Kínában egy vízhordózónak volt két nagy cserépedénye. Annak a botnak
egy-egy végén lógtak, amit a nyakában hordott.
Az egyik edényen volt
egy repedés, míg a másik tökéletes volt, és mindig egy teljes adag
vizet szállított.
A pataktól a házig tartó hosszú séta végén a megrepedt
edény már csak félig volt vízzel. Két teljes évig ez így ment. Minden
nap a vízhordózó csak másfél edény vizet szállított a házba.
Természetesen a tökéletes edény büszke volt a teljesítményére, hisz
tökéletesen csinálta.
De a szegény törött cserép szégyellte a
tökéletlenségét, és nyomorultnak érezte magát, hogy csak fele annyit
tudott teljesíteni.
A két év keserűség után egyik nap megszólította a
vízhordózót a pataknál. - Szégyellem magam, mert a víz szivárog egész
úton hazafelé.
A vízhordózó így válaszolt a cserépnek: - Észrevetted,
hogy a virágok az ösvényen csak a te oldaladon teremnek, s nem a
másik cserép oldalán? Ez azért van így, mert én mindig tudtam a
hibádról, és virágmagot szórtam az ösvénynek ennek az oldalára.
Minden
nap te locsoltad őket, amíg visszasétáltunk. Két éve leszedem ezeket a
gyönyörű virágokat, hogy az asztalt díszítsem velük. Ha nem lennél
olyan, amilyen vagy, akkor ez a gyönyörűség nem ragyogná be a házamat.
Tanulság!
Mindannyiunknak megvan a saját különleges hibája. Mi mindannyian
törött cserépedények vagyunk. De ezek a törések és hibák, amik
mindannyiunkban megvannak, ezek teszik az életünket olyan nagyon
érdekessé és értékessé. Csak el kell fogadnunk mindenkit olyannak,
amilyen, s a jót meglátni másokban. A legjobbakat kívánom az összes
törött cserép barátomnak!
Kapcsolódó hírek:
Tanmese a sártócsáról és az igaz barátságról
A KIS CSAVAR/tanmese/
AZ IRGALMAS SZAMARITÁNUS MAI VÁLTOZATA
RÖVID TÖRTÉNETEK