Egy idős ember súlyosan megbetegedett.
A plébánosa elment hozzá, hogy meglátogassa otthonában. A szobába lépve
szeme egy üres széken akadt meg, amely szokatlanul állt ott a beteg ágya
mellett. Meg is kérdezte a beteget, mire kell neki az az üres szék.
A beteg elmosolyodott, majd gyenge hangon válaszolt:
- Azt szoktam képzelni, hogy Jézus ül a széken.
Vele beszélgettem most is, mielőtt ön bejött hozzám... Hosszú éveken át
nehézségeim voltak az imádsággal. Egyszer aztán az egyik barátom
megmagyarázta, hogy az imádság nem más, mint beszélgetés Jézussal. Ezért
hozzászoktam, hogy azt képzelem, Jézus ül a széken velem szemben.
Vele beszélgetek, s várom, mit válaszol szavaimra. Azóta semmi nehézségem nincs az imádkozással.
Néhány nap múlva az öreg ember lánya csengetett a plébánián. Azért jött,
hogy a szomorú hírt közölje a plébánossal: meghalt az édesapja.
Elmondta:
- Egy-két órára magára kellett hagynom. Mire visszamentem hozzá, már
halott volt. A feje arra az üres székre támasztva nyugodott, aminek
állandóan ott kellett lennie az ágya mellett.
/Bruno Ferraro nyomán/
Kapcsolódó hírek:
Tanmese a sártócsáról és az igaz barátságról
A KIS CSAVAR/tanmese/
AZ IRGALMAS SZAMARITÁNUS MAI VÁLTOZATA
RÖVID TÖRTÉNETEK