Fölszállok hozzád, magas sziklaváram,
Te változatlan, minden változásban.,
- Én Istenem! Csak Tégedet ölelve
Száll nyugalom, száll bizalom szívemre,
Látván idődnek örvénylő folyását,
Esztendeimnek sebes elfutását.
Fövényszem én, e zúgó habba vetve,
Honnan vegyek szót hála-énekembe?
Kegyelmedet, Uram, miképp dicsérjem?
A múlt évvel, hogy nem fogyott el éltem...
Hogy napról- napra, habról-habra átvisz,
S elértem ím ez új év hajnalát is.
Búban, veszélyben őrizőm Te voltál,
Szívem ha vérzett: fölibém hajoltál.
Adtál sebet, de azt be is kötözted,
Be azt is, amit emberek ütöttek,
S bár vágyaimból vágyak még maradtak,
Legyen úgy minden, ahogy Te akartad!!
Ez esztendőt is leteszem kezedbe,
Én lábaimnak ösvényt Te mutass, Te.
Vezess Uram, s amit Te rám bocsátasz,
Nem félek én, legyen bár száz halál az:
- Óh, engem a sir bízvást eltakarhat,
Megnyugtat ott is az, hogy Te akartad
Hadd ölellek hát , erős sziklaszálam:
Te változatlan minden változásban.
S neved a nyert diadalom szavával
Az elzúgó időben hadd kiáltsam!
Mert mit szívemnek - ha T e vagy vezére -
Évek halása, évek születése!
ÁMEN
(Szabolcska Mihály)
Kommentáld!