Thomas Sander a Fekete templom helyén egykor állt templom kinevezett plébánosa, 1380 körül – új templom építésének kezdete,

1384 – Kaplai Demeter esztergomi érsek búcsúleve a templom építésének támogatására,

1399 – IX. Bonifác pápa búcsúlevele a templomépítés javára,

1408 – feltehetőleg a szentély építésének befejezése,

1408, 1409, 1413 – miseadományok a Corpus Christi társulatnak a templom lettnerén álló oltára javára,

1422 – V. Márton pápa búcsúlevele a templom

1421-es török ostrom utáni újjáépítése javára,

1444 – Hunyadi János adománya a templom építése javára, 1450 – V. Miklós pápa búcsúlevele a templom építése javára,

1472 – a keresztelőmedence készítésének éve (Johannes Reudel plébános adománya),

1475 – Veronai Gábor erdélyi püspök búcsúlevele a templom felszerelése javára,

1475 körül – a templomépítés feltételezhető befejezése,

1499 – a templom orgonájáról szóló első híradás,

1514 – harangöntésről szóló híradás,

1516 – X. Leó pápa búcsúlevele a templomon végzett építkezések javára, 1532–1534 – a templom újjáboltozása,

1544 – Johannes Honterus plébánossá választása, áttérés az evangélikus hitre, a mellékoltárok a templomból való eltávolítása,

1654 – átfogó javítási munkálatok a templomban,

1655 – a diadalívet erősítő póttámpillérek építése,

1662 – új oltár építése,

1689. április 21 – Brassót tűzvész pusztítja, a templom leég, elpusztul tetőszerkezete, boltozata, berendezése, megfeketedett falai miatt meghonosodik a Fekete templom név,

1691 – új harang öntése, a szentély újjáépítésének kezdete, az oltár újjáépítése,

1693–1694 – a templom tetőszerkezetének újjáépítése,

1696 – új szószék építése (Laurentz Bömches adománya),

1698 – a faragott ajtószárnyak helyreállítása,

1710–1714 – az oldalkarzatok megépítése,

1728–1729 – a szentélypillérek újjáépítése,

1750 – a nagyharang lezuhan a toronyból,

1762–1772 – a templom újjáboltozása,

1836–1839 – a jelenleg is használatban lévő orgona építése (Buchholz), 1858 – új nagyharang öntése (Johann Andraschowsky mester), 1865 – átfogó javítási munkálatok,

1866 – új oltár építése, a szentély neogótikus bútorokkal való berendezése,

1912–1914 – az Országos Műemléki Felügyelőség vezette restaurálási munkálatok,

1924–1925 – Albert Schuller építész vezette restaurálási munkálatok, 1937–1944, illetve

1984–1999 – restaurálási munkálatok.

A műemlék leírása

A brassói ágostai hitvallású szász evangélikus közösség főtemplomát a 17. század végi nagy tűzvész óta köznyelven Fekete templomnak nevezik. Gótikus történetéről szólva, a reformációt megelőző időszakról lévén szó, a leghelyesebb, ha Szűz Mária-plébániatemplomnak nevezzük.

A templom Brassó belvárosának, az egykor várfallal körülvett régi városrésznek az északnyugati sarkában, a tanácstérről nyíló templomudvaron áll. A templomudvar a 16. században kezdődő lakóházakkal való beépítése előtt, jóval nagyobb lehetett és falgyűrű vette körül.    

A 90 m hosszúságú, 23 m szélességű és 21 m belmagasságú épületet Kelet Európa legnagyobb középkori templomaként tartják számon. A tizenhatszög kilenc oldalával záródó, körüljárós csarnokszentélyt kívül sűrűn kiosztott, szoborsorozattal díszített és fiatornyokkal koronázott támpillérek, illetve minden második falszakaszban vékony, magas, kétosztatú ablakok tagolják.

A horizontális tagolás a lábazatra, az ablakok könyöklőjének magasságában húzódó övpárkányra és a falat fent lezáró, jelenlegi formájában a 18. századból származó mérműves mellvédre korlátozódik. A jelenlegi három pillérpár helyett a belsőben eredetileg bizonyosan hat pillérpár hordta a keresztboltozatnál talán bonyolultabb formájú bordás boltozatot. Jelenleg nyolcszögű, volutás fejezettel ellátott pillérek hordják a szentélyboltozatot, mely a tűzvészt követő újjáépítés korszakából származik, a főhajóban fiókos dongaboltozat, a mellékhajóban borda nélküli keresztboltozat.

A szentélyhez északról kapcsolódik az emeletes sekrestye, melynek alsó termében megmaradt a figurális zárókövekkel (Agnus Dei és Áldó Krisztus) ellátott gótikus bordás keresztboltozat. Az ehhez keletről kapcsolódó későgótikus sekrestyerészt az 1940-es években, statikai okok miatt elbontották. A diadalív alatt áll a gótikus bronz keresztelőmedence, Johannes Reudel plébános 1472-ben tett adománya, az északi falon található gótikus szárnyasoltár-töredék a Brassóhoz közeli Földvárról került ide.  

Az alapszerkezetében és formavilágában egyaránt eltérő hosszház tervváltozást követően épült. A hosszház külső képét fiatornyokkal és az északi oldalon egykor szobrokkal is koronázott támpillérek, három- illetve négyosztatú, mérműves ablakok határozzák meg, az északi és a déli oldalon egymással szemben elhelyezkedő két-két kapu, valamint a nyugati homlokzat kapuja. Mind az öt kapu összetett ívekkel lezárt, néha többszörös keretelés díszíti, melyeket főleg az északkeleti és a nyugati bejárat esetében fiatornyok, kúszólevelek, szoborfülkék és (vak)mérműves falmezők gazdagítanak. Az ajtószárnyak gazdag reneszánsz faragásúak, a délkeleti kapuzat külső ajtószárnya az 1477-es évszámot hordozza szemöldöklécén. A templom nyugati homlokzatához vaskos toronypár kapcsolódik.

Jelenleg csupán az északi haladja meg két szinttel a hajó koronázópárkányának a magasságát. A tornyok első és második emeleti ablakai a szinteket átfogó keretbe vannak foglalva.

Az északi homlokzaton a két ablak között egykor a 12 éves Jézus a templomban szoborcsoport állhatott, melyből mára mindössze a frontális ülő helyzetben ábrázolt gyermek Jézus maradt ránk.

A mellékhajók felé nyitott toronyaljak előcsarnokot fognak közre. A hosszházat öt pár, részben 18. századi pillér osztja három hajóra, s fiókos dongaboltozat fedi.

A mellékhajókban 1710, 1711 és 1714-es évszámokkal ellátott, gótizáló díszítéssel kialakított oldalkarzat húzódik. A karzatok keresztrózsában végződő és fiatornyoktól határolt, szamárhátívekkel felülírt árkádokkal nyílnak a főhajó felé, melyet gazdag kialakítású növény és gyümölcsfüzérek díszítenek.

Az árkádok és a karzat alatti boltozat gótizáló formavilága így későreneszánsz, barokk ízlésű ornamentikával fonódik össze. A keletről számított első boltszakaszban a középkori lettner maradványai még felfedezhetők.

A délkeleti kapu belső portáljának timpanonjában falkép látható, mely a gyermek Jézust karjában tartó Máriát ábrázolja, Szt. Katalin és Szt. Borbála társaságában. A falképen Mátyás király és Aragóniai Beatrix címere látható, mely valószínűvé teszi a falkép 1476 körüli datálását. A főhajó északi oldalának középső pillérén épült a nagy tűzvész utáni helyreállítási munkálatok alkalmával a szószék.

A Mózes alakú tartópilléren álló medaillonokkal díszített szószékkosárba plasztikus balluszterekkel határolt lépcső vezet. Homlokzatára az adományozó Laurenz Bömches monogramját hordozó medaillon került.

A faragott asztalosmunka hangvető Georgius Abraham megrendelésére, pár évvel a szószék után készült el. A szószékkel szemközti pilléren két a 18. századi újjáépítés alkalmával faragott dombormű látható, a Hunyadi család és Brassó város címere.

A templom berendezéseként szolgáló céhes stallumok közül különös figyelmet érdemel az északi mellékhajóban álló, figurális festéssel és gazdag faragással díszített asztalosok stalluma (1746–1748), a csodálatos faragású tanácsosok stalluma (1696), valamint a nyugati bejárat közelében található szabók stalluma, melynek mellvédjét allegorikus erényábrázolásokkal díszítettek.

A szentély csarnok-kialakításának erdélyi előzményeként a szászsebesi plébániatemplom szentélye jöhet szóba, melynek bizonyos részletmegoldásai – pl. a támpilléreket díszítő szobrok elhelyezkedése és ikonográfiája – feltűnő hasonlóságot mutatnak a brassói kórus formáival. A részletkialakítások tekintetében párhuzamként a segesvári Hegyi-templom szentélyének támpilléres, részben szobordíszes kialakítása említhető.

A brassói szentély alapelrendezését azonban minden bizonnyal a 14. századi délnémet csarnokszentélyekhez is közvetlen kapcsolat fűzi, melyek közül előképként leginkább a nürnbergi St. Sebald 1360–70-es években épített, szintén a tizenhat szög kilenc oldalával záródó, szoborgalériával támpillérsorral tagolt csarnokszentélyét érdemes kiemelni.

A toronypártól eltekintve a hosszház alapelrendezése, az északi és déli oldal két-két szemben levő kapuja a díszes nyugati bejárattal együtt szintén délnémet mintaképekre utal, már a 15. század elejéről (pl. Landshut, St. Martin).

A részletformák azonban egyértelműen magyarországi előzményekből vezethetők le. A lépcsőzetes támpillérek félig falba süllyesztett fiatornyokkal való díszítése, a portálok gazdag, egymást felülíró, különböző formájú ívekkel ellátott kiképzése vagy a toronyablakok közös keretbe való foglalása olyan megoldások, melyek a kolozsvári Szt. Mihály-templom és a segesvári Hegyi-templom hosszházán keresztül a kassai Szt. Erzsébet-templom műhelyéig vezethetők vissza.

A templomnak jelentős középkori miseruha és klenódium gyűjteménye van és délkelet-Európa legjelentősebb és leggazdagabb anatóliai szőnyeggyűjteményével rendelkezik.

Válogatott irodalom

Kühlbrandt, Ernst: Die evangelische Stadtpfarrkirche A.B. in Kronstadt. Bd. I, II. Kronstadt, 1898, 1927. 

Seraphin, Friedrich Wilhelm: Führer durch der evangelischen Stadtpfarrkirche A.B. in Kronstadt. Kronstadt, 1903. 

[Groß, Iulius]: Zum Bau der Schwarzen Kirche. Kronstädter Zeitung 1923/162. 6.