„A jótéteményben pedig meg ne restüljünk, mert a maga idejében aratunk, ha el nem lankadunk.”

(Galátziabeliekhez írt levél 6. fejezet 9. vers)

Szerintem a legjobb dolog az életben, amikor Istenről beszélhetünk másokkal, amikor közösen imádkozhatunk velük, amikor együtt tanulhatjuk a Bibliát, amikor segíthetjük őket Isten megtalálásában.

De, ebben a szolgálatban is vannak pillanatok, amikor elfog a fáradtság, az üresség, a kiégés érzete, amikor földre rogysz és valami extra energia felvételére van szükséged a folytatáshoz.

Nekem ilyenkor sokszor egyházunk úttörői közül John Newis Andrews életpéldája és szavai jutnak eszembe és adnak új lendületet:

Andrews 1829-ben született a Maine állambeli Polandben. 1843-ban, miután elfogadta a Biblia Jézus közeli visszatéréséről szóló üzenetét, csatlakozott William Miller mozgalmához, majd a nagy csalódás után a Hetednapi Adventistákhoz.

1853-ban, 24 évesen szentelték fel lelkipásztorrá. Kiválló képességekkel rendelkezett; 7 nyelven beszélt, kívülről tudta az Újszövetséget, számos könyvet (Szombat története 1859) és tanulmányt írt, kulcsszerepet játszott az adventista teológia alapjainak megvetésében. 1867-69 között ő volt az egyház harmadik elnöke. És ő volt az egyház első Európába küldött hivatalos misszionáriusa is.

Bár szolgálatát családi tragédiák sorozata árnyékolta be (1872-ben elvesztette feleségét, 1878-ban legkisebb lányát), odaszántságáról tanúskodik, hogy halálos ágyában fekve, az utolsó pillanatig élő csontvázként is segítőinek diktált.

A bázeli Wolf temetőben sírja mellett állva, szinte hallhatjuk hangját: „Sosem voltam jobban meggyőződve az általunk végzett munka fontosságáról, mint éppen most. Teljes szívemet beleadom, és e szent munkában szívesen emésztetem el. Lelkek vesznek el, akiket most megszólíthatunk. Az idő rövid, és közel az éjszaka, mikor senki sem munkálkodhat. Ne tegyünk meg hát minden tőlünk telhetőt, amíg tart a nappal, hogy minden módon megtarthassunk némelyeket.” (C.M.Maxvell, Mondd el a világnak 202.o.)

S mi volt fáradhatatlanságának titka? Mi volt az az erőforrás, ahonnan ő is naponta merített? Gyere és meríts ebből a kifogyhatatlan, természetfeletti forrásból te is!

„Boldog ember az, akinek te vagy erőssége, s a te ösvényeid vannak szívében. Átmenvén a Siralom völgyén, forrássá teszik azt; bizony áldással borítja el korai eső. Erőről erőre jutnak, míg megjelennek Isten előtt a Sionon.” (Zsolt.84:6-8)