Volt egy kis ország, annak egy királya, annak pedig négy fia.

A király a legnagyobb fiát kedvelte a legjobban. A fiúnak szép termete volt, ezért apja pompás ruhákat vett neki, bőkezűen kényeztette, és mindenből,

ételből, italból a legjobbat adta neki.

A második fiát is nagyon kedvelte, mert jó üzleti érzéke volt, értett a pénzhez. Dicsekedett is vele mindenkinek a király, aki a szíve mélyén mindig félt

attól, hogy a fia egyszer más országba házasodik, és elköltözik tőle.

A király a harmadik fiát is szerette, aki előzékeny, figyelmes és türelmes, apja bizalmasa volt. Amikor a királynak gondja akadt, mindig ehhez a fiához fordult, aki okos tanácsokkal segített neki.

A király legkisebb fia hűséges és szolgálatkész volt, tisztelte, szerette apját, és segítette őt a legapróbb dolgokban is. De a király mégsem szerette a legkisebb fiát, nem törődött vele, és jórészt tudomást sem vett róla.

Egy nap a királynak a hatalmas hódító császár hadüzenetét hozták meg a futárok. A császárnak a legnagyobb és legerősebb hadserege volt a világon, minden ellenségét elpusztította. A király összegyűjtötte seregét, de tudta, hogy országának és életének hamarosan vége.

A király ezt gondolta:

- Négy fiam van, erős felnőtt férfiak, vajon velem tartanak a csatában?

Megkérdezte hát a legnagyobb fiát.

- Fiam, tudod, hogy téged szerettelek a legjobban, bőségesen elhalmoztalak, mindenből a legjobbat, a legdrágább ruhákat adtam neked. Most nagy csatára készülök, és lehet, hogy meghalok. Velem tartasz-e a harcban?

- Még mit nem! - felelte a fiú, azzal sarkon fordult, és otthagyta az apját.

A válasz úgy hasított a király szívébe, mint egy éles pengéjű kard. Igen elszomorodott.

A király ekkor megkérdezte a második fiát.

- Fiam, tudod, hogy egész életedben szerettelek, mindig is te voltál a büszkeségem. Most nagy harcra készülök, lehet, hogy meg is halok. Eljössz-e velem a csatába?

- Nem, apám, nem tehetem. Az élet szép, és én élvezni akarom. Elmegyek más országba, elszegődök más királyhoz, megforgatom a pénzemet, és élek majd gazdagon, gondtalanul.

A király nagyon elbúsult fia válaszán.

Megkérdezte a harmadik fiát is.

- Fiam, mindig hozzád fordultam, ha tanácsra volt szükségem, és te mindig segítettél nekem. Most háborúba készülök, lehet, hogy meg is halok. Velem tartasz-e az ütközetbe?

- Sajnálom apám, ezúttal nem segíthetek rajtad. Ha meghalsz, legfeljebb eltemetni tudlak tisztességgel, de ennél többet nem tehetek.

Ez a beszéd villámcsapásként sújtott le a királyra, csak ült ott magába roskadva. Ekkor a király mellett megszólalt valaki.

- Én veled megyek, nem számít, hogy hova mész, akár a halálba is.

A király fölnézett: a legkisebb fia volt az. Látta annak szomorú szemét, és meglátta abban, hogy valójában sohasem szerette őt igazán.

A király bánkódva felsóhajtott:

- Drága fiam, jobban kellett volna törődnöm veled, amíg tehettem volna!

Mindannyiunknak van négy fiunk az életünkben.

Az első a testünk. Nem számít, hogy mennyi és milyen dologgal halmozzuk el, időt és energiát nem kímélve a szép külsőért, amikor meghalunk, a testünk el fog hagyni bennünket.

A második fiú a vagyon, a pénz, a státusz. Halálunkkor mind másokra szállnak.

Harmadik fiunk a családunk és a barátaink. Mindegy, hogy milyen közel álltak hozzánk életünkben, a sírnál tovább ők sem tudnak velünk jönni.

És vajon a negyedik, a legkisebb? Ő a lelkünk, akit olyan gyakran elhanyagolunk, akivel nem törődünk, miközben a múlandókat, testünk kényelmét, az anyagi javakat, a jólétet hajtjuk. 

Valójában ő az egyetlen, aki hűségesen mindenhová elkísér bennünket, akárhová megyünk is. Egyedül ő jön velünk a halálba.

Jó tehát, ha addig törődünk vele, és megerősítjük Istentől való igaz táplálékkal, amíg nem késő.

Inkább, mint addig várni, és halogatni, amíg egyszer csak a halálos ágyon találjuk magunkat, sajnálkozva. Vagy hirtelen az ítélőszék elé állítva. Amikor már késő...

,,Isten azonban azt mondta neki: Bolond, még ez éjjel elkérik tőled a lelkedet, kié lesz akkor mindaz, amit felhalmoztál? Így jár az, aki magának gyűjt, és nem Isten szerint gazdag." (Lk 12,20-21)

,,Ne gyűjtsetek magatoknak kincseket a földön, hol a rozsda és a moly megemészti, és ahol a tolvajok kiássák és ellopják; hanem gyűjtsetek

magatoknak kincseket mennyben, ahol sem a rozsda, sem a moly meg nem emészti, és ahol a tolvajok ki nem ássák, sem el nem lopják." (Mt 6,19-20)