"Jézus erre ismét ezt mondta nekik: Békesség nektek! Ahogyan engem elküldött az Atya, én is elküldelek titeket. Ezt mondva rájuk lehelt, és így folytatta: Vegyetek Szentlelket!" 

János evangéliuma 20. fejezet 21-22. versek

Te milyen ajándéknak örülnél a legjobban? Egy doboz bonbonnak? Egy tábla csokoládénak? Egy szál virágnak, vagy egy romantikus hétvégének?

A tegnapi nap a világon mindenhol a “szerelmesek napjaként” él a köztudatban. Valentin napon a férfiak is összeszedik magukat, hogy szívük hölgyének kegyeit elnyerjék, vagy az elnyert kegyekért megdolgozzanak. Ajándékokkal halmozzák el egymást a párok, miközben a televízióból szerelmes filmek, a rádióból szerelmes dalok, a boltokból a piros szívecskés csecse-becse tárgyak köszönnek vissza. Még épp csak túl vagyunk egy ajándékozós ünnepen, most itt a másik. 

Mára azonban a csokoládé már elfogyott, a szál virág pedig kezd hervadozni az asztalon. Sajnos bármennyire is szeretettel és őszintén adtuk tegnap, a földön bármi, amit adunk, csak ideig-óráig marad meg, hamar az enyészeté (vagy csokoládé esetében az étvágyunké) lesz. Mert ha valakit igazán szeretünk, annak adunk. Függően attól, hogy melyiken értünk a legjobban a Gary Chapman által megkülönböztetett öt szeretetnyelv közül, de valamelyiken mindig adunk: elismerő szavakat, minőségi időt, ajándékokat, szívességeket, vagy ölelést, de a szeretetünket valamilyen “ajándékozásban” fejezzük ki. És minél jobban szeretjük egymást, annál nagyobb dolgot adunk neki.

Jézus szeret bennünket. Függetlenül attól, hogy milyenek vagyunk, ő szeret Téged és engem is. A lehető legnagyobb ajándékot adta, amit ember kaphatott, amikor a golgotai kereszten, a szeretet igazi napján az életével fizetett meg a bűneinkért. Ugyanez volt az ajándéka tanítványai számára is, és mégis, amikor nem sokkal később újra megjelenik a előttük, újra azért jön, hogy adjon. Mit adhatna, amit eddig nem adott, mi van még, amivel megtoldhatja a mindent?

Én is szeretek ajándékot adni a feleségemnek, de csak értelmes ajándékokat. Túl sok a kacat már itthon. Olyan ajándékokat találok csak érdemesnek a szerelmemnek adni, amelyek vagy emlékeket gyártanak a számunkra (ilyen egy közös kirándulás, romantikus hétvége, stb.) vagy hasznosak (mint használati tárgyak, eszközök, melyek leegyszerűsítik az életünket). Jézus is hasonló módon gondolkodhatott, hiszen a tanítványokat okkal kereste fel: feladatott bízott rájuk, felszólította őket, hogy a munkát, amit ő elkezdett, ők tizenegyen folytassák. De nem akarta segítség nélkül hagyni őket. Adott nekik valamit, aminek nagy hasznát vehetik ebben a szolgálatban:

"A Pártfogó pedig, a Szentlélek, akit az én nevemben küld az Atya, ő megtanít majd titeket mindenre, és eszetekbe juttat mindent, amit én mondtam nektek. Békességet hagyok nektek, az én békességemet adom nektek, de nem úgy adom nektek, ahogyan a világ adja. Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, ne is csüggedjen!” János evangéliuma 14:26-27

Ezt az ajándékot Jézus ma is át akarja adni nekünk: a Szentlelket, és a békességet, ami a pártfogó, a vigasztaló jelenlétével jár együtt. Nekünk csak el kell vennünk tőle. Ez az ajándék pedig, a jó bonbonnal ellentétben, mindig megújul és újratermelődik, csak igényelnünk kell tőle.