"A szél arra fúj, amerre akar; hallod a zúgását, de nem tudod, honnan jön, és hova megy: így van mindenki, aki a Lélektől született." János evangéliuma 3:8

“Hiszem, ha látom” szól a bugyuta magyar mondás.

Hiszen ha látok valamit, azt már nem kell elhinnem. Helyesen így szólna a mondás: “tudom, ha látom”. Illetve csak abban az esetben kérdéses a látott dolog létezése, ha a saját szememet megbízhatatlannak tartom, és megbízhatatlansága ellenére is úgy döntök, hogy elhiszem a beérkező információt.

Az embernek általában abban kell hinnie, amit nem lát. Ha jó definíciót keresnünk a hitnek, akkor a Zsidókhoz írt levél tizenegyedik fejezetének első versénél jobbat keresve sem találnánk: "A hit pedig a remélt dolgokban való bizalom, és a nem látható dolgok létéről való meggyőződés.” Így hát ha látok valamit, azt már nem kell elhinnem.

A feleségem szól, hogy fúj a szél. Én éppen az ablakon nézek kifelé, és képzeletbeli lakásunk hálószobájának ablaka éppen egy szemben lévő ház falára néz. Hozzánk soha nem süt be a nap, képzeletbeli lakásunk és a szemben lévő ház között se zöld fa, se fű, se semmi. Teljesen elállja a kilátást. Fúj a szél? Nem tudom, hiszen nem látom. De elhiszem.

Jézus azt mondja, hogy a Lélektől való (újjá)születés, más szóval a megtérés is egy olyan dolog, amit nem lehet látni. Laboratóriumi körülmények között (egy képzeletbeli lakás ablakán keresztül) a megtérés is érzékelhetetlen dolog. Láthatatlan, hallhatatlan, mérhetetlen. Hiszen minden megy tovább, látszólag ugyanúgy, ahogyan azelőtt is volt. 

A legenda szerint Karácsony Sándor, nemzetünk egyik legnépszerűbb pedagógiai, filozófiai írója és egyetemi tanára volt az, aki szerintem a legszebben szemléltette a diákjainak egy előadásán a megtérés lényegét:

"Tudjátok, ez olyan, mint amikor az emberben 360 fokos fordulat történik.” 

A tanítványok tisztelettel hallgatták, hogy biztosan mellébeszélt. Biztosan nem értette, mi a 360 és a 180 fok. Csak mondta, hogy az igazi megtérés az 360 fokos fordulat. A végén mégis szóltak, hogy: "Sándor bácsi, talán 180 fokosra tetszik gondolni; hogy eddig erre megyek, most meg éppen ellenkezőleg.” 

"Nem! Úgy értem, hogy az Isten megpörgetett engem, és csinálom ugyanazt tovább, amit csináltam. Ha parasztember voltam, megpörget, s aztán jobb paraszt leszek; Ha pap voltam, megpörget, jobb pap leszek; Ha tanár voltam, jól megpörget az Isten és továbbra is tanár leszek, csinálom tovább.” (Forrás: Farkas József református lelkipásztor igehirdetése, kézirat, 1999. február 28.)

Láthatatlan, mérhetetlen, egyszerűen van. Tegnap is földműves voltam, ma is az vagyok: csak jobb földműves, mint ezelőtt. Becsületesebb. Szorgalmasabb. Odaadóbb. Kívülről nem változott semmi.

Hála Istennek, az ablakunk nem a szemben lévő ház falára, hanem a növényekkel teli kertünkre néz, ahol a szelet még mindig nem lehet látni. A szél által jobbra-balra fújt faleveleket, az összehordott hóbuckákat, a lengő ágakat és füvet, a beporzott növényeket, a kitisztult eget, és az áramlatokon vitorlázó madarakat viszont igen. A szél láthatatlan, az eredményét viszont nem lehet nem észrevenni.

Jézus azt mondja, a megtért ember ugyanolyan, mint a szél: a változás láthatatlan, a tettein viszont minden látszik. Amit pedig látok, azt nem kell elhinnem. Tudom, mert látom.