Egy nagyon elgondolkodtató írás, visszaemlékezés:

" Soha nem felejtem el azt a karácsonyt. 14 éves voltam, Mária, a nővérem, 16 éves volt és Zseni, a másik nővérem, még nem töltötte be a 18 évet. Mi hárman édesanyámmal éltünk egy háztartásban. Akkor apám már 5 éve halott volt, egy bányabalesetben vesztette életét.

Egy hónappal a karácsonyi ünnep előtt a pap bejelentette, hogy mindenki készüljön egy különleges gyűjtésre a templomban, gyűjtsünk a legszegényebb családnak a közösségünkből.

Arra kért mindenkit, hogy egy hónapon át tegyen félre pénzt és adjuk annak a családnak, akit a gyülekezeti bizottság a legszegényebb családként tart számon.

Azon gondolkodtunk, hogy mit tudunk mi négyen tenni. Anya terve az volt, hogy csak krumplit együnk egy hónapig. Így meg tudnánk spórolni 300 lejt. Azt is kiszámítottuk, hogy ha minden estét sötétségben töltünk, a villanyszámlán további 100 lejt meg tudnánk spórolni.

Mária és én néhány gazdag családnál vállaltunk házi munkát, és Zseni eladott néhány saját kezével készített üdvözlőlapot.

Esténként a sötétben beszélgettünk, és próbáltuk elképzelni, hogy mekkora öröme lesz annak a szegény családnak, akiknek gyűjtünk. A gyülekezetünkben rajtunk kívül még 80 tagja volt közösségünknek és az anyám azt számolgatta, hogy 80-szor több fog összegyűlni, mint amennyit nekünk sikerül adakozni, annál is inkább, mert a pap emlékeztetett minket minden vasárnap erre.

Karácsony előtti napon, Mária és én elmentünk a boltba, hogy az összegyűjtött összeget cseréljük be vadonatúj bankjegyekre. Azt gondoltuk, hogy erre is figyelni kell, amikor az Istennek adakozunk.

800 lejjel mentünk haza. 8 darab vadonatúj 100 lejes bankjegyet készültünk adni a legszegényebb családnak.

Sosem volt ennyi pénzem. Nem érdekelt, hogy nincsenek karácsonyi ruháink. Boldogok voltunk. Egész éjjel nem tudtam aludni a várakozástól.

Másnap, karácsony napján, annyira esett az eső, mintha dézsából öntötték volna és nem volt esernyőnk. A templom 2 km-re volt az otthonunktól, de nem érdekelt, hogy mennyire ázunk el. Zseninek lyukas volt a cipője, és egy kis papírral akarta megoldani a problémát, de a papír is teljesen átázott útközben és csurom víz volt a lába, mire megérkeztünk. Nagyon boldogok voltunk a templomban, bár hallottuk, hogy néhány gyerek a kórusból nevet rajtunk a hátunk mögött a régi ruháink miatt. De volt még hasonló tapasztalatunk és nem fájt. Az összegyűjtött pénzzel a kezünkben gazdagoknak éreztük magunkat. Amikor az adakozás történt, anya 500 lejt tett, mi pedig fejenként 100-100 lejt.

Úton hazafelé, örömünkben énekeltünk. Délben anya meglepett minket. Vásárolt 10 tojást, megfőzte és mi boldogan ettük meg a főtt tojásokat sült krumplival. Ünnep volt, Karácsony volt, és nagyon jól éreztük magunkat. De 15 óra körül eljött hozzánk a pap. Az anyámat az ajtóhoz hívta. Amikor anya bejött a házba, fehér volt, mint a mész, és egy borítékot tartott a kezében. Azt kérdeztem tőle, hogy mi van a borítékban, de csak fél órával később volt ereje kibontani.

A borítékban nyolc darab 100 lejes bankjegy volt és 40 darab 10 lejes bankjegy. Összesen 1.200 lej.

Egyikünk sem mondott semmit, csak a padlót néztük hosszasan. Pár perccel azelőtt úgy éreztük magunkat, mint a milliomosok. Azzal a borítékkal a kezünkben pedig hirtelen, szörnyen szegény gyerekeknek éreztük magunkat.

Addig boldogok voltunk, hogy másoknál gazdagabbak vagyunk - mert volt krumplink. Tudtuk, hogy gazdagok vagyunk, mert nagyszerű anyánk van, és sok gyereknek nem volt anyja. Örültünk, hogy hárman vagyunk testvérek, miközben rengeteg családban nem volt gyerek.

Tudtuk, hogy sok mindenünk nincs, ami másoknak megadatott, de soha nem gondoltuk, hogy szegények lennénk. de azon a karácsonyi napon, megtudtuk, szembesülnünk kellett azzal, hogy szegények vagyunk.

Soha többé már nem lehetett olyan, mint azelőtt. A következő héten senki sem beszélt otthon.

Mi már nem akartunk templomba menni a szégyen miatt, de anya ezt nem engedte meg nekünk.

Anya megkérdezte, hogy mit csináljunk a kapott 1.200 lejjel, de nem tudtuk, hogy a szegények mit szoktak csinálni a pénzzel.

80 ember összegyűjtött 1.200 lejt, amiből 800 lejt azok pótolták, akiket a legszegényebbnek gondolt a közösségünk a templomban. "

V. Pustan