Egy tetőfedő lezuhant egy magas templomtoronyról.

Először a templom tetejére esett, átzúgott egy nagy hársfa ágai és gallyai között, majd nagy lendülettel az utca kemény burkolatára csapódott.

Rémült kiáltással nézték ezt az ott álldogáló emberek, akik a tetőfedőket figyelték a templom tornyán végzett veszélyes munkájuk közben.

Gyorsan odasiettek, körülvették őt, és azt hitték, hogy szétzúzott tagokkal fekszik ott.

Mennyire csodálkoztak azonban, amikor a férfi teljesen sértetlenül felállt, megdörzsölte a szemét, és egyáltalán nem tudta, mi történt vele.

A tömeg egyre nagyobb lett, mert mindenki látni akarta a csodát, hogy a tetőfedő ezt a zuhanást a mélybe, élve és teljesen sértetlenül túlélte.

Egy vendéglős is odajött, és amikor meghallotta a történetet, így kiáltott: ,,Hiszen ez csodálatos! Ezt a napot meg kell ünnepelni. Gyertek a házamba, hadd érezze ma jól magát ez az ember!"

Amint mondta, úgy is tettek.

Két férfi középre vette a tetőfedőt, a tömeg pedig követte őket a vendéglőbe. A tetőfedő kihasználta az alkalmat, hogy más költségére mulathat, és új meg új történeteket mesélt arról, hogy állítólag milyen ügyesen egyensúlyozva esett ágról ágra, és ezzel mentette meg az életét. Sőt, arra a kijelentésre ragadtatta magát, hogy ezt a mélybe zuhanást meg tudná ismételni.

A mindenható Istent, aki ilyen csodálatosan megőrizte őt, egyetlen szóval sem említette, a hallgatók és ivócimborák egyike sem adta a dicsőséget Istennek. Az ivászattól és a sok meséléstől elfáradva az italos tetőfedő lefeküdt a vendéglőben a kemence padkájára, és elaludt.

Amikor a többi vendég el akarta hagyni a vendéglőt, észrevették, hogy nyugtalanul forgolódik ide-oda, kezeivel csapkod, és félelemmel teli hangokat hallat. Álmában még egyszer átélte a rettenetes zuhanást, amelynek során délelőtt Isten olyan csodálatosan megőrizte.

A többiek nevettek, és várták, hogy leessen a padról. Ez valóban meg is történt. Nevetve léptek oda hozzá, hogy felkeltsék kábulatából. Döbbenten állapították meg, hogy meghalt. Isten kegyelméből túlélte a zuhanást a szédítő magasságból. De a leesést a 40 centiméter magas padról nem élte túl. Ott, a helyszínen meghalt.

Igen, Isten nem engedi, hogy kigúnyolják, egyedül Őt illeti minden köszönet és minden tisztelet. Ezért mondja a zsoltáríró is: ,,Dicsérjük Istent mindennap!" (Zsolt 44,9). Minden nap van elegendő okunk és alkalmunk arra, hogy szívből köszönetet mondjunk mindenért a mindenható Istennek és Üdvözítőnknek, a Jézus Krisztusnak.