G élete nagy kérdése előtt áll: gazember legyen, esetleg kisstílű csirkefogó, vagy maradjon átlagember. A gonosz és Jézus harcolnak érte, a döntés G kezében. Vajon G kit fog választani? 

G sokáig töprengett a konyhaasztal mellett. A felesége már fél nyolckor elment a szokásos taposómalomba, a gyerek pedig az imént húzta be óvatosan a bejárati ajtót.

Nem akarta az apját bőszíteni, ezért csendesen próbált lelépni. Ahogy a gyerek elment, már asztalon volt a legújabb üveg whisky. G nem volt alkoholista, de a nehéz döntések előtt mindig lehúzott néhány pohárkával. Azért arra büszke volt, hogy csak minőségi italt ivott, annak nem volt olyan pocsék szaga. 

Most mit csináljak?! - kérdezte hangosan, bár már senki nem volt otthon. 

Az a tetű Kishonti már megint kibulizta – dünnyögte rosszkedvűen. A G-ket nem lehet csak úgy lesöpörni az asztalról. Vissza kell vágni - dobolt az agyában a gondolat. Igen, nem engedem, ha kell, akkor... - de itt megakadt. Bambán bámult a whiskys üvegre. Már számtalanszor megtörtént vele ugyanez.

Az iskolában, az első szerelmével, a katonaságnál... Mi ez az erő, ami hajtja, csak hajtja... Amikor így bedühödött, akkor mindig olyan döntéseket hozott, amiket később megbánt. „Csak okosan, ésszel, nem elhamarkodni” - suttogta. A tét a karrierje volt.

Tudta, hogy ma valaminek el kell dőlnie. Az életét megpróbálta úgy-ahogy becsületesen élni, de kisebb-nagyobb stiklik azért becsúsztak. G-ről az a hír járta, hogy tudja, mitől döglik a légy, de valahogy végül mindig balul sikerültek a dolgai.

„Amikor végre megkaptam a diplomát, akkor teljesen másképp képzeltem” - merengett. A világ azonban másképp működött, és a nagy álmokból olcsó bóvlik lettek. A csinos kolléganőt már rég megbánta, de végül is... 

Legbelül azonban nagyon fájt valami. Hát ennyi lenne? Hirtelen belé hasított egy gondolat: Valósággal szabadok azok, akiket a Fiú megszabadít. Ezt Littvaitól, egy gimnáziumi osztálytársától hallotta, akivel a napokban találkozott, s akire alig ismert rá. Nem igazán kedvelték egymást. 

- Szevasz, Littvai. Rég láttalak! Még mindig olyan piszok szerencséd van a nőkkel, te szemétláda? – próbálta kedélyesre venni. De Littvai nem vette a lapot. 

- Idefigyelj, öregem. Van egy fantasztikus hírem: Jézus Krisztus él! Tényleg feltámadt!- kezdte Littvai izgatottan, szavai egy kicsit összegabalyodtak. 

-Létezik egy ember, aki feltámadt a halálból, és már soha nem fog meghalni. A mennyben van, és megszabadította mindazokat a halálból, akik elfogadják Őt Megváltójuknak.

Valósággal szabadok azok, akiket a Fiú megszabadít. Érted? Szabad lehetsz! Figyelj G.! Ráadásul meghalt a te bűneidért is, és feltámadt, hogy örök életed legyen, és megállhass Isten előtt, igaz emberként. Mindezt azért tette, mert szeret téged, az életét letette érted. Ott áll, és zörget az ajtó előtt, és aki beengedi, azzal vele vacsorál. 

G. leesett állal hallgatta Littvait, lenyűgözte a hév, amivel a barátja beszélt. Eddig csak a dohos, hideg templomok belsejére tudott gondolni, az unott, elhízott papok monoton prédikálására, amikor Jézusról beszéltek neki. Megborzongott, amikor látta a templomban a keresztre feszített alakot, aki láthatólag szenvedett.

Jó csávó lehetett – gondolta -, egy kicsit tisztelte is azért Jézust, hogy szó nélkül tűrte, ahogy kicsinálják. Na, de nem e világra való volt, lássuk be. Ha egy kis esze van, akkor megegyezik azokkal a tetűkkel. De mit zagyvál ez a Littvai? 

- Idefigyelj, Littvai- vágta el a szóáradatot G.- nem érdekel a süket szövegelésed. Bekajáltad valami szektának a dumáját, mi? És egyébként is, ki a bűnös, apukám? Mármint hogy én bűnös vagyok? Csak nem kitanultad a PTK-t? Én nem vagyok bűnös, ezt jegyezd meg. Aztán meg ki kérte, hogy bárki is meghaljon értem? Jó kis zsarolás, ezzel be lehet adagolni mindent. Nem kértem, hogy bárki is szeressen engem, elboldogulok magam is.

- A legnagyobb aduász csak most jutott eszébe.- A G.-k mindig a saját erejükből boldogultak, nem kérek a tornából felmentett macskajancsikból. 

Ahogy kifogyott a szuszból, elégedetten szemlélte Littvait, aki azonban nem adta fel egykönnyen: 

- Hát ez az óriási, öregem. Az ilyen alakok, mint te meg én, úgy gondoltuk, hogy saját erőnkből juthatunk valamire. Emlékszel a Beatrice, vagy P.Mobil koncertekre, amikor azt hittük, hogy végre szabadok vagyunk? A koncertek után azonban maradtak a másnapos reggelek, és egyre inkább belegabalyodtunk a pitiségeinkbe. Nem érezted, hogy egyre piszkosabb vagy, hogy valaki ellened dolgozik, és egyre távolabb kerülsz az álmaidtól? Létezik más élet is - lendült bele Littvai.

- Én megtapasztaltam, hogy amit mondtam, az valóság. Én új ember lettem. Fogadd el Jézus Krisztust, mint Megváltódat, mert Ő meghalt érted, bűneidet a kifolyt vére eltörli, és hófehérre mos téged is, ha elfogadod Őt Megváltódnak. Most itt, azonnal új ember lehetsz, akinek örök élete van, és valódi szabadsága. Új életed lehet, nem kell foltozgatnod… 

G. döbbenten hallgatott, érezte, hogy Littvai szavai hitelesek. Most, hogy megnézte barátját, feltűnt neki, hogy az mintha tényleg más lenne. Mintha valamilyen szürke lepel tűnt volna el Littvairól, szeme lelkesen csillogott, ahogy Jézusról beszélt.

G-t a magabiztossága most cserbenhagyta, legszívesebben elszaladt volna. El innen, csak el, nem akarom hallgatni ezt a…, ezt a süketelést. Ennek ellenére csak ült, és szívta magába Littvai szavait. Néha közbe vetett valami ellenkezést, de inkább csak hallgatott. A szívében már ott volt a mag, Isten Igéje.Amikor elbúcsúztak, G. nagyon csendes volt. 

Amint tűnődött a tegnapi beszélgetésen, hirtelen fékcsikorgás rángatta vissza a délelőttbe. Egy trolibusz fékezett. 

„Valósággal szabadok azok, akiket a Fiú megszabadít” – jutott az eszébe újra, és lassan térdre roskadt.

Segíts Uram Jézus, ha vagy!- kiáltotta.

Könnyek csurogtak végig az arcán.

Már nem akart maga megoldani semmit, csak az érdekelte, hogy a nehéz terhet letegye. És hirtelen érezte, tudta, hogy a Fiúra számíthat, már nincs egyedül. Jézus most már örökké vele lesz, és számíthat rá.