Jutalmazás

Az egyik hitetlen földműves dicsekedett a hitetlenségével, és levelet írt az egyik helyi újságnak a következő szavakkal:

"Uraim, kísérletet hajtottam végre. Vasárnap szántottam a földem, vasárnap vetettem be. Mindig vasárnap kapáltam, és vasárnap szedtem a gyümölcsöt. Vasárnap vittem haza a termést a magtáramba. És most mi az eredmény? Nagyobb az átlagtermésem, mint bármelyik szomszédomé október végén."

Azt várta, hogy a szerkesztő majd dicséretet ír neki, de váratlanul ezt a választ kapta: "Isten nem mindig októberben egyenlíti ki a számlát."

Megtartó

Egy idős néger rabszolgaként dolgozott valakinél, aki semmit nem törődött a keresztyénséggel. Kedvenc szórakozása az volt, hogy élcelődött a színes bőrű rabszolgával.

Megkérdezte: "Sambo, nem félsz attól, hogy az ördög elvisz?" "Nem félek" - válaszolta a néger.

"Sambo, gyakran támad téged az ördög?" - kérdezte ismét. "Gyakran" - válaszolta a néger, miközben mosolygott és ragyogtak fehér fogai.

"Mit csinálsz ilyenkor?"

"Föltekintek a mennybe és ezt mondom: 'Mester, vigyázz a tulajdonodra!'"

Gyönyörű napunk van, ugye?

,, A vakságnál rosszabb, ha nem látunk.''/Helen Keller/

Pocsékul kezdődött a nap. Elaludt, és késve indult munkába. Az irodában történtek miatt még délután is ideges volt, mire a buszmegállóhoz ért, a gyomra görcsbe rándult.

A busz - mint mindig - késett, és tömve volt. Az ülések között állt, a zötyögő jármű ide-oda dobálta, a rosszkedve fokozódott.

S ekkor mély hangot hallott az ajtó felől: - Gyönyörű napunk van, ugye?

A tömeg miatt nem látta a férfit, de hallotta, amint dicsérte a tavaszi tájat, felhívta a figyelmet egy templomra, egy parkra, íme a temető, ott a tőzoltóság.

Hamarosan minden utas kinézett az ablakon.

A férfi oly magával ragadóan beszélt, hogy az asszony aznap először mosolygáson kapta magát.

Odaértek a megállóhoz. Az ajtó közelében meglátta az "idegenvezetőt". Az idős, szakállas úr fekete szemüveget viselt és vékony, fehér bot volt nála.

Felkészülés a záróvizsgára

Egy kilencvenhat éves hölgy hűséges látogatója volt a nők számára tartott bibliaóráimnak. Mindig felkészülten jött, minden kérdésre ismerte a megfelelő választ.

Egy tapintatlan hallgató megkérdezte tőle: - Miért dolgozik olyan keményen ezeken a leckéken, amikor olyan öreg, és az egész igazán nem számít?

Az apró Bess Elkins ránézett, és magabiztosan kijelentette:

- A záróvizsgámra készülök.

Felebaráti szeretet

A perzsák gyakran elbeszélik a nagy Abbas sah történetét, aki csodálatosan uralkodón Perzsiában, de szeretett álruhában elvegyülni az átlagemberek között is. Egyszer szegénynek öltözve lement egy lépcsőházban a mélyben levő szűk pincébe, ahol egy kazánfűtő vigyázott a tűzre. A király melléült és beszélgetett vele.

Ebédidőben a fűtő nagyon durva, fekete kenyeret és egy kancsó vizet tett maga elé, amit együtt fogyasztottak el.

A sah elment, de ismét visszatért, mert szíve együttérzéssel telt meg e magányos ember iránt. Kedvesen figyelte az embert, aki megnyitotta előtte a szívét és megszerette új barátját, aki annyira kedves, bölcs és mégis olyan szegény, mint ő maga.

Végre a császár ezt gondolta: "Megmondom neki, ki vagyok, és majd meglátom, hogy milyen ajándékot kér." így szólt: "Te azt gondolod, hogy szegény vagyok, de én vagyok Abbas sah, a te császárod." Erre valamilyen nagy kérésre számított, de a kazánfűtő csöndben ülve meredt rá. "Nem érted? Gazdaggá és nemessé tehetlek, neked adhatok egy várost, kinevezhetlek valamilyen nagy kormányzóvá. Semmit sem kérsz?"

Az ember kedvesen válaszolt: "Igen, uram, értem. De mi okozta, hogy elhagytad palotádat és dicsőségedet és leültél velem ezen a sötét helyen és osztoztál kegyetlen sorsomban, és törődtél velem szívem boldogságában vagy szomorúságában? Ennél drágábbat nekem nem adhatnál.

Másoknak adhatsz gazdag ajándékokat, de nekem önmagadat adtad. Csak az a kérésem maradt hátra, hogy sose vond meg tőlem barátságod ajándékát!"

Nyelv

Egyesek túlságosan bőbeszédűek. Olyanok, mint az a fiatalember, aki állítólag odament a nagy görög filozófushoz, Szókratészhez, hogy szónoklatot tanuljon. Miután bemutatkozott, szünet nélkül beszélt, és Szókratész kétszeres tandíjat kért tőle.

"Miért kell kétszer annyit fizetnem, mint másnak?" - kérdezte a fiatalember.

A nagy szónok ezt válaszolta:

"Azért, mert két tudományt kell megtanítanom: az egyik az, hogy miként fékezd a nyelved, és a másik az, hogy hogyan beszélj."