Történeti adatok

Az aranyosgerendi református templom Erdély kiemelkedő jelentőségű műemlékei közé tartozik. A XIII. század végén készült épület tömegében és térképzésében a románkort idézi, de magán viseli az azóta eltelt hét évszázad nyomait is. Fontos kiemelni, hogy itt találhatóak Erdély legkorábbi építési feliratai, melyek megnevezik az építtetőket, a védőszentet és a templom építésének menetéről is képet nyújtanak.

Aranyosgerend Kolozs megyében, Tordától 21 km-re délkeletre található, az Aranyos folyó jobb partján. A település első említése egy 1268-as oklevél, melyből megtudhatjuk, hogy a Kalocsa nemzetség Tyukod ágából való Sámson három fia Péter, Saul és Jakab Cute tordai várjobbágytól megvásárolja a Gerend nevű földet.

A korabeli templomépítési szokásokhoz híven a szentély készült el a leghamarabb, erre utal a sekrestye szemöldökkövén levő felirat, melyből kiderül, hogy a szentély és a sekrestye már 1290-ben készen állt. A felirat szerint a sekrestye építése egy István nevű paphoz köthető: ISTAM. CAMERAM. (a)EDIFICAVIT STEFHA(nu)S SACERDOS. ANNO D(omin)I M° CC° XC°. A templom másik XIII. század végi felirata a hajó déli homlokzatán került elő 1949-ben, ma a toronyaljban, a nyugati kaputól balra található.

Szövege így hangzik: ANNO.D.(omi)NI.M°.CC° XC° NONO. SAVLVS ARCHIDIACO(nus).DE TORDA.PETRVS.COMES.FILII.SA(m)SONIS NICOLA(us) FILI(us) E(IUS)DEM P(etri) (a)EDIFICAVERV(n)T ECC(lesi)AM IN HONORE BEAT(a)E ELISABETH(ae).

E szerint a templomot Sámson fiai Saul (tordai főesperes) és Péter, Péter fia Miklós építtette Boldog Erzsébet tiszteletére 1299-ben.

Az 1299-es esztendő minden bizonnyal az építkezés befejezésének évét jelöli, a feliratos táblát ekkor falazhatták be a déli homlokzat síkjába. A XIV. században kisebb gótikus átépítésen esett át a templom, ekkor készültek a torony második szintjének gótikus ablakai, a szentélyzáradék ablakai és a falképek. 

A XVI. század zivataros körülményei között az aranyosgerendi templom különböző vallású kegyurainak hite szerint más-más felekezet templomává vált, rövid ideig lutheránus, unitárius, majd ismét katolikus. 1629-ben Bethlen Gábortól Kemény Boldizsár, Kemény János fejedelem apja nyeri el a falu egy részét, egészen 1861-ig a református Kemény család birtokában állt.

A Kemény család bizonyára gondoskodásával vette körül a templomot, ezekből azonban csak néhány emlék érte meg napjainkat.

Özvegy Kemény Jánosné Teleki Kata 1704-ben újraöntteti a régi harangot. A Báró Kemény Sámuel és Macskási Katalin által támogatott javításokat felirat örökíti meg a déli bejárat fölött: „RENOVAT(ur) PER SAMUELEM L:B: KEMENY ET CATHERINAM MACSKASI ANNO 1723”.

Ők adományozták a templomnak a férfiak által használt úrvacsorai kelyhet és a hozzátartozó tányért, az asszonyok részére szánt kelyhet Almási Borbála és Hunyadi Ferenc adományozta 1754-ben, míg a hozzávaló tányért Nagyváradi Klára 1761-ben. Nyugati karzatát a XVIII–XIX. század fordulóján állították.

A család grófi ágából származó Kemény Sámuel és felesége iktári gróf Bethlen Kata jóvoltából készült el a szószék 1815–1816-ban. Ugyancsak ők építtették a torony legfelső szintjét és egy új harangot is öntettek. Felújították a kriptát is, ahol a régi hamvakat egy fülkébe gyűjtötték össze. A templom orgonája 1842-ből való, Kemény Miklós nevéhez köthető.

A templom 1911-ben, 1949-ben, 1981–82-ben kisebb-nagyobb javításokon esett át, legutóbbi szakszerű restaurálására 1989–90-ben került sor. Ekkor Daróczi Miklós mérnök irányításával kibontották a befalazott románkori ablakokat, megtisztították a kőfelületeket és a szószéket az olajfestéktől, feltárták a falképeket, új famennyezet került a meggyengült vakolat helyébe. A falképek feltárását, konzerválását és restaurálását Pál Péter restaurátor végezte, a kazettás mennyezet pedig Daróczi Julianna tervei szerint készült.

A műemlék leírása

A templom alaprajza egyszerű: egyenes záródású szentélyből, hajóból és toronyból áll. Déli bejáratához kis előcsarnok csatlakozik, mely egyben a kriptába vezető lépcsőt is takarja.

A nyeregtetővel fedett, fehérre vakolt épület sarkait kváderek hangsúlyozzák. Kövei minden bizonnyal az ókori Potaissa romvárosából származnak, erről tanúskodnak a falszövetben felbukkanó, a legutóbbi restauráláskor kibontott és azóta szabadon hagyott római sírkövek töredékei és feliratos kövei.

A torony alsó szintjének félköríves bejárata fölött a gótikus korszak átalakításaiból származó csúcsíves ablakok láthatóak, melyeknek azonban mérműveik nem maradtak meg. A legfelső szinten XIX. századi félköríves ablakok, a fölöttük pedig óralapok jelennek meg.

A toronyaljba belépve a korai gótika stíluselemeit magán viselő nyugati kapun át juthatunk be a belsőbe. A nyugati bejárat bélletes kapuja pillérekkel és oszlopokkal tagolt, három vízszintes sávban levélmustrák, maszkok, sőt egy kezdetleges emberalak díszíti. A szárkő tagozatai a félköríves oromzatban folytatódnak. Faragványait a viszonylag szerény művészi színvonal jellemzi.  

A templombelső eredeti megvilágítását az 1980-as években a déli hajófalon feltárt két résablak és a szentély körablaka által nyerte. A mai templomhajó déli falát két XIX. századi félköríves ablak vágja át, a szentély nagyméretű, egyetlen kőből faragott mérműves ablaka pedig a gótikus átalakítások korából való, valószínűleg a torony második szintjének ablakaival egy időben készült.

A hajót kazettás mennyezet fedi, mely 135 kazettából áll. Ezek egy része barnára festett, másik fele kék alapon fehér, szimmetrikusan elrendezett virágornamentikával díszített.

A famennyezet tervezője a Kalotaszegen tevékenykedő Gyalui Asztalos János mintakincséből merített ihletet.

A következő feliratot olvashatjuk rajta: „E MENNYEZET ISTEN SEGÍTSÉGÉVEL KÉSZÜLT AZ 1989-1990. ÉVI JAVÍTÁSOK IDEJÉN. MI NEM VAGYUNK A MEGHÁTRÁLÁS EMBEREI, HOGY ELVESSZÜNK, HANEM A HITÉI, HOGY ÉLETET NYERJÜNK. ZSID.10.39.”

A szentélyt a hajótól félköríves diadalív választja el. A szentélyt keresztboltozat fedi, bordái levéldíszes gyámkövekről indulnak és rozettával ékesített boltzárókőben egyesülnek. A gyámkövek formái és faragása a nyugati kapu leveles díszítéseihez hasonló, és az őraljaboldogfalvi református templom szentélyében levő konzolokkal mutat rokonságot.

A szentély berendezéséből fontos megemlíteni a vaskos kövekből rakott kettős papi ülőfülkét.

A románkori ülőfülke félköríves kialakítású két része nem szimmetrikus, a jobb oldali nagyobb a másiknál. A három szabálytalan ívvel lezárt sekrestyeajtó felirattal ellátott szemöldökét rozetták és levelek díszítik.

A templom falképei nem egyetlen periódusban készültek. Az első kifestésre valószínűleg a gótikus átalakításkor kerülhetett sor, erre utalnak a szentély mérműves ablakának bélletébe befutó festések is.

A megmaradt részletek alapján arra következtethetünk, hogy a hajó teljes felülte festett volt, egyrészt vörös kváderköves díszítéssel, másrészt timpanonszerű, baldachinnal koronázott keretekben megjelenő figurális ábrázolásokkal.

A diadalív ívzáradékában indás-leveles díszítéssel keretezve egy angyalalak körvonalai tűnnek fel, vörös festésű feje, glóriája és szárnyai láthatóak. A diadalív szélein lefutó keretezéssel a szentély keleti mérműves ablakától jobbra is találkozhatunk, az ablakbéllet díszítése is hasonló. A szalagfonatok, rozetták, liliomszerű virágok egymásba fonódásával figyelemreméltó dekoratív festés alakul ki.

A szentély déli falán látható oszlopokkal tagolt hármas baldachint valószínűleg ugyanebben az időben készítették. A timpanon alatt levő háromkaréjos díszítményre írhatták fel a szentek nevét, akikből ma csak glóriájuk körvonala maradt meg. Ilyen architektúra-festéssel Erdélyben máshol nem találkozhatunk, legközelebbi analógiája a felvidéki Somorja református templomában és a krasznahorkaváraljai római katolikus templomban található.

Értelmezhető figurális ábrázolás csak a falfestmények második rétegéből maradt fenn a diadalív déli oldalán, mely feltételezhetően a XIV. század második felében készült. A két egyforma méretű képmezőt két vörös vonal közé fogott törtvonalú szalag választja el.

A felső rész nagyon töredékes, emiatt nem értelmezhető, talán Mária vagy Jézus életéből vett jelenetet ábrázolhatott.

Az alsó képmezőben a trónon ülő Madonna karján a kis Jézussal jelenik meg, amint fogadja az eléjük járuló, esetünkben két király hódolatát és ajándékait.

 A királyok előrenyújtott kezükben két edényt tartanak, a kis Jézus pedig áldásra emeli jobbját. A Máriához közelebb eső király mintha térdre akarna ereszkedni, ezért lendületesen előrelép. A képen a vörös szín különböző árnyalatai uralkodnak, míg alapszínként a mész fehérjét használták.

Válogatott irodalom

Entz Géza: Erdély építészete a 11–13. században. Kolozsvár, 1994. 

Kovács András: Épületek emlékezete – nevezetes épületek Erdélyben. Budapest, 2007.

Lángi József, Mihály Ferenc: Erdélyi falképek és festett faberendezések 3. Budapest, 2006.

Orbán Balázs: A Székelyföld leírása történelmi, régészeti, természetrajzi s népismereti szempontból.