A nagy bűnös. Hatalmas erővel hirdette az Igét egy néger evangélista Amerikában. Nagyszámú hallgatóság előtt beszélt a megszentelt életről. Egyik napra temetést hirdetett. Valóban, a szószék alatt állt a koporsó koszorúkkal, virágokkal borítva.

A gyászbeszédből kitűnt, hogy az elhunyt minden elgondolható bűnt elkövetett. Mivel ilyen nagy gonosztevő volt, nem hallgatta el az evangélista az ítélet lélekbemarkoló hirdetését. A beszéd végén sokak szemében könny csillogott. Ekkor az evangélista megkérte a jelenlevőket, hogy sorban menjenek a koporsóhoz, és nézzék meg az elveszett, kárhozatra méltó bűnöst.

- Ki lehetett ez a nagy bűnös? - kérdezgették és egyik a másik után nézett a nyitott koporsóba. A koporsó azonban üres volt, de egy nagy tükör feküdt benne, úgyhogy mindenki, aki be-lenézett -saját magát látta, mint kárhozatra méltó bűnöst.

 Rongyok a sarokban. A sarokban nagy veszekedés támadt. Egy csillogó selyemdarabot vérig sértett egy piszkos, olajos zsákdarab. Ez a közönséges fickó azt merészelte állítani, hogy a selyem nem különb nála, hanem éppen olyan rongy, mint a többi. A selyem hiába erősítgette, hogy milyen előkelő származású, hogy milyen finom ünneplőruhából való, a zsákdarab egyre ezt hajtogatta: a rongy, az csak rongy, egyik olyan, mint a másik. Ekkor kinyílt az ajtó, és megjelent a háziasszony a rongyszedővel. - Ezt mind elviheti, egy sem ér semmit! - mire az ember gyorsan összeszedte őket, és véget vetett a parázs vitának. Róma 3,22-23.

 A bűn súlya. Egy jókedvű fiatal indián félbeszakította az evangélistát: - Ön a bűn súlyáról beszél. Én ebből semmit sem érzek. Milyen nehéz az? Nyolc kiló? Tíz kiló? Az evangélista ezt válaszolta: - Mondja csak, érzi-e a test, ha rá négyszáz kilós súly nehezedik? - Nem, mert akkor már halott - felelt az ifjú.

-Az a lélek is halott, amely a bűn súlyát nem érzi - folytatta az evangélista.

 A lelkiismeret. Egy indián, akit arról kérdeztek, hogy hogyan határozná meg a lelkiismeretet, ezt mondta: - Egy kis háromszögletű dolog van bennem. Ha valami helytelent teszek, megfordul és fájdalmat okoz bensőmben. Ha gyakran teszek rosszat, a háromszög sarkai lekopnak, és forgása nem fáj többé.

 Egy néger beszéde. - Az „Ádám, hol vagy?" - igéről beszélt egy néger prédikátor. - Három részre osztom beszédemet. Először is: minden ember van valahol. Másodszor: némely ember nem ott van, ahol lennie kellene. Harmadszor: azok, akik nem ott vannak, ahol lenniök kellene, egy napon majd ott lesznek, ahol nem szeretnének lenni.

Hamis békesség. - Asszonyom szokta-e önt kínozni a Sátán? - kérdeztek egy asszonyt. - Engem? Sohasem! - felelt csodálkozva. - Ez annak a jele, hogy Ön még a Sátáné; ugyanis a Sátán az övéit békében hagyja - hangzott a válasz.

Még maradt benne. Egy kisfiú sírva menekült anyja ölébe az ugató kutya elõl. - Ne félj, hiszen már elszaladt, nem ugat a kutya - csitítgatta anyja. - Igen ám, de még maradt benne ugatás! - felelt a szepegő gyermek. 2Korintus 2,11.

A Sátán példaadása. - Anyukám, te olyan jó vagy, hogy még az ördögről is tudnál jót mondani - mondta egy kislány édesanyjának. - Úgy van, kislányom, az ördög kitartása és türelme követésre méltó - válaszolt komolyan az édesanya.

 Ne játssz a bűnnel! Egy állatszelidítőnek volt egy idomított óriáskígyója. Huszonöt éve, amikor hozzájutott, egész kicsi volt. Gondosan etette, ápolta, míg nagyra nőtt. Mutatványainak fény-pontját képezte, midőn az óriáskígyó parancsszóra különféle hajlongásokat végzett, majd a szelídítő lábára csavarodott s mindig több gyűrűvel vette körül.

Végül az ember eltűnt, csak a kígyó látszott, amint büszkén magasra tartotta fejét és a tapsoló közönség felé nyújtotta sziszegő nyelvét. Így ment ez estéről-estére. Egyik alkalommal minden szám szépen sikerült. A kígyó-mutatvány következett. Rácsavarodott parancsolójára, majd egy jajkiáltás és tompa recsegés hallatszott. Az óriáskígyó agyonroppantotta szelídítőjét.

Holtan szedték ki a kígyó gyűrűi közül. Huszonöt esztendeig játszott a kígyóval; már azt gondolta, hogy uralkodik rajta, s a végén kitűnt, hogy a kígyó az úr.

Ne kíméld a bűnt! Egy katonát megtámadott egy nemes-ember kutyája és védekezés közben megölte a kutyát. A nemes haragosan kérdőre vonta, hogy merte megölni a kutyát.

- Ha nem ölöm meg, az tép szét engem - válaszolta nyugodtan.

- De hát nem kellett volna mindjárt a kard élével neki menni; miért nem ütött rá a nyelével?

- Kedves uram, szívesen tettem volna, ha a kutya is megkísérelte volna, hogy a farkával harapjon meg! - hangzott a katona válasza.

Miért nem beszélünk a bűnről udvarias, enyhe módon? - vetik sokszor szemünkre.

Mert nem akarunk képmutatók lenni - a bűn csak megölésre való, s ez pedig csak az Ige kardjának élével lehetséges. Kolossé 3,5.

Helytelen panasz. A fejszére panaszkodott a kivágott tölgy dőltében. - Sose panaszkodj rám, hiszen te adtad a nyelet nekem - szólt a fejsze csendesen. Roma 6,13.

Hol van az a folyó? Egy misszionárius kijelölte a helyet, és elkezdte a sátorverés előmunkálatait Afrikában. Egy kis néger gyerek nagy érdeklődéssel figyelte a dolgozó férfit, akinek fehér keze volt. Lassan nekibátorodott és odakúszott hozzá. Egyszercsak a misszionárius apró ujjak érintését érezte s a kis kéz megragadta azt a csodálatos fehér kezet. Egy darabig szorongatta, majd azt kérdezte: Ó misszionárius, nem mondanád meg, hol van az a folyó, ahol megmostad a kezedet?

Isten szíve. Valaki látásban az Urat látta, amint egy nagy terembe lépett; kezében egy letakart tálat tartva. A terítőn egy szó volt: Igazság! Az Úr egy asztalra tette a tálat és várta, hogy ki az, aki látni akarja az Igazságot. Mikor sokan álltak ott, le-vette az Úr a terítõt a tálról... Irtózatos rémület futott végig az arcokon, és nagy kiáltozással rebbentek szét. Miért? A tálban egy koponya volt látható és más semmi.

Az Úr szétnézett és csalódottan látta, hogy az embereknek nincs képességük az Igazság meglátására. Ekkor egy ráncosképű, gyenge, meggörbült öregasszony botorkált oda. Csak nézett a tálban lévõ koponyára és megnyíltak belső szemei. Könnyel telt szemével csodálatos valamit látott: a koponya helyén Isten szívét látta. Míg nézte, ráncos arca kisimult, ábrázata ragyogott; kiegyenesedett, és énekelni kezdett és boldogan ujjongott: Láttam, ismerem Istent! Most az enyém lett! Ez nekem elég!... A koponya: a Golgota. Az öreg asszony: Isten népe...

A szolgát kereső király. Egy keleti király hű szolgát keresett. Ezért közhírré tette, hogy napszámosokat vesz fel. Ketten jelentkeztek. Megegyezés utan a király egy kúthoz vezette őket. Megmondta feladatukat. - Ezt, a kút mellett levő vesszőkosarat, merjétek tele vízzel. Estére visszajövök, és megnézem munkátokat - szólt a király, és magukra hagyta őket. Egyik vödörvizet a masik utan töltötték a kosárba. Kisvártatva megszólalt az egyik:

- Mire való ez a hiábavaló, haszontalan munka? Alig töltjük a vizet a kosárba, máris kifolyt. - Ezért kapunk fizetést - felelt a másik -hogy mire jó ez a munka, nem a mi dolgunk. Urunk jobban tudja. - Én nem olyan ember vagyok, aki ilyen értelmetlenségre vállalkozik - mondta az első, eldobta a vödröt és eltávozott. A másik nyugodtan folytatta munkáját. Szorgalmasan húzta és töltötte a kosárba a vizet. Beesteledett. Már majdnem üres volt a kút, mikor belenézett. Valami fényeset látott benne.

Leeresztette a vödröt, és egy pompás gyémántgyűrűt húzott fel. - Most már értem, hogy miért kellett kosárba töltenem a vizet - kiáltott fel - mert ha nem a kosárba öntöm, a vízzel együtt a gyürűt is kiöntöttem volna, így pedig a kosár fenekén maradt.

Nem hiába dolgoztam. De nem ez a fõ - a király e látszólag haszontalan munkával azoknak engedelmességét és hűségét vizsgálta meg, akik szolgái akartak lenni. Midőn a király visszajött, a szolga boldogan adta át a megtalált gyürűt. - Tartsd meg magadnak - szólt a király - kevésen voltál hű, sokra bízlak ezután!

 Térj meg, míg nem késő! Az Üdvhadsereg kapitányának ötéves fia, mikor atyja bűnbánatra hívogatta az egybegyülteket kiment a bűnbánópadhoz. - Mit akarsz te itt? - kérdezte tőle a meglepõdött apa. - Legfőbb ideje, hogy én is megtérjek -válaszolt a kisfiú és a pad elé térdelt.

 Jöjj Jézushoz amint vagy! Egy festő a tékozló-fiúról akart képet festeni. Megfelelõ modellt keresett már régóta. Végre talált egy ágrólszakadt, elhanyagolt külsejű fiatalembert. Mindjárt megegyezett vele, és másnap reggelre műtermébe rendelte. Másnap reggel egy jólöltözött, frissen beretvált ifjú jelentkezett a művésznél. - Modellnek jöttem tegnapi megállapodásunk szerint - mondta a fiatalember. - Sajnos, így nem használhatom. Miért nem jött úgy, amint tegnap volt?... - szólt szomorúan a festőművész.

 Az életmentő fiú. Egy aggastyán a folyóparton sétált fiával. Elgondolkozva nézték a vízen úszó jégtáblákat. A túlsó parton kisgyermekek játszottak. Egyik gyermek játék közben a vízbe esett és magával sodorta az ár. - Ram, te megmentheted azt a gyermeket. Kockára teszed érte az életedet? - szólt az apa fiához. A fiú belevetette magát a jeges folyóba és felhozta a mélyből az ájult gyermeket, de alighogy elvették kezéből, örökre elmerült a hullámokban. Évek múltak el. Az ősz ember magányosan sétálgatott a folyóparton. Arra jött egy vígan fütyörésző ifjú.

Az öreg megállt, mélyen az ifjú szemébe nézett.

-Emlékszel-e rám? - kérdezte tőle. - Én vagyok, akinek a fia érted áldozta magát, amikor megmentett a haláltól. Az ifjú figyelemre sem méltatta.

- Mit érdekelnek engem ilyen régi, idejétmúlt dolgok! - és vállatvonva tovasietett.

Vajon te milyen választ adsz Annak, aki egyszülött Fiát adta érted?! János 3,16.

A bárka. D. L. Moody, a nagy evangélista megkérdezett valakit: - Hivő keresztyen maga?

- Meg nem - hangzott a válasz.

- És miért nem?

- Mert nem érzem, hogy meg vagyok mentve...

-Mondja csak: Nóét az érzése mentette meg, vagy a bárka?!