Mielőtt orvosi rendelőt nyitottam, egy kórházban alorvos voltam. Ott nagyon sok szenvedő, kétségbeesett emberrel találkoztam, de hívő emberekkel is. Ezeknek életében felcsillant valami, amit édesanyám életében mindig csodáltam.

Édesanyám jámbor asszony volt. Sokszor beszélt velem Jézus szeretetéről. Hallottam az imáit; sokszor tusakodott mások lelki üdvösségéért. De mindez reám hatástalan maradt, sőt egyre keményebb lettem. Jártam a magam útját. Egy belső hang néha intett, vádolt, de én csak nem akartam édesanyám hitét követni. Midőn elhunyt, magamra maradtam.

A kórházban történt egyszer valami, ami fordulatot hozott az életembe. Egy munkás került az osztályomra. Súlyos üzemi baleset érte. Segíteni nem tudtunk már rajta, csak a fájdalmait enyhítettük. Ő maga is észrevette, hogy állapota súlyos. Megkérdezte:

—     Meddig tart ez még? Kíméletesen tudtára adtam.

—     Még olyan sokáig — mondta szelíden, — azt gondoltam, gyorsabban megy. De az Úr bizonyára jobban tudja.

—     Igen, azt hiszem, tudom, feleltem. Rám nézett és elmosolyodott.

—     Nem önre gondoltam, hanem másvalakire — mondotta. Egyszerre megértettem, de hitről, lelki dolgokról nem akartam beszélni vele.

Nem volt családja. Lakásadónője néhányszor meglátogatta. Sokat szenvedett.

Mindig, amikor ágya mellett megálltam, feltűnt, hogy szeme boldogan ragyogott. Tudtam, hogy mélyen hívő ember. Egy hét múlva meghalt. Halála után az ápolónő egy kopott könyvet adott át nekem.

Az elhunytnak ez volt a hagyatéka: egy Biblia.

Amikor felnyitottam, nem akartam hinni a szememnek. Az a Bibliám volt, amit édesanyámtól kaptam, amikor az egyetemre kerültem. Egyszer megszorultam és egyéb könyveimmel együtt a Bibliát is eladtam.

Ott állt az első oldalon a nevem, anyám írása.

Mélyen megindultan lapozgattam.

Sokat használt könyv volt, lapjai kiszakadoztak, sok helyen alá volt húzva.

Forgatva, eszembe jutott egy-egy vers, amelyet még gyerekkoromban olvastam vagy tanultam. Szégyenkezve néztem a könyvet. Ennek a szegény, szerencsétlenül járt em­bernek legnehezebb óráiban is vigaszt és felüdülést jelentett a Biblia. Útmutató volt neki az örök életre: boldogan, nyugodtan halt meg.

És én?

Én ezt a könyvet, az édesanyám utolsó ajándékát eladtam.

A visszakerült Biblia fordulatot hozott. Megváltómhoz járultam, akinek kereső kezét oly sokszor visszautasítottam, de aki mindig szeretettel és irgalommal vett körül.

Kegyelme által én is megtértem és most magasztalom Jézus Krisztust, Isten Fiát, az én megváltómat, aki azért jött e világra, hogy megmentse a bűnösöket, akik közül egy vagyok én is.