"A körülötte levő fényözön olyannak látszott, mint a szivárvány, amely a felhőkön szokott lenni esős napon. Ilyen volt az ÚR dicsőségének a látványa. Amikor megláttam, arcra borultam, és hallottam, hogy valaki megszólal."

Ezékiel 1,28

Sokan megpróbálták már leírni, hogy milyen is Ő valójában, csak keveseknek sikerült. Számomra az a legszebb ezekben a megfogalmazásokban, hogy szinte ahány, annyiféle. Nem azért, mert a Mindenható teljesen más volna és mindig másnak mutatná magát. Hiszen a Szentírás bizonyságot tesz arról, hogy nem Isten változik, Őbenne még annak árnyéka sincs. (Jakab 1,17) Hanem azért, mert Isten mindannyiunkat ismer és a hozzánk legközelebb álló módon próbálja elmondani nekünk, ki is Ő.

Ezékiel egy különleges, mennyei udvartartást lát, ahol a teremtett lények körbeveszik és szüntelen dicsőítik uralkodójukat, miközben folyamatosan mozognak, eljutnak mindenkihez, akihez kell. A leírás olvasásakor érezzük, hogy a próféta mennyire küzd azzal, hogy megfogalmazza emberi nyelven azt, amit látott. Nem találja a méltó szavakat. Végül eljut az egyetemes kinyilatkoztatáshoz, amit mindenki ért körülötte: Az Istent fényözön veszi körül, mert Ő maga a világosság és trónusa fölött ott ragyog a szivárvány minden pompázatos színe. A fény és a szivárvány is olyan elem, amit már több alkalommal is olvashattunk Vele kapcsolatban.

Már a teremtés napjainál felfigyelhettünk arra, hogy a világosság forrása maga a Mindenható. Nincs szüksége napra, holdra, csillagokra ahhoz, hogy fény ragyogja be a földet. Ezeket csak a negyedik napon alkotja meg, a világosság egy szavára megjelenik már a kezdetek kezdetén. Mert Ő maga a világosság, ahogy arról Fia később maga is tanúságot tesz. (János 8,12)

Isten tökéletes világában nincs szerepe és helye az árnyaknak, ott nincs sötétség, mert teljesen összeférhetetlen Vele. Ezért képtelen elviselni a bűnös emberi szem az Úr dicsőségének még a visszatükröződését is. Az Ő kegyelme, hogy fénye megtörik az esőcseppeken és a szivárvány gyönyörű látványán jut hozzánk.

Ez a szivárvány is kettős jelentéssel bír a bibliaolvasó ember számára, mert egyszerre jelenti a könyörülő Isten kegyelmét, de annak előbbi ítéletéről is bizonyságot tesz. Noé történetéből tudjuk, hogy a mennyei Bíró ítéletével meglátogatva a földet özönvízzel pusztítja el azt, annak vétkes lakosai miatt. Csak az idős pátriárka és családja talál irgalomra nála.

A világosság élettel tölti be világunkat, de mindenre rámutat, ami sötétség bennünk. Semmi nem maradhat rejtve előtte.

Isten kegyelme előbb megismerni a bennünk lakozó rosszat, mielőtt bekövetkezne még egyszer az ítélet. Így van egy lehetőségünk arra, hogy megtisztítson bennünket szeretetével.

Kaptunk egy második esélyt, mint Noé és családja is. Hát éljünk vele!