Az egykor itt élő örmények gazdagságának és igényességének elfeledett, elhagyatott emléke az erzsébetvárosi örmény nagytemplom, mely monumentális méretei, színvonalas építészeti megoldásai és gazdag berendezése révén kiemelkedő helyet foglal el az erdélyi barokk egyházi emlékek sorában.

Az 1670-es években Erdélybe érkező örmények egy csoportját I. Apafi Mihály fejedelem saját birtokán, Ebesfalván telepítette le. Az új lakosoknak köszönhetően rohamos fejlődésnek indult település III. Károly király 1733-as kiváltságlevele óta az elegánsabb Erzsébetváros (Elisabethopolis) nevet viseli.

Az örmények első, a Szentháromság tiszteletére szentelt kőtemploma 1723 és 1725 között épült. Az egykori Zárda téren elhelyezkedő kis épületet a Nagyküküllő áradásai többször is fenyegették, mígnem 1763-ban a folyóvíz a templomba is behatolt. Ez az esemény és a régi templom kis méretei indították a helyi közösséget arra, hogy árvíztől védett területre építsenek egy új, nagyobb templomot. Ennek helyét a Piactéren szemelték ki, az Apafi-kastély szomszédságában.

A vallásos társulatok költségén megvásárolták Issekutz Vártán és Manó testvérpár telkét. A munkálatokat 1766-ban kezdték el, az alapkövet július 22-én vakolták be a szentély délkeleti sarkába. Az eredeti tervek szerint az épület monumentálisabb méretekkel rendelkezett volna, a hatalmas szentély a maitól északkelet irányba helyezkedett volna el.

A grandiózus terv csakhamar kudarcba fulladt, bár 1767-ben elkészült a szentély alapozása, a munkálatokat nem tudták folytatni és tízévnyi szünetre kényszerültek.

1777-ben a városi tanács az egyházi elöljárókkal egyetemben elhatározta a templom méreteinek csökkentését és újra fölvették az építkezés fonalát. A munkálatokat bizonyára felgyorsította, hogy Mária Terézia császárnő 6000 forinttal támogatta az épülő templomot, a többi kiadást főként a vallásos társulatok (Szentháromság, Krisztus szenvedése, Szent István vértanú, Rózsafüzér, Világosító Szent Gergely, Szent Anna és Joachim, Szent Mihály, Boldogasszony mennybemenetele, Szent József) és magánszemélyek adományaiból fedezték.

Az épület szerkezeti váza hat év alatt elkészülhetett, ugyanis 1783. július 19-én már az aranyozott kereszteket helyezték a templomtornyok csúcsára. A toronygombba rejtett irat értékes információkkal szolgál az építkezésben részt vevő mestereket illetően.

A munkálatok irányítója Gindtner (Kinther) Ferenc prágai származású, Kolozsváron élő építőmester volt, emellett Marini Jakab kőművespallér, Überlacher Antal kolozsvári ácspallér, Steller János toronyfedő rézműves, Csávási Albert alvinci festő is közreműködött a kivitelezésben.

A rangos berendezés legnagyobb részét Hoffmayer Simon, a 18. század végi erdélyi szobrászat egyik legkiemelkedőbb mestere és műhelye készítette. Minden valószínűség szerint az ő munkájuk a főoltár (1787 körül), a Szent József-, a Szent Anna és Joachim-oltár, a Szent Kereszt-oltár Szent Lőrinc és Szent Sebestyén szobrai és a Szent István vértanúsága-oltár timpanonjának szobrai. Hoffmayer mellett az oltárok kivitelezésében, több ismeretlen mester mellett, Csűrös Antal szobrász és testvére, a festő Csűrös József is közreműködött.

A Rózsafüzér oltára 1821-ben, a Szent Kereszt-oltár pedig 1866-ban készült. A főoltár Szent Erzsébetet ábrázoló olajképét Veress Mátyás kolozsvári festő festette 1787-ben. A templom építése és berendezése 1791-re fejeződött be, június 28-án Batthyányi Ignác püspök fényes ünnepségek között szentelte fel Árpádházi Szent Erzsébet tiszteletére.

Az épület mai, aszimmetrikus arculata egy 1927-es vihar következménye. A szélvihar lesodorta az északnyugati torony sisakját, melyet azóta sem sikerült visszaállítani.

A műemlék leírása

Hajóból, szentélyből és a szentély két oldalán szimmetrikusan elrendezett háromszintes mellékterekből álló hosszanti elrendezésű teremtemplom. A szentély egyeneszáródású, három szengmensíves ablakkal áttört falából félköríves apszis emelkedik ki. A főhomlokzat meghatározó eleme a két torony, melyből a jobb oldalit mozgalmas barokk sisak, a bal oldalit csupán alig látható sátortető fedi.

A vízszintesen és függőlegesen is három tengelyre osztható homlokzatot a legalsó szinten toszkán-, a középsőn jón-, a tornyok legfelső szintjén pedig korinthoszi pilaszterek tagolják. Vízszintes tagolását a hajó falának magasságában húzódó, golyvázott, erőteljes párkány adja, mely a második szint lezárásaként megismétlődik. Erre helyezték a szalagfonatos vakolatdísszel ellátott attikát.

A szalagfonat a tornyok ablakai alatt, minden oldalon megjelenik. A szélső tengelyek három szintjét egy-egy félköríves ablak töri át, a középső axist pedig egy nagyobb méretű ablak, óralap és a bejárat kiugró oszlopai hangsúlyozzák.

A félköríves bejáratot kompozit fejezetes, virágfüzéres faragású pilaszterek keretezik, melyhez szabadon álló, szintén kompozit oszlopok csatlakoznak. Az ezeket összefogó kiugró párkányon volutás, kagylós díszítésű kőelemen puttók ültek, mára csak a bal oldali maradt meg.

A szegmensíves szemöldök alatt és a feliratos kő körül füzérdíszek láthatóak. A kronosztikonos felirat (DEO ELISABETHAEQVE PROTECTRICI SVAE ARMENA PIETAS EXTRVXIT) kiemelt betűi az 1790-es évszámot adják. A két egyszerű, egyenes záródású oldalbejáratot volutákra támasztott, íves, barokkos szemöldök zárja.

A homlokzat félköríves szoborfülkéibe Szent Péter, Szent Pál és feltehetőleg Szent Erzsébet szobrát helyezték, az attikán, a pilaszterek vonalában Szent Miklós és egy felismerhetetlenné torzult férfiszent jelenik meg.

A főhomlokzatot összességében szemlélve megállapíthatjuk, hogy nélkülözi az érett barokk dinamizmusát, csupán a pilaszterek fejezeteinek többszörös golyvázása és a főbejárat kialakítása visz egy kis mozgalmasságot a korai barokk templomokéval rokonítható homlokzatba. Legközelebbi párhuzama a kalocsai székesegyház, melytől leginkább a nyílások és a faltömeg aránytalan elrendezése, a szoborfülkék használata és az attika szalagfonatos vakolatdísze különbözteti meg.

Az oldalhomlokzatokat nagyméretű toszkán pilaszterekkel elválasztott egyszerű, szegmensíves ablakok tagolják.

Belső tere dinamikusabb, a késő barokk templombelsők jellegzetességeit hordozza. A három boltszakaszból álló, csehsüvegboltozatos hajót hullámosan kiképzett, hangsúlyos pillérek tagolják. A diadalívvel elválasztott szentélyt függőkupola fedi. A szervetlenül kapcsolódó karzat későbbi átalakítás eredménye lehet.

A gyulafehérvári székesegyház egykori baldachinos főoltárának architektúrájából inspirálódó monumentális főoltár oltárképét két kannelúrázott korinthoszi fejezetes oszlop keretezi, melyek egy megtört félköríves oromzatot tartanak, közöttük a teljes Szentháromság szobrával. Az oltárhoz tartozó két szélső pillér kissé szervetlenül áll, vízszintesen nem kapcsolódik a felépítmény központi részéhez.

Az oszlopok és pillérek közötti magas talapzaton Szent Péter és Pál szobra látható.

Az oltárképet nagy részben elfedő tabernákulum hármas tagolású, középen ívesen kiképzett ajtaját sugárkoszorúval övezett frigyláda és bárány domborműve díszíti, a kétoldalt található félköríves fülkékben a kőtáblákkal és kígyós bottal ábrázolt Mózes, illetve Ábrahám és Izsák jelenik meg.

A szentségház lezárását balluszteres mellvéd képezi, rajta kereszt. A Szent Erzsébet jótékonyságát ábrázoló oltárkép Daniel Gran 1736-os olajképe alapján készült, mely a bécsi Karlskirche egyik mellékoltárának tartozéka.

A hat mellékoltár (jobb oldalt: Szent József halála, Világosító Szent Gergely, Szent Kereszt; baloldalt: Rózsafüzéres Madonna, Szent István megkövezése, Joachim és Anna) a barokk és a klasszicizmus közötti átmenet sajátos termékei. Háromszög- vagy félköríves oromzattal lezárt, oszlopokkal közrefogott felépítményük a klasszicizmus nyugalmát, kiegyensúlyozottságát képviseli, faragott díszítményeik, oltárképeik és szobraik néhány esetben még őrzik a barokk mozgalmasságát. A szószék szintén a stílusátmenet jegyében készült, kosarán a szokásos jelenetek vagy evangélista alakok helyett csak virágfüzéreket találunk, csúcsán a Jó pásztor jelenik meg.

Válogatott irodalom

Ávedik Lukács: Szabad királyi Erzsébetváros monográfiája. Szamosújvár, 1896, Todorán Endre „Aurora” könyvnyomdája. 94–111.

B. Nagy Margit: Stílusok, művek, mesterek. Művészettörténeti tanulmányok. Bukarest, 1977, Kriterion Könyvkiadó. 94–113.

Nagy Gergely Domonkos: Az erzsébetvárosi örmény nagytemplom – térszervezés és struktúra. In: Orbán János (szerk.): Stílusok, művek, mesterek. Erdély művészete 1690–1848 között. Tanulmányok B. Nagy Margit tiszteletére. Marosvásárhely–Kolozsvár, 2011. 73–84.

Sabău, Nicolae: Metamorfoze ale barocului transilvan. Vol. II. Pictura. Cluj Napoca, 2005, Editura Mega. 77–92, 160–161.