A londoni nemzeti galériában van a “Kornélia és ékszerei” című festmény, amelyen két asszony beszélget egymással.

Az egyikük megmutatja Kornéliának a drágagyöngyeit, és megkérdezi a Gracchi gyermekek anyjától, hogy mik az ő ékszerei.

Kornélia átöleli két fiát és így szól:

“Ezek az én ékszereim.”

Egy szombaton az egyik édesanya megkérte a férjét, aki történetesen a statisztikai hivatalban dolgozott, hogy vigyázzon a gyermekekre, amíg elmegy bevásárolni.

Mikor visszatért, férje teljesen kimerülten átadta neki a jelentést, hogy mi történt, amíg a felesége távol volt:

14-szer letöröltem a gyermekek könnyeit

16-szor megkötöttem a cipőfűzőjüket,

22-szer vizet adtam nekik.

Gyermekenként 3 luftballont vettem.

A luftballonok átlagos élettartama 12 másodperc volt.

34-szer figyelmeztettem a gyermekeket, hogy ne menjenek át az utcán.

A gyermekek 34-szer át akartak menni az utcán. Hányszor fogom ezt újból elvállalni?

Egyszer sem.

Évekkel ezelőtt olvastam egy édesanyáról, aki hat fiút nevelt felnőtt korukig és munkáját elvégezve, lefeküdt, hogy meghaljon.

A fiúk hazamentek, hogy még egyszer lássák édesanyjukat, és legidősebb fia, egy nagy, tagbaszakadt férfi, odatérdelt ágya mellé, törölgetve édesanyja homlokán a verejtéket, ezt mondta neki:

“Édesanya, nekünk, fiúknak, te mindig jó édesanyánk voltál.”

A fáradt asszony becsukta szemét, és nagy könnycseppek gördültek végig az arcán, aztán kinyitotta a szemét és megkeresve tekintetével az elsőszülött fiút, ezt mondta neki:

“Fiam, többet imádkoztam azért, hogy mind a hat fiamnak jó édesanyja legyek, mint bármi másért. Attól féltem, hogy valahol nem teszek eleget feladatomnak. Egészen mostanáig nem tudtam, hogy vajon nem volt-e bennem hiányosság.

Egyikőtök sem mondta soha, hogy jó édesanyátok voltam, csak most.”

Cyrus I. Scofield szülei keresztyének voltak. Amikor az édesanya haldoklott, akkor imát mondott, amit hallott a férje és a család többi tagja is, hogy aki a leghamarabb odaérkezik, az legyen az evangélium prédikátorává. Utolsó kívánságát titokban tartották egészen addig, amikor Cyrus hittel elfogadta az Úr Jézus Krisztust, és meghallotta a lelkipásztori szolgálatra való elhívást.

Akkor mondták el, hogy milyen megható imával búcsúzott el édesanyja ez élettől, és az imádság meghallgattatott.

Kora gyermekségétől kezdve emlékezett arra, hogy édesanyja olvasta a Bibliát a család előtt. Fiatal életébe behulltak Isten igéjének drága magvai.

Egy kislány az árvaházba került, és ott megfigyelték, hogy sohasem sírt. Egy napon a gondozónő megkérdezte, hogy miért nem sír. A kislány ezt felelte:

“Anyuka halála óta nincs senki, akinek sírjak.”

Csodás ígéretet adott Krisztus az övéinek: “Íme, veletek vagyok minden napon...”, tehát minden körülmények között. A keresztyén sírhat Krisztus előtt, segítségül hívhatja őt, bízhat benne és elmondhatja neki az örömét.

Salimbene, egy XIII. századbeli történész írta le II. Frigyes királynak azt a próbálkozását, hogy elhagyott gyermekeket anyai szeretet nélkül igyekezett fölneveltetni.

Ezáltal akart volna rájönni, hogy milyen nyelven beszélnének a gyermekek, ha úgy nevelkednének föl, hogy senki sem szólna hozzájuk. Ezért megparancsolta a mostohaanyáknak és ápolóknak, hogy szoptassák, fürdessék és mosdassák a gyermekeket, de ne simogassák őket, és ne beszéljenek velük.

Meg akarta ugyanis tudni, hogy vajon héber nyelven beszélnek-e, ami a legrégibb nyelv, vagy görögül, latinul, arabul, vagy esetleg a szüleik nyelvén szólalnak meg. De hiába fáradozott, mert a kísérleti alanyok, ezek a kisgyermekek korán mindnyájan meghaltak.

Nem tudtak ugyanis élni dédelgetés, mosolygó arcok és a szeretet kifejezései nélkül.”