Isten ígéretei - igen találóan - olyan csekkekhez hasonlíthatók, amelyeket bemutatás alapján bármikor be lehet váltani. A hívő ember azért kapja ezeket, hogy valami jó adományban részesüljön.

Nem arra valók, hogy kényelmesen elolvassuk őket, és ennyivel beérjük, hanem hogy vegyük valóságnak az ígéreteket, miként a csekket is valóságos pénzként kezeljük.

Ragadjuk meg az ígéretet, ismerjük el igaz voltát. Hittel fogadjuk el, mint a nekünk szóló ígéretet. Ezzel tesszük rá a pecsétet, és bizonyítjuk, hogy hisszük, hogy Isten igaz, tehát a szóban forgó ígérete is igaz. Sőt, mi több, az áldásról szóló ígéret biztos birtokában higgyük, hogy valóban a miénk lehet az abban foglalt áldás.

Ezután mutassuk be hittel az ígéretet az Úrnak, ahogy az ember bemutat egy csekket a bank pénztáránál. Mutassuk be imádságban, számítva annak beteljesedésére. Ha az a megfelelő időben megy a mennyei bankba, az ígért összeget azonnal megkapjuk.

Ha a beváltás későbbi időpontra szól, várnunk kell türelmesen, amíg elérkezik az ideje. De már addig is úgy számíthatunk az ígéret beteljesedésére, mint a csekk birtokosa a pénzre, mert a "bank" bizonyosan fizet, ha eljön az ideje.

Egyesek elmulasztják hitben érvényesíteni a "csekket", és ezért nem kapnak semmit. Mások restek bemutatni, így aztán nélkülöznek. Nem az ígérettel van baj, hanem azokkal, akik nem tudnak velük helyesen bánni.

Isten soha nem ígért olyasmit, amit ne akarna beváltani, soha nem bátorított olyan reménységre, amelyet nincs szándékában teljesíteni.

Az ígéretek látása jót tesz a hit szemének, és minél többet tanulmányozzuk a kegyelem Igéit, annál több kegyelmet nyerünk belőlük.

A bátorító Igékhez hozzátettem saját bizonyságtételemet, sok próba és tapasztalat gyümölcsét.

Én Isten minden ígéretének hiszek, de közülük sokat személyesen próbáltam és érvényesnek találtam. Megtapasztaltam, hogy igazak, mert rajtam teljesedtek be.

Bízom benne, hogy ez bátorítás lesz a fiataloknak és vigasztalás az idősebb testvéreknek.

Valakinek a személyes tapasztalata roppant hasznára válhat másoknak, s ezért is írta a zsoltáros: "Az Úrhoz folyamodtam, és Ő meghallgatott, megmentett mindattól, amitől rettegtem"; majd: "Kiáltott a nyomorult; az Úr meghallgatta, és minden bajából kiszabadította" (Zsolt 34, 5.7).

Amikor elkezdtem ezeket a mindennapi jegyzeteket írni, ellentmondások, viták hullámai között vergődtem. Azóta "mély vízbe dobva kell úsznom", de ha Isten keze nem tartana, bizony megfulladnék. Sokféle próbatételben volt részem. A súlyos testi szenvedést követte a lelki levertség, s mindehhez járult a gyász szomorúsága, mert elvesztettem azt, aki az emberek között a legdrágább volt számomra. A hullámok folyamatosan támadtak, egyik a másik után.

Mindezt nem azért írom, hogy részvétet ébresszek, csupán hogy megértessem az olvasóval: nem "szárazföldi" tengerész vagyok, aki csak hírből ismeri a vizet. Sokszor átkeltem már olyan "óceánokon", amelyek egyáltalán nem voltak "csendesek", ismertem a hullámok csapkodását és a szél süvöltését.

Az Úr ígéretei soha nem voltak olyan drágák számomra, mint éppen a veszély óráiban. Néhányat közülük máig sem értek. Nem érkeztem még el ahhoz az időponthoz, amikor "beérhettek volna", mert én magam sem vagyok eléggé érett a megértésükre.

Mennyivel csodálatosabb számomra a Biblia ma, mint néhány hónappal ezelőtt volt! Miközben engedelmeskedtem az Úrnak és "hordoztam a gyalázatát a táboron kívül", nem kaptam új ígéreteket; de úgy éreztem, mintha mégis kaptam volna, mert a régiek új és gazdagabb tartalommal nyíltak meg előttem.

Kiváltképpen az Úr Jeremiáshoz intézett szavai csengtek nagyon boldogítóan fülembe. Jeremiásnak az volt a küldetése, hogy olyan emberekhez szóljon, akik nem akarták hallani Isten beszédét, vagy ha hallották is, nam akartak hinni neki.

Övé volt a szerelmében csalódott, de mégis elszántan hűséges ember szomorúsága. Bár hiába küzdött azért, hogy Isten népét a tévelygésekből visszatérítse, de saját maga mégsem hagyta el soha az Úr útját. Kapott Istentől hatalmas, megtartó erejű Igéket, amelyek megőrizték lelkét a megtorpanástól olyankor, amikor ő egymaga segítség nélkül biztosan elveszett volna.

A kegyelemnek ilyen és ezekhez hasonló arany Igéi kedvesebbek voltak számomra, mint a mindennapi eledel, ezért ezekkel gazdagítottam a következő oldalakat.

Ó, bárcsak megvigasztalódna tőlük néhány olvasóm! Szívemből írtam mindezt, hogy szíveteket megvigasztaljam; hogy hirdessem a próbára tett testvéreknek: jó az Isten! Nem hagy el minket, átsegít minden problémán. Mostani próbatételeinkre nézve is van ígérete; és ha hisztek az ígéretnek, és Jézus Krisztus által a kegyelem királyi széke elé viszitek azt, meglátjátok majd az Úr segítségre kinyújtott karját.

Vigasztalónk, a Szent Szellem töltse el új hittel az Úr népét! Tudom, hogy az Ő isteni ereje nélkül mit sem használ, amit én mondok; de azt is tudom, hogy megelevenítő hatására még a legszerényebb bizonyságtétel is felegyenesítheti a megroskadt térdeket és megerősítheti a lankadt kezeket.

Isten azzal dicsőíttetik meg, ha szolgái feltétel nélkül bíznak benne. De mivel Mennyei Atyánk iránti gyermeki bizalmunkban szüntelen növekednünk kell, bárcsak sok ismeretlen olvasóm felfedezné az Istenben való mély, gyermeki bizalom szükségességét és gyönyörűségét...