Nagyboldogasszony egyházközségnek az egybenőtt Karcfalva és Jenőfalva mellett egykor filiái voltak Madaras (1743-ig) illetve Dánfalva (1921-ig).

A többszöri átépítések következtében a templom eredeti formájából keveset érzékelhetünk, első ismert templomépülete egy nyugati toronnyal és nyugati bejárattal ellátott épület volt, melynek szentélyét nem ismerjük.

Ezen épület a 15. században új, a korábbinál valószínűleg nagyobb, északi oldalán sekrestyével ellátott gótikus szentélyt kapott, majd később a templomhajót támpillérekkel erősítették, és feltehetőleg boltozták.

                                                                            A 17. században egykori nyugati tornya helyett egy nagyobb alapterületűt emeltek, és a szentély déli oldala mellé egy kápolnát toldottak. 1796-ban jelentős átalakításon esett át az épület.

A nyugati tornyot, a hajó nyugati falát és a szentély első boltszakaszát elbontva a templomhajót meghosszabbították úgy nyugati, mint keleti irányba, a déli oldalkápolnát és az északi sekrestyét szintén elbontották, és mindkét oldalon egy-egy oldalkápolnát illetve északon egy új sekrestyét alakítottak ki. Ugyanekkor a meghosszabbodott templomhajó síkmennyezetet kapott, és támpilléreit elbontották. A 19. században a nyugati orgonakarzathoz vezető déli külső lépcsőt emeltek, melyet a karzat 1894-es átépítésekor szintén átépítettek.

1910-ben a sekrestyét részben elbontották, és megújították. A templombelső utolsó jelentősebb átalakítása 1957-ben történt.

A templomot övező 8 m magas, terméskőből emelt 2 m-es vastagságú szabálytalan formájú védőfal, és lőrésekkel ellátott a falvastagságban kialakított védőfolyosója a XV–XVI. századokra tehető. Ugyanekkor épült a védőfalhoz belülről épített délkeleti kaputorony alsó három szintje is.

1720-ban a védőfalat keleti oldalán támpillérekkel erősítették, akárcsak a kaputornyot, és ekkor emeltek ez utóbbi elé egy alacsony pajzsfalat is. A torony következő két szintje a 18. századvégi munkálatok eredménye, ugyanekkor alakították ki a védőfalon a nyugati kaput.

1846-ban a torony egy újabb szinttel magasodott, ekkor a korábbi nagy méretű csúcsíves harangablakokat elfalazták, és az új szinten alakították ki a harangházat. Toronysisakja 1922-ben kapta mai formáját. Az épületegyüttes pillanatnyilag egy felújítási folyamat vége fele közeledik.

A műemlék leírása

A két összenőtt falu fölött emelkedő sziklás dombon álló épületegyüttes teremtemploma egy keletelt hajóból, az előbbi tengelyétől északra enyhén elforduló szentélyből, déli portikuszból, északi oldalkápolnából, kéthelyiséges északi sekrestyéből, és délnyugati külső karzatfeljáróból áll.

A templomhajó és a déli portikusz külső képét a 18. századvégi elemek határozzák meg, szegmensíves és félköríves záródású nyílásaival, szerényen díszített volutás nyugati és déli homlokzataival.

Szinte azonos magasságú, támpillérekkel ellátott szentélyének ablakai csak részben sejtetik egykori mérműves, csúcsíves formájukat, a kímából és pálcatagból kialakított koronázópárkány vízszintesen ritmikusan ismétlődő színű (szürke, okker, vörös), azonos méretű regiszterekre van osztva, minden negyedikben halhólyagpárokra emlékeztető több színnel festett formákat találunk.

A hatszög három oldalával záródó szentély záródásának és előbbi boltszakaszának keresztboltozata gyámokon álló rövid faloszlopokból induló körtetagos bordákon nyugszik.

A gyámkövek közül az északkeleti figyelemreméltó, szakállas, fonott hajú emberfejet mintáz. A mellette található gótikus szentségtartó fülke egyenes záródású, kétoldalt gyámköves alsó szegélyű kisméretű szoborfülkével, a fülke fölött háromkaréjos orommezőt közrefogó szélein fiálés, középen keresztrózsás szamárhátívvel, ennek kétoldalán egy-egy újabb szamárhátíves keresztrózsával és egy-egy szélső fiáéval.

Szintén az északi falon található a szemöldökgyámos, élszedett sekrestyeajtó.

A nyugati boltszakasz északi szentélyfalán egy középkori falkép került elő: Krisztus a kereszten, mellette a vérét kehelyben felfogó angyalokkal és az üdvözülő és az elkárhozó két latorral.

A szentély egykori, még egy boltszakasszal nyugati irányba hosszabb voltát érzékeltetik a hajó fele vezető félköríves záródású diadalív szentély felőli utolsó gyámköveiről a hajó fele mutató bordaindítások. A szentélyben található a nyolcszögű medencéjű, kehely formájú kő keresztelőkút, illetve két kisméretű bronz jelzőmozsár.

Főoltára neogótikus hatást kelt, a 20. század elején készülhetett.A két lépcsőfokkal alacsonyabb járószintű hajó fele néz egy diadalív feletti stukkódísz: feliratos keretben a karcfalvi származású Mártonffy György erdélyi püspök címere jelenik meg, kétoldalt levéldíszek között az 1721-es évszámmal.

Az egyszerű geometrikus formákkal díszített síkmenyezetű hajó északi falának felső regiszterében a 18. századvégi munkálatok emlékfelirata olvasható. Az egyszerű, oszlopokkal és virágokkal díszített szószék klasszicizáló hatást kelt, a diadalív mellett lehelyezett két mellékoltár a 18. század második feléből származik.

A hajót nyugaton lezáró orgonakarzat tíz népiesen faragott vaskos faoszlopon, és az oldalfalakhoz épített pilléreken nyugszik, bábos korláttal, orgonája Angszter József műhelyéből került ki.

A csehsüveg boltozatú északi mellékkápolna félkörívesen nyílik a hajóra, itt található az egykori főoltár, mely Mária mennybemenetelét, valamint Szent Istvánt és Szent Lászlót ábrázolja.

A 18. század első harmadából származhat, egyesek szerint 1721-ből és Mártonffy püspökkel, és az 1720–21-es munkálatokkal hozható kapcsolatba.

A templomot övező 8 m magas, terméskőből emelt 2 m-es vastagságú szabálytalan formájú és lőrésekkel ellátott, a falvastagságban kialakított védőfolyosós védőfal belsején faajtós fülkékben vászonra festett stációs olajképek találhatóak 1781-ből.

A templomtorony harmadik szintjének külső falán egy festett unikornisábrázolás jelenik meg.

A felette levő két szinten szürkéskékes kifestések találhatóak, a negyedik szinten kváderminta imitáció figyelhető meg, a felette húzódó övpárkányon futókutyadísz, majd a következő szinten festett sarokarmírozás és a párkány alatt háromlevelű lóheredísz.

Ezen ötödik szinten érzékelhetőek az elfalazott, egykori harangablakok, és a délnyugati oldalon az elfalazott ablak mellett a 18. századvégi átépítési munkálatok emlékfelirata olvasható.

Válogatott irodalom

Botár István: Raport despre cercetările arheologice de la biserica romano-catolică din Cîrţa, anul 2012 (kézirat).

Fejér János: Raport despre cercetarea de parament de la biserica romano-catolică din Cîrţa, anul 2011 (kézirat).

Lestyán Ferenc: Megszentelt kövek. I. Kolozsvár, 1996.

Szőcs Miriam: Csíkkarcfalva, római katolikus templom. Csíki műemlékek 3.

Orbán Balázs: A Székelyföld leírása. II. Pest, 1869.

Vámszer Géza: A csíkkarcfalvi és jenőfalvi vártemplom. In: Életforma és anyagi műveltség. Néprajzi dolgozatok, gyűjtések, adatok (1930–1975). Bukarest, 1977.