Történeti adatok

A váradi ortodoxok zöme Velence és Újváros városrészekben - utóbbi déli részeiben - lakott, köztük egyaránt voltak románok, szerbek, makedo-románok és görögök.

Egy részük jelentős szerepet játszott a város gazdasági megerősödésében, sőt annak vezetőrétegeiben is helyet kapott. Idővel olyan pénzügyi forrásokat és eszközöket halmoztak fel, hogy egy reprezentatív templom felépítésének ötletén kezdtek gondolkodni.

 

 

 

 

 

 

 

 

A 18. századi ortodox közösség legfontosabb képviselői közül ketten, Mihai Püspöki és Mihai Kristoff, a Királyi Tábla bírái, folyamodványt intéztek II. Józsefhez, - kihallgatást is kérve a császártól - melyben megfogalmazták egy új templom felépítésének igényét a város központjában.

Mindketten jómódú nemesek voltak, akik jelentős befolyással bírtak a város kereskedelmi életére, s egyúttal buzgó ortodoxok is.

 

Kérésüket azzal indokolták, hogy a város egyetlen ortodox temploma Velence városrészben állt, tekintélyes távolságra a város más, ortodoxok által is lakott részeitől.

 

1784. november 9-én, az ezt ellenzők fellépései dacára, elhelyezték a templom alapkövét, az aradi görögkeleti püspök, Petru Petrovici jelenlétében. Ezt az eseményt örökíti meg a karzat oszlopai fölé helyezett emléktábla ma is olvasható szövege, görög, román és szerb nyelven.

 

1786 nyarán a templom építésének munkálatait egy kisebb baleset szakította félbe, ugyanis a több napoig tartó kiadós esőzések miatt az épülőfélben lévő boltozat egy része beomlott.

 

Annak ellenére, hogy 1787 nyarán már a templomot teljesen befedték, még három évnek kellett eltelnie az első liturgia megtartásáig, amelyre 1790 november 17-én került sor.

 

Az 1813. december 13-i gyülésen Mihai Kristoff, az egyházközség első pénzügyi felügyelője vetette fel a templom kifestésének, aranyozásának és szobrászati munkáinak ügyét.

 

A gyülekezet előljárósága 1815. augusztus 19-én a korszak két elismert festőjével, Alexandru és Arsenie Teodorovici testvérpárral kötött szerződést, közülük az előbbi egyben szobrász is volt.

A templombelső díszítő minkáit 1831 végére fejezték be, a templomszentelésre pedig 1832-ben került sor.

 

Művészi kvalitásaik és a kivitelezés minősége szempontjából a testvérpár által készített szobrászmunkák jóval értékesebbek a festészeti alkotásaiknál. Ők voltak mind az ikonosztáz, mind a Szent Sír baldachinján levő ikonok festői, míg nehány kisebb munkát a temesvári Paul Murgu készített.

 

A templom falainak ezt a korábbi festészeti díszét 1977-79 között teljesen átfestették, az új kifestést Eremia Profeta festőművész készítette el.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A műemlék leírása

A Mária elszenderedése ortodox templom pronaoszból, fölötte emelkedő toronyból, téglalap alaprajzú naoszból, két oldalsó apszisból és egy főapszisból áll.

A legnyugatibb szakasz nyugati felében kapott helyet a pronaosz, melyben két pilléren nyugvó karzat áll, ezek fölött emelkedik a torony.

A naoszt és a pronaoszt is magába foglaló és sem a belsőben, sem a homlokzatok szintjén nem differenciált tér 30,3 x 15,6 m méretű, míg a főapszis 7,5 m mély.

A belső teret a három majdnem egyforma boltszakasznyi hosszanti térrész, a két mellékapszisnak megfelelő boltszakasz és a főapszis tere alkotja.

Az alaprajz sajátosságát a boltszakaszoknak megfelelő, a pillérek közé eső falak vastagságában kialakított íves hátú fülkék képezik, melyek a homlokzatok rendjén a falsíkokat erőteljesen dinamizálják.

 

A főhomlokzat három tengelyre szerkesztett, a középsőt számtalan elem teszi a másik kettőnél hangsúlyosabbá. Az alsó falmezőt magas lábazat alkotja, ezt a főtengelyben vele egy magasságú, háromszögű timpanonos kapuzat töri át. A második falmezőt pilaszterek - a középső részen egymáson megkettőzöttek - szakaszolják.

A félkörívesen záródó ablakok fölött íves szemöldökpárkányok kaptak helyet, alattuk fesztonokkal. A profilozott, fogsoros köztes párkányt a főtengely szakaszában egy második, ívesen megemelkedő párkány kettőzi meg. A felső falmezőt attikafal alkotja, melyen kétoldalt a tornyot közrefogó ívelt mellvéd emelkedik. Sarkain egy-egy urna kapott helyet.

 

A torony következő falmezőjét pilaszterek keretezik és fogsoros, háromszögű oromzat fedi, közepére pedig a templom elnevezését is ihlető, a hold állását folyamatosan jelző mozgó hold-gömböt helyeztek el. Az utolsó falmező sarkain korintoszi oszlopfővel ellátott pilaszterek állnak, ablakait íves szemöldökök zárják le, alattuk fűzérdísszel.

 

Az odalhomlokzatok viszonylag gazdag és dinamikus jellegű építészeti kialakítást kaptak: a falszakaszokat magas lábazatokon nyugvó kettős pilaszterek határolják.

A falmezők ezek közt ívesen hajlanak és félkörívesen záródó fülkés kialakításúak.

A fülkéket belül lizénák, kívül profilozott keretek követik, az ívek indításánál párkányokkal, az ívek közepén zárókövekkel.

A magas főpárkányt tartó pilaszterek ión fejezetűek, az astragalosz- és tojássoraik alatt kis fesztonokkal.

A pilaszterek fölött, a profilozott párkány alatt hornyolt felületű konzolok sorakoznak.

A félkörívesen záródó ablakok egyszerű vakolatkeretelésűek.

A mellékapszisok homlokzatait hasonló módon képezték ki, a főapszisnál pedig a két oldalsó nagy ablak alatt kisebb négyzetes ablakok is nyílnak.

A templombelsőben a legerőteljesebb hatást a falak freskóinak sokszínűsége valamint a gazdagon díszített ikonosztáz keltik.

 

A boltszakaszok fölött csehsüveg boltozatok emelkednek, ezek közt erős hevederek feszülnek, melyek hornyolt homloksíkú, kompozit fejezetes kettős pilaszterekre terhelnek.

 

A karzat hasábos pilléreken nyugszik, a déli szakaszát lezárták a naosz felé. Bábos korlátos mellvédje a pillérek elé ugrik és erőteljesen kihajló íves gyámok tartják.

A tornyot tartó pillérek fölött három párkányfejezetes árkád ékelődik a nyugati boltszakasz alá, közeikben csehsüveg boltozatokkal.

 

Az árkádok külső homlokzatára helyezték el a szerb, román és görög nyelvű építési feliratot hordó márványtáblákat, rajtuk a tervező építész és a kivitelező pallér nevével: „prin chiumes Jacob Eder si Joan Lius paler".

 

 

Eder Jakab a város és a megye legjelentősebb építésze volt a 18. század végén.

Három évvel a torony befejezése után, 1793-ban helyezték el a hold állását jelző gömböt és az ezt mozgató szerkezetet, egy váradi mester, Georg Rueppe művét.

 

Harmonikus arányaival és egységes kialakításával az ortodox katedrális értékes emléke a késő barokk, nyugati tornyos templomtípusnak.

Stílusa és térkialakítása a Habsburg Birodalomban elterjedt provinciális barokk építészet egy sajátos változatának terméke.

 

 

 

 

BIRÓ József: Nagyvárad barok és neoklasszikus művészeti emlékei, Budapest, 1932.PÉTER, I. Zoltán: 3 secole de arhitectură orădeană, Oradea,