"Gondol ránk az Úr, meg fog áldani" (Zsolt 115,12).
A mondat első részének igazsáságát én megpecsételhetem. És te? Az Úr
valóban gondolt ránk, gondoskodott rólunk, megvigasztalt,
megszabadított és vezetett. Gondviselése minden lépésünkben törődött
velünk, még a legkisebb ügyünk sem volt jelentéktelen a számára. Egész
életünk során gondolt ránk, szünet nélkül.
Voltak persze alkalmak, amikor különösképpen megtapasztaltuk gondoskodását, és ezekre különösen nagy hálával gondolunk vissza. Igen, valóban "gondol ránk az Úr".
A mondat második része értelemszerű következménye az elsőnek. Mivel
Isten nem változik, a múlthoz hasonlóan a jövőben is mindig gondol ránk. És ha Ő gondol ránk, abból áldás származik. De itt nemcsak ésszerű következtetéssel, hanem ihletett kijelentéssel van dolgunk: Isten Szent Szellemének ereje is kijelenette ezt nekünk. "Meg fog állni" (Csel 3,26). Ez nagy és kifürkészhetetlen dolgokat jelent. Mivel ez az ígéret nincs időhöz
kötve: a végtelenbe nyúlik. Megáld minket a maga isteni módján, öröktől
fogva mindörökké. Ezért mondjunk Istennek együtt hálát: "Áldjad,
lelkem, az Urat!" (Zsolt 103,1).
ÁMEN
Kapcsolódó hírek:
SZÜNTELEN BIZONYSÁGTÉTEL
C.H.SPURGEON: Szántó János beszédei - a pénzköltés művészete
ISTEN IGÉRETEINEK TÁRHÁZA
EZUTÁN JOBB LESZ