Mikor Jézus először kér valami szolgálatot valakitől, nem szokott nagy dolgot kérni. Bár legkisebb kérése is ha valaki teljesíti döntővé válik a kérést teljesítő életében. Lehet, hogy valakitől ma csak annyit kér: mától kezdve ne hagyd ki a Miatyánkból: „bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek.” Sőt: így mondd: amiképpen én is megbocsátok. 

„Ő pedig az egyik hajóra szállva, amelyik Simoné volt, kérte, hogy vigye egy kissé beljebb a parttól. És ahogy leült, tanította a sokaságot a hajóból… Amikor pedig bevégezte a tanítást, így szólt Simonnak: Evezz a mélyre és vessétek ki hálóitokat a fogásra…” (Lk 5,3-4) 

Az eddigiekben is komoly dolgok történtek a tanítványokkal: Jézussal voltak. De még ennél nagyobb dolog is történt, és történik most is: Jézus itt van, mert megígérte! Szó esett arról, hogy bár itt vagy, de még a parton vagy és a sokaságban, a tömegben. Mint egykor Simon és társai. A part, ahol meg szoktuk vetni „biztos lábunkat” és ahol „ép eszünkkel” hadakozunk. A sokaság pedig arra jó, hogy meghúzódjunk benne, DE jó volt erről a de-ről is hallani: de Jézus néz bennünket. Ahogy Simont, Andrást, Jánost és a többieket nézte, a Genezáret tavának partján, amíg komoran a hálóikat mosogatták. Jézus lát bennünket is, a mi partunkat, a „sokaságban” és látja azt a csődöt, amiben éppen most vagyunk, amibe éppen most savanyodik bele az életünk. 

Jó volt hallani, hogy nemcsak egy DE van, hanem még egy ÉS is. ÉS elindult csődbe került életünk felé. Röviden: itt vagyunk. Itt van. Néz bennünket. És elindul felénk. Hogyan? Erről szól az Igénk első fele: „Ő pedig az egyik hajóra szállva, amelyik Simoné volt, kérte őt, hogy vigye egy kissé beljebb a parttól és ahogy leült, tanította a sokaságot…” Jézus elindul az egyik kis hajócska felé, és Simonék csodálkozására átlépi annak peremét. Elindult a mindig tevékeny, kérges kezű dolgozó, de éppen csődbe került kis csoport felé és belép hajójukba. 

Két fiatal segédlelkészre gondolok most, akik már megkapták oklevelüket. Felkerestek és elmondták: a legnagyobb kétségek közt vannak. Üresek, kedvetlenek, félhitűek, szakadozott a hálójuk s bár mindezt önmaguknak köszönhetik így nem mernek szolgálatba indulni. Beszélgetésünk végén azt mondtam nekik: mégis menjenek csak, induljanak szolgálni. Mert az Úr szolgálat közben: a dolgozóknak, a munkálkodóknak adja önmagát. A tétlenkedőknek, a soha el nem indulóknak nem. 

Az egyik fiatal segédlelkész nem hitte ezt el. Felmondott az Úrnak és más pályára „disszidált”. Majd ismét másra. Később megint másra. Ide­oda tengett-lengett. Ma lelki roncs. A másik egy kis falusi szószéken élte át jó néhány hónap „hiábavaló” szolgálata után, hogy egy vasárnap „belépett mellé” az Úr. Kigyulladt az Ige és meggyulladt tőle néhány szív is. Elsősorban az ő szíve. Saját, kiszáradt szíve fogott tüzet. Mert igaz, hogy az Úr nem a tétleneket keresi, hanem a szolgálatot, a munkálkodókat, az olyanokat, mint Simon, András és János, és Te. 

Hogy csőd volt egész éjszakai munkájuk eredménye? Nem a csőd a nagy baj, hanem a tétlenség, a tunyaság. A „semmi” a baj! A tétlenség a „semmit” vonzza. A csőd: Jézust nem látni. Íme Jézus elindul az egész éjszaka dolgozó, fáradó, bár csődbe került halászok felé. Beszáll Simon hajójába és arra kéri Simont, hogy vigye kissé beljebb a parttól. 

Figyeljünk erre a szóra: „kéri őt”. Simon már előzőleg kért valamit Jézustól. (Te is már mennyi mindent kértél TŐLE!) Simon azt kérte Jézustól, hogy gyógyítsa meg anyósát. Most kér először Simontól valamit Jézus. Szolgálatot. Nem követel, csak kér. Mert Jézus nem diktátor. Neki nincs szüksége fogcsikorgató engedelmességre, ha szolgálatot kér. És Simon most nem kér, még csak nem is kérdez semmit. Hanem cselekszik. A cselekvéshez szokott ember dolgos mozdulatával evezőjéhez nyúl. Hiszen nem nagy dolog az, amit Jézus Simontól kér. Tulajdonképpen „szószéknek” kéri el Simon hajójának tatját. Hogy onnan jobban láthassa és hallhassa a parton összegyűlt sokaság.

Mikor Jézus először kér valami szolgálatot valakitől, nem szokott nagy dolgot kérni. Bár legkisebb kérése is ha valaki teljesíti döntővé válik a kérést teljesítő életében. Fiatal segédlelkész barátomtól, aki mellé belépett a szószékre, azt kérte ott a szószéken Jézus, hogy naponként olvassa az Igét. Ugyanis éppen azt ajánlotta a prédikációjában. S ő lett az első meghallgatója Jézus kérésének, ha ezt a kérést a saját hangján hallotta is. Azóta rendszeresen olvasom a magam számára az Igét mondta, jobban látszik Jézus és jobban hallatszik az Ő hangján a prédikáció is a gyülekezetben. Valami olyasmi történt, mint Simon hajójának a tatján. 

Ha tőled még nem kért semmit, lehet, hogy azt kéri: Bár elhatároztad, hogy holnap nem mész templomba, mert dolgod van jöjj el mégis, mert holnapután már nem szól a holnapi Ige! Lehet, hogy valakitől ma csak annyit kér: mától kezdve ne hagyd ki a Miatyánkból: „bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek.” Sőt: így mondd: amiképpen én is megbocsátok. 

Tehát nem nagy dolog, amit Simontól kért, mégis döntővé vált Simon életében. Döntővé vált az, hogy a hajóba lépő Jézust elfogadta, befogadta és kérésének engedve néhány métert eltávolodott a parttól. Miért? Miért vált döntővé ez? Mert csak így vette el tekintetét a csődjétől és meghallgatta Jézus kérését és egy kissé beljebb vitte a parttól. És ez a „kissé beljebb a parttól” a mi számunkra azt jelenti: mivel a hozzánk szóló Jézusra figyelünk, lassan lefejtődik tekintetünk csődjeinkről és RÁ nézünk. S ha ez történik akkor azt tapasztalhatjuk, hogy nem a semmi kong már bennünk, hanem VALAKI szól: kissé beljebb, kissé beljebb a parttól. 

Nem a párom dünnyögő hangja hallik a fülembe, hanem egy halk és szelíd hang: egy kissé beljebb a parttól. Nem a múlt vesztesége igéz már, hanem egy meleg szempár néz felém, mintha intene: kissé beljebb a Parttól. Nem a testem sajog már, csak a szívem remeg, mintha onnan hallanám: kissé beljebb, beljebb a parttól, beljebb csődjeidtől beljebb. 

Amikor Imola kislányunk halálhírét hozta a távirat Svájcból, bizony, hirtelen csődbe kerültünk. De még sírni sem volt időnk, mert máris szólt: kissé beljebb a parttól másfél óra múlva indul a vonatotok Balatonszemesre, s ott szolgálnotok kell. És indultunk: kissé beljebb a parttól kifelé a csődből közelebb az Igéhez. Még aznap. 

Ott, kissé beljebb a parttól, Simon és a többiek kiszakadva a sokaságból (mégsem háttal nekik) elszakadva az üres hálótól s a hiábavaló éjszakának csődjétől de másképp hallgatták Jézus tanítását! De másképpen hallgatták ezt a tanítást így, amit Jézus a hajóból ülve mond, mint azt, amit Jézus előzőleg, amikor még ők is a parton voltak állva mondott. Amit még ők is a „két biztos lábukon” állva a hálóikat „ép ésszel” mosogatva hallgatták. 

Most már Simon is ott ül Jézus lábainál. Közel, egészen közel, egy leheletnyire az Úrtól. Még ő is „Csak” azt hallja, amit Jézus a „sokaságnak” mond, de már nem a sokaságból hallja, hanem közelről. Mintha csak ő hallaná, egyes-egyedül. Szinte szája mozdulatát lesve. Látja szeme tágulását. Már nem úgy ér hozzá Jézus beszéde, mint a tenger mormolása, mint még előbb is. Amikor még szeme hálóján volt és moszatokat szedett le róla. Hanem elmerül előtte minden, háló és moszat, üres kosár és part, a másik hajó és a sokaság. Csak az Igét hallja! 

Az Igét, Akiről Izaiás és Mikeás és a próféták szinte mind szóltak, akit már Bálám is látott a hegytetőről, aki egy titokzatos éjszaka testté lett és angyalok, pásztorok és bölcsek köszöntötték. Aki egy döbbenetes napon bűnösök között lépett a Jordánba és kérte Jánostól, hogy keresztelje meg: tegye vele is, ami illik Simon hallgatja az Igét! Háttal most már csődjének és szemben Jézussal. A Krisztussal! 

Így hallgatod? Ma már kissé beljebb a parttól? Nem a régi történetet a Bibliából. Nem is az új fordítás ízes szövegét, hanem az IGÉT! Jézust, a Krisztust! Istennek egyszülött Fiát. Így hallgatod? Őt hallgatod? Mint Simon?! Már kissé beljebb a parttól, háttal csődjének, RÁ tekintve, RÁ figyelve. 

Mert csak így történik meg az első csoda. Úgy is mondhatnám, az élő csoda, hogy észreveszed: már nem is a sokaságnak szól, hanem egyes-egyedül neked. Csak így hallod meg, hogy hozzád, személy szerint hozzád szól: evezz a mélyre! Ez már nem kérés. Ez már szelíd parancs! Mert ha Jézus szolgálatot kíván, akkor: kér. De ha neked akar szolgálni, akkor: parancsol! Legtöbbször: parancsol, éppen a te érdekedben. Mert áldott ORVOS! Ha orvos érkezik hozzád, kér egy széket, hogy leülhessen és megírhassa a receptet. De azt így adja át: ezt meg kell csináltatni és az orvosságot be kell venni! Ez már szelíd parancs a te érdekedben. 

Evezz a mélyre hangzik el Simon felé Jézus szelíd parancsa Simonért. S ebben a pillanatban veszi át Jézus a „csődtömeggondnokságot”. A felelősséget Simonért. Kezébe veszi, hogy egyszer Péter lehessen. (Sault egy öntéssel öntötte Szent Pállá a Damaszkuszi úton, ahogy a bronzszobrokat szokták Simont lassan faragta ki Péternek, ahogy a márványt munkálják meg.) De a megmunkálás azzal a szelíd paranccsal kezdődik el: evezz a mélyre és vessétek ki hálóitokat a fogásra. 

Egy ésszerűtlen paranccsal kezdődik el Péter jövője. Hiszen minden kezdő halász tudta, hogy a Genezáret-tóban csak éjjel és csak a part mellett lehet eredményesen halászni. Schneller lelkész írja palesztinai naplójában, hogy amikor a Szentföldön járt a Genezáret-tó partján, megkérdezte a most ott élő halászokat: nappal kivetik-e hálóikat? Csak nevettek és fejükre mutogattak. Bolondnak tartották. Simon „megmunkálása” egy ésszerűtlen paranccsal kezdődik. 

De ami a parton és a sokaságban még ésszerűtlen, az „kissé beljebb” már nem annyira az. Jézus közelében az „ép eszünk” ésszerűsége mintha szelídebben viselkedne. Valami mélyről, egészen mélyről vagy talán egészen magasról fölrémlik: ésszerűtlen ez, tökéletesen ésszerűtlen de mégis Talán eleinte csak ennyi, egy halvány „de” ám ez az első DE a saját „ép eszünk” ellen. 

Aki engedelmeskedik Jézusnak, Jézus kérésére elmegy a parttól és kiszakad a „sokaság” védő hangulatából aki leveszi tekintetét csődjeiről és Jézusra figyel és hallgatja az Igét az hallhat ilyen „ésszerűtlen” parancsokat Tőle. Mintha ilyeneket mondana Jézus: 

Azért olvasd most, mert ráérsz s talán ideges voltál, vagy vagy is. Azt mondom hát, nem az a te bajod, hogy ideges vagy most evezz a mélyre: hanem az a te bajod, hogy titkos bűneid vannak és abban élsz. Te a kiborulás szélén állsz. Én pedig azt mondom neked: evezz a mélyre. Nem az a te bajod, hogy kiborulás szélén állsz, hanem, hogy még nem jutottál el a leborulásig. Halálos szomorúságban rágódsz és inkább szeretnél meghalni: én pedig azt mondom neked… evezz a mélyre az a te bajod, hogy még nem tudod, hogy mi a halál és mi az ÉLET. 

Te azt mondod: jaj a kenyerem… én pedig azt mondom: evezz a mélyre… nemcsak kenyérrel él az ember, hanem Istennek minden Igéjével. Ne aggodalmaskodjál, mit egyél és mit igyál, keresd először Isten országát és ráadásul mindezt megadom neked. 

Te azt mondod: nem tudok nélküle élni én pedig azt mondom: evezz a mélyre Az a te bajod, hogy nem tudsz nélkülem élni. 

Te pedig azt mondod: Igazságot! Én pedig azt evezz a mélyre Én vagyok az Igazság! 

Micsoda ingerlő, érthetetlen, ésszerűtlen válaszok, szavak, parancsok ezek… bármilyen szelíden is hangzanak. 

Éppen olyanok, mint Simonnak ilyesmit parancsolni, hogy fényes nappal és a tó mélyén amikor és ahol halászni „nem szokás” és „nem lehet”, vessék ki hálójukat a fogásra minden ésszerűség és halásztapasztalat ellenére. Simonnak legmélyéről, vagy talán nem is olyan mélyről, nem onnan, hanem a magasból, nagyon is magasból felrémlik, vagy megsejtődik egy „de”. Egy ésszerűtlen, egy tökéletesen ésszerűtlen „de”. Életében először valószínűtlen, egy „de” a saját „ép” és sokat tapasztalt halász esze ellen. 

És egy halk és csendes IGEN Jézus parancsa mellett. Hogyan? Miképp? Miért? Ne boncolgassuk! Minden bizonnyal azért, mert megtette Jézus kérését, amikor hajóját Jézus szószéknek kérte. S mert ezt megtette, közelről, egészen közelről meghallotta Jézus szelíd parancsát. 

Ha te is meghallottad, ha te is Őt hallottad, az Igét, akkor te is kimondod… de azért a te parancsodra amit eddig meg nem tettem volna. És minden ésszerűség ellenére is tovább olvasol, hogy elindulhassunk a mélységek felé Vele Jézussal, a Krisztussal, Isten egyszülött Fiával. Az Övé legyen a dicsőség, dicséret most és mindörökké.ÁMEN