„Járuljunk tehát bizalommal a kegyelem trónjához, hogy irgalmat találjunk és kegyelmet kapjunk, amikor segítségre szorulunk.” Zsid 4,16

Úgy érzem, állandóan túlhajszolt vagyok.

Rajtam a sok családi, munkahelyi, iskolai gond, anyagi problémák, kötelezettségek, és ezek sokszor mind együtt. A legnehezebb, hogy az ilyen időszakok elkerülhetetlenek, és nem tehetek mást, mint hogy töröm magam előre, remélve, hogy értelme van. De megtaláltam a módját, hogyan támaszkodhatom közben a kegyelemre.

A 142. zsoltárt alapján úgy érzem, Dávid megért engem. Ezt a zsoltárt Dávid egy barlangban írta, ahova Saul és emberei elől menekült. Dávid belefáradt az állandó hajszába, amiben élt, és Istenhez kiáltott, valahogy így: Uram, elfáradtam! Lesnem kell a csapdákat, amiket ellenségeim állítanak nekem, és nincs, kire támaszkodnom. Jobbra nézek, hátha látok egy baráti arcot, hallok egy bátorító szót, de egyedül vagyok. Senki sem törődik velem. Miután mindezt átérezte, végül kijelenti, hogy az Úr az ő menedéke és osztályrésze.

Bűnös természetem megnyilvánul a túlterhelt időszakokban. Minden olyan ködös, hogy nem látom Jézust. Türelmetlenné, ingerültté válok a családommal. Kötelezettségeimet félvállról veszem, ahelyett, hogy teljesíteném, amit megígértem, és mindig találok mentséget rá. Gyakran elvétem a Szentlélek ritmusát: nincs bennem szeretet, öröm, békesség, türelem, kedvesség, jóság, hűség, szelídség, önzetlenség (Gal 5,22).

Amikor annyira túlhajszolt és fáradt vagyok, mint Dávid, kegyelemre van szükségem. Meg kell tapasztalnom Isten kegyelmét, meg kell, hogy erősítsen Isten kegyelme, és motivációt kell kapnom Isten kegyelméből. De ehhez oda kell járulnom a kegyelem trónusához!

„Mivel tehát olyan kiváló főpapunk van, aki áthatolt az egeken, Jézus, az Isten Fia, legyünk állhatatosak a hitvallásban. Főpapunk ugyanis nem olyan, hogy ne tudna együtt érezni gyöngeségeinkkel, hanem olyan, aki hozzánk hasonlóan mindenben kísértést szenvedett, a bűntől azonban ment maradt. Járuljunk tehát bizalommal a kegyelem trónjához, hogy irgalmat találjunk és kegyelmet kapjunk, amikor segítségre szorulunk” (Zsid 4,14-16).

Bátorítást kapok abból, hogy Jézus együtt érez velem gyengeségemben. Jézus is volt letört, kimerült. Tudja, milyen kísértésbe esni, de ő nem követett el bűnt. Van tehát egy szent Főpapom, aki odahív a kegyelem trónusához, életem ostobaságai ellenére. Jézusban megbocsátott nekem Isten, irgalomra találok és kegyelmet kapok Nála! Oda mehetek Istenhez, és biztos lehetek abban, hogy nem fog elítélni a túlhajszoltság alatt tanúsított hibás magatartásomért, tévedéseimért, melyek miatt vétkesnek érzem magam. Irgalom és kegyelem az osztályrészem. És ez jár neked is!

Amikor túlterhelnek a gondok, Istennel fogok dicsekedni:

Túlhajszolt és kimerült vagyok – de Isten soha!

Úgy érzem, bekattanok – de Isten megszabadít!

Egyedül vagyok – de Isten a barátom!

És a gyengeség hirtelen átvált erővé a kegyelemben. Már ellen tudok állni annak, hogy túlterhelt életemre hivatkozva lemondjak Isten szeretetének hajszolásáról.

Atyám! Amikor túlterhelt vagyok, juttasd mindig eszembe, hogy Te látsz engem, és tróntermedbe hívsz, hogy megkapjam irgalmadat és segítő kegyelmedet. Adj bátorságot és önbizalmat, hogy merjek Hozzád húzódni akkor is, amikor ösztöneim azt súgják, fussak és bújjak el. Jézus nevében kérem, Ámen.

Shala W. Graham: Grace in the Overwhelm

Daily Devotion 2020.01.27.