Nagysajó község Besztercétől délre, a Sajó patak két partján fekszik. Több névváltozata volt az idők folyamán, így 1319-ben Nogsoyounak vagy Nogsayounak írják az okiratok, 1334-ben Soyov Inferior, de Sonyano Maiori, 1439-ben Nagysayo és 1453-ban Alsosyo néven is említik. 1332-ből származik az első adat plébánosáról. A reformációkor a közösség lutheránus hitre tért.

A nagysajói református egyházközösség kialakulása a Kemény családhoz kötődik, ugyanis a 18. század közepén református udvari papot fogadtak fel.

A magyar jobbágyoknak köszönhetően megnövekedett gyülekezetnek új templomot, papjának új lelkészi lakot építtetnek.

Az új templom telkét, gr. Wass Krisztina ajándékozta a református egyháznak.

A mai református templom építése fia, gr. Kemény Sámuel nevéhez fűződik, aki az egyre növekvő gyülekezetnek 1783 körül jelentős összeget adományozott az épület felépítésére. A nemesi család gondoskodott az egyházi tisztviselők fizetéséről, a templom berendezéséről, fenntartásáról pénz- és földadományok révén.

A templom és a torony fedélszékét 1859-ben ismeretlen eredetű tűzvész semmisítette meg.

A helyreállításra 1876-ban került sor. Ennek a tűznek esett áldozatul a nagyharang, amit 1868-ban öntöttek újjá.

A 200 kg-os harang felirata: „A Nagysajói Ev. Ref. Egyház és tagjai saját költségükön, segíttetve kegyes adakozók által, önttették 1868-ban Andrásovszki János és Efraim harangöntők által.” Emelett létezik egy 1926-ban ugyancsak a gyülekezet tagjai által öntetett kisharang (153 kg).

A műemlék leírása

A falu központján áthaladó út mentén, egy kis magaslaton helyezkedik el a késő barokk református templom. Az észak-dél tájolású épület hármas – torony, hajó, szentély – térszerkezetű, külseje egyszerű kialakítású. Vegyes kő-tégla falazatból épült és terméskő lábazaton áll. A fő- és egyben az egyedüli, bejárat a déli oldalon van.

Ezen homlokzat domináns eleme a kétszintes torony, amely középen helyezkedik el.

A toronynak leszelt sarkai vannak, a földszinten fektetett ovális, a felső szinten pedig félkörös záródású ablakok tagolják. A félkörös bejárati nyílás a toronyaljon keresztül vezet a hajóba. A templomon egy egyszerű tagolású koronázópárkány fut körbe. A keleti és a nyugati homlokzat szimmetrikus kialakítású, egyforma távolságban két-két szemöldökgyámos félköríves ablak tagolja.

A hajó sarkai szintén leszeltek. A szentély félköríves és beugrással kapcsolódik a hajóhoz, falazatát három, a hajóéval egyforma félkörös ablak tagolja. A toronysisak és a hajó nyeregtetője bádoggal borított, míg a szentély cseréppel fedett.

Az egyszerű, de arányaiban elegáns külső után a belépő meglepően tapasztalja a belső tér igényes kialakítását. Az téglalap alakú hajóból és hozzá félköríves diadalívvel csatlakozó szentélyből álló egységes belső teret jón fejezetű pilaszterekkel díszes falpillérekre és hevederekre terhelő csehsüveg boltozat fedi.

A magas lábazaton álló falpillérek volutái stilizált levelekből vannak kialakítva, sarkaikon ugyancsak levelek csüngnek, a fejezetük fölötti részt többszörösen tört magas párkány zárja le. A déli oldalon kosáríves árkádú, enyhén ívelt falazott mellvédű orgonakarzat található. A mellvéd díszítése lapos, inda és szalagmintás rokokó jellegű stukkó, ami megegyezik stílusában a boltozaton és a diadalív bélletében található dekorációval. A boltozat és az ablakok megőrízték eredeti formájukat, csak a nyílászárókat cserélték ki az 1957-es átalakításkor.

A templom berendezésének legfontosabb része a hársfából faragott, nyövénydíszes padok, amelyek mellvédjét más és más motívum díszíti. Stílusuk alapján a szakirodalomban népies rokokó néven emlegetett emlékcsoportba tartoznak.

A szentélyben és kétoldalt a hajóban hátaspadok vannak, amelyek előlapján változatos növényi motívumok – liliom, tulipán, rózsa, stb. – jelennek meg díszes lapos kartusokban. Ennek a csoportnak a legfontosabb példája a marosvécsi, ugyancsak a Kemények által patronált templom, illetve az erdőcsinádi református templom padjai. A nagysajói és erdőcsinádi templomok boltozatát alátámasztó falpillérek kialakítása között is hasonlóság van.

A nagysajói padok és a kőszószék is gr. Kemény Sámuel adományából készültek, mesterük kiléte azonban még tisztázatlan. A kőből faragott szószék nyolcszögű, csüngő virágfűzérekkel díszített kosarához bábos lépcsőkorlát vezet. A hangvető kör alaprajzú és baldachinos, rojtos faragása aranyozással van ellátva. Az orgonát, amint felirata is megemlékezik erről, Nagy József brassói mester készítette 1886-ban. A korábbi padlót 1910-ben br. Bánffy Endre finanszírozásával cementre váltották. A bejárati ajtószárnyak rokokó motívumokkal ékes pannós díszítése őrzi az eredeti formát, finom kovácsoltvas zárja és faragása illeszkedik a belső tér kialakításához.

A nagysajói református templom Historia Domusa sajnos megsemmisült, így az értékes és látványos berendezés készítőjének azonosítására még nem került sor. Ennek ellenére stíluskritikai alapon kijelenthető, hogy a marosvécsi, pókakeresztúri, nagyercsei, erdőcsinádi református templomok berendezésének későbarokk, rokokó körébe tartozik.

Válogatott irodalom

Kelemen Lajos: Művészettörténeti tanulmányok I. Bukarest, 1977. 107. 

Kolumbán Vilmos József: A Nagysajói Káptalan egyházközségeinek történeti katasztere. (1745–1814). Kolozsvár, 2008. 187–204.