Első okleveles említésében, 1255-ben a falut a Geregye nemzetség birtokában találjuk, amikor Geregye nembeli Barnabás és rokona, Écs fia Pál közti cserének válik tárgyává.

A század második felében, 1277 körül Geregye Pál fia, Miklós vajda IV. László király ellenes felkelése következtében a település, a sólyomkővári uradalom több más falujával együtt a Borsák kezébe kerül.

Az uradalom 1316-ban a királyé lesz, majd a következő periódusban több jelentős család birtoklása követi egymást.

Két oklevélben a települést (1452, 1466) mezővárosként említik, ekkoriban tulajdonosa Vitéz János váradi püspök. A török hódoltság után ismét mezővárosi rangban szerepel, 1715-ben, amikor 24 jobbágycsaládot jegyeznek fel benne, ezek száma 1720-ra 38-ra nő.

A 13. század végén, 1291–1294 közt említik először a micskei egyház plébánosát a püspöki tizedjegyzékben.

A támpillérek által erősített, téglalap alaprajzú hajóból, sokszögzáródású szentélyből és toronyból álló, hármas térfúzésű épületet, alaprajzából és formáiból következtetve a művészettörténet írás egyöntetűen gótikusnak ítélte, a 14. századra datálva azt.

A közelmúltban végzett kutatásokból derült ki, hogy 1630–1633 közt részlegesen átépítették a templomot Zólyomi Dávidné, Bethlen Katalin támogatásával, aki 1629 körül jutott a falu birtokába. 

1683-ban említik a margarétákkal, mákvirágokkal és más növényi elemekkel díszített festett kazettás mennyezetet, melyet 1768-ban egyszínűre festenek át.

Ezt követően még kétszer alakítják át a mennyezetet, utoljára 1997-ben. Adatunk van a nyugati karzat szélesítésére 1739-ből és ugyanakkor a déli oldalon kialakított karzatról is, melyre egy külső faszerkezetű feljárás vezetett.

Mindkét karzatot újjáépítették 1999-ben a régi formájuk megtartásával. A templomhoz a déli oldalon egy fa előcsarnokot építettek 1700-ban, ezt 1831-ben egy falazott portikusz váltotta fül, melyet az 1850-es években megmagasítottak, megszűntetve egyúttal a külső nyitott karzatfeljárót és a portikusz belsejéből biztosítva a karzat megközelítését.

1732-ben renoválják az épületet egy tűzvész nyomán.

1768-ban ismét felújítják, bővítik a nyugati karzatot, lefestik a mennyezetet és kőlapokból álló padlót alakítanak ki, amit 1892-ben cementpadlóra váltanak.

A 19. század során többízben is végeznek helyreállítási munkálatokat, ezek azonban nem módosítják lényegesen a templom megjelenését. 1937-ben a bukaresti Történelmi Műemlékek Bizottsága jóváhagyta az ablakok cseréjét és téglapadló kialakítását, utóbbi azonban pénz híján elmaradt. A bádoghéjazat kialakítására 1955-ben került sor.

A templom berendezésének legrégebbi eleme a kehely formájú szószék, melyet 1781-ben készítettek, Détsi Borbély János lelkész kezdeményezésére. Ennek koronája 1857-ben készült, a berendezési többi eleme pedig 1891-ből való.

A műemlék leírása

A település központjában, a katolikus templom mögött, orsós kiteresedés közepén emelkedik a hatszintes toronyból, hajóból, alacsony déli előcsarnokból és keskenyebb, poligonális szentélyből álló épület, melyet a sarkokon kétlépcsős támpillérek erősítenek.

Mind a támpillérek, mind a keskeny, rézsűs bélletű, magas, félkörívesen záródó ablakok és a középkorias megjelenésű torony gótikus stílusjegyekről tanuskodik, utóbbinak a homlokzatait mindössze egy övpárkány tagolja, szintjeit pedig egyszerű, keskeny, félkörívesen vagy háromszögű csúcsban záródó ablakok, legfelül ikerablakok világítják meg.

A magas hatszögű gúla alakú, négy fiatornyos toronysisak alatt, a harangállás szintjén konzolokon nyugvó nyitott, árkádos tornác fut körbe. A feljárást a nyugati karzat felőli ajtón keresztül alakították ki.

Noha a támpillérek helyzete okán feltételezhető lenne egy esetleges háromszakaszos boltozat is a hajónál, ezt igazoló bizonyíték nincs. A hajótól csúcsos diadalívvel elválasztott szentélyt fiókos dongaboltozat fedi, a záródásban csúcsaikkal összeérő boltfiókokkal.

Az ablaknyílásokat belül szegmensív zárja, ami ritka megoldás a középkorban. A félköríves déli kapu egyszerű, tagolatlan kőelemekből áll. A nyugati és déli fakarzat hasonló felépítésű, fatáblás mellvédekkel, alul ívelt peremekkel.

A közelmúltban végzett kutatások alapján kiderült, hogy a középkori templomot jelentős mértékben építették újra a 17. században, amikor a hajó felső felét teljesen újrafalazták, új ablakokat alakítva ki bennük, részben igazodva azonban az eredetiek formájához.

Mivel a szentélyben sem tabernákulumot, sem sekrestyebejáratot nem találtak és a falazattal egykorú boltozási rendszer is rendhagyó, ezért valószínűnek tűnik, hogy mind a diadalívet, mind a szentélyt egészében – bár vélhetően a korábbi alapokon – újjáépítették a Zólyomi Dávidné Bethlen Katalin által finanszírozott munkálatok során, tudatosan törekedve ugyanakkor a középkorias formák alkalmazására.

A megrendelő házaspár csontjai a szentély alatti téglafalazású, boltozott sírkamrában nyugszanak.

Válogatott irodalom

Bunyitay Vince: A váradi püsökség története. Nagyvárad, 1883–84. III. 262.

Dukrét Géza: Micske, református templom, (Erdélyi műemlékek 17.), Kolozsvár, 1996. 1–14.

Gavallér Lajos: A micskei református templom és lelkészei, Micske, 2006.

Emődi Tamás: Cercetări efectuate la biserica reformată din Mișca (ms. 2008).