Élt egyszer egy öregember, aki egy kicsi faluban lakott. Bár szegény volt, mégis mindenki irigyelte gyönyörű fehér lova miatt. Még a király is megkívánta az öregember kincsét. Az emberek jó pénzt megadtak volna a paripáért, de gazdája mindig visszautasította.

-Ez a ló nem pusztán egy ló számomra - mondta az érdeklődőknek -, hanem egy személy. Hogy adhatnék el egy személyt? Ő a barátom és nem a tulajdonom. hogy adhatnék el egy barátot?

A férfi szegény volt, a kísértés pedig igen nagy, de nem volt hajlandó megválni a lótól. Egyik reggel nem találta paripáját az istállóban. Az egész falu összecsődült.

-Te, bolond öreg - csúfolták. - Megmondtuk előre, hogy előbb-utóbb el fogják lopni a lovadat. Annyira szegény vagy, hogy is remélhetted, hogy meg tudod védeni azt az értékes állatot? jobban tetted volna, ha eladod. Akármennyit megadtak volna érte. Most aztán se ló, se pénz. Átok ül rajtad.

Az öregember így válaszolt: - Ne ítélkezzetek túl gyorsan. Csak annyit mondjatok, hogy a ló nincs az istállóban. Egyelőre ez minden, amit tudunk, a többi csak ítélet. Honnan tudjátok, hogy átok van-e rajtam vagy sem? Minek alapján ítélkeztek?

A falubeliek visszavágtak: - Ne nézz minket bolondnak! Lehet, hogy nem vagyunk filozófusok, de nem is kell nagy értelem felmérni azt, ami itt történt. Az a tény, hogy elment a lovad, egy átok. Ismét megszólalt az öregember: - Csak annyit tudok, hogy az istálló üres, nincs benne a ló. A többit nem tudom. Azt hogy ez átok vagy áldás, senki nem tudhatja. Csak a dolgok töredékét látjuk. Ki tudja megmondani, mi következik ezután?

A falu lakói kinevették. Mindig bolondnak tartották az öreget. Ha nem lett volna az, már régen eladta volna a lovát, és felélte volna az árát. Ehelyett napról napra kaparta össze a betevőt. Most bebizonyította, hogy tényleg bolond.

Tizenöt nap múlva a ló visszajött. Nem lopták el, hanem elkószált az erdőbe. De nem egyedül tért ám vissza, hanem egy tucat vadlovat hozott magával! Ismét összecsődült a falu népe a favágónál, de most így beszéltek: - Öreg, igazad volt, tévedtünk. Amit mi átoknak gondoltunk, az lényegében áldás volt. Kérünk, bocsáss meg nekünk!

Ő így válaszolt: - Ismét túl messzire mentek. Csak annyit mondjatok, hogy a ló megint itt van. Csak azt állapítsátok meg, hogy egy tucat lóval együtt tért vissza, de ne hozzatok elhamarkodott ítéletet! Honnan tudjátok, hogy ez áldás-e vagy sem? Most csak az események töredékét látjuk. Ha nem ismeritek az egész történetet, hogyan ítélkezhettek? Ha csak egy oldalt olvastok el, hogy tudjátok elbírálni az egész könyvet? Amit most ismerünk, az csupán egy részlet! Ne mondjátok, hogy ez áldás. Senki nem tudja. Én meg vagyok elégedve azzal, amit tudok, és nem zaklat fel az, amit nem tudok.

-Talán igaza van az öregembernek - mondták. De magukban mégis azt gondolták, hogy nincsen. Ők tudták, hogy tizenkét vad ló csatlakozása a favágó lovához csak áldás lehet. Kevés munkával a vadlovakat belehet törni, betanítani és sok-sok pénzért eladni.

Az idős embernek volt egy fia - az egyetlen fia. A fiatalember elkezdte betörni a vadlovakat. Néhány nap múlva leesett az egyikről, és mindkét lábát eltörte. A falu lakói megint eljöttek, és rögtön véleményt mondtak a történtek alapján.

-Igazad volt - ismerték el. - A tizenkét ló nem áldás volt, hanem átok. Egyetlen fiad eltörte mindkét lábát, és most öreg korodra nincs, aki segítsen neked. Most szegényebb vagy, mint valaha.

Az idős favágó ismét csak ezt mondta: - Ne menjetek olyan messzire ítélkezésetekben. Csak annyit mondjatok, hogy a fiam eltörte lábait. Ki tudja, hogy ez áldás-e vagy átok? Senki sem tudhatja. Az egész kép töredékét látjuk csupán.

Néhány héttel később az ország háborúba keveredett a szomszédos országgal. A falu minden fiatalemberének be kellett vonulnia a hadseregbe. Csak az öregember fia kapott felmentést, balesete miatt. Az ellenség óriási túlerővel érkezett, és az emberek nagyon féltek, hogy soha többé nem fogják látni fiaikat. Ismét fölkeresték az idős favágót, sírva, jajgatva, mert elvitték drága fiaikat.

-Igazad volt, öreg - ismerték be. - Isten tudta, hogy igazad volt. Ez most bebizonyosodott. Fiad balesete áldás lett. Bár mindkét lába eltört, de legalább itt van veled. A mi fiaink pedig örökre elmentek.

Megint megszólalt az öregember: - Miért vontok le mindig következtetéseket? Senki nem tudja még, mi lesz. Csak annyit mondjatok, hogy a ti fiaitok elmentek a háborúba, és az enyém nem ment. Senki sem elég bölcs, hogy megállapítsa, ez vajon áldás vagy átok. Csak Isten tudja.