A pénz  útja:

Egy nagy adakozó írta nővérének:

- Tudod, sohasem tartok magamnál pénzt; megégetne, ha megtenném. Mihelyt tehetem, kiadom kezemből, még mielőtt megtalálná az utat a szívembe...

ITimóteus 6,10.

 Az igazi adakozás.

Körülhordozták egy gyülekezetben az adománygyűjtő kosarat. - Tessék lejjebb tartani! - szólt egy néger fiú. - Még lejjebb! Mikor a kosarat a földre letették, be-leállt.

- Magamat adom - mondta ragyogó arccal. Róma 12,1.

 A gyülekezet tükre.

Egy gyülekezet ifjúsági termében egy nagy táblázat látható. A táblázaton találjuk minden gyülekezeti tag nevét, és minden egyes név után ott az összeg, amennyit az illető havonta adakozott. Némelyik hónap rovatában piros keresztet láthatunk.

- Ez abban a hónapban lázas volt - szolgált magyarázattal a lelkipásztor. Egy név után minden hónap rovatában fekete kereszt volt. - Ez egész éven át semmit sem adakozott - halott... - mondta szomorúan a lelkipásztor.

 Boldog halottak.

Egy lelkész szüntelen ostorozta gyülekezetét fukarsága miatt. A gondnok már megsokallta.

- Belepusztul ebbe a gyülekezet - szólt felháborodva.

- Én még nem láttam olyan gyülekezetet, amely az adakozásba belepusztult volna - a miénk lenne az első. De ha mégis megtörténne, kiírnánk imaházunk homlokzatára:

„Boldogok a halottak, akik az Úrban halnak meg..." - felelte csendesen a lelkész.

 A megszentelődés útja.

Gyakorlati megszentelődésre vágyott valaki. Mivel kezdte?

Beírta pénztárcájába: Hát Jézus Krisztus mit szól hozzá?!

 Egy bakancsszeg.

Napóleon szemlét tartott. Minden fényesen sikerült. Egy tábornok érdeklődött:

- Van-e valamilyen kifogása felség?

- Van: Egy katonának hiányzik egy bakancs-szege!

- Ilyen kicsiség az egész? - csodálkozott a tábornok.

- Sohasem lettem volna császár, ha ilyen kicsiségekkel nem törődöm - válaszolt Napóleon.

 Látszatkeresztyénség.

Hill Roland látott egy gyermeket hintalovon.

- Kedveseim - mondta -, mily csodálatosan hasonlít ez némely keresztyénhez: mozog előre-hátra, de sohasem jut előbbre! Némely keresztyén olyan, mint a szivattyúskút - nyáron kiszárad, télen befagy.

Vigyázz, hogy ne olyan legyen hitéleted, mint a perec, amelyről kiabálják: friss a perec, pedig már három hetes...

 Lábnyomok a hóban.

Egy apa fiával egy havas mezőn ment át. Mikor átértek, visszanézett a fiú. Apja csapása nyíl-egyenesen haladt, míg az övé girbegörbén. - Édesapám, hogyan tudtál ilyen egyenesen jönni? - kérdezte a fiú.

- Látod azt a fát? Induláskor célul tűztem magam elé. Míg te jobbra-balra ugrándoztál, én folyton csak arra a fára néztem. Így lett egyenes utam... - válaszolt az apa.

Boldog, aki a golgotai fára irányítja tekintetét és egyenes útjával dicséri az Urat.

 Három pajzs.

Egy tapasztalt, öreg keresztyén három pajzsot ajánl a bűnök ellen.

Első a fapajzs: a hűséges, kitartó munka.

A restség minden bűn kezdete. Odvas fában tanyáznak a férgek legszívesebben. Ezüstpajzs: a gyermeki imádság.

Az imádságos lelkület elűzi a gonoszt.

És mi az aranypajzs? Krisztus keresztje - e jelben győzöl. Hogyan is gondolhatna tisztátalan, bűnös dologra az, akinek a szeme a Megfeszítettre néz?!

 A vendég bányász.

Egy egyszerű bányászt vendégül hívott egy dúsgazdag ember. Este volt, az ember már lepihent, mikor a vendég megérkezett. Az inas fogadta, bevezette a szalonba, és magára hagyta. A bányász fáradt volt s mivel a szalonban ágyat nem talált, letette kabátját a szőnyegre és ott aludt. Reggel, mikor az inas benyitott hozzá, meglepődve kérdezte: - Miért nem ment át a hálóba, hiszen a ház ura az egész lakosztályt rendelkezésére bocsátotta fürdőszobával s minden kényelemmel együtt?!

Istennek sok gyermeke így jár. Megelégszik azzal, hogy az Úr hazában van, és künn marad a folyosón...

 Mindig napsugárban.

Virágkiállításon egy kislány cserepe nyerte az első díjat. A polgármester díjkiosztáskor érdeklődött, hogy hol lakik a kis nyertes. Kiderült, hogy a város legsötétebb utcájában van a lakásuk. - Hogyan tudtál ott ilyen pompás virágot nevelni? - kérdezte a polgármester.

- Reggel az ablakunkba sütött a nap, oda tettem. Déltájban felvittem a második emeletre, egy néni adott neki ablakában helyet. Délután pedig egy kedves bácsi megengedte, hogy padlásszobája ablakában kapjon a virágom napot. Így egész nap napsugárban volt...

 Azt már nem!

Már több ezer orosz foglyot megfürdettek a fogolytáborban felvételkor. Egy fogoly, aki életében még sohasem fürdött, semmi áron sem akart a vízbe menni.

- Azt már nem! - mondta konokul. Erre megfogták és beletették a vízbe. Alaposan megfürdették.

- Most már ki a kádból! - parancsolták neki fürdés után.

- Azt már nem! - szólt ragyogó arccal és vígan lubickolt tovább.

A teljesen Istennek szentelt élettel is így vannak sokan. Nehezen mennek bele, de mikor megismerik, boldogan hirdetik:

Felét sem mondták el nekem!

 A fürdőző verebek.

A verebek közelében időzött a pacsirta. A dalos madár észre sem vette volna a porban csiripelőket, ha meg nem szólal az egyik veréb: - Fürdünk, tarts velünk, hiszen te is fürdesz... - Igaz - mondta a pacsirta - én is fürdöm, de fent a napfényben...

 Kik a szentek?

Egy gyermeket elvitt a nagynénje egy székesegyházba. Ámulva nézte a hatalmas festett ablakokat s a rajtuk beáradó fényt.

- Kik azok az ablakokra rajzolt emberek? - kérdezte félénken.

- Szentek.

- Most már tudom, hogy kik a szentek: olyan emberek, akik engedik, hogy átragyogjon rajtuk a világosság - suttogta a kicsi csendesen.

A bájosság receptje.

Egy kedves hívő öregasszonyt megkérdeztek, hogy hogyan őrizte meg üdeségét, mit használt, hogy ilyen bájos maradt.

- Ajkamra egész életemben igazságot, hangomra imádságot,

szememre könyörületet,

kezemre jótékonyságot,

alakomra egyenességet a szívemre pedig mennyei szeretetet használtam - válaszolta mosolyogva.

 Szelídség.

Stockmayer Ottó szolgálója egyszer leejtette a teli leveses tálat.

- Nem ütötte meg a lábát kedves? - kérdezte Stockmayer csendesen.

 Az új ruha.

Egy lelkész gyönyörű fekete öltönyt ajándékozott egy koldusnak. Másnap az országúton találkozott vele. Karján vitte a koldus az új ruhát.

- Azért adtam, hogy felvegye - szólt szemrehányóan a lelkész.

- Felpróbáltam, de nem olyan kényelmes, mint a régi; nem heveredhetek le benne az útszélen, mert minden porszem meglátszik rajta - védekezett a koldus. Róma 13, 14.

 Zsebóráért malom.

Egy szegény koldusfiú egy magányos malomnál éjjeli szállást kért. Kérését a malom jószívű lakói teljesítették. A szoba a földszinten volt. A langyos nyári éjszakán nyitva voltak az ablakok. Éjféltájban felébredt a fiú. Meghallotta, hogy a molnár ezüst zsebórája a falon ketyegett és nem tudott újra elaludni. Különös gondolatok támadtak szívében. A gonosz ezt súgta neki: vedd el az órát, tűnj el vele, s azután tedd pénzzé! Mind tolakodóbbakká váltak e gondolatok, egyre hevesebb lett a kísértés; végül nem tudta, hogy hogyan szabaduljon. Belső szorongattatásában felugrott fekhelyéről, gyorsan felöltözködött, kiugrott az ablakon és eltűnt a sötét erdőben. Futott, menekült a bűn elől.

Mikor másnap reggel a molnár betekintett a szobába s látta, hogy üres, nem jóra gondolt. Benézett a szekrénybe, de semmi sem hiányzott. Déltájban betoppant a koldusfiú ismét. Egész ábrázata ragyogott. Kérdezték, hogy miért futott el. Eleinte húzódozott, de azután bevallott mindent igazán.

Ez annyira meghatotta a molnárékat, hogy magukhoz vették. Mivel nem volt gyermekük, később örökbe fogadták. Az egykori koldusgyerek lett az örökös: megkapta a malmot.

Lemondott a zsebóráról és hatalmas vagyont kapott érte.

Szép felelet.

Gyülekezeti felvételkor kérdéseket intéztek egy kínai öregasszonyhoz.

- Én egy tudatlan öregasszony vagyok - mondta alázatosan - olvasni sem tudok, hogyan tudnék felelni? Tudom, hogy Krisztus lakik szívemben és Hozzá hűségesnek lenni minden kívánságom. Elég ez?

Egyhangúlag felvették.

Tökéletes gyülekezet.

- Én csak egy tökéletes gyülekezetnek akarok tagja lenni - kötötte ki valaki.

- Kedvesem, ilyen a földön nincs; majd a Bárány trónja előtt fogja megtalálni. De ha tökéletes gyülekezetem lenne, sem venném fel, mert abban a pillanatban tökéletlenné válna, mihelyt önt felvenném - válaszolt a lelkipásztor.