„Elcsendesítettem a lelkem, így békét szereztem neki. Mint anyja ölén a gyermek, mint a gyermek, úgy pihen bennem a lelkem.” Zsolt 131,2

Egész jól indult a reggel – az első öt perc mindenképpen. Kávézni mentem Karen barátnőmmel, jól is voltam, míg meg nem kérdezte, hogy érzem magam. Mielőtt válaszolni tudtam volna, kitört belőlem a sírás.

Nem tudtam megmondani, mi bánt, valahogy semmi se volt rendben. Próbáltam összeszedni magam, de a könnyeim csak folytak, és végül Karen hazavitt.

Mí g Karennel sírtam, akarom mondani kávéztam, otthon egy festő a hálószobánkon dolgozott. Férjem vidéken volt, őt akartam meglepni a felújítással. De a meglepetés engem ért.

Mikor beléptem, kiderült, hogy a festő nem rakta vissza a függönykarnist. Azon kívül kiszedte a szögeket a falból, és eltüntette a lyukakat, így fogalmam sem volt, hova kell visszarakni a képeket. Minden bútor össze volt tolva középre. Romhalmaz volt a szoba, és az voltam én is. A Niagara vízesés újra előtört a szememből.

Hasonló helyzetekben érzem leginkább vakságom hátrányait. Egyedül képtelen vagyok visszarakni a függönyrudat. Nem tudom helyretenni a bútorokat. Nem tudom bekalapálni a szögeket oda, ahol a képek helye volt. Leültem a padlóra egy ágytámla meg a tükör közé, hátamat a komódnak támasztottam. Kész voltam.

Nem a szoba állapota volt a legnagyobb baj, az életemmel volt a gond.

Kimerült voltam. Lelkileg. Ismered ezt az érzést?

Ez az egész tapasztalat arra volt jó, hogy megtanuljam, mekkora szükség van a lelkem elcsendesítésére. Be kell, hogy illesszem napi benső beszélgetéseimbe.

Leginkább biztatni szoktam magam a belső monológban: „Gyerünk, Jennifer! No még egy esemény, még egy vállalás, még egy cél, még egy telefonálás, és még egy, meg még egy, meg még egy!” A sok lelkesedés aztán egyre jobban kiüresít, míg ami marad belőlem egyet kiált csak: „Elég! Elég! Elég már!”

A végeredmény? Kiégés.

A kiégés fizikai, érzelmi vagy mentális kimerülés, és a lelkierőt igénybe vevő feladatok végtelennek tűnő sora okozza. Szinte mind bele szoktunk kerülni ebbe a kifacsart állapotba. Van, akit a munkája, másokat a család iránti felelősség juttat el a kiégéshez. Van, akit mindkettő, vagy valami más.

Ha nem szokunk hozzá, hogy megálljt parancsoljunk magunknak, kiégünk, elhasználódunk, vagy akár összeomlunk, mint én is.

Nem csak fáradt testünknek van szüksége a pihenésre. Kimerült lelkünk is igényli. Akaratunk, elménk, érzelmi életünk is kiég, ha sosem jut nyugalomhoz. A kimerülés lelkünk mélyéről jelentkező hangtalan jelzései gyakran kevésbé vehetők észre, mint mikor testünk kiált pihenésért. Elménknek is szüksége van rá. Akaratunkat is pihentetni kell. Érzelmeinknek is kell a nyugalom.

Erről számol be mai alapigénkben a zsoltáros Dávid: „Elcsendesítettem a lelkem, így békét szereztem neki. Mint anyja ölén a gyermek, mint a gyermek, úgy pihen bennem a lelkem” (Zsolt 131,2).

Csitítsuk el a lelkünket, hogy pihenjen, mint anyja ölén a gyermek. Barátom, ez a fajta teljes elcsendesedés nehezen megy a felnőtt embernek.

Hogyan érhetjük el mégis?

Dávid ezt is megmondja az alapigénket megelőző versben. „Uram, nem dölyfös a szívem, szemem nem tekintget gőgösen. Nem keresek nagy dolgokat, amelyek meghaladják erőm” (Zsolt 131,1). És biztatja az olvasót: „Bízzál az Úrban!” (Zsolt 131,3a)

Röviden: Engedd el az irányítást, ha valami meghaladja erődet, és bízd az Úrra, akinek mindenre van ereje. Tartsunk pihenőt, hogy elménk el tudja csitítani gondolataink zajongását, és összecsomósodott érzelmeink kioldódjanak.

Mindeközben nagyon hálás vagyok a barátaimért! A drága Christine átjött, és segített helyrerakni a bútorokat, felakasztani a képeket. És a hazatérő Philt sikerült kellemesen meglepni!

Jó volna, ha ez a fajta lelki pihenés automatikusan beindulna, mikor felvesszük a pizsamánkat. Ám lelkünk megnyugvása csak akkor következik be, ha mi magunk csitítjuk el, és akaratunkat átadjuk Istennek, a mi Atyánknak, akiben reménykedünk.

Uram, segíts, hogy odafigyeljek arra, amit a lelkemmel beszélek. Szeretném elcsitítani, pihentetni, hogy abbahagyja a nyüzsgést, és reményét Feléd fordítsa. Mutasd meg, ha a kiégés felé tartok, s adj bölcsességet, hogy inkább Hozzád fussak. Jézus nevében, Ámen.

(Jennifer Rotschield: It’s OK to Tell Your Soul to Rest, Encouragement for today, 2017.06.05., www.proverbs31.org, fordítás: eszmelkedesek.blogspot.hu,