Cegőtelke (Szászcegő) festői fekvésű kis falu Szászlekence közelében, Kerlés és Árokalja falvak szomszédságában, a nevezetes kerlési csata színhelyétől nem messze, a középkori Doboka vármegyében.

Egy elpusztult, a mai Szásztörpény mellett álló Chegeteleke nevű település feltűnik egy 1243-as hamisított és egy 1344-es hiteles oklevélben, ezt korábban többen azonosították Cegőtelkével (a falut tévesen Cegével, a nevezetes Wass család törzsbirtokával is többen összetévesztették).

Cegőtelke első említése egy hamis, 1345-ös oklevélben olvasható (Zegew), majd 1346-ban egy hiteles oklevélben is szerepel, ugyanazzal a névvel. Az utóbbi irat alapján a falu déli részét fátai (elnéptelenedett falu) nemeseknek adták el.

Cegőtelke kisbirtokos rendű tulajdonosairól, és vegyes, szász-magyar lakosságáról több adat szól, a Fátai család az 1420-as évek végén kihalt. Később a Bakay, Zalaházi, Zalai, Kecseti családok bírtak itt részbirtokokat. A fejedelemség idején új kisbirtokos nemes családok is megjelennek a faluban, 1620-ban a szászcegői Nagy család, később a Balog család.

A falu középkori eredetű temploma csak viszonylag későn, 1622-ben tűnik fel a forrásokban.

1622-ben a sajói lutheránus dékáni vizitációban kőtemplomot említenek, különálló tornyában három haranggal. 1624-es a templom legkorábbi lenvászon terítője.

1695-ben említik az első református lelkészt, Margitai Jánost. 1754-ben a templom és tornya romos állapotba került, az esperesi vizitáció 1771-ben is romladozó állapotú templomról beszél, ekkoriban református anyaegyház működik a faluban. Nem kizárt, hogy a templomot az evangélikusok és reformátusok közösen használták.

1830-ban a templomtorony leégett, a harangjai a tűzben megsemmisültek.

A harangokat hamarosan újraöntötték, 1853-ban pedig a romos, fedél nélküli templomot javították meg. 1874-ben újra leégett a harangláb, 1878-ban újjáépítették a tornyot, 1886-ban pedig a templom megrepedezett falait javították.

A templom orgonáját Veres György és felesége adományozták 1888-ban.

A műemlék leírása

A református templom épülete a falu középső részén emelkedik, gondozott kert és gyümölcsös veszi körül.

A középkori eredetű, jó állapotú, szépen karbantartott épület hajóból és szentélyből áll, a hajó déli bejáratánál modern portikusz található.

A szentély keskenyebb a hajónál, ám majdnem ugyanolyan hosszú. A torony elhelyezkedése szokatlan, a szentély végéhez csatlakozik. A toronyhomlokzatok eklektikus vakolatarchitektúrával rendelkeznek, a harangot Novotny Antal aradi mester öntötte 1900-ban, a lyukas harangpalást szabadalmaztatója.

A szentély északi oldalának támpillére minden bizonnyal az elbontott sekrestye maradványa. Megjegyezzük, hogy az épület kutatásáról nincs tudomásunk, és annak ellenére, hogy a templom igen sokat ígér, ma még „keveset mutat".

A hajó nyugati záródása sokszöges (5/8), és a szakirodalom szerint a háromszéki Dálnokon, a sóvidéki Felsősófalván és a moldvai Bălineşti-en (Moldva az erdélyi későgótikus építészet fő recepció-területe volt) fordulnak elő analógiái, későgótikus templomokon az 1500-as évek elejéről.

A 16. század eleji keltezést a faragványok stílusa is alátámasztja, és az egyszerűbb ablakkeretek inkább az épület provincialitásának jelzői, mintsem egy korábbi fázisnak. Ezért valószínűleg téves Entz Géza 14. századi keltezése (a plébánia első említését ő is hibásan azonosította), ám ásatásokkal nyilván kimutatható lehet egy korábbi templom is. Az épület sarkait esővetős támpillérek támasztják. 

Az épület külső vakolata több faragványt eltakar, a lábazat cementlapokkal van kirakva. A hajó déli oldalán átmetsződő tagozatos, szemöldökgyámos kőkeretű ajtó nyílik a középtengelyben, két oldalt egy-egy csúcsíves, mérműves kőkeretű, viszonylag kis méretű ablak áll. Az egyszerű mérműdíszek halhólyagmotívumokból állnak.

A hajó poligonális végét csupán egy kis körablak nyitja meg, korát elég nehéz meghatározni, de Debreczeni László egyházkerületi mérnök 1928-ban följegyezte, hogy boltozati bordadarabokból illesztették össze. A hajó északi homlokzatán csúcsíves, mérműves kőkeretű ablak nyílik, csak falkutatással állapíthatnánk meg az eredetiségét.

A mérműtípus alapján nem kizárt, hogy ebben az esetben egy korábbi épületből átmentett keretről van szó. A szentély déli oldalának falszakaszain három csúcsíves, a hajóablakokhoz hasonló keretű ablak nyílik.

A templomhajó síkfödémes, nyugati és északi fala mellett L alaprajzú karzat található. A hajóban kevés középkori emlék maradt, ezek között érdekes a karzat alatt található kis csúcsíves pasztofóriumfülke, valószínűleg egy régi mellékoltár emléke. A templom diadalíve félköríves, kőkeretét vastag mészréteg fedi.

A diadalív érdekessége, hogy a vállkövek helyébe támpillérekre való esővető-köveket illesztettek. A nyolcszöges kosarú szószék a diadalív északi szárához csatlakozik. A szószéket sokszöges, kehely alakú kőtalapzat tartja melynek oldalait provinciális faragású virágmotívumok díszítik, ma olajfestés borítja.

A szószékkosár vastagon bemeszelt oldallapjaiba keret-kartusok mélyednek. A szószék emlékeztet a 18. század első felének faragott kőszószékeire, ezeknek provinciális változata. Bizonyára ehhez a szószékhez tartozott az a három, kőből faragott, viráginda-díszes szószékmellvéd-tábla, melyeket Debreczeni a templompadlóba helyezve látott - ott jártunkkor ezeket már nem találtuk.

A szószék másik érdekessége a lépcső falazott mellvédének oldalába illesztett három, ma olajfestéssel „kiemelt" faragvány.

A két oldalsó növénymintát mélyített kartusba foglalták, a középső faragvány a cegőtelki Balog család kivont kardú, baljában levágott törökfőt tartó vitézt ábrázoló címerét mutatja.

Eszerint a szószék építtetője a több magas vármegyei tisztséget is betöltő Balog család egyik tagja volt, pontos keltezése és a megrendelő azonosítása a jövő kutatási feladata.

A szentélyrész is síkmennyezetes, ám a hajdani későgótikus boltozás bordaindításai in situ, jól látható maradványai fennmaradtak. A kőbordákat konzol nélkül, közvetlenül a falból indították. A szentély végében áll az egyszerű orgonakarzat, rajta a neoreneszánsz stílusú, elegáns szekrényű orgona, melyet felirata szerint Kolonics István kézdivásárhelyi mester készített 1889-ben.

A szentély legszebb részletei a középkori, sajnos a vastag mészréteg alatt alig kivehető faragványok. Az elbontott sekrestye elfalazott ajtajának kőkerete átmetsződő pálcatagos, jellegzetesen későgótikus munka. A pasztofóriumfülke hasonló kialakítású, a későgótikus ajtókereteket kisebb méretben utánzó munka.

Nagyon érdekes a föléje utólagosan beillesztett fekvő oroszlános faragvány, mely az alsó párkány alapján eredetileg egy támpillér esővetője volt. Hasonló, szörnyeket vagy vadakat ábrázoló faragványok, ha nem is gyakran, de előfordulnak az erdélyi későgótikában támpilléreken: Kolozsvár, Farkas utcai templom, Mikeszásza református templom, stb.

A pasztofóriumfülke mellett egy másik másodlagosan befalazott faragvány is található, címerpajzsba komponált két angyalalak, akik Krisztus szenvedéseinek az eszközeit (valószínűleg az oszlopot és a keresztet hozzák). Hasonló kompozíciók az Apokalipszis, Keresztrefeszítés vagy a Vir Dolorum jeleneteket egészítik ki.

A provinciális kialakítású faragvány eredeti elhelyezésére semmi nem utal, talán a déli bejárat környékén lehetett.

A kolozsvári Farkas utcai templom nyugati kapuján is előfordulnak címerpajzsokba komponált hasonló ikonográfiájú, de nyilván más minőségben faragott angyalalakok.

A cegőtelki figuratív faragványok kolozsvári analógiái jól mutatják a hatalmas ferences templom meghatározó művészi kisugárzását az erdélyi későgótikus építészetben.

Cegőtelke esetében figyelembe kell vennünk a közvetítő állomásokat is, hiszen Beszterce környéke és a középkori Doboka vármegye a kolozsvári későgótika egyik fő hatásterülete volt: Dés, Szásztörpény, Dipse, Szászlekence igen fontos templomai mind közvetíthették e stílust.

Válogatott irodalom

DRĂGUŢ, Vasile: Arta gotică în România. Bucureşti, 1979. 175. 

DEBRECZENI László Vázlatkönyvei. Debreczeni-hagyaték. Erdélyi Református Egyházkerület Kolozsvári Gyűjtőlevéltára. 

ENTZ Géza: Erdély építészete a 14-16. században. Kolozsvár, 1996. 41.

KÁDÁR József: Szolnok-Doboka vármegye monográfiája. II. Deés, 1901. 496-506.

POPA, Corina: Biserici sală gotice în nordul Transilvaniei. In: Pagini de veche artă românească. IV. Bucureşti, 1981.

POPA, Corina: Tabernacole gotice tîrzii din zona Bistriţei. In: Buletinul Monumentelor Istorice. 1970/1.