Fiatal pár lép be a város legszebb játéküzletébe. A férj és a
feleség hosszasan nézegetik a színes játékokat. Némelyek fenn sorakoznak
az állványokon, mások a mennyezetről lógnak le vagy a pultokon
fekszenek szívderítő tarkaságban. Vannak itt síró és nevető babák,
elektronikus játékok, kicsike konyhák, melyekben lángost és süteményt
sütnek.
Nem tudják eldönteni, melyiket vegyék meg. A csinos eladónő hozzájuk lép.
-
Nézze – kezdi magyarázni a feleség -, nekünk egy egészen kicsi lányunk
van, és mi sokat vagyunk távol hazulról, gyakran még este is.
- Olyan kislány, aki keveset mosolyog – folytatja a férj.
Szeretnénk
venni neki valamit, ami boldoggá tenné – veszi át a szót újra az
asszony -, akkor is, ha mi nem vagyunk mellette… Valamit, aminek örülne,
ha egyedül van.
Nagyon sajnálom – szólal meg udvariasan az eladónő -, de mi nem árulunk szülőket.
Dönteni
arról, hogy gyermekünk legyen, olyan nagy dolog, mintha szerződést
kötnénk vele egy mérhetetlen feladatról, amelyet az emberi ész
elképzelni is alig képes. A kicsinyek mind olyan meghívóval érkeznek
hozzánk, amely az egész életre szól, és azt mondják: "Hívtál. Itt
vagyok. Mit adsz?" Itt kezdődik minden nevelési feladat.
Tejet akartam,
És szörpöt kaptam.
Szülőket akartam,
És játékot kaptam.
Beszélni akartam
És televíziót kaptam.
Tanulni akartam,
És bizonyítványt kaptam.
Gondolkodni akartam,
És eszmécskét kaptam.
Függetlenséget akartam
És fegyelmet kaptam.
Szeretetet akartam,
És erkölcsöt kaptam.
Szakmát akartam,
És állást kaptam.
Boldogságot akartam,
És pénzt kaptam.
Szabadságot akartam,
És autót kaptam.
Tehetséget akartam,
És érvényesülést kaptam.
Reményt akartam,
És félelmet kaptam.
Változni akartam,
És szánalmat kaptam.
Élni akartam…
Kapcsolódó hírek:
Tanmese a sártócsáról és az igaz barátságról
A KIS CSAVAR/tanmese/
AZ IRGALMAS SZAMARITÁNUS MAI VÁLTOZATA
RÖVID TÖRTÉNETEK