Csíkszentkirály Erdély keleti részén, a Csíki medence déli felében, Alcsíkban helyezkedik el, az Olt partján. A pápai tizedjegyzék említi először a települést és plébánosát 1333-ban és 1334-ben, az első csíkszentkirályi templom viszont minden bizonnyal korábbi volt annak legrégebbi írásos említésénél. A település elnevezése utal rá elsősorban, hogy még László király szentté avatása előtt (1192) keletkezhetett a helység, és a 12. század vége előtt már temploma is állt.

Ez a románkori (12–13. századi) első templom a mainál bizonyára sokkal kisebb (kelet fele rövidebb), támpillérek és torony nélküli építmény volt.

Valószínűleg a 14. század folyamán bővítették kelet fele a templomot: meghosszabbították a hajót és új, sokszögzáródású, támpilléres szentélyt építettek, melynek nyomait a régészeti kutatások is azonosították.

A gótikus épületet a 14–15. század fordulója táján freskókkal díszítették. A 15. század vége fele új, késő gótikus oltárt állítottak a templomba, amelyből viszont csak egy Mária-szobor maradt fenn napjainkig. Ezt jelenleg a Csíki Székely Múzeum őrzi.

1562-ben Brassóban öntöttek harangot a templom számára, melynek feliratában, az évszám mellett fejjel lefele jelennek meg az ábécé betűi. Ez valószínűleg eredetileg egy fa harangtoronyban vagy haranglábban állhatott, a templomhoz nyugatról illeszkedő falazott torony ti. utólagos építmény. 1692-re készülhetett el a templomot körülvevő cinteremfal.

A 17. század végén, vagy a 18. század elején bővült a templom épülete a nyugati, falazott toronnyal. Ez a mainál egy szinttel alacsonyabb volt, a harangok ebben a korszakban ennek legfelső, nyitott faszerkezetű szintjén lehettek. A nyugati torony építésével kb. egy időben épülhetett a mait megelőző, déli portikusz és a karzatfeljáró.

 Az épület mai képét meghatározó barokk stílusú átalakításokra a 18. században került sor.

1759-től kezdve a gótikus szentélyt egy barokk, a hajóval azonos szélességű szentéllyel helyettesítették, amelybe új oltárt állítottak fel. A szentéllyel együtt épült a sekrestye is. A hajót megmagasították, és újraboltozták, továbbá egy szinttel magasították a tornyot is. Az építkezések során újra felhasználták a gótikus szentély köveit.

1773-ra készült el az új boltozat.

1790-ben épült a ma is álló déli portikusz, amelyet 1888-ban renováltak. A 19. században Orbán Balázs látta még a templom késő gótikus, déli kapuját. Ezt 1904-ben távolították el, a bejárat kiszélesítése alkalmával. A mai karzatfeljáró 1871 után épülhetett.

A 19. század második felében készült a templom szószéke és az orgonája. 1901-ben toldották a templomhoz az északi kápolnát. Az alapozás ásásakor nagyszámú sírt találtak, az egykori templom körüli temetkezések nyomait.

A 2002-ben végzett alaposabb épületkutatások és a 2007-ben folytatott régészeti ásatás során a szakembereknek sikerült kimutatniuk a templom építési fázisait. Ezzel párhuzamosan folyt a templom felújítása, melynek során néhány középkori faragványtöredék is bemutatásra került.

A hajó nyugati, románkorinak tűnő kőkerete, a gótikus formákat mutató nyugati saroktámpillérek, a templom déli falán látható középkori ablakkeretek maradványai, a kutatás során előkerült falképek valamint a mellékkápolnában levő kő keresztelőmedence utal a mai – nagyrészt barokk stílusjegyeket hordozó – templom középkori eredetére.

A műemlék leírása

Az Olt árterének szélén emelkedő templomot körkörös, de enyhén szabálytalan kő cinteremfal övezi, amelyet a folyó felől támpillérek erősítenek. A cinteremfal északnyugati és délnyugati felén nyíló 17. századi boltozott kapuépítményeken keresztül jutunk a cinterembe. A délnyugati kapu, háromszögű, lépcsőzetes élű oromzatába írt 1692-es évszám a kerítőfal építésének idejére utal.

Az északnyugati kapuépítmény lépcsőzetes párkánya fölött nyeregtető emelkedik.

Bejárati lépcsőjébe egy faragott kő van másodlagosan beépítve, egyes feltételezések szerint ez a plébánián őrzött, de a templomból származó románkori kapukeret egyik szárköve lehet. A cinteremben mintegy tucat 19. századi és 20. század eleji kő síremlék található.

A Szt. István királynak szentelt, hármas térfűzésű (szentély, hajó, nyugati torony) teremtemplomhoz északon egy sekrestye és egy sokszögzáródású mellékkápolna, a déli oldalon pedig, a kapu előtt egy portikusz, illetve attól nyugatra, a falra merőleges karzatlépcső-építmény kapcsolódik. A hajó és a szentély azonos szélességű, fehérre meszelt külső homlokzatukat lizénák tagolják.

A hajó és a torony nyugati végéhez, összesen négy, vízvetős saroktámpillér illeszkedik rézsűsen.

Az ötszintes, rusztikázott élű tornyot vízszintes kőpárkányok tagolják és bádoggal borított, alul íves élű, gúlasisak fedi. A torony alsó szintjét a nyugati homlokzaton egy körablak, az északi és déli oldalon pedig 1-1 téglalap alakú résablak világítja meg. Az utóbbiakkal azonos kiképzésű résablakok nyílnak a második szinten nyugati, északi illetve déli irányba. A torony legfelső szintjét nagyméretű, félköríves záródású ablakok törik át mind a négy égtáj fele.

A tornyon olvasható évszámos felirat (1332/RENOV. 2002) tévesen utal a templom első említésének évére (1333 helyett 1332-re), illetve a legutóbbi felújítás idejére. A templom déli homlokzatán (a hajó és a szentély falán) összesen 4 félköríves záródású, tagolatlan rézsűs, vakolt szalagkeretes stilizált vállköves és záróköves barokk ablak nyílik. A karzatot és a karzat alatti teret 1-1 kisebb szegmensíves záródású, egyszerű szalagkeretes ablak világítja meg.

A déli homlokzat egyik lizénáját elvágja az utólag, 1790-ben épült, déli portikusz, melynek oromzatában olvasható 1690-es felirat (AEDIFIC[ATUM?] T[EM]PORE/ BELLI TURCICI/ MDCXC) valószínűleg valamelyik felújítás során tévesen reprodukált eredeti, 1790-es (MDCCXC) felirat. Úgy a portikuszt, mint az északi mellékkápolnát is 2-2 szegmensíves záródású ablak világítja meg.

A templom első, 12–13. századi periódusából származhat az a kisméretű ablaka, amelynek töredéke – egyik sima, tagolatlan szárkő – a mai templom déli falán, a portikusz és a karzatlépcső között látható. Az épület kutatása során két primitív faragású, figurális domborműrészletre is bukkantak a templom déli falában, amelyek talán szintén az első templom díszét képezték.

Ezeket ma a Csíki Székely Múzeumban őrzik. Ugyancsak a déli templomfalban látható egy másik befalazott ablak töredéke, amely sem a román kori nyílással, sem a jelenlegi barokk ablakokkal nincs egyvonalban. Ez az orrtagos metszetű, csúcsíves záródású, karéjos mérműves gótikus ablakkeret-töredék a templom 14. századi bővítéséhez tartozott. A templom gótikus építési fázisában emelték a hajó nyugati sarkain levő támpilléreket is.

A szentélyt és a hajót falpillérekről induló hevederekkel tagolt, barokk fiókos dongaboltozatok fedik. Az egyes boltszakaszok közepét stukkókártusok díszítik.

A szentély északi oldalához kapcsolódó sekrestye barokk, füles kőkerettel nyílik a szentély fele. Ugyancsak 18. századi a sekrestyeajtó vésett szárnya, amelyet rozettás gombok díszítenek.

A sekrestyéből a szószékhez, illetve a mellékkápolnába vezető ajtó nyílik. A két pillérre támaszkodó, háromárkádos, falazott nyugati karzatot deszkamellvédes szerkezettel szélesítették meg a szentély irányába. A dongaboltozatos toronyalj félköríves záródású, hengertagos középkori kőkerettel nyílik a hajó terébe. Ez a keret egykorúnak látszik a plébánián őrzött hasonló faragvánnyal, és mindkettő a templom első, román kori építkezési fázisára datálható.

Valószínűleg az utóbbi kerettöredéknek egyik szárköve a cinteremfal északnyugati bejáratának lépcsőjébe falazott, már említett részlet. A hajó északi falán, a karzattól keletre freskórészletet tártak fel, amelyen két kompozíció különíthető el.

Az első ábrázolás úgy tűnik, hogy egy triptichon-szerkezetet másolt:  ennek megfelelően, a Szent Anna harmadmagával kompozíció a központi ábrázolást képezte, tőle jobbra egy glóriás női szent alakja látható, kezében könyvvel, akinek Szent Anna megérinti a fejét. A „triptichon” harmadik-, bal oldali elemét a nyugati karzat pilasztere takarta el. A falképek a 14. század második fele–15. század eleje közé datálhatók. A freskó felületén egy utólagos évszámos felirat (1615 die 6 Apr.[...]) tanúsítja, hogy a 17. század elején a falképek még a felszínen voltak. A második jelenet nagyon töredékes, csupán egy ember profilból megfestett lábai ismerhetők fel rajta.

A falkutatások falkép-töredékeket azonosítottak a hajó nyugati külső falán is, ezek viszont utólag megsemmisültek. Egy újabb keletű kifestés nyomai tűnnek fel a szószék körül.

Középkorinak tűnik a mellékkápolnában elhelyezett kő keresztelőmedence is. A 2002-s kutatások során találtak rá a parókia udvarán az archaikus formájú, de a felirata értelmében csak 1852-ben faragott kő szenteltvíztartóra, amely egykor a templom berendezéséhez tartozott.

A templom barokk-kori átalakításakor, a 18. század második felében készülhetett a barokk főoltár. A falazott menza fölötti predellára támaszkodnak a három részes retabulum pilaszterei és oszlopai. A retabulumának központi alakja a Boldogságos Szűz Mária, balján Szt. Imre herceg, jobbján pedig a templom védőszentje, Szt. István király alakja áll. A két szélső szobor Szt. Pétert és Szt. Pált mintázza. Hangsúlyos, tört vonalú, golyvázott párkány zárja a retabulumot, amelyet bojtos dísszel alakítottak ki.

Az oltár csúcsán a megfeszített Megváltó szobra látható két pár csavart törzsű oszlopok között. A központi szekrényben elhelyezett Mária szobor a csíksomlyói ferences templom kegyszobrának a változata. A templom egykori gótikus oltárából csak egy 15. század végére datált Madonna szobor maradt fenn, amelyet jelenleg a Csíki Székely Múzeumban őriznek. Az egykor a régi oltáron álló Szent István és Szent Imre szobrait 1731-ben még leírták.

A késő klasszicista, fehér-arany színezésű szószéket 1857–1859 között készítette Popp Miklós. A román nemzetiségű mester (Popp Nicolae), a Fogaras melletti Galaczról származó, utóbb Brassóba költözött, ortodox festő család tagja volt, bátyja Mişu Popp-nak, a 19. század második felében működő híres akadémista festőnek. 

Az orgonát 1859–1869 között építették.

Válogatott irodalom

Orbán Balázs: A Székelyföld leírása. Történelmi, régészeti, természetrajzi és népismereti szempontból. II. Pest. 1869. 36.

Benkő Elek: Erdély középkori harangjai és bronz keresztelőmedencéi. Budapest – Kolozsvár. 2002. 80–81, 374.

Botár István – Grynaeus András – Tóth Boglárka: „Középkori” templomtornyok a Csíki-medencében. A székelyföldi dendrokronológiai kutatások első eredményei. Dolgozatok az Erdélyi Múzeum Érem- és Régiségtárából. Új sorozat. I (XI)/2006. 131–132.

Botár István – Rácz Miklós – Tóth Boglárka: A csíkszentkirályi plébániatemplom kutatása (2002). Dolgozatok az Erdélyi Múzeum Érem- és Régiségtárából. Új sorozat. II (XII)/2007. 133–142.

Kiss Lóránd: Proiect pentru intervenţia de urgenţă al conservării picturilor murale din nava bisericii romano-catolice din Sâncrăieni (jud. Harghita). 2008. (kézirat).

Botár István: Kövek, falak, templomok. Régészeti kutatások Csík középkori templomaiban 2002–2007 között. Csíkszereda. 2009. 23–37.

Mária-tisztelet Erdélyben. Mária-ábrázolások az erdélyi templomokban. Szerk.: Mihály Ferenc et alii. Székelyudvarhely. 2010. (Kiállításkatalógus). 7.