-ből a karácsonyi történetet. Lassan olvastam, hogy minden szó életre keljen, s átéljem azt az első karácsonyi éjszakát, amikor Isten ígérete valóra vált Betlehemben. „… és megszülte elsőszülött fiát. Bepólyálta, és a jászolba fektette” (Lk 2,7).

Behunyt szemmel próbáltam elképzelni Máriát, ahogy bepólyálja a csecsemő Jézust. Óvatosan, nagy gonddal rendezi el a ruha sarkait, mintha egy nagyon értékes ajándékot csomagolna. És akkor rájöttem, mi hiányzik. A nagy sürgésforgásban, hogy előkészítsem a tökéletes karácsonyt, elfelejtettem kibontani a legfontosabbat, az Emmánuel – Velünk az Isten ajándékot.

Fejemet lehajtottam, kezemet, szívemet kitártam Isten jelenlétének. Kértem Jézust, csitítsa el háborgó szívemet. Segítsen, hogy az Ő perspektívájából építsem fel várakozásaimat, és örülni tudjak lent várakozó családomnak. Elég volt egyszerűen egy kis szünetet tartani, felismerni és megköszönni Jézus társaságát, hogy olyan béke szálljon a szívembe, amit sem fehér fényű gyertyák, sem tökéletesre sült pulykák nem tudnak megteremteni.

Végül mégis ez lett a legtökéletesebb karácsony.

Uram, mindegy, mekkora rohanásban zajlik a készülődés, vagy hogy mennyire érzem egyedül magam ezen a karácsonyon, ki akarom bontani jelenléted ajándékát. Segíts, hogy végig lássalak és halljalak a szívem mélyén, és figyeljek oda, ha meg akarod mutatni a Te perspektívádat, és rá akarsz vezetni a Te békességedre. Minden elvárásomat a Te céljaid alapján szeretném felállítani. Ámen.