„Adjatok, és akkor ti is kaptok. Jó, tömött, megrázott és túlcsorduló mértékkel mérnek öletekbe. Mert amilyen mértékkel ti mértek, olyannal mérnek majd nektek is.” Lk 6,38

Egyik nap a múlt héten elfogyott itthon a tej, így hát mind az öten elindultunk a boltba. Bár az idő szorított, igyekeztem a legtöbbet kihozni a kirándulásból, a tejen kívül még egy-két dolgot be akartam szerezni. Az üzletben szétváltunk: a férjem toalettpapírért ment, nagyobbik lányunk kenyérért, a középső gyümölcsért állt sorba, a legkisebb pedig, Grace, velem jött a hűtőpulthoz tejért.

Mindenki gyorsan összeszedte, amit kellett, s találkoztunk a pénztárnál – a férjemet kivéve. Kiraktam a nálunk lévő árut a pultra, remélve, hogy férjem pillanatokon belül megérkezik. De csak nem jött. Mögöttem a sor hossza és türelmetlenségi szintje egyre nőtt, már azon gondolkoztam, visszapakolok mindent, és kiállok a sorból.

Ám az idő sürgetett. Már késésben voltunk. Így hát ebben a feszült pillanatban megkértem Grace-t fusson már oda az apjához, vegye el tőle a toalettpapírt, s hozza ide gyorsan. Grace elfutott, megtalálta az apját, a hóna alá vette a papírgurigát, s igyekezett visszafelé. Útközben egy pillanatra elvonta a figyelmét valamilyen csillogó gabonapehely, ezért megállt.

Nyugodt, de határozott hangon szóltam oda neki: „Grace, most gyere ide.”

Ő odanézett, és úgy döntött, a leggyorsabb módja, hogy hozzám kerüljön a vécépapír az, ha odagurítja. Azonnal cselekedett, és a guriga épp a lábam előtt állt meg. A körülöttünk állók mulatságosnak találták a jelenetet. Egy asszonyt kivéve.

Grace nevetgélve, ugrándozva érkezett mellénk a pénztárhoz, s én tudtam, hogy ez nem az a pillanat, amikor helyes viselkedésre kell oktatnom a gyermekemet, így csak halkan rászóltam, hogy nyugodjon le.

Az a bizonyos asszony másként gondolta, szerinte neki kell megleckéztetnie a gyermekemet, ha már az anyja nem teszi. „Hát nem akármi ez a gyerek!” – kezdte rosszalló hangon.

Nem akartam vitába keveredni, úgy tettem, mintha nem hallottam volna, szatyorba raktam a leszámlázott árut.

Ekkor Grace-hez fordult a nő: „Miért bohóckodsz ennyit?” „Mert fáradt vagyok” – jött a válasz.

És akkor elhangzott egy mondat, amit soha nem volna szabad egy túlfeszített anyukának meghallania: „Jó volna, ha anyukád időben ágyba dugna!”

Jól hallottam? Beleüti az orrát a nevelésembe? Felfújtam magam, vettem egy nagy levegőt, és készen álltam a visszavágásra.

Ebben a kaotikus pillanatban, a feszültség csúcsán azt éreztem, hogy Isten visszatart egy gondolattal: Add neki, amire a legnagyobb szükséged van.

Tessék, Atyám? Arra van szükségem, hogy jól odamondjak ennek a nőnek! – visította a lelkem.

De nem igaz. Ezekben a napokban nagy szükségem van valamire: kegyelemre. Kegyelemre. Irgalomra. Áldásra.

Így hát nem szóltam. Kegyelmet gyakoroltam. Rámosolyogtam, majd megfogtam Grace kezét, és kimentünk az üzletből, mialatt a Lk 6,38-on töprengtem: „Adjatok, és akkor ti is kaptok. Jó, tömött, megrázott és túlcsorduló mértékkel mérnek öletekbe. Mert amilyen mértékkel ti mértek, olyannal mérnek majd nektek is.”

Nagyon sok hibát követek el. Fontos dolgokról feledkezem meg. Én is szoktam ítélkezni túlfeszített anyukák fölött, akiknek rosszalkodnak a gyerekei a boltban. De a Szentírás arra int, hogy ha azt adjuk másnak, amire nekünk is szükségünk van, valami felemelő, felszabadító dolog történik: mi is megkapjuk, amire vágyunk.

Ha jóságot nyújtunk mások felé, olyan helyzetet teremtünk, melyben Isten erőteljesen megnyilvánulhat – nekünk és általunk. Nem mindig akarom adni, amire nekem is szükségem van. Első reakcióm az, hogy azt adom, amit megérdemelnek.

Visszavágást. Egy villámló tekintetet. Haragos megnyilvánulást.

De ezek sosem hozták magukkal, hogy én is megkapjam, amire szükségem van. Úgy tudom megélni ezt az igeverset, ha mások szükségleteire figyelek, annak alapján reagálok, nem indulataim szerint.

Mindenesetre legközelebb egyedül megyek tejért.

Jézusom, segíts, hogy azt adjam másoknak, amire nekem is szükségem van. Segíts nagylelkűnek lennem, hogy áldást tudjak nyújtani a konfliktus hevében is. Ámen.

(Niki Koziarz: Give What You Need, Encouragement for today, 2013.10.18., www.proverbs31.org, fordítás: eszmelkedesek.blogspot.hu,