Volt egyszer egy parasztlegény, akinek találkozója volt a szerelmével. Nagyon nyugtalan fiatalember volt, túl korán érkezett a találkára, és nem tudott várakozni. Észre sem vette a napsütést, a tavaszt, a virágok pompáját.


Türelmetlenül heveredett le egy fa alá, és zsörtölődött magával és a világgal. Hirtelen egy pici szürke emberke állt előtte és így szolt:


,,Tudom, mi bajod. Fogd ezt a gombot itt, és varrd fel a kabátkádra. Ha valamire várnod kell és az idő szerinted túl lassan múlik, akkor csak csavard jobbra a gombot, és máris ugrasz egyet az időben, oda, ahová akarod.


Ez aztán tetszett a fiúnak. Fogta a varázsgombot és mindjárt ki is próbálta, megtekerte: és lám előtte állt kedvese és ránevetett. Ez mind nagyon szép és jó, gondolta, de bárcsak már az esküvőnk lenne! Újra megcsavarta a gombot: és most ott ültek a lakodalmi asztalnál, körülöttük fuvolák és hegedűk szóltak.


Ekkor felesége szemébe nézett: bárcsak már egyedül lehetnénk! Egy újabb titkos csavarintás: késő éjszaka volt és vágya beteljesült. És aztán a terveiről beszélt. Majd ha elkészül a házunk - és újból megtekerte a gombot: nyár lett, ott állt a tágas üres ház és befogadta őket.


Most már csak a gyerekek hiányoznak, mondta, és ismét nem tudott várni. Gyorsan megtekerte a gombot: ekkor idősebb volt, fiai a térdén ültek, és az ablakon át a szemközti fiatal szőlőhegyet nézte. Milyen kár, hogy még nem terem!


Egy titkos mozdulat, és újra röpült az idő. Mindig járt valami a fejében, soha sem tudott várni, csak csavarta, tekerte a gombot és az élete elröpült.


Mielőtt észbe kapott volna, öregember lett és a halálos ágyán feküdt. Most már nem volt miért csavarni a gombot és visszanézve rájött, hogy rosszul gazdálkodott.


Meg akarta takarítani a várakozást és csak a beteljesülést élvezni, mint amikor az ember kiszedegeti a mazsolát a kalácsból.


Most, amikor az élete elsuhant, rádöbbent, hogy milyen értékes a várakozás, hiszen az fűszerezi a beteljesülést. Mit adna azért, ha az idő kerekét kicsit visszaforgathatná! Reszketve próbálta a gombot egy kicsit balra tekerni. Ekkor egy lökést érzett, felébredt, s még mindig a virágzó fa alatt feküdt és várta a kedvesét.


De most már megtanult várakozni.


Minden sietség és nyugtalanság elszállt belőle; békésen nézte a kék eget, hallgatta a madarakat, játszott a fűben a bogarakkal és örült a változásnak.