Nem a látható dolgokat tartjuk szem előtt, hanem a láthatatlanokra figyelünk. Ugyanis, ami látható, az hamar elmúlik, ami pedig láthatatlan, az örökké megmarad. 

2 Korintus 4.18

A vacsora parti remek volt, az egyenlet probléma csak én voltam. 

Ahelyett, hogy élveztem volna az estét, az asztal körül zajló beszélgetést, máshol jártak a gondolataim. Mit mondjak legközelebb? Vajon mit gondolnak rólam? Mit fognak rólam mondani otthon? 

Egyszer csak én kerültem a beszélgetés középpontjába. Én következtem, szóval gyorsan magamhoz tértem. Megpróbáltam ékesszólóan beszélni, nagy szavakat használni, azon voltam hogy minél stílusosabban adjam elő a történetem. 

Remélem tetszik nekik amit mondok, remélem jól jövök ki az egészből. 

Most hogy már hazaértem igazából szégyellem magam az egész belső gondolatmenetért ami a fejemben zajlott a vacsora alatt. Azon morfondírozok, hogy mit is akartam ezzel bizonyítani. 

Ha az emberek nem szeretnek, nem beszélnek rólam, nem ismernek el vagy nem értékelnek, az megváltoztatja-e az értékemet Isten szemében? 

Sőt, mi a jó egy olyan életben, ami kergeti az amúgy is hamar elhalványuló véleményeket, vagy a változékony benyomásokat, amikor tudjuk, hogy csak Krisztus szeretete örök és megingathatatlan. 

Nem a látható dolgokat tartjuk szem előtt, hanem a láthatatlanokra figyelünk. Ugyanis, ami látható, az hamar elmúlik, ami pedig láthatatlan, az örökké megmarad.(2 Kor.4.18)

Egy nap találkozni fogok az Igazival, akit most még fizikailag nem látok-Jézussal. Azzal, akinek a szeretete felém soha nem halványul el. Akinek a szíve mindig ugyanaz marad értem. Akinek a vágya, hogy velem legyen, nem fogyatkozik meg. 

Míg más emberek latható véleménye, szavai, támogatása, elfogadása változó, jön és megy, addig Isten szeretete nem fakul meg soha. 

Ez az, amire fókuszálni szeretnék. A láthatók helyett a láthatatlanra. Ahelyett, hogy azon gondolkozok mi volt az, amit a másik arcán láttam megnyilvánulni felém, arra szeretnék összpontosítani, amit Jézus gondol-rólam és az emberekről, akikkel vagyok.

Ezt minden pillanatban megtehetem a következőre emlékezve: 

1. Istenem te azt mondod az igédben, hogy gyönyörködsz bennem (Zsoltárok 149.4) 

2. Te örökké szeretsz engem-nem azért amit én teszek, hanem amiatt amit Jézus már megtett. 

3. A végső történet pedig kevésbé szól rólam és sokkal inkább arról, hogyan szeretnél használni, hogy mások is szeretve érezzék magukat. 

Többet szeretném Isten arcát figyelni mint az emberekét. Így tudok szeretni anélkül, hogy megerőltetném magam, vagy bármit is bizonyítania kéne. Nyugalmam lehet. Bízhatok abban, hogy a láthatatlan Isten lát engem-most és örökké. 

Atyám, segíts hogy megértsem, mennyire szeretsz engem. Segíts, hogy tudjam ezt érezni. Segíts, hogy ne féljek az emberektől, hanem mindig benned tudjak bízni. Jézus nevében. Ámen

(forrás:girlfriendsingod.com

Kelly Balarie-What Do They Think of Me?

Used with permission