A Szent András templom

A mai Nagytemplom a negyedik Istenháza ezen a helyen, az első templom a 11-12. században épülhetett, egy tűzvész azonban elpusztította. A 13. században Három falu egyesülésével jött létre "Debreczun", melynek neve 1235-ben tűnik fel először és egyes vélemények szerint szláv eredetű, jelentése: "jó termőföld", mások viszont török szónak vélik.

A 13. században indul meg az a fejlődés, melynek során Debrecen kiemelkedik az Alföld falvai közül, ebben az időben a Debreceni család birtoka lesz a város.

 

 

 

 

Debrecen plébániatemplomának helyét a három falu találkozási pontjaként szolgáló Piactéren, a főutca zárásául jelölték ki, a korábbi, román stílusú épület romjain. 1297 és 1311 között épült fel. XXII. János pápa okleveléből kiderül, hogy Imre váradi püspök volt az építtetője.

 

Érdekes, hogy a település népessége nem indokolta a hatalmas méretet: a 14 öl (45,5 méter) hosszú, és 8,5 öl (16 m) széles épület az Alföld legnagyobb temploma volt a maga korában (legalábbis ennél nagyobb méretű templomról nincsen tudomásunk). A Debreceni család alapítója, András után szentelték a plébániatemplomot Szent András tiszteletére. A család egyúttal a templom kegyura is volt egészen 1404-ig, kihalásukig.

 

A templomról kevés adat maradt fenn, mindössze egy Agnus Dei-t ábrázoló zárókő őrizi emlékét. Ábrázolása nem maradt az utókorra, csupán a 17. századi újjáépítésből tudhatjuk meg, hogy háromhajós, bazilikális rendszerű, a nyolcszög három oldalával ellátott szentéllyel záruló szentéllyel ellátott épület volt, boltozatát nyolc oszlop tartotta. Főoltára Szent Andrást ábrázolja, mellékoltárai közül kettőről tudunk: az egyik Szent Péteré, a másik Szent Kataliné. Bunyitai Vince feljegyzése pedig arról tudósít, hogy orgonája is volt.

 

1564. szeptember 6-án hatalmas tűzvész pusztított a városban, annak fele odaveszett. Ez pusztította el az impozáns, középkori templomot. Az órája tönkrement, a harangok megolvadtak, a tető leégett.

 

Az András-templom / Öregtemplom

 

A leégett templomot sokáig nem építik újjá. 1570-ben a templom körüli temetőben, a cinteremben kicsiny imatermet építenek. Időközben elkezdődnek a változások, a reformáció erős gyökereket ver Debrecenben. 1571-re kikristályosodik, hogy Debrecen a reformáció kálvini irányzatához csatlakozik. A templom azért sokáig romokban állt. Miután Debrecent Erdélyhez csatolták, Bethlen Gábor fejedelemsége idején nagy biztonságot élvezett a város.

 

Bethlen 1626. augusztus 15-én levélben ígéretet tett a templom újjáépítésére, nem sokkal ezután jelentős anyagi támogatás is érkezett tőle. Az építkezés már a levél kelte előtt, augusztus 4-án megkezdődött és 1628. október 4-én fejezték be. 1628. november 28-án szentelték fel. A munkákat Ács Tamás vezetésével végezték. Az épület az eredetinél jóval egyszerűbb volt, az oszlopkötegek helyébe téglaoszlopok kerültek, a tér fölé deszkamennyezet borult, melyet az eredeti tervek szerint - Bethlen Gábor kívánságára, úgy, ahogy Erdélyben, Borsodban, Zemplénben szokásos volt - festéssel szándékoztak ellátni. Ez azonban nem készült el.

 

A templommal egybeépített, homlokzat előtti tornyát fehérre meszelték és cseréppel fedték, ezért a debreceni népnyelv fehértoronynak, vagy cserepes toronynak nevezte. Óráját I. Rákóczi György adományozta, ennek holdja 24 óra alatt teljes fordulatot tett. Volt egy másik tornya is, a verestorony, mely a templomtól kb. 30 méterre állt, az erődfal mentén. Ez 1640 és 42 között épült Kerekes Tamás tervei szerint, négyfiatornyos kiképzésében hasonlított az erdélyi tornyokra.

 

A verestorony három emelet magas volt és zsindellyel fedték.. A verestorony, amelyet a népnyelv nyerstégla borítása miatt nevezett így, a Rákóczi György által 1636-ban adományozott 5600 kg-os nagyharang elhelyezésére volt hivatott, ugyanis a fehértorony nem bírta el a hatalmas súlyát.

A torony megépültéig a cinteremben volt felállítva haranglábon. Egyes ábrázolások tanúskodnak egy harmadik, kicsiny toronyról is, amely a templom túlsó oldalán, az előbb említett imaházból kialakított oldalhajó előtt állt. Bethlen nagylelkűségét emléktábla és címere hirdette, de Rákóczi címerét is elhelyezték a bejárati ajtó fölött.

 

Ezután csupán kisebb változások, felújítások történtek. 1631-ben villám csapott a templomba és földrengés is történt ugyanebben az évben, a károkat azonban hamar kijavították. A Rákóczi-felkelés idején súlyos károk keletkeztek a templomban. 1705-ben betörtek az osztrák császári katonák a templomba, de csak a szószék előtti szőnyeget vitték el. 1707-ben viszont sokkal erőteljesebb rongálás történt, erről így ír a krónikás: 

 

 

"Templomaink megmocskoltattak, az Öregben élést tartottak, a prédikáló szék tetejét lerontották, oldalait bévagdalták, a székeket kihordták, a bírák, prédikátorok székeit teljesen elbontották, darabjai sem kerültek elő. A tornácban, a tornyok alatt lovakat tartottak, tüzeltek, elfüstölték, mocskolták, a holdat a toronyból, mely az órával együtt forgott, elvitték"

 

Berendezéséről nem maradt fenn adat, oltárait - ha voltak egyáltalán - a kálvini teológia szerint megsemmisítették. 1792-ben új szószék készült és a talajvíz veszélye miatt 62 cm-el megemelték a padlózatát.

 

1802. június 11-én újabb tűzvész pusztította el a város mintegy 1/3-át, így az András-templomot és a kollégiumot is. Erről a következő részletes beszámoló maradt fenn:

 

 

"Megégett a nagytemplom, az a híres templom, mely az ő régiségével s egyszerűségével ékeskedett, s bámulást okozott… Ennek most ismét csak gyászos, s omladozó falai állnak fenn. Benne épen egy szeg se maradott, sőt minden messze, s vakolása lehullván, tégláit sorra lehet számolni, úgyhogy kétkedem benne, hogy valaha így, amint elerőtlenedett, meg lehessen építeni. A hozzá ragasztott kőtetejű torony is hasonló sorsra jutott, a benne lévő két harangok elolvadtak, lehullottak, az óra és a hold elromlottak. A mellette lévő veres torony a mostanában készült csinos pyramis fedelével tűz prédája lett. A Rákóczi harang ugyan meg nem olvadt, hanem amint a temérdek gerenda kötések égtek, alább-alább esvén, végre a földre lezuhanván, abba mélyen belevágódott, ahol tüzes lévén, az, a tudatlan emberektől megöntöztetett, s így hangját elveszítette. A templom és a veres torony körül sok hamu, szén és szegek miatt járni alig lehetett. A torony falaiba rakott nagy gerendák egy hétig is égtek. A szívnek elkeseredése nélkül nem lehet még ma is ezekre tekinteni."

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A mai Nagytemplom

 Az újjáépítés a kollégiummal kezdődött, terveit Péchy Mihály egykori debreceni diák készítette el. Az András-templomot újjáépíteni, az anyagát újra felhasználni nem lehetett, annyira megrongálódott - tudjuk meg egy hivatalos jelentésből.

 

A bontással Ederer Jakabot bízták meg. Teljesen új templom építésébe kezdett a város a romokon, a végső tervváltozat elfogadásáig azonban rendkívül hosszú volt az út. Köszönhető ez elsősorban annak, hogy a Nagytemplom már ekkor is nem csak a debreceni, hanem az egész ország reformátusságának szimbólumaként élt a köztudatban, akárcsak a római katolikusok számára a római Szent Péter Bazilika.

Debrecen és az ország református főurai szerették volna, hogy az új templom minél monumentálisabb épület legyen, anyagi támogatást azonban nem nyújtottak hozzá.

Az első tervet, egy körtemplomot, Éder Jakab nagyváradi mester készítette. A második Johann Weis műve, ez egy, a kor katolikus templomépítészetére jellemző, gazdag díszítésű, klasszicizáló későbarokk, kéttornyú épület volt. A puritán szemléletű bírálók ezt is elutasították.

 

 

 

 

 

Az időközben épülő kollégium - az új stílustól való apró idegenkedés ellenére - nagy sikert aratott a város vezetői szemében. Ezért a két elutasított terv után Péchy Mihályt érték fel a nagytemplom tervének elkészítésére is. Az építész a terveket és a későbbi többszöri módosításokat ingyen, áldozatkészségből készítette el, erről így ír: "Nekem elég jutalom, ha látom hazámban a mesterségek előmenetelét és cultúrának bévitelét".

Éder Jakab elvét követve és terveit továbbfejlesztve monumentális körtemplomot álmodott, 45 méteres körátmérővel, két oldalán egy-egy torony magasodott, a belső tér fölé pedig monumentális kupola borult.

 

A bírálókat aggasztották a monumentális méretek, ezért megkérték Péchyt, hogy a métereket vegye kisebbre, illetve, hogy a két torony a Piac térre nézzen, ezért azokat az építész egymás mellé helyezte, a kettő közé portikuszt emelt. Olasz katolikus templomokra utaló jellege miatt többen erősen bírálták a nagyvonalú épületet, a legnagyobb kritikákat Rhédey Lajos bihari főúr fogalmazta meg, végül a körtemplom megvalósulását a pénzhiány (a napóleoni háborúk miatt kitört infláció) és a magas talajvíz akadályozta meg. Emellett a kupola és az égbeszökő tornyok olyan építész szakképzettséget kívántak volna, amivel Debrecen nem rendelkezett. Az egyház utasítása az volt, hogy a régi alapokon, azokat felhasználva épüljön fel.

 

Johann Weiss és egy ismeretlen építész copf terve:

 

 

Péchy kupolás körtemplomvariációi,

jobbra a négyszögletes templom terve: 

 

 

A Péchy-féle kupolás templom és a mellvédfallal megvalósult épület:

 

Ezek után 1805-en Thallher József budai építészt kérték fel, aki közelítőleg megkomponálta a mai alaprajzot és a kéréseknek megfelelően egy rendkívül puritán, szerény templomot tervezett és már ebben az évben elkezdték kiásni az alapjait (de elfogadott terv továbbra sem volt).

1806. április 13-én helyezték el az alapkövet. Péchy fantáziája a terveket látván fellobbant és a Thallher-féle alaprajzra elkészítette a mai templom alapjául szolgáló tervváltozatot homlokzati két toronnyal és a központi tér fölé boruló, monumentális (kb. 80 méter magas) tambúros félgömbkupolával, mely ha megvalósult volna, világhírű épületként tartották volna számon.

 

Az építész lelkesedését azonban a pesszimista egyházi vezetőség ismét letörte. Féltek ugyanis, hogy a kupola statikai hiba miatt be fog omlani. Péchy terveit elvitte Hild József építésznek, a nagy bazilikák tervezőinek, akik a kupolát méltóságosnak és statikailag kiválónak minősítette.

 

Ennek ellenére a kupolát az egyház 1807-ben elutasította pénzhiányra hivatkozva. (Bár a legnagyobb református egyházközség volt már ekkor is, feljegyzések tanúskodnak arról, hogy debrecen hívei nehezen tudják kigazdálkodni az építési költségeket.) Az elutasítást követően Péchy sértődötten hátravonult, továbbiakban nem vett részt az építkezésben, melynek vezetését Rábl Károlyra bízta, ő a Thallher és a Péchy féle terveket vegyítve tervezte meg az építendő templomot.

 

A kupola hiánya továbbra is bántotta szemet, ezért Rabl a két tornyot közelebb hozta egymáshoz. 1809-ben a falak már álltak, meg is tartották az ekkor szokásos "bokréta ünnepet" és 1814-re el is készült a hajó boltozása, 1818-ban előbb a nyugati, majd 4 évvel később a keleti torony. Már állt a templom, amikor kupola hiányát ismét napirendre vették, a megoldás a Köhler György által tervezett, a két tornyot összekötő, kőbábos mellvédfal volt. 1819. november 4-én, a tűzvész után 17 évvel vették használatba a hívek, a keleti torony gombja 1821. augusztus 6-án került a helyére. A templom teljesen csupán 1827 júniusára készült el, azonban két év múlva már repedezni kezdtek a falak, 1834-ben pedig földrengés rázta meg az épületet. A károkat hamar kijavították.

 

A viszontagságok és nehézségek közepette elkészült istenháza a magyarság történetébe 1849-ben vonult be, ugyanis a magyar országgyűlés Debrecenbe, a Kollégium oratóriumába költözött és Kossuth Lajos a Nagytemplomban olvasta fel először a Függetlenségi nyilatkozatot. Kossuth székét mindmáig büszkén őrzik a debreceni reformátusok.

 

A Habsburg-ház trónfosztását az akkori püspök levélben üdvözölte, azonban rá fél évre hódoló istentisztelet tartására kényszerítették a debreceni reformátusokat.

A II. világháborúban súlyos károkat szenvedett. Gyújtóbomba leégette a fedélszéket, de a tüzet a boltozat megfogta, így a falak megmenekültek. Sokáig tető nélkül maradt, míg 1945-ben megkezdték a helyreállítást, majd 1948. március 15-re, a Forradalom 100. évfordulójára készült el állami támogatással.

 

A II. világháborús sérülések és helyreállítása:

 

 

Templomleírás

Annak ellenére, hogy Péchy nagyvonalú terve csupán részlegesen valósult meg, a Nagytemplom építészeti hatásával, monumentális méreteivel és a református puritán elvekhez jól párosítható, klasszicista tömeg- és térkialakítás lenyűgöző lezárása Debrecen főutcájának. Hangsúlyos elem az öt szakaszra osztott középrizalit a három bejárati ajtóval, a téglalap ablakok fölötti szemöldöktimpanonokkal és az egészet lezáró, hatalmas háromszögű oromzattal, a centrumában toronyórával.

A főhomlokzatot jón rendű, felfelé vékonyodó féloszlopok tagolják, a nagy timpanon alatt erős kiülésű, fogazott főpárkány húzódik végig, körbe a templomon. A tornyokat összekötő, 37 méter magas, kőbábos mellvédfal impozáns módon zárttá teszi a homlokzatot, s egyben kiemeli a timpanon tömegét. A tornyok a Péchy-féle terveben szereplőknél némileg magasabb kialakításban, 61 méteres magasságban készültek el.

 

A templom főpárkánya felett keskeny, korinthoszi fejezetű lizénák húzódnak a torony sarkain, melyek a falazatot záró félkörös timpanon alatti párkányba futnak. Zárásképpen egy-egy copf stílusú, toronyórával ellátott félgömbkupola zárja az épületet, tetejükön az alföldi templomokra jellemző vitorla és síkbeli csillag látható.

A nyugati toronygombban helyezték el 1818. június 12-én az alapító okiratot. A torony, ahogy maga a templom és Debrecen városa, a reformátusság szimbóluma volt, ezért több utánzata és kópiája is megépült. A legtökéletesebb másolatát Nagybányán láthatjuk, de a szentesi református templom tornyának is a debreceni szolgált alapul.

 

A templom 1 méteres teraszon áll, mellette láthatjuk a verestorony és az András-templom feltárt alapjait. A tornyok az eredeti tervvel ellentétben nem takarják el a kereszthajót, azok nyolszög három oldalával záródó végei részei a homlokzatnak, ezáltal az épület tömeghatása jobban érzékelhető. Hátsó homlokzata tornyok nélkül, egyszerűbb módon megismétli a főhomlokzatot. A különbség csupán annyi, hogy az előreugró, timpanonos középrizalit csupán három szakasz szélességű.

 

 

 

Belseje a református, centrális, funkcionális térkialakítás egyik legnagyszerűbb példája. Alaprajza egy 15 x 38 méter hosszú hosszhajóból és egy tágasabb, 14,2 x 55 méteres hosszanti hajóból áll. A tér fölött csehsüvegboltozat húzódik, belmagassága 21 méter. A boltszakaszokat hevederek választják el egymástól, melyek vaskos, jón pilléreken nyukszanak.

A teret négy oldalról karzat övezi. Az északi és a déli karzat fölött dongaboltozat, a keleti és a nyugati fölött pedig negyedgömbkupola látható. A karzatok árkádjai A falak egyszerű, fehér színűek. Ülőhelyeinek száma 3000, a befogadóképessége 4500-ra tehető. A '49-es események emlékére a kereszthajó nyugati oldalán kicsiny emlékhelyet alakítottak ki, ahol a Kossuth-szék (Kossuth Lajos nagytemplomi ülőhelye) is megtekinthető.

 

A kereszt- és hosszhajó metszéspontjára fókuszál minden figyelem, itt a tér középpontjában áll az empire szószék, melyet Kiss Sámuel, a Református Kollégium rajztanára tervezett és Vogel Sebestyén gyárában készült el 1817-ben. Előtte az Úrasztala, mögötte pedig az orgona, az ország egyik legnagyobb sípsoros református orgonája áll.

 

 

 

 

A református egyház sokáig húzódozott az orgona használatától, a Sátán hangszerének kiáltották ki, mivel a katolikus misékre emlékeztette őket. A 19. század első felében azonban enyhülés és paradigmaváltás kezdődött meg etekintetben. Debrecenben a következő feljegyzés maradt fenn ebből a korból: "a helybéli ref. eklésiának is kell orgonát készíttetni, nem azért mintha az orgonával való musika az isteni tisztelet elválaszthatatlan része vólna, hanem azért, mivel tapasztalás bizonyíttya, hogy azokban az ekklesiakban , amelyekben a gyülekezet orgona mellett énekel, az éneklés sokkal rendesebben megy, azonban tagadhatatlan dolog az is, hogy van valami a musikában, különösen pedig az orgona hangjában, ami az érzést emeli, buzgóságra indíttya vagy a felgerjedt buzgóságot neveli."

 

Ennek megfelelően, amikor már a környező falvak többségében is elterjedt szokás volt az orgona használata, 1838 tavaszára a Nagytemplom orgonája is elkészült. Jakob Deutschmann, bécsi orgonaépítő tervezte 2 manuállal és 30 regiszterrel, és a két torony közötti, bejárat felöli karzaton helyezték el. 1868-ban átkerült a szószék mögötti karzatra és 3 manuális, 47 regiszteresre bővítették Kiszely István munkája nyomán, ekkor 2426 sípja volt. Utoljára 1900-ban építették át, sípjainak száma 3096-ra növekedett, regisztereit azonban 43-ra csökkentették. Így jött létre a mai, 3 manuálos, 43 regiszteres orgona. Klasszicista szekrénye eredeti. A bejárat felöli karzat sokáig üresen állt, míg 1981-ben Albert Péter elektromérnök tervei szerint elkészült az új, elektromos orgona 3 manuállal, 52 regiszterrel és 14 nyelvjátékkal Hangrendszere barokk tagolású. A 600 wattos orgona 10 méter hosszú rezonátorcsövekből áll.

 

A debreceni Nagytemplom a legnagyobb alapterületű és ezért legtágasabb belterű református temploma Magyarországnak. A ceglédi templom összlégköbméter tekintetében a legnagyobb (tehát a beltérbe be nem nyitott tamburos kupolát és a tornyokat is hozzászámítva). Befogadóképesség szempontjából pedig a kunhegyesi az első a sorban, hiszen annak belső terét minden oldalról két emeletes karzat övezi.

 

A kálvinista Róma

A kétszarvú Nagytemplom mindmáig elválaszthatatlan jelképe Debrecen városának és a Magyarországi Református Egyháznak, hiszen mindmáig ez az ország legnépesebb egyházközsége, a Tiszántúli Egyházkerület püspöki székhelye és mindemellett a hazai kálvinizmus szülővárosa, hiszen 1567-ban tartották meg Debrecenben azt a zsinatot, amely Mélusz Juhász Péter püspök vezetésével határozottan a kálvini reformáció mellett állt ki és a Biblia mellett az egyház hitvallásának alapjaként a Heidelbergi Kátét és a II. Helvét Hitvallást fogadta el.

 

Korábban az nirányvonal meglehetősen tisztázatlan volt, keveredtek a lutheri és kálvini hitvallás elemei. Méliusz Juhász Péternek nagyban segített az, hogy a felvidéki reformátor, Huszár Gál nyomdájával együtt Debrecenbe költözött, s így ki tudott adni hitvallási iratokat, ami komoly gyökereket vetett a lakosság szívében. Az egyház jellege, az istentiszteletek menete a Zürchben kialakult formát követte. Tulajdonképpen ettől az időponttól kezdve beszélhetünk magyarországi vonatkozásban reformátusságról. Három évszázad után, 1881-ben ismét fontos zsinat gyűlt össze Debrecenben, ezen az ülésen vetették meg az egységes országos egyház alapjait.

 

Debrecenben 2001-ben 135 000-ren vallották magukat valamilyen felekezethez tartozónak, ebből 82000-ren (61%) reformátusok, 33000-ren (24%) római katolikusok, 17000-ren (13%) görög katolikusok és 1100-ren (1%) evangélikusok.

A Nagytemplom korábban a hívek nagy száma és a jobb lelkigondozás érdekében több gyülekezetre oszlott. Ma a gyülekezet hétköznapokon a társadalom minden rétege számára tart fenn kiscsoportos alkalmakat és bibliaórákat. Vasárnap 8, 10 és 18 órakor tartanak istentiszteletet. Nyáron, április 1. és október 31. között hétfőtől péntekig 9 és 16 óra között, szombaton 9 és 12, vasárnap fél 12 és 16 óra között látogatható a templom. Télen (nov.1. - márc.31.) hétfő-péntek: 10-13 óra, szombaton 10-12 óra, vasárnap 12-13 között lehet megtekinteni a Nagytemplomot belépőjegy ellenében (2008-as nyitva tartás). A belső mellett a Rákóczi-harang és a tornyok aljában rendezett képzőművészeti kiállítások is megtekinthetők.

 

Harangjai

Mindkét toronyban egy-egy tekintélyes méretű harang függ, a Nagytemplom korábbi öt harangja közül csak e két legnagyobb élte túl a két virágháború rekvirálását.

 

 

 

 

A nyugati (bal oldali) toronyban találjuk az 5000 kg-os, kb. 2 méter alsó átmérőjű Rákóczi-harangot, Magyarország legnagyobb református harangját. Az eredeti harangot I. Rákóczi György erdélyi fejedelem öntette az ellenségtől zsákmányolt ágyúból 1636-ban Régner János németprónai mesterrel Gyulafehérvárott. Az 5600 kg-os harang az 1802-es tűzvészben nem olvadt meg, hanem a faállvány égése következtében a földre zuhant, a lakosok vízzel próbálták locsolni, így a hirtelen hőtágulás következtében megrepedt. Újjáöntéséig sok idő telt el. 1865-ben Hiltzer Ignác kivágta a megrepedt részt (ebből készült el a kollégium ma is meglévő csengettyűje) és újjáöntötte, de ismét megrepedt. Ekkor Rákóczi címerét is kivágták belőle (ez 167 kg) kiállítási tárgyként elhelyezték a Kollégiumban. A harang újjáöntésére 1873-ban került sor, ezt Hiltzer Ignácz bécsújhelyi öntő és Pozdech József pesti lakatos végezte. A mai harang az eredeti Rákóczi-harang pontos, kicsinyített (kb. 600 kg-al kisebb) mása, megtalálhatók rajta az eredeti feliratok és Rákóczi címere is.

 

Rákóczi címere alatt a fejedelem jelmondata áll:

 

"NON EST CURENTIS

NEQUE VOLENTIS

SED MISERENTIS

DEI"

 

(Nem azé, aki fut, sem nem azé, aki akarja, hanem a könyörülő Istené)

A címer körüli felirat: GEORGIUS RÁKÓCZI D G PRINC TRANS PART REC HUNG DNS ET SIGUL COM 

 

A vele átellenes oldalon a keletkezési felirat:

 

"EZEN HARANG

1802-BEN

A NAGY TŰZVÉSZKOR

LEZUHANVÁN MEGREPEDT.

1863-BAN

A REPEDT RÉSZEK KIVÁGATTATTAK

KÉSŐBB ÚJ REPEDÉST KAPOTT.

A RÉGI ALAKBAN

ÉS FELIRATOKKAL ÚJRAÖNTETETT

1873-BAN.

ÚJRA ÖNTÖTTE

HILZER IGNACZ BÉCSÚJHELYEN

FÖLSZERELTE POZDECH JÓZSEF

BUDAPESTEN"

 

A lépcsőfeljáró felöli oldalon igéket olvashatunk latinul:

 

LUCAE 11.

BEATI, QUI AUDIUNT VERBUM DEI,

ET CUSTODIUNT ILLUD

("Boldogok, akik hallgatják és megtartják Isten beszédét" Luk11,28)

 

ROM. 10.

FIDES EX AUDITT,

AUDITUS AUTE PER VERBUM DEI.

("a hit hallásból van, a hallás pedig Isten ígéje által" Rm10,17)

 

PSALM: 122

LAETATUS SUM CUM DICERETUR MIHI:

EN DOMINUM DOMINI IBIMUS

("Örülök, ha ezt mondják nekem: az Úr házába megyünk" Zsolt122,1)

 

HABAC. 2.

ROM. 1.

IUSTUS EX FIDE SUA VIVET

("Az igaz ember pedig hitből él" Róm.1,17)

Rákóczi harangja és fölötte kialakított kilátó a templom nyitvatartási idejében látogatható, ennek megfelelően ráccsal elkerítették, hogy a rossz szándékú turisták ne tehessenek kárt benne, ám ennek ellenére filctollal a pártázatát összefirkálták. A látogathatóság miatt csak vasárnap és ünnepekkor szólal meg (a turisták többször panaszkodtak arra, hogy megszólalt, amikor fent voltak).

 

A keleti torony harangja 1680 kg-os, 146 cm az alsó átmérője és 1865-ben készült. Egyik oldalán Debrecen 17. századi címere látható, kétoldalt egy-egy angyallal. Alatta a felirat: "ISTEN DICSŐSÉGÉRE ÖNTETTE A DEBRECZENI REF. EGYHÁZ MDCCCLXV". Másik oldalán olvashatjuk: ÖNTÖTTÜK ÉS ÚJ MODOR SZERINT FELSZERELTÜK HILZER IGNÁCZ ÉS POZDECH JÓZSEF PESTEN. Hilzer osztrák harangöntő volt, akinek a magyarországi piacát Pozdech József lakatos segítette elő, mint üzletkötő, illetve a harangok jármát Pozdech készítette el.

Az új modor pedig a 19. században a füles koronát felváltó tárcsás felfüggesztésre utal, melynek a lényege, hogy egy tárcsa segítségével a már felfüggesztett harang elforgatható, így az ütő nem csak egy helyen koptatja a harangpalástot. Hosszú éveken keresztül technikai okokból kifolyólag nem szólaltatták meg, napjainkban a korábban szokásosnál gyakrabban hallható, a Rákóczi-harang helyett ez szólal meg minden délben, illetve a halálesetet és az emlékharangot is a kisebbik harang zengi.

 

Írta: Bajkó Ferenc

Fényképezte: Vizler Imre és Bajkó Ferenc