„Nincs üdvösség senki másban. Mert nem adatott más név az ég alatt az embereknek, amelyben üdvözülhetnénk.”

ApCsel 4,12

Fiatal lánykoromban volt egy elképzelésem arról, mit kell elérnem, hogy jó életem legyen.

Jó tanulmányok. Jó állás. Jó férj. Jó gyerekek. Jó ház. Jó virágoskert a ház előtt. És egy jó kisbusz a feljárón.

Így az élet is jó lenne.

Úgy alakult, hogy mindezt megszereztem. Hálás voltam érte. Odavagyok a családomért. A kisbusz nem az igazi, de mikor a volánnál ülök, hivatalosan is anyukának érzem magam. Tehát végül ez is megfelelő.

Valahol a lelkemben mégis ott volt egy üresség. Valami még kellett. Valami hiányzott.

Úgy gondoltam, hozzá kell fognom valamihez. Amihez értek, ami örömöt okoz. Bizonyos szinten valóban kielégítettek az új foglalatosságok, de ezek is kevésnek bizonyultak, mikor leértem lelkemben arra a helyre, ami üresen kongott.

Az üresség súlyos teher. Gyötrő fájdalommal jár az az érthetetlen állapot, mikor érzed a hiányt, és fogalmad sincs, hogyan, mivel tölthetnéd ki. Az állandó keresés hiábavaló, és néha megrázó a sikertelenség.

Újra meg újra próbálkozol, úgy érzed, a megoldás ott van a sarkon túl, befordulsz, és mégsincs ott.

Szíveden repedés támad, ami egyre tágul, és kiereszti minden tartalékodat, száraz, kiaszott terepet hagyva maga után.

Már semminek sem tudsz örülni, minden idegesít. Azok is, akiket szeretsz. Talán főleg ők.

Arcodra kiül egy műmosoly, és teszed egyik lépést a másik után. Még néha megállsz a következő sarok előtt, és bekukkantasz, hátha ott van mégis. Pedig már tudhatnád, hogy nincs. Minden ilyen felismerés szorosabbra vonja a hurkot reménységed nyakán.

Szomorú, de nagyon sok nő él ebben az állapotban.

Ismerem, mert átéltem én is. Küszködtem vele én is.

És sejtem, hogy te, vagy valaki, akit szeretsz, ezen a karácsonyon is ezt éli meg. Nagyon nehéz elviselni, mikor körülötted a világ az örömről visít, te pedig mindent érzel, csak örömöt nem. 

Olyan taszítóvá válik az egész.

Nem állítom, hogy azonnal ujjongani fogsz, ha ezt a levelet elolvasod. De átnyújtok egy szófüzért, ami sok mindenre választ ad. Biztos, szilárd, igaz választ, tele az újra felfedezett remény lélegzetelállító csodájával.

,„Nincs szabadulás senki másban. Mert nem adatott más név az ég alatt az embereknek, amelyben megszabadulhatnának.” ApCsel 4:12 alapján.

Nincs az a jó terv, ami megoldást jelenthetne.

Még egy jó férj, jó gyerekek, egy jó barát sem tudja kitölteni a benned lévő űrt.

Semmilyen diploma, állás, ház nem tud megszabadítani.

És semmi más sem.

Csak Jézus. 

És nem csak arról beszélek, hogy vallásosnak tartjuk magunkat. A szabályok követése vagy Jézus követése két különböző dolog.

A vallás előírásainak betartása sosem fog kielégíteni. Csak ha mélyen meghajlunk, ha teljes önátadásban megnyitjuk szívünket, és azt mondjuk: „Te, Jézus. Csakis Te. Nincs más. Sem ember, sem siker, sem vagyontárgy nem tudja kitölteni lelkem mélyén azt a helyet, amely Téged formáz.”

Ez a karácsonyi imádságom. Bár nagyon régen megszabadultam már, szeretném újraélni a „senki más” bizonyosságát.

És igaznak megélni.

Mert az. Igaz.

Jézusom, Csak Te tudod megmenteni és megtölteni a lelkemet, s megadni neki azt, amire vágyik. Kérlek, figyelmeztess, hogy húzódjam közelebb Hozzád, s higgyek ígéretedben, hogy Te is közelebb húzódsz hozzám, ha ezt teszem. Ámen.