Kovács Péter székely ember volt. A faluban és környékén mindenki ismerte. Nem azért ismerték, mert székely volt, hiszen ott a szép Székelyföldön majdnem mindenki az. Kovács gazdát arról ismerte mindenki, hogy népes családját végtelenül szerette.

Míg mások a faluszéli kis csárdában mulatoztak, vagy a piactéren ácsorogtak, addig ő fúrt-faragott. Mindig dolgozott valamit, hogy a mindennapi kenyeret megkeresse. Kovácséknál minden ebédnél hét gyermek ült az asztalnál és kórusban mondták el az imát:

Kedves Jézus, légy vendégünk,

Álld meg, amit adtál nékünk, Ámen!

Valahol a hegyek között bagoly kiáltott. Tódornak, a szénégetőnek csontos, fekete markában megmozdult a hosszú hegymászóbot, s kormos vége beletúrt a zsarátnokba. Szikrák pattannak.

– Ha bolondot járat velem, Istene ne legyen… – morogta sötéten, s szénporos, fekete arcában mélyek voltak a barázdák, s fenyegetőek. A másik kettő szótlanul ült mellette a rönkön. Nem volt más hely, ahova ülhettek volna a csatakos őszi erdőgerincen, így hát ott ültek szorosan egymás mellett az egyetlen rönkön, hogy valamennyiüket érhesse a tűz melege.

Karácsonyra készülve sok minden történik velünk. Sokat gondolunk szép és nagy dolgokra, ami különlegessé teszi az évnek ezt a várva várt időszakát.

Úgy gondolom, karácsony lehet minden olyan nap számunkra, amikor igazán közel jön hozzánk Jézus és megmagyarázhatatlan nagy dolgokat visz végbe bennünk.

Nem olyan régen műtétre kellett befeküdnöm a Sebészeti Klinikára.

Hideg, nyirkos decemberi este volt, nem sokkal karácsony előtt. A lelkész még egyszer elindult, hogy utolsó próbát tegyen egy házaspárnál, akik válni akartak. Hónapok óta kísérletezett, hogy kibékítse őket, de semmi eredményre nem jutott. Ma, még egyszer, utoljára megpróbálja.

Az asszony nyitott ajtót, a férj fáradtan, leverten ült az asztal mellett.

Egy hajótörés egyetlen túlélőjét egy kicsiny, lakatlan szigetre sodorták a hullámok. Lázasan könyörgött Istenhez, hogy mentse meg. Két hónapon keresztül leste a láthatárt, hátha érkezik segítség, de egyetlen hajó sem járt arra. Végül kimerülten összeeszkábált magának egy kis kunyhót leveles ágakból, hogy védelme legyen az időjárás viszontagságai ellen, s elrejthesse megmaradt holmiját.

Egyik nap, míg a viharos időben élelemért rótta a szigetet, arra ért haza, hogy kunyhója lángokban áll.

Egyszer egy friss házaspárnak nem volt lehetősége hol lakni. Nem volt elég tőkéjük ahhoz, hogy egy saját lakást vehessenek, albérlet mellett pedig nem tudtak félretenni.

Csak egyetlen választásuk maradt, hogy odaköltözzenek a férj édesanyjához, akinek elég nagy háza volt ahhoz, hogy ott lakjanak. Nagyon jó megoldásnak ígérkezett az odaköltözés, mivel jó helyen volt a ház, és elég szoba volt ahhoz, hogy kényelmesen elférjenek.

Ahogy teltek-múltak a hetek, kiderült, hogy a feleség és az anyós túlságosan ellentétes személyiség.

„Lelkem várja az Urat, jobban, mint az őrök a reggelt, mint az őrök a reggelt” 

(Zsolt. 130: 6. )

Várni nem erény.

A mai ember az érett gyümölcsöt akarja leszakítani már akkor, amikor a hajtások éppen elkezdtek éledezni.

Azonban rá kell jönnünk arra, hogy akármilyen modern világot teremtünk is magunk körül, az igazán fontos dolgokat, a kapcsolatok megérését, elmélyülését és kibontását nem lehet siettetni.

„Kegyelem néktek és békesség attól, aki van, és aki volt, és aki eljövendő, és a hét lélektől, akik trónusa előtt vannak; és Jézus Krisztustól, a hű tanútól, aki elsőszülött a halottak közül, és a föld királyainak fejedelme; aki szeret minket, és vére által megszabadított bűneinktől, aki országa népévé tett minket, papokká az Isten, az ő Atyja előtt: övé a dicsőség és a hatalom örökkön-örökké.

A SZERETET másik neve IDŐ

A padlás félhomályában a magas, hajlott hátú öregember még jobban meggörnyedve igyekezett odajutni a felhalmozott dobozokhoz az egyik padlásablak mellett. A pókhálókat félresöpörve leemelte a felső dobozt, s a fény felé tartva egyik fényképalbumot a másik után szedegette ki belőle. Valaha csillogó, mostmár megfakult tekintete vágyakozva várta, hogy meglássa azt, akiért feljött ide.

Úgy indult az egész, hogy emlékeiből előbukkant élete nagy szerelme, s tudta, hogy ezekben az albumokban találhat fényképet róla.

A Reménység Ünnepe

Nemrég ismertem meg egy kislány, Hope Stout történetét. Miután többet is megtudtam az életéről, úgy éreztem, nem volt véletlen, hogy szülei a „Hope” (Reménység) nevet adták neki születésekor. Sorsszerű volt. A fiatal szívét betöltő önzetlen kedvesség és együttérzés nagy hatással volt rám és sok más emberre, és szeretethagyatéka áldással van sokak életére azóta is napról napra. Sosem találkoztam vele, és ezt nagyon sajnálom.

Pappy és a csengettyű 

Pappy kedves öregember volt, akire nagyon jó volt ránézni. Mindig gondosan megfésült haja nem is lehetett volna fehérebb. Szépen tudott fütyülni, s minden nap boldogan fütyörészve tisztogatta, törölgette a zálogboltját. Az ügyfelei többnyire visszajöttek zálogba adott holmijukért, és Pappy alig keresett az üzleten. Nem bánta, számára a bolt inkább kellemes időtöltés volt, mint megélhetési forrás.

„Ő állandóan küzd értetek imáiban, hogy teljesen és tökéletesen megvalósítsátok Isten akaratát.” 

Kol 4,12

Szolidan becsomagolva egy szeretettel lepecsételt borítékba – a legemlékezetesebb karácsonyi ajándékom. Életem 44 karácsonyán még sosem kaptam olyan értékes kincset, mint pár évvel ezelőtt. Egy olyan ajándék volt, ami 365 napra biztosított jó érzést, békét, örömöt.

Egy asszony kijött a házból és három szakállas öregembert látott üldögélni az udvaron. Nem ismerte őket. Így szólt:

“Nem hinném, hogy ismernélek benneteket, de éhesnek látszotok. Kérlek benneteket, gyertek be és egyetek valamit!”

“A ház ura itthon van?” – kérdezték.

Nem – válaszolta az asszony. – Nincs itthon.

“Akkor nem mehetünk be” – felelték.

Amikor este a férje hazaért, az asszony elmondta neki, mi történt.

“Menj, mondd meg nekik, hogy itthon vagyok, és hívd be őket!”

Az asszony kiment és újra behívta az öregeket.

Ismét vége felé közeledik egy naptári esztendő: Ádvent, Karácsony, Szilveszter, Újév. Lázas készülődések időszaka áll a küszöbünkön. De még mielőtt magával sodorna az ilyenkor már szinte megszokottá vált „menetrendszerinti” áradat, álljunk meg egy pillanatra, és fordítsuk figyelmünket a lelkünkre.

 Vallási meggyőződéstől függetlenül mindenki készül karácsony ünnepére.

"Ti vagytok a világ világossága. Nem rejthető el a hegyen épült város. A lámpást sem azért gyújtják meg, hogy a véka alá, hanem hogy a lámpatartóra tegyék, és akkor világít mindenkinek a házban. Úgy ragyogjon a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák jó cselekedeteiteket, és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat."

Máté 5:14-16

A hírek szalagcímei beszivárogtak hozzám a nappaliból a dolgozószobámba, amint az asztalomnál ültem.

Az angyal pedig ezt mondta nekik: Ne féljetek, mert íme, nagy örömet hirdetek nektek, amely az egész nép öröme lesz: üdvözítő született ma nektek, aki az Úr Krisztus, a Dávid városában.

(Lukács 2:10-11)

A téli ünnepek sokak számára nagyon sivárak. A diákok leterheltek, a háziasszonyokra nagy nyomás nehezedik a rájuk váró főzés, sütés miatt, sőt vannak emberek, akik részben az ünnepek, részben a napfényhiány által okozott melankóliában szenvednek. 

Van valami különleges ezért a tavasz közeledtében.

„Mert látta szemem üdvösségedet, melyet minden nép színe előtt készítettél, világosságul a pogányok megvilágosítására, és dicsőségül népednek, Izraelnek.”

Lk 2, 30-32

„Ne szálljon ki egyedül a kocsiból. Dudáljon egyet, mikor ideér, és kijövök.”

Ahogy közeledtem a sötétedő utcán, elgondolkoztam a 13 éves kissrác bölcsességén, aki ezt a tanácsot adta.

A férfi lassan megmozdult, átfagyott tagjait dörzsölgette. Gondolataiban, a régmúlt karácsonyok emlékei kavarogtak. 

A meghitt gyerekkori karácsonyok, amikor a nagy barna mackót, vagy a villanyvonatot kapta. A későbbi éveken, amikor már felnőttként saját családjával ünnepelt. 

A kislánya földöntúli boldogsága a játék baba, vagy a bababútor láttán. 

Istenem, hogy tudott örülni, és mennyire szeretett hozzábújni - gondolta a férfi.

„Milyen szép a hegyeken annak a lába, aki jó hírt hoz; aki békét hirdet, örömhírt hoz, és kikiáltja a szabadulást. Aki azt mondja Sionnak: „Királlyá lett a te Istened.” 

Ézs 52,7

Két kenyai lelkipásztorral álltam a mezőn hosszú vándorlás után.

Öt napon át jártunk kunyhóról kunyhóra Jézus életet adó üzenetét hordozva. Imádkoztunk, meghallgattuk őket, és én sírtam a hihetetlen nyomor láttán.

– István, átmegyek, megnézem a Marika nénit! – szólok be a szobába a férjemnek, aki éppen az aranyszínű gömböket aggatja fel a tömzsi, alacsony karácsonyfára.

Hátrapillant rám, csendben bólint, aztán mutatóujját a szája elé húzza, állával a szoba túlsó vége felé bök. Jóleső melegség önti el a szívem tájékát, ahogy meglátom a fotelban szunyókáló édesanyámat, ölében az ujjacskáját szopó, békésen alvó kisbabámmal. Néhány percig csak nézem őket, boldog mosoly kúszik az arcomra, aztán halkan kiosonok.

Benjamin, egy csiszolatlan gyémánt, és a békés Joseph a Sinai pusztában vándoroltak Gebel Musai, a hegy felé, ahol Mózes átvette a tízparancsolatot. Vándorlásuk egy pontján vitatkozni kezdtek, s ez oda fajult, hogy Benjamin arcul ütötte Joseph-et.

Joseph nagyon megbántódott, összezavarodott és dühös lett, de anélkül, hogy bármit mondott volna, leguggolt, és ezt írta a homokba: „A mai napon a legjobb barátom arcul ütött.”

Továbbmentek, és eljutottak egy oázishoz.

„Mária jegyese volt Józsefnek, de mielőtt egybekeltek volna, kitűnt, hogy áldott állapotban van a Szentlélektől. Férje, József igaz ember volt, és nem akarta őt megszégyeníteni, ezért elhatározta, hogy titokban bocsátja el.” 

Mt 1,18b-19

Van egy férfi a Bibliában, aki szinte kimaradt a Karácsonyból.

Nem azért, mert az ünnepi mulatságok, a rokonlátogatások, az ajándékvásárlások elvonták a figyelmét. Nem rostokolt egy repülőtéren, nem döntötte le a lábáról az influenza.

-Élt egyszer egy idős asszony, aki nap mint nap hosszú órákon keresztül imádkozott. Egy nap Isten hangját hallotta, aki így szólt hozzá: "ma eljövök hozzád, hogy meglátogassalak Téged!

Képzeljétek el, micsoda örömöt és büszkeséget érzett az idős asszony.

Csinositani kezdte a lakását takarított, tésztát gyurt, és süteményt sütött. Aztán felvette a legszebb ruháját, és várni kezdte az Úr érkezését.

Egy kis idő múlva valaki kopogtatott az ajtaján.

„Sietve útra keltek, és megtalálták Máriát, Józsefet és a jászolban fekvő gyermeket.”

Lk 2,16

Igyekezz, elkésünk a hangversenyről!

Gyertek, segítsetek kipakolni. Nekem még meg kell sütnöm a sütiket lefekvés előtt.

Már 6 óra van? Gyorsan ki az ágyból, oda kell érnünk a nyitásra, nehogy elfogyjon az akciós …!

Karácsony közeledtével az áruházak zenedobozaiból árad a jól ismert dallam, aminek szövege szerint az emberek Fehér Karácsonyról álmodoznak.

Minden adventi gyertya egy fogalmat szimbolizál: a hitet, a reményt, a szeretetet és az örömöt.

Ezeket a fogalmakat párba állították egy-egy személlyel vagy vallási közösséggel, s így vonult be az ünnepnaptárba:

Ádám és Éva – akiknek elsőként ígérte meg a megváltást Isten. Ez a hit gyertyája. (lila)

Zsidó nép – akinek Isten megígérte, hogy közülük származik majd a Messiás. Ez a remény gyertyája.(lila)

Keresztelő Szent János – ő hirdette Jézus eljövetelét előkészítve az utat Jézushoz.

Feketén készülődött a karácsony. Reggel óta szünet nélkül csorgott az eső, s a kisváros csatakos utcáin hideg köd tapadt a házfalakhoz. Az emberek föltűrt gallérral, morcosan siettek, s ázott, ócska ruháikban még soványabbaknak és éhesebbeknek látszottak, mint máskor.

A rendőrség épületében rosszkedvű homály uralkodott. A főnök indulatosan csapkodta az ajtókat egész nap, s az írnok behúzott nyakkal hajolt az asztala fölé, csak lopva mert néha a faliórára pislogni.

„Nincs üdvösség senki másban. Mert nem adatott más név az ég alatt az embereknek, amelyben üdvözülhetnénk.”

ApCsel 4,12

Fiatal lánykoromban volt egy elképzelésem arról, mit kell elérnem, hogy jó életem legyen.

Jó tanulmányok. Jó állás. Jó férj. Jó gyerekek. Jó ház. Jó virágoskert a ház előtt. És egy jó kisbusz a feljárón.

Így az élet is jó lenne.

Úgy alakult, hogy mindezt megszereztem. Hálás voltam érte. Odavagyok a családomért.

Hová lettek azok a hajnalok? Ki keltett, finoman rázogatva minket az ágyból?

Hogyan hagytuk oda a meleg dunyhát a vaksötét szobában? Mosdottunk a jeges lavórban, kapkodva szedtük hideg göncünket, nem adott még meleget a sparhelt. De valaki nálunk is korábban kelt. Pattogva égett a gyújtós a kihűlt platni alatt, s ebben a pattogásban benne volt a forró reggeli tej ígérete, az olajban sült pirítósé...

„Pásztorok tanyáztak a vidéken, kint a szabad ég alatt, és éjnek idején őrizték nyájukat. Egyszerre csak ott állt előttük az Úr angyala, és beragyogta őket az Úr dicsősége. Nagyon megijedtek.”

Lk 2,8-9

Érdekes, hogy kik értesültek először Jézus születésének örömhíréről a Biblia szerint. Nem királyok voltak. Még csak nem is vallási vezetők. Nem egy dúsgazdag ember.

Miért szorul össze a szívem, mikor a régi karácsonyokra gondolok? Arra az időre, mikor gyerekszívem megdobbant a párszáz forintos ajándék láttán, kincsnek számított egy narancs és pár szem mogyoró, amit aztán hónapokon át őrizgettem a szekrényemben a matrica- és bélyeggyűjtemény mellett, abban a szép, lila dobozban, amit a nagymamámtól kaptam… Nem az Alpokba készültünk síelni, hanem a kisdombra szánkózni… Rohantunk ki a hóba, hárman-négyen kapaszkodva egy szánkóra,csúszkáltunk a patak jegén, rajzoltunk a jégvirágos ablakra, majszoltuk a konzumszaloncukrot… és… és mennyire boldogok voltunk! 

Mit meg nem adnék azért, ha még egyszer ülhetnék azon a szánkón, és siklanék le a gyönyörű, csillagfényben ragyogó havon… el a vacogó galagonyabokor mellett… úgy, mintha sosem állna meg a szánkó, sose olvadna el a hó, sose kéne felnőni … mintha sose változna a világ…

…mintha a világ mindig ilyen egyszerű és otthonos maradna… mintha a narancs, a mogyoró és a színes ceruza sosem értéktelenedne el… az utca, a patak és a kisdomb megmaradna egy csodákkal teli, végtelen világnak… 

Elfogadnám újra a térdén és fenekén foltozott nadrágomat… csak kacaghatnék újra a szánkón, csak várnám még egyszer olyan izgatottan a karácsonyt, csak örülnék még egyszer annyira egy apróságnak… csak örülnék, csak szeretnék, csak hinnék még egyszer annyira és úgy, mint akkor…

Ehelyett most kinyitom a kocsiajtót, kiszállok, és átvágok a szürke, zsúfolt parkolóházon, hogy aztán belépve a bevásárlóközpontba magával ragadjon a csomagokkal megpakolt, nyüzsgő emberáradat.

Már jóval karácsony előtt elkezdhetem szeretett tevékenységemet, a képeslapgyűjtést.

Szeretem begyűjteni a szebbnél szebb, hangulatos vagy éppen szellemes képeslapokat, hogy aztán (jó esetben) egy pár sorral megtoldva útjára menjen az adott címre, rossz esetben pedig hogy gyarapítsa az íróasztalomban meglévő képeslaphegyet.

Mivel én különösen élvezem olvasgatni a direkt nekem írott sorokat, szeretem elképzelni, hogy az a pár szeretetet sugalló mondatom fényt visz a címzett életébe.

Szinte el sem tudod hinni, hogy megint a végéhez közeledünk egy évnek, magunk mögött hagyva megannyi örömöt, fájdalmat, csodát és tanulságot. Ismét valami elmúlt, de kezdődik is egy új. Egy új év, tele lehetőségekkel. ...

„De nem értük könyörgök csupán, hanem azokért is, akik az ő szavukra hisznek énbennem; hogy mindnyájan egyek legyenek, ahogyan te, Atyám, énbennem, és én tebenned, hogy ők is bennünk legyenek, hogy elhiggye a világ, hogy te küldtél el engem."

János evangéliuma 17:20-21  - Jézus ezt az imát földi életének végéhez közeledve mondta el, miközben tudatában volt mindannak, ami rá vár. 

Mit is kérhet egy halálra váró ember életének utolsó óráiban?

Napról napra készüljünk,hogy boldog ünnepünk legyen

s ne csak karácsonykor!

Az első öröm, melyet életadó Atyánk megszeretne osztani veled, a létezés maga! Jó dolog élni, létezni! Ez az öröm járja át mindazt, ki Istentől létet kapott! A kis bárányok önfeledt ugrálása a tavaszi zöld gyepen, vagy a fészekből kikelt kis fecskemadár villódzása az esti alkonyban, mind mind a létezés örömének a túlcsordulása!

Ülj le kint a természetben vagy szobád csendes zugában, és töltsön el a létezés öröme, érezd ahogyan dobog a szíved, ahogyan áramlik ereidben az életadó vér, érezd ahogyan 36 fokon lobog benned az élet lángja, mely minden szorgalmasan dolgozó kis sejtedet átjárja, életben tartja.

A Reménység Ünnepe

Nemrég ismertem meg egy kislány, Hope Stout történetét. Miután többet is megtudtam az életéről, úgy éreztem, nem volt véletlen, hogy szülei a „Hope” (Reménység) nevet adták neki születésekor. Sorsszerű volt. A fiatal szívét betöltő önzetlen kedvesség és együttérzés nagy hatással volt rám és sok más emberre, és szeretethagyatéka áldással van sokak életére azóta is napról napra. Sosem találkoztam vele, és ezt nagyon sajnálom.

Írjuk át sérelmeinket

Benjamin, egy csiszolatlan gyémánt, és a békés Joseph a Sinai pusztában vándoroltak Gebel Musai, a hegy felé, ahol Mózes átvette a tízparancsolatot. Vándorlásuk egy pontján vitatkozni kezdtek, s ez oda fajult, hogy Benjamin arcul ütötte Joseph-et.

Joseph nagyon megbántódott, összezavarodott és dühös lett, de anélkül, hogy bármit mondott volna, leguggolt, és ezt írta a homokba: „A mai napon a legjobb barátom arcul ütött.”

Továbbmentek, és eljutottak egy oázishoz.

Sokszor az ember nem bízik a maga erejében, és ezt jól is teszi, hisz végül is mindannyiunkat egy marék porból teremtett az Isten. 

Kicsik, egyszerűek, és gyöngék vagyunk. 

Olyan jó dolog tudni azt, hogy Isten velünk van és segít. 

Bárki közülünk, aki egy fát elültet, mi mást szeretne, minthogy 

az a fa nagyra nőjön, gyümölcsöt teremjen, nagy, erős koronája, gyökere, törzse legyen. 

Senki nem ültet fát csak azért, hogy satnya, beteg, korhadt fája legyen.

Mária pedig ezt mondta: "Magasztalja lelkem az Urat, és az én lelkem ujjong Isten, az én Megtartóm előtt, mert rátekintett szolgálóleánya megalázott voltára: és íme, mostantól fogva boldognak mond engem minden nemzedék, 

 mert nagy dolgokat tett velem a Hatalmas, és szent az ő neve, irgalma megmarad nemzedékről nemzedékre az őt félőkön. 

 Hatalmas dolgot cselekedett karjával, szétszórta a szívük szándékában felfuvalkodottakat. 

 Hatalmasokat döntött le trónjukról, és megalázottakat emelt fel. 

 Éhezőket látott el javakkal, és bővelkedőket küldött el üres kézzel. 

 Felkarolta szolgáját, Izráelt, hogy megemlékezzék irgalmáról, amint kijelentette atyáinknak, Ábrahámnak és az ő utódjának mindörökké."

-Lk 1,46-55.-

ADVENT ELSŐ VASÁRNAPJA

"Íme, a szűz fogan a méhében, fiút szül, akit Immanuelnek neveznek" - ami azt jelenti: Velünk az Isten!

Látod, Istenem, milyen esendő vagyok?

Ha nagyjából rendben mennek a dolgaim, sokszor elfelejtek beszélgetni Veled.

Bezzeg, ha fáj, szorít, sajog, ha kényszerít valami ott belül, rögtön kicsúszik a számon, szinte észrevétlenül: Istenem, add, hogy...

Haragszol ilyenkor rám? Kérlek, bocsásd meg ezt a vétkemet is! Bocsáss meg, hisz most is kérni szeretnék. Nemcsak magamnak, hanem másoknak is.

Nekünk, akik eszeveszett tempóban száguldozunk az adventi fényekkel ékesített utcákon, böngésszük a karácsonyi katalógusokat, hogy mit milyen hitelből lehet megvásárolni, hogy gazdagabb legyen az ünnepünk.

A rablás

Pár évvel ezelőtt a párommal beköltöztünk az otthonunkba. Természetesen voltak szimpatikus és finoman szólva kevésbe szimpatikus szomszédok. Volt egy nagyon kedves idős hölgy (olyan igazi nagymama típus) akit azonnal a szívünkbe zártunk és a hölgytől jobban csak a hasonlóan kedves kutyusát szerettük meg.

Karácsony előtti időszakban egyik nap haza érve a ház előtti padon sírdogálva találtam az én kedves szomszédomat. Elpanaszolta, hogy vett pár fenyőágat ("mert tudja kedves, fára nem telik...") és a pénztárcáját betéve egy szatyorba sétáltak haza a kutyussal.

Egy eredményes tanóra

Egy tanárnő egyik órán arra kérte a diákokat, írják fel osztálytársaik nevét egy papírlapra egymás alá úgy, hogy hagyjanak ki néhány sort a nevek között. Amikor elkészültek, azt a feladatot kapták, hogy minden név alá írják oda a legszebb, legkedvesebb dolgot, ami eszükbe jut arról a társukról. A feladat elvégzése ki is töltötte az óra hátramaradó részét. Kifelé menet az osztályból mindenki letette a maga lapjait a tanári asztalra.

A repedt vödör

Egy indiai vízhordó ember a vállára vetett rúd végeire akasztott két nagy vödörben hordta a vizet. Az egyik vödrön volt egy kis hasadás, a másik viszont tökéletes állapotban volt, s mindig tele érkezett meg a hosszú út végén a gazda házához, míg a másik edény a fele vizet elcsorgatta útközben. Így ment ez már két éve minden nap, a vízhordó ember mindig csak másfél vödör vizet vitt haza a gazdának. Az ép edény természetesen nagyon büszke volt magára és a teljesítményére, arra, hogy tökéletesen megfelel a célnak, amire készítették.

A király elégette a süteményt

Alfréd, Anglia királya, több mint ezer esztendővel ezelőtt élt, és uralkodása alatt sokat tett azért, hogy az igazságosság jusson hatalomra országában. Sok bölcs törvényt alkotott, hajóhadat építtetett. Alfréd uralkodása alatt többnyire béke volt Angliában, mialatt a kortárs uralkodók legtöbbje hadakozással töltötte az életét. Hiába hozott békét és bölcs döntéseket Alfréd Anglia számára, a nép egyetlen tettét őrizte meg emlékezetében: azt, hogy a király elégette a süteményt.

Kiegyenlítve

- picit a háláról –

Egy nap egy szegény fiú, aki házalásból próbálta összegyűjteni a pénzt saját tanulására, iskolába menet nagyon éhes volt. Kotorászott a zsebében, de csak egy tíz centest talált. Elhatározta, hogy bekopog a következő házba, és kér valamit enni. Ám amikor egy kedves fiatalasszony kinyitotta az ajtót, inába szállt a bátorsága, és étel helyett csak egy pohár vizet kért. Az asszony ránézett, látta rajta, hogy éhes, ezért egy nagy pohár tejjel tért vissza.

„Márta pedig sürgött-forgott a sok házi munkában.”

 Lk 10:40

Én magamat inkább Márta típusú egyéniségnek tartom. Nem Martha Stewartra gondolok, mikor ezt mondom. Az a Martha szerintem már októberben kész volt mindennel karácsonyra.

Nem, én nem hasonlítok Martha Stewartra. Ami azt illeti, pár éve még a fát sem tudtam feldíszíteni. Fény is csak azért volt rajta, mert előre rátették az égőket.

Volt egyszer egy ember, aki nem hitt Istenben és soha nem habozott, hogy mások tudtára adja, mit gondol a vallásról és a vallási ünnepekről, köztük természetesen a Karácsonnyal. Felesége viszont hívő volt és gyerekeit is Istenbe és Jézusba vetett hite szerint nevelte, férje rendszeres bántó megjegyzései ellenére.

Egy havas Karácsony estén a feleség és a gyerekek a falusi templom karácsonyi miséjére készülődtek.

„Sietve útra keltek, és megtalálták Máriát, Józsefet és a jászolban fekvő gyermeket.”

Lk 2,16

Igyekezz, elkésünk a hangversenyről!

Gyertek, segítsetek kipakolni. Nekem még meg kell sütnöm a sütiket lefekvés előtt.

Már 6 óra van? Gyorsan ki az ágyból, oda kell érnünk a nyitásra, nehogy elfogyjon az akciós …!

Karácsony közeledtével az áruházak zenedobozaiból árad a jól ismert dallam, aminek szövege szerint az emberek Fehér Karácsonyról álmodoznak.

Egy nagyon elgondolkodtató írás, visszaemlékezés:

" Soha nem felejtem el azt a karácsonyt. 14 éves voltam, Mária, a nővérem, 16 éves volt és Zseni, a másik nővérem, még nem töltötte be a 18 évet. Mi hárman édesanyámmal éltünk egy háztartásban. Akkor apám már 5 éve halott volt, egy bányabalesetben vesztette életét.

Egy hónappal a karácsonyi ünnep előtt a pap bejelentette, hogy mindenki készüljön egy különleges gyűjtésre a templomban, gyűjtsünk a legszegényebb családnak a közösségünkből.

A mozgásban lévő Istennek szolgája vagyok.

És mint a gyermekkorod játékában a szaladó gyermek, szeretnélek életadó simogatással megérinteni, hogy életed legyen, és te is mozgásba lendülj, hogy merj magadba fordulva álmokat látni, és azokat társakat keresve bátran megvalósítani.

Megtapasztalni azt, hogy milyen csodálatos társává lenni a világot tiszta, szép vágyaid által beléd írt irányban tovább teremtő Istennek. Krisztus Isten reális válasza volt az emberiség évezredes adventjére.

Egész álló nap havazott, sűrű hópelyhek lepték be az ajtókat, ablakokat, fehér kárpittal vonták be a mezőket, és valahol a kanadai préri egyik magányos farmján egy gyermek készült erre a világra jönni.

John, az apa nyugtalanul járkált fel-alá a nappali szobában. Jessie a felesége, harmadik órája vajúdott első gyermekükkel. Nem volt már éppen fiatal, de nagyon akarta ezt a gyermeket.

Csodálatos! Isten nagyon ragaszkodik hozzánk, meghal értünk

a kereszten, életével megmutatta Krisztus, hogy mi az igazi szeretet. Szívünkbe lopta a szeretet lángját, hogy a világunk el tudjon indulni, lassan, tipegve - topogva az őszinte szeretet,

a testvériség útján.

Vezet, azt akarja, hogy az emberiség ne fenekedjen meg a bűnben, a gyűlölködésben, a háborúk pusztító csapásaiban. Mint kotló a csibéit, maga köré gyűjt, és vezet önmagunk, és világunk felfedezésében, a teremtés továbbálmodásában.

Karácsony van. A kandallóban méltóság teljesen lobog a tűz, és ahogy nézem a vörös lángokat, ahogy vígan táncolnak ide-oda, eszembe jut gyermekkorom legvarázslatosabb karácsonya.

Karácsony hetében jártunk már, hét elején. Emlékszem, szüleimmel lázasan készültünk a karácsonyra. Nem voltunk gazdagok, de annál nagyobb örömmel készítettük együtt édesanyámmal a szaloncukrot és más díszeket a fára. Persze a szaloncukor nálunk úgy készült, hogy kockacukrokat csomagoltunk be fényes papír darabkákba.

Feketén készülődött a karácsony. Reggel óta szünet nélkül csorgott az eső, s a kisváros csatakos utcáin hideg köd tapadt a házfalakhoz. Az emberek föltűrt gallérral, morcosan siettek, s ázott, ócska ruháikban még soványabbaknak és éhesebbeknek látszottak, mint máskor.

A rendőrség épületében rosszkedvű homály uralkodott. A főnök indulatosan csapkodta az ajtókat egész nap, s az írnok behúzott nyakkal hajolt az asztala fölé, csak lopva mert néha a faliórára pislogni.

Az Amerikai Egyesült Államokban található Wisconsinban élő Mark R. Leonard hosszú évekig dolgozott hivatásos Télapóként. A bevásárlóközpontban gyerekek tucatjai álltak sorba, hogy találkozzanak vele, közöttük egyik évben egy kisfiú, aki egy fényképet szorongatva várta, hogy végre kettesben lehessen a Télapóval. Amint beszédbe elegyedtek, a kisfiú szomorúan mesélte, hogy a fényképen a testvére, Sarah látható, aki nagyon szeretett volna találkozni a Télapóval, csakhogy súlyos beteg, és jelenleg kórházban fekszik, így nem tudta elkísérni őket.

'

„Íme, a szűz fogan, fiút szül, és Immánuelnek nevezi el.”

Ézs. 7,14

Gondolataimban a tökéletes karácsony előkészítése kavargott. Szinte mindenki eljön hozzánk valamikor karácsony és újév között az én családomból és JJ családjából. Még sosem láttuk vendégül őket karácsonyi ebédre, ezért izgatott örömmel vártam az eseményt.

Mégis, a nagy készülődésben valahogy összekuszálódott a lelkem a karácsonyi égők és az irreális elvárások között, s alig vártam, hogy elmenjenek a vendégek.

Karácsonyra készülve sok minden történik velünk. Sokat gondolunk szép és nagy dolgokra, ami különlegessé teszi az évnek ezt a várva várt időszakát. Úgy gondolom, karácsony lehet minden olyan nap számunkra, amikor igazán közel jön hozzánk Jézus és megmagyarázhatatlan nagy dolgokat visz végbe bennünk.

Nem olyan régen műtétre kellett befeküdnöm a Sebészeti Klinikára.

Este van, várunk. Valaki jön, egyedül, de nem üres kézzel. Többet hoz, mint bárki hozhatna, többeket vonz ,mint bárki vonzhatna. Most még csak mi vagyunk, egyedül.

Várunk egy jövőt, remélünk egy napot, egy utat, melyen elindulhatunk, mely az életbe visz.

Nem tudjuk, mikor jön, de tudjuk, hogy miért. Értünk jön, minket akar. Teljes odaadásunkat, ráhagyatkozásunkat, életünket akarja.

"Veled van Istened, az ÚR, ő erős, és megsegít. Boldogan örül neked, megújít szeretetével, ujjongva örül neked."

(Sofóniás 3:17)

Pillanatok alatt ideért a December. Az Advent ezen időszakában legtöbben a Karácsonyra készülődünk. Ajándékok után futkosunk, ezeket díszcsomagolásba öltöztetjük... Biblia verseket olvasunk Lukács evangéliumából és Ézsaiás könyvéből, és a születés történetén gondolkodunk. Úgy tűnik ebben a hónapban mindenki szeretni akarja a szomszédját, adományozni szeretne a szegények számára.

Ezekben a napokban óhatatlanul is egy kedves mese jut az eszembe. „Mária kis szamara” története nem nagyon ismert, de lehet, hogy azért valamennyien ismeritek. A legmegragadóbb rész az, mikor Betlehembe menet az úton rablókkal találják magukat szemben, és ahogy ott Mária viszonyul hozzájuk. Nagyon is tisztában van vele, hogy kikkel van dolga, de mindent félretéve bizalommal szólítja meg, és jó embereknek nevezi őket. Elkezdi mutogatni Nekik a leendő kisbaba holmiijait, ingecskéket… Erre a rablóvezér megszólal:

- Ki vagy Te tulajdonképpen?

„Nem tévednek el, akik gonoszságot forralnak? A szeretet és a hűség a jóra törekvőké!” 

Péld 14,22

Szoktál ábrándozni az előtted álló különleges alkalmakon, ünnepnapokon?

Velem főleg akkor esik meg, mikor a Pinteresten csodás képek kerülnek a szemem elé ételekről, kézműves alkotásokról, díszekről, ajándékokról. Rá fogom szánni az időt, hogy különlegessé, emlékezetessé tegyem azt a napot néhány apró ötlettel - álmodozom.

„Íme, az Úr szolgálója vagyok, legyen nekem a te igéd szerint.”

Lk 1,38

Kért már Isten olyasmire, amit nem értettél? Olyasmire, ami lehetetlennek látszott? El tudod képzelni, mit érezhetett Mária, Jézus édesanyja, mikor Gábriel közölte vele közelgő terhességét?

A mennyei döntés földi dilemmát okozott. Egy házasság előtti terhesség következménye az lehetett volna, hogy szülei kitagadják, a vőlegénye elhagyja, vádlói halálra kövezik.

„Erre megkérdezik az igazak: Uram, mikor láttunk éhesen, hogy enned adtunk volna, vagy szomjasan, hogy innod adtunk volna? Mikor láttunk idegenként, hogy befogadtunk volna? Mikor láttunk betegen vagy börtönben, hogy meglátogathattunk volna? A király így felel: Bizony mondom nektek, amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek.”

Mt 25, 37-40

„Anyu, miért kaptam a gumigyűrűket?”

Kíváncsiság csillant 9 éves fiam szemében, ahogy előkotorta karácsonyi zoknijából a drapp színű köteget.

„Mindenképpen vigyázz magadra, és nagyon ügyelj, hogy amiket saját szemeddel láttál, el ne felejtsd, hanem őrizd meg emlékezetedben egész életedben, sőt add tudtára gyermekeidnek és gyermekeid gyermekeinek is.”

5Móz 4,9

A szívem szakad meg, ahogy szemlélem lányaim küzdelmeit. Az iskola tengerén evezve az elutasítás hullámai csapkodják szívük csónakját.

Gyakran érzem, hogy velük élem át a viharokat. Miért van az, hogy én érzem sérülékenynek magam, mikor könnyeket látok a szemükben?

Mellettem olló, kezemben ragasztó és valami csillogó gomb, előttem a fényes lap, amire rá kell ragasztanom, körülöttem a földön mintás papírok különböző vastagságban, díszek és csatok, színes filcek, a vonalzó pedig… azt hiszem, valahol alattam lehet, mert sehogy sem találtam az előbb.

Már egy jó ideje itt görnyedek, a lábam elzsibbadt a földön térdeléstől (asztalon egyértelműen nem férek el ennyi cuccal), egyre gyakrabban pislogok a lámpafényben, az ujjaimat újra és újra megtornáztatom.