Egy idős ember súlyosan megbetegedett.
A plébánosa elment hozzá, hogy meglátogassa otthonában. A szobába lépve szeme egy üres széken akadt meg, amely szokatlanul állt ott a beteg ágya mellett. Meg is kérdezte a beteget, mire kell neki az az üres szék.
A beteg elmosolyodott, majd gyenge hangon válaszolt:
- Azt szoktam képzelni, hogy Jézus ül a széken.
Vele beszélgettem most is, mielőtt ön bejött hozzám... Hosszú éveken át nehézségeim voltak az imádsággal. Egyszer aztán az egyik barátom megmagyarázta, hogy az imádság nem más, mint beszélgetés Jézussal. Ezért hozzászoktam, hogy azt képzelem, Jézus ül a széken velem szemben.
Vele beszélgetek, s várom, mit válaszol szavaimra. Azóta semmi nehézségem nincs az imádkozással.
Néhány nap múlva az öreg ember lánya csengetett a plébánián. Azért jött, hogy a szomorú hírt közölje a plébánossal: meghalt az édesapja.
Elmondta:
- Egy-két órára magára kellett hagynom. Mire visszamentem hozzá, már halott volt. A feje arra az üres székre támasztva nyugodott, aminek állandóan ott kellett lennie az ágya mellett.
Bruno Ferraro nyomán
„Jézus ölébe bizton
hajtom fejem le én.
Abban találom üdvöm,
ha megnyugszom hű ölén.”
„Fogjad kezem! Oly gyenge vagyok; érzem,
Hogy nálad nélkül járni sem tudok.
Fogjad kezem! És akkor, jó Megváltóm,
A félelemre többé nincsen ok.” ÁMEN
Kapcsolódó hírek:
Tanmese a sártócsáról és az igaz barátságról
A KIS CSAVAR/tanmese/
AZ IRGALMAS SZAMARITÁNUS MAI VÁLTOZATA
RÖVID TÖRTÉNETEK