A menyegző lassan véget ért. A torták elfogytak, az ajándékokat kicsomagolták. Tamás végre egyedül maradt menyasszonyával. Amikor az autó elindult, a menyasszony az ülés legtávolabbi csücskére csúszott, amilyen távol csak tudott új férjétől: 

- Tamás, vigyél haza!

- Haza, Kati? Hiszen még el sem indultunk a nászútra, az új ház pedig csak három hét múlva lesz kész!

- De én nem is abba a házba akarok menni, amit te építettél! Vagy legalábbis most még nem - talán majd egyszer később. Kérlek, vigyél vissza a lakásomba!

Tamás csodálkozva nézett a feleségére. Félreértés kizárva: komolyan gondolja. Csodálkozása csak nőtt, amikor a lány folytatta:

- Tamás, örülök, hogy összeházasodtunk. Összetartozunk, és most már a te nevedet viselem. De tudod, szívesebben megyek a régi lakásomba.

Most, hogy összeházasodtunk, majd megpróbálok egyszer egy héten eljönni hozzád. De ami a közös életünket illeti, abból nem lesz semmi! Visszamegyek a régi munkahelyemre, a régi barátaimhoz és a régi hobbijaimhoz. Természetesen szeretlek! Világos, hiszen végül is elfogadtalak férjemnek! Örökre a tied vagyok, de tiltakozom az ellen, hogy beleavatkozz az életembe. Úgy akarok élni, ahogy nekem tetszik. Ha beteg vagyok, vagy pénzre van szükségem, természetesen rögtön felhívlak. Végtére is a férjem vagy.

De egyébként... Nagyon köszönöm a szerelmedet! Köszönöm, hogy megkérdezted, hozzád megyek-e feleségül. Köszönöm, hogy a férjem vagy. De, kérlek, ne avatkozz a magánéletembe!

Az ilyenfajta egyezkedés minden, csak nem házasság. Esetleg a házasság torzképe. A házastárs vállalása teljes odaadást követel. Tulajdonképpen erre van szükségünk a keresztyén életben is.

Sokan nevezik magukat keresztyénnek, akik Jézus Krisztussal szemben éppen úgy viselkednek, ahogy Kati a férjével. Még ha esetleg nem is mondják ki ilyen nyíltan, a valóság mégis ez: 

- Uram, befogadtalak, Megváltóm vagy. Köszönöm, hogy megváltottál. De most kérlek, hagyj békén. Vissza akarok térni régi barátaimhoz, régi szórakozásaimhoz és a régi életemhez. Elvárom tőled, hogy segíts, ha segítségre van szükségem, hiszen Megváltóm vagy. De hogy érted éljek, abból nem lesz semmi!

Ha egyszer meg kell halnom, természetesen majd hozzád, abba a lakásba szeretnék menni, amit te készítettél. De remélem, hogy ez még nagyon-nagyon sokára következik be!

Keresztyén vagyok, ha így gondolkozom? Tényleg befogadtam az Úr Jézust? Őszintén átadtam neki a szívemet?

A Róma 7-ben olvashatjuk, mit jelent az igazi keresztyénség. Pál a házasság képét állítja elénk és megmagyarázza, hogy a Szent Lélek Krisztusra mutat, aki meghalt a bűneinkért és győztesként támadt fel.

- Befogadod Jézus Krisztust, a Megváltót, igazán életed ura lehet? - kérdezi tőlünk.

- Igen! - válaszolja az ember.

 Ez a házasságkötés pillanata, vagy ahogy a Róma 7,4-ben olvashatjuk:     „ ... másé vagytok: azé, aki feltámadt a halálból..."

Az Övé vagyok, Ő pedig az enyém - nemcsak a földi élet idejére, hanem az örökkévalóságban is.

„Higgy az Úr Jézusban, és üdvözülsz mind te, mind a te házad népe!"

(Csel 16,31).

„...kérlek tehát titeket..., szánjátok oda testeteket... az Istennek" (Róma 12,1)