Volt egyszer egy egyetemista, aki életének sok területén küszködött. Majdnem mindig dühös volt és csalódott. Amikor már nem bírta tovább, bement az egyetem homályos, ritkán használt kápolnájába. Fel-le járkált a padsorok között, és az üres padok hátoldalát csapkodta. Kiabált, sírt, és dühös volt Istenre.
"Isten, Te teremtetted a világot... mi a csodát gondoltál? Nézd, mennyi problémával kell szembenézni az embereknek! Nézd a sok pazarlást, a hanyagságot, a bántalmazást! Akárhova nézek, mindenütt szenvedő, összezavarodott, magányos embereket látok!" A fiatalember tovább hadonászott és szónokolt.
Végül teljesen kimerülve leült az első sorba, és reményvesztetten nézett a keresztre. A kereszt lakkozott felülete visszatükrözte az ólomüveg-ablakokon keresztül beszűrődő poros napfényt. "Az egész egy nagy káosz! Ez a világ, amit teremtettél, nem más, mint egy nagy zűrzavaros összevisszaság! Ennél még én is jobb világot tudnék létrehozni!"
Ekkor a fiatalember egy hangot hallott a poros kis kápolna csendjében, amitől tágra nyílt a szeme és leesett az álla.
"Pontosan ezt várom tőled!"
Könnyű megnevezni a körülöttünk levő problémákat. És néha eltűnődünk azon, Isten miért nem oldja meg mindet. De hát Isten ezért alkotta a Gyülekezetet.
Ezért helyezett ide téged - éppen ide, éppen most. Felruházott ajándékokkal, és erőt adott arra, hogy változást munkálj a világban.
Isten arra hívta el a Gyülekezetet, hogy Jézus kezei és lábai legyenek egy összetört világban. Ezért hívnak bennünket "Krisztus testének".
Kapcsolódó hírek:
Tanmese a sártócsáról és az igaz barátságról
A KIS CSAVAR/tanmese/
AZ IRGALMAS SZAMARITÁNUS MAI VÁLTOZATA
RÖVID TÖRTÉNETEK