A ferences rend obszerváns ágának kolozsvári templomával foglalkozó első okiratot a városbíró adta ki 1486-ban, s már ez az első irat említi, hogy a kolostort Hunyadi Mátyás (1458–1490) alapította.

  1487-ben a királyi kancellária újabb okiratot állított ki, melyben szó van a város által a kolostor számára kiválasztott telkekről, melyről a régi tulajdonosok még nem költöztek el.

Az épület építésére vonatkozó legfontosabb dokumentum (1490) megemlékezik az építkezést támogató gazdag királyi adományról (melyet a tordai sókamara jövedelméből fedeztek), az építkezések elkezdéséről, illetve egy bizonyos János testvérről, akit a király (pontosan meg nem nevezett) munkák ellenőrzésére küldött Kolozsvárra. A János testvér alakja élénk művészettörténeti viták tárgya, egyesek egyenesen a kolostor építészét látják benne, mások inkább az építkezés adminisztrációját felügyelő rendtagot.

Mátyás halála után az építkezések nem álltak le, utódja, I. Ulászló 1494-ben egy új oklevelet állított ki az építkezések támogatásáról. 1503-ban már a kész templomot említik a források.

1556-ban a protestáns városvezetés elűzte a ferenceseket, a templom oltárait összetörték. A telek és az épületek a város tulajdonába mentek át, a templomba és a környékére még az 1570-es években is temetkeztek, 1577-ben pedig latin felirat – korabeli graffiti – került az egyik falpillérre.

1579-ben Báthory István fejedelem (1571–1586, 1576-tól lengyel király) közbenjárására a város a régi kolostort átengedte a jezsuitáknak, kollégiumalapítás céljára is.

Nyilvánvaló, hogy a katolikus fejedelem az unitarianizmus fellegvárának tartott városba a jezsuitákat valláspolitikai céljainak elérésére helyezte el. A jezsuiták felállítottak néhány ideiglenes oltárt, és a városbíró parancsából a polgárok a régi oltárok darabjait is visszahozták a templomba, s a fejedelem is értékes liturgikus tárgyakat adományozott.

1579-ben a jezsuiták el is kezdték az oktatást két teremben, a szükséges épületjavítások után. 1580-ban a fejedelem építésze megvizsgálta az épületeket, majd a jezsuiták jelentést küldtek Rómába, mely szerint 8000 forintból helyre lehet állítani a kolostort és fel lehet építeni az iskolát. Mivel a telken már nem volt hely az iskolának, az elhagyott közeli klarissza (a ferencesek női ága) zárdát foglalták el.

A fejedelem kezdeményezte egy jezsuita rendi főiskola megalapítását is. A következő évben a fejedelem olasz építésze vezetésével fontos javítási munkák zajlottak, és elkezdték az iskola építését is a szomszéd telken. 1581 áprilisában a jezsuiták a kolozsmonostori régi bencés kolostorba költöztek, és nemsokára az iskola nyitóünnepségét is megtartották.

Egy 1583-as levél említik a jezsuita Fra Massimo Milanesit (†1586), az építkezések felügyelőjét, aki a tervezésben is részt vett. 1584-ben fejezték be a kolostor és a szeminárium terveit, illetve a költségvetést, amelyeket 1585-ben küldtek Báthory Istvánnak, illetve Rómába jóváhagyás végett. Ebben az értelemben nem tűnik valószínűnek a munkálatok 1588-as befejezése, amikor a jezsuitákat először űzték el Kolozsvárról.

Az 1584-85-ben készült terv fennmaradt a párizsi Bibliothèque Nationale-ban, s ezen jól tanulmányozható az épületegyüttes akkori állapota: a templom, a régi ferences kolostor (a „kollégium”) illetve az iskola a régi klarissza telken, és a szeminárium terve. 

1595-ben, amikor az erdélyi belpolitikai helyzet újra kedvezőbb lett a katolicizmus számára, a jezsuiták visszatértek és újrakezdték a tanítást meg az igehirdetést a kolozsvári rezidenciában, ám az 1584-es épületállomány nem fejlődött számottevően a tizenöt éves háború időszakában. 1603-ban Kolozsvár unitárius polgársága, miután a városból elűzte a királyi német helyőrséget, és az újonnan megválasztott Székely Mózes fejedelem seregének megnyitotta a város kapuit, feldúlta a jezsuita kolostort. A feldühödött tömeg lerombolta a templom tetejét és boltozatát, megsemmisítette bútorzatát és felszereléseit.

Az események után majdnem két évtizeden keresztül a romhalmazzá változtatott kolostor köveit szállították a különféle építkezésekhez, a templomot szénaraktárként használták, a melléképületek helyébe házak épültek. Georg Houfnagel 1617-es metszete Kolozsvárról, mely Egidius van der Rye flamand festő festménye alapján készült (1603?), ezt az állapotot mutatja.

A metszeten a templomszentély tengelyében a környező házakénál magasabb tető látszik, ami a jezsuita iskola épületének tűnik. Ma igen kevés emléket köthetünk az épületegyüttesből a jezsuita korszakhoz, korabeli analógiák alapján a templom déli bejáratának reneszánsz kerete tartozhat ebbe a periódusba. 

A templombelső mai képe jórészt a XVII. század második negyedében lezajlott helyreállítások során alakult ki. 1622-ben az országgyűlés elfogadta Bethlen Gábor fejedelem (1613–1629) javaslatát a Farkas utcai „puszta klastrom” adományozásáról az akkor még templom nélkül levő kolozsvári református közösségnek. A fejedelem ez által a kolozsvári reformátusoknak kedvezett, akik zömével az unitárius többségű városban Várad 1598-as ostroma után telepedtek le. A fejedelem főiskolát is szeretett volna alapítani az épületegyüttesben, ám végül, ugyanabban az évben a Collegium Academicumot Gyulafehérvárott alapította meg.

A templom helyreállítási munkáinak első, 1638-as adatai egybevágnak a gyulafehérvári kollégium építkezéseinek leálltával, s ez kapcsolatban van I. Rákóczi György fejedelem (1630–1648) kolozsvári kollégiumalapítási terveivel. 1638-ban kezdték el azokat a munkákat (Georg Maurer pallér vezetésével), melyek során használhatóvá tették a templomot, újjáépítették a tetőt, újrarakták a tornyot, illetve több kisebb teret is újraboltoztak.

Úgy tűnik, hogy 1639-re a tető majdnem készen állt. A templomot 1641 karácsonyán szentelték fel, de fontos munkák zajlottak a következő évben is: a toronygomb és a három új harang elhelyezése, a tető mázas cserepekkel való kirakása. A helyreállítás legnehezebb feladata minden bizonnyal a templomhajó beboltozása volt, melyhez a fejedelem Kurlandiából (hercegség a Baltikum területén) hozatott a hatalmas fesztávú boltozat megépítéséhez értő, még a késő gótika stílusában dolgozó mestereket.

1643-ban valószínűleg már állt a hajó csillagmustrás hálóboltozata, melyet új fejezetekkel a középkori beugró támpillérekre terheltek. 

1646-ban Elias Nicolai nagyszebeni szobrász befejezte a szószék kőfaragómunkáját, a katedra mellvédjének alabástrombetétei Régeni Asztalos János (alias Hannes Lew Rehner) művei.

A korábbi szakirodalomban Elias Nicolai mellett az állítólag a szószék lábazatát készítő Kőfaragó Benedek neve tűnik fel, ám az újabb kutatások szerint a lábazat is a Régeni Asztalos János ouevre-jébe tartozik. Elias Nicolai ezek szerint csupán a szószék szerkezetét és keretelemeit készítette, a faragott díszek már a régeni származású, Kolozsvárott letelepedett Asztalos János művei.

A ciprusfa szószékkoronát Sárospatakon faragta a fejedelem lengyel asztalosa, Stanislaiski, a szószék festéséért a kolozsvári festőknek igen jelentős összeget, 80 forintot fizettek. Valószínűleg az 1640-es években készült az északi bejárat reneszánsz kerete, melyet egy régebbi keret helyére illesztettek. Az építkezések 1647-ben fejeződtek be.

A fejedelem fia és örököse, II. Rákóczi György (1648–1660) kezdeményezte a kolostor helyreállítását a református kollégium céljaira.

A történeti ábrázolásokon feltűnő templomtorony 1708–1710 között épült, 1721–1723 között és 1727 javítások zajlottak az épületegyüttesen, s nem kizárt, hogy az oldalfolyosóvá átlényegült régi kerengő szárny boltozata, illetve a torony keleti helyiségének falképtöredéke is ekkor készült. 1760–1762 között újabb javításokról értesülünk, ekkor készülhettek az 1950-es években elbontott északi és keleti portikuszok, illetve több ajtó famunkája. 1765-ben állították fel, először a szentélyben az orgonát, melyet később egy fából épített nyugati karzatra helyeztek át (helyén áll a mai neogótikus karzat). 1794-ben Anton Überlacher ács a fedélszerkezetet javította.

Az 1798-as nagy tűzvészben leégett a kollégium, csupán északi fala maradt fenn öt ablaknyílással és a monumentális reneszánsz bejárattal, melyhez hasonlót a szentbenedeki Kornis kastélynál találunk (1720), 1762-es felirata renoválás dátumának tűnik. A tűzvész után a templom helyreállítása öt évig tartott. A helyreállításon dolgozó legismertebb mesterek Türk Antal és Leder József voltak. 1835-ben Winkler György végzett javításokat a templom és a portikuszok fedelén. 1875-ben az ablakokat javították.

A XX. században két lényegesebb helyreállításon esett át a Farkas utcai templom, 1909–1912 és 1958–1963 között. Az elsőt Möller István kezdeményezte 1904-ben, a tervező Lux Kálmán volt, a régészeti ásatásokat Pósta Béla és Szádeczky Lajos vezették. 1911-ben építették a „stylszerű” nyugati karzatot és faragták újra a sekrestye csúcsíves keretét. Előbbin kapott helyet a XVIII. századi orgona, melyet 1907-ben a neves pécsi orgonaépítő cég, az Angster és Fiai bővített hangversenyorgonává. Az 1930-as években Debreczeni László és Kós Károly a templom nyugati homlokzatának oromzatát javították.

1941-ben vakolták újra a templombelsőt a faragott kő részletek bemutatásával. Ugyanebben az évben helyezték el a templomban a két Apafi fejedelem és feleségeik hamvait (sírjaik eredetileg Almakeréken voltak), Erdély utolsó fejedelmeinek a szentély végében felállított síremlékét Kós Károly tervezte.

Az 1958–1963 közötti helyreállításokat a bukaresti Műemléki Igazgatóság és a püspökség Műszaki Osztálya végezte, a kivitelezést Bágyuj Lajos vezette. Megerősítették a tetőszerkezetet és a déli tornyot, kiegészítették az északi lépcsőtornyot, a koronázópárkányt és a lábazatot illetve újrafaragták a nyugati kapu hiányzó középosztóját. Ekkor állították helyre a volt kerengő északi szárnyát is (a gótikus boltozat-rekonstrukciók is ekkor készültek), a templomtól délre eső területet pedig elsimították, sajnos megfelelő régészeti felügyelet nélkül. A templombelsőt kimeszelték, a külsőről pedig eltávolították a vakolatot és kifúgázták a falazatot.

A műemlék leírása

A templom épületén két nagyobb építési fázist lehet megkülönböztetni, a szentélyt és a hajót, a kisebb építéstechnikai és stilisztikai eltérések (ablakprofilok, mérművek, kőfaragójegyek, stb.) alapján, ám a fázisváltás okát és idejét egyelőre nem lehet pontosan meghatározni. Elképzelhető, hogy tervváltozás (vagy akár „tervezőváltás”) állt be az építkezés idején, amely a stilisztikai alapkoncepciót is megváltoztatta. A szentély részletei (gyámkövek, diadalívprofil) analógiái az 1480-as évekre mutatnak, a hajóé (lábazati profil, orrtag nélküli mérművek) már inkább az 1500–1510-es évekre.

A ferences kolostor a várost övező négyszögletű vár délkeleti sarkában áll, nem messze a Szabók tornyától, s ez építésének idején periférikusnak számíthatott. A templomtest zárta északról a kolostor együttesét, a templom nagy méretű teremhajóból és szentélyből áll, a két épületrész csatlakozásának déli oldalán állt – a középkori Magyarország kolduló rendi templomainak mintájára – a harangtorony.

A nyújtott, poligonális záródású szentélyt geometrikus konzolokra támaszkodó négy szakaszos, csillagmustrás hálóboltozat fedi. Az egyik konzolon madárfigura töredéke látszik, melyről feltételezik, hogy a Hunyadi család hollós címerének részlete lehet.

A hajó öt szakaszos csillagboltozata behúzott támpillérekre támaszkodik, amelyek a hatalmas boltozati fesztávot is rövidítik. A belső támpillérek e mintából elterjedtek Erdély késő gótikus templomaiban, hasonlókat találunk Désen (ref. templom), Kolozsvár (egykori domonkos, ma ferences templom) és számos szász templomban.

Ez a tértípus (néhány korábbi előzmény után) a középkori Magyarország építészetében 1500 körül jelent meg, dél-német és osztrák hatásra.

Egy másik jellegzetes késő gótikus stíluselem a keretek profilelemeinek a tagozatszétválása és kereszteződése, a szentély ablakain, a diadalíven, de ezek legszebb fény-árnyék játéka mégis a nyugati kapun látható. A kettős nyílású kaput hajdan félköríves tümpanon koronázta. A keret felső sarkain egy-egy címerpajzsban angyalfigurák tartják Krisztus szenvedéseinek az eszközeit (ostor, oszlop, lándzsa, stb.). Ezen eszközök alapján feltételezik, hogy a tümpanon három konzolján a Keresztrefeszítés három alakos jelenete lett volna látható. A kolozsvári átmetsződő tagozatos, kettős kaputípus elterjedt az erdélyi későgótikus építészetben: Tordán, Medgyesen, Berethalomban, Brassóban és Besztercén találjuk párjait. Bár próbálták a kaputípus helyi eredetét bizonyítani, kiderült, hogy előképei a konstanzi városháza és székesegyház (Németország, mindkettő 1484) hasonló megoldású kapui voltak. A szentély boltozata ugyancsak dél-német hatást mutat.

A templomtól délre álló kolostorépület majdnem teljesen elpusztult az 1603-as események idején. A kolostort a templom befejezése után építhették, és egy 1534-es adat szerint népes ferences közösség székhelye volt, talán a legnépesebbé az akkori Magyar Királyság területén.

Mára csupán a torony és a kerengő északi szakasza maradt fenn a kolostorból. A tornyot utólagosan építették a templomtesthez, földszintjét 1640-ben épített dongaboltozat fedi. A torony-földszint négy ajtajából háromnak gótikus kerete van, a szentélybe nyíló ajtó keretét a XX. század elején újrafaragták.

A helyiségnek dél felé két kőkeretes ablaka van. A harmadik emeletet az 1958–63-as helyreállítások alkalmával két szintre osztották; innen nyílik egy széles, kőkeretes, félköríves, ma elfalazott nyílás a szentély felé. Feltételezik, hogy a nyílás hajdan egy orgonakarzatra szolgált.

A kerengő északi szakasza követte a templomhajó támpilléreinek sorát. A kerengő nyugati szakaszának bejáratát egy későbbi fal köpenyezi, melyben ma a levéltár ajtajának füles kőkerete nyílik. A harmadik és az ötödik támpillért 1862-ben és 1864-ben újraépítették. Az 1–5 támpillérek között a kerengő földszintes, a két utolsó tám között emeletes. A kerengő déli oldalának ablakain néhol fennmaradtak a mérművek indításai is. A kerengőszakasz keleti részén egy teherelhárító ív alatt az 1959-ben elbontott portikusz késő barokk kerete látszik.

Ma a levéltárként működő kerengőszakaszt a két XIX. századi támpillér tagolja. Belül látszik a templom profilozott lábazata, annak jeleként, hogy a kerengő később épült, de a támpilléreken és a déli ablakok elhelyezésén látszik, hogy a kerengő megépítésének szándékával készültek.

A két nyugati boltszakasz dongaboltozatos, a két következő boltszakaszban az in situ gyámokra gótikus boltozatokat rekonstruáltak 1959 után a feltárt bordákból (egyet teljesen, egyet csak bordákból). Azonban a rekonstrukció nem vette figyelembe sem a támpilléreket, sem a késő reneszánsz bejáratot, illetve a gótikus boltozatok lenyomatai sem maradtak meg a falakon.

A fiókos dongaboltozat a reformáció utáni átalakítások során készült, de a XX. századi helyreállítások során részben elbontották. A kutatások mai állása alapján nehéz hitelesen rekonstruálni a középkori kolostor alaprajzát.

A templom berendezése is igen rangos. Az intarziás, feliratos emblémákkal díszített Úrasztala 1827-ben készült Szilágy Sámuel pap buzgóságából, az asztallap közepén betétként Leonardo híres Utolsó vacsorájának kőlapra felvitt másolata látható.

Az erdélyi fejedelmek lakhelyeinek berendezési tárgyai szinte nyomtalanul eltűntek, ezért igen értékesek a templomban fennmaradt fejedelmi megrendelésre készült bútordarabok. I. Rákóczi György Segesvárott és Besztercén 16 hátas és 15 egyszerű padot készíttetett a templomba, ezek ma a szentély és a hajó falaihoz támasztva állnak, többet közülük áttört gótikus mérművek és gyümölcsös domborművek díszítenek. A templombelsőt összetéveszthetetlenné teszi a halotti epitáfiumok (emléktáblák) és címerek színpompás, Erdélyben egyedülálló gyűjteménye. Az egyetlen temetési alkalomra több változatban (fémdomborítás, textília, festés) készített nemesi címereknek és polgári insigniáknak számos funkciója volt a régiségben: a ravatalra akasztották, a halott mellé helyezték a koporsóba, temetési meghívóként küldték szét, illetve egyet a templomban is kifüggesztettek.

A templom legrégebbi halotti címerei az Apafi Mihály fejedelem gyerekeinek sírjaiban 1911-ben feltárt domborított fémemlékek (1664, 1666), a legújabbak a XX. századból valók, melyek már nem temetési kellékek, hanem csupán a templomban való személyes vagy családi reprezentáció eszközeként szerepelnek.

Válogatott irodalom

A kolozsvári Farkas utcai templom címerei. ENTZ Géza és KOVÁCS András tanulmányaival. Budapest – Kolozsvár, 1996.

PAPP Szilárd: A királyi udvar építkezései Magyarországon. 1480–1515. Budapest, 2005.

KOVÁCS András: Képfaragók és dekorátorok a 17. századi Erdélyben. Dolgozatok az Erdélyi Múzeum Érem- és Régiségtárából. I (XI) 2006. 

KOVÁCS András, PAPP Szilárd, SIPOS Gábor: A kolozsvári Farkas utcai templom történeti és művészettörténeti kutatása. Mss. 2007.

KOVÁCS András: A kolozsvári Farkas utcai templom és kolostor jezsuita korszaka. In: Erdély reneszánsza. I. Kolozsvár, 2009.